Az áldozat és a pszichológus kapcsolata

Hát már említettem neki valamit, csak még nem gondoltam komolyan, hogy meg is nézem, az illető amúgy nem pszichológus. Nem, semmiképp nem hazudnék, de biztos, hogy úgy csavarnám a szót, hogy elmondom, de másként, vagy mellékesen, és akkor nem veszi észre, hogy mi van. Hát ez így leírva elég viccesen hangzik...Na mindegy. A tavaly elég hosszú szünetre sikeredett, valóban. Idén úgy van, hogy július végén meglátjuk, hogy mi van. Én ehhez nem értek, hogy mennyi szünet ideális, nekem a három hét már sok...
Soha nem beszéltem az ambivalens érzéseimről neki, és mostanában erősödik fel. Szinte azt érzem, hogy nem megyek el a terápiára, mert besokaltam a tudattól, hogy ő elmegy nyáron szabira. Túl sokat gondolkoztam ezen, és megutáltam magam, hogy nem lehetek ennyire rászoruló. Ki nem állhatom magam ezért.

Az mit jelent, hogy az illető nem pszichológus?
Szerintem 3 hetet ki lehet bírni. Nehéz, de túl lehet élni, talán kell is egy kis pihenés neked is. És ne feljetsd el, hogy itt vagyunk mi is.

karácsony írta:

pipacs írta:

karácsony írta:

pipacs írta: Nem tudom, szabad-e linket megosztani, de maximum ki lesz moderálva.
drgeraldstein.wordpress.com/2015/06/14/e...ur-therapists-touch/
Ez egy elég jó poszt az áttételről (meg egy jó kis blog), bár az azonos nemű terapeutákról nem szól. Sajnos. Mostanra már engem is kezd kikészíteni az intenzív kötődés, lassan teljesen beszippant a saját terápiám. Úgy érzem, hogy beszűkít. És függök a pszichológusomtól, és szorongok a nyári szünet miatt, amit nem merek megemlíteni. És nem merek belemenni fájdalmasabb témákba, mer félek, hogy még jobban felkavarodom és utána több hétre magamra maradok.
Lehet, hogy így többet árt, mint használ. Nem tudom.

Elolvastam Pipacs a cikket, érdekes, lettek is további gondolataim. Én mondjuk nem tudok ezzel olyannyira azonosulni, mert egyrészt az én pszichológusom nő és semmiféle testi vonzalmat nem érzek irányába, másrészt örültem, hogy kitért arra, hogy aki negatív tapasztalatot szerzett férfival kapcsolatban, az azt a fajta áttétet valósítja meg. Ha jól értettem és nem csak hozzágondoltam, hogy nekem az apai kötődés negatív, és ezért valóban nagyon nehéz a bizalom kialakítása. Abszolút gyanakszom mindenkire, aki a kislányával van bárhol, az első gondolatom az, hogy molesztálja. Fogalmam sincs, mit csinálnék egy férfi terapeutával, ha ez az áttét ennyire működik, lehet, hogy vér folyna. Bár komolyra fordítva a szót, én nem tudnék férfi terapeutához menni, és nem tartanék attól, hogy beleszeretek esetleg és sexuális vonzalmat kezdenék érezni. Viszont vannak nem józan gondolataim, amik az erőszakról szólnak sajnos....
Ezt a cikket kiválóan ki tudnánk szerintem egészíteni itt sokan.
Én az áttét és a kötődés között nagyon mély összefüggéseket látok és érzékelek az élet minden területén. Viszont, aki abúzus áldozata, erőszakos vagy manipulatív eszközzel éltek vissza gyermeki ártatlanságával annál óriási csapda tud lenni a terápiás módszer. És marha nehéz nem összezavarodni, és úgy érzem, hogy a terápia ebben olyan, mint a maci és a méz viszonya. Na ezért próbálok távolságot tartani.

Számomra a poszt címe csalóka volt talán, az én fejemben az erotikus áttétel sokkal tágabb, nem csak a konkrét, szexuális izgalommal kapcsolódik össze, és pont ezért azonos nemű terapeutáknál is megjelenhetne. Valahogy úgy gondoltam eddig, hogy mindennemű érintés utáni vágy (akár csak az ölelés utáni vágy, amivel, úgy látom, rengeteg terápiába járó küszködik) (persze azt meg nem tudom, hogy vajon fiúk is szeretnék-e, hogy a férfi terapeutájuk megölelje őket? ez egy másik érdekes kérdés) erotikus jellegű, csak mondjuk deszexualizált értelemben.
Én néha úgy írom le magamnak a saját érzéseimet, hogy az terápiás szerelem. És nő a pszichológusom, én pedig heteroszexuális vagyok. De az érzés olyan intenzív néha, majdnem olyan, mint egy szerelem.
Férfihoz én sem mennék, ugyanolyan okokból, mint te. És igen, én is folyton attól félek, hogy apukák helytelenül nyúlnak a gyerekeikhez, és félek attól is, hogy titokban bántalmazzák őket. Újabb közös vonás.

Ilyen van Pipacs? Deszexualizált erotikus érintés? Ilyen nincs. Vagy ezt így nem értem. Hogy érted ezt? Az ölelés a legszebb dolog, legintimebb talán? De az nem erotikus. Ha két ember eljut egy ilyen szintre, hogy megölelik egymást, az minden megad, a biztonságot, szeretetet, elfogadást, a legszebb dolog tényleg. Ami mögött nincs testi vágy, hogy azért ölelem meg, mert közben további gondolataim is vannak.
Terápiás szerelem, ez elég találó. Szerintem, hogy érintésre vágyik valaki, az is a 'jobban szeretve lenni' vágya, az elmélyítés vágya. Ez is a kötődés még erősebbé tételéről szól, olyan valóban, mint a szerelem, de ha kitisztul az ember feje, akkor tudja, hogy ez egy túlcsordult érzelemhalmaz, amiben nem találja önmagát, mert nem tudja, hogy ez most mi. A szerelem szót én akkor merem használni, ha tudom, hogy a kapcsolatnak reális esélyei és alapjai vannak, addig én az illúzió szót használom minderre a terápiás szerelem érzésre.

Nem tudom elmagyarázni, hogyan értem, azt hiszem, magam sem egészen értem még. Tényleg nincs rend a fejemben, és ez egyre rosszabb lesz.

Amúgy sokat foglalkoztak a kötődéssel, illetve annak a kialakulásával a pszichoanalitikus gondolkodók, hogy hogyan alakul, hogyan befolyásol az első minta mindent, és hogy mindez hogyan jelenik meg a terápiás térben (és hogy mi lesz az analitikus feladata ezeknek az értelmében). Ez tényleg nagyon izgalmas téma. Ajánlom figyelmedbe Mitchelltől a Modern pszichoanalitikus gondolkodás története című könyvet. Nekem nagyon tetszik, teljesen érthető módon írja le a különböző irányokat.

Nagyon sok jó gondolatot olvastam most itt. A terápiás szerelem nekem is tetszik, talán oldja is egy kicsit a lelkiismeret furdalásom. Az is igaz, és az én esetemben teljesen találó, hogy a szeretetéért járok oda. Sosem tudtam megfogalmazni neki mit érzek, mikor csak ülök, és legszívesebben szó nélkül a nyakába borulnék, és sírnék , hogy az mi lehet. De ez lehet, hogy csak úgy vágyom a szeretetére.
És milyen igaz, hogy hiába oldja egy ideig a hiányt, csak feltépi a sebeket, és újra meg újra eszembe juttatja azt amiben sosem volt részem. Ez pedig nagyon fáj, és szörnyen elkeserítő, hogy így maradtam örökre.
Mondta ugyan egy párszor, hogy a keletkezett űrt, és hiányt lehet pótolni, de ezzel nem tudok azonosulni. Nem hiszem, hogy így van.
Jelenleg azt tudom elképzelni, hogy időnként eljárok, kicsit megszeretget, megölelget, megsimogat, aztán várom a következő alkalmat. Ez sem tűnik reális megoldásnak, és ezzel bezárult a kör.
A másik pszichológus ötletét meg kell beszélni mindenképpen, mert tényleg sok időre vagy magadra hagyva, ezt én sem bírnám- Emlékszem mikor az enyém elutazott 3 hétre, felhívtam a volt pszichológusomat, mert annyira kellett valaki. Pedig én két hetente járok, szóval mégy egy hét már semmi szinte, de megőrjített a tudat, hogy nem elérhető.

Anoni Mara írta: Az mit jelent, hogy az illető nem pszichológus?
Szerintem 3 hetet ki lehet bírni. Nehéz, de túl lehet élni, talán kell is egy kis pihenés neked is. És ne feljetsd el, hogy itt vagyunk mi is.

Hú jó hír, találkozni fogunk nyáron mindkét hónapban. Úgy megkönnyebbültem. Nem is kellett beszélnem a kötődési zavaraimról, mert teljesen magától jutott erre a döntésre, már múltkor is mondta, hogy júliusban beszéljünk, mert úgy látta, hogy ez most nekem hosszú lenne, de aztán végül mégis talizunk nyáron többször is. Elég furcsán érzem magam, mert most megdőlt az elméletem, hogy nem számítok neki, úgyis egyedül hagy, meg elkezdtem magam felvértezni, hogy hogy oldjam meg ezt a helyzetet, és tudom, hogy hülyén hangzik, de totál gyengének tartom magam, aki nem bírt ki két hónapot. Pedig én egy szóval sem kértem, hogy ne menjen el szünetre, csak gondolom már ismer annyira, hogy látja, hogy mit bírnék ki épp. Szerintem kattant vagyok.

Így már nem megyek máshoz, inkább szót fogadok és elmegyek abba a csoportba, amit állandóan javasol a pszichológusom. Bár ahhoz kell vennem még egy nagy levegőt. De így már könnyebb lesz azért az is, hogy tudom, hogy elérhető közelségben van.
Amúgy akihez mentem volna, az valami biologikával foglalkozik, és mivel autoimmun problémát véltek megállapítani nálam, ezért gondoltam, hogy a test és a lélek kezelése pont jól fog jönni nekem. Bár nem tudom, milyen áron vállalt volna.

Igen, tényleg biztos pont vagytok itt, tudom, hogy ide írhatok.

pipacs írta:
Amúgy sokat foglalkoztak a kötődéssel, illetve annak a kialakulásával a pszichoanalitikus gondolkodók, hogy hogyan alakul, hogyan befolyásol az első minta mindent, és hogy mindez hogyan jelenik meg a terápiás térben (és hogy mi lesz az analitikus feladata ezeknek az értelmében). Ez tényleg nagyon izgalmas téma. Ajánlom figyelmedbe Mitchelltől a Modern pszichoanalitikus gondolkodás története című könyvet. Nekem nagyon tetszik, teljesen érthető módon írja le a különböző irányokat.

Köszi szépen.
Sokat olvastam már erről, sosem tudom, hogy ki az író, mert rossz a névmemóm. Viszont az abúzus és kötődés témában, ha tudsz valamit, akkor szívesen fogadom.
Ezt terveztem amúgy nyárra, hogy ezt fogom kutatni.

karácsony írta: Ezt terveztem amúgy nyárra, hogy ezt fogom kutatni.

Karácsony, inkább menj ki a strandra. Kell egy kis szünet ám a terápiában is!

karácsony írta:

pipacs írta:
Amúgy sokat foglalkoztak a kötődéssel, illetve annak a kialakulásával a pszichoanalitikus gondolkodók, hogy hogyan alakul, hogyan befolyásol az első minta mindent, és hogy mindez hogyan jelenik meg a terápiás térben (és hogy mi lesz az analitikus feladata ezeknek az értelmében). Ez tényleg nagyon izgalmas téma. Ajánlom figyelmedbe Mitchelltől a Modern pszichoanalitikus gondolkodás története című könyvet. Nekem nagyon tetszik, teljesen érthető módon írja le a különböző irányokat.

Köszi szépen.
Sokat olvastam már erről, sosem tudom, hogy ki az író, mert rossz a névmemóm. Viszont az abúzus és kötődés témában, ha tudsz valamit, akkor szívesen fogadom.
Ezt terveztem amúgy nyárra, hogy ezt fogom kutatni.

Jajj, úgy szeretem ezt a fejét ütőgetős szmájlit, nagyon vicces.
Most egy blogbejegyzés jutott eszembe, szerintem ez érdekes lehet, nekem pl eléggé jól megvilágított dolgokat. boundaryninjatales.com/2011/10/14/disorg...zy-but-really-arent/

Nem járok többet a pszichológushoz. Az utolsó alkalmon bevallottam neki, miket műveltem megint, és a segítségét kellett kérnem, hogy igazoljon engem, mert nagy bajba kerültem... majdnem rendőrségi ügy lett belőle... Segített, elrendezett mindent, de azt mondta, segítségre van szükségem, beszéljünk meg még egy időpontot, mert ez így nagyon nem lesz jó. Azt mondtam jó persze, majd telefonálunk.
Két hete hívogat, hogy megbeszéljünk egy időpontot, de nem válaszoltam. Nem akarok visszamenni.

Május írta: Olyan rossz érzéseim vannak, mintha túl közel kerültem volna a pszichológushoz, túl meghitt és bizalmas viszonyba, én ezt nem bírom. Nem bírom ezt a ráutaltságot, azt, hogy ő kapaszkodóm, hogy nélküle szétcsúszom. Megint jöttek elő új emlékeim,meg a régiek is tiszta erőből támadnak, nagyon szenvedek tőlük, de inkább elhallgatom előle, mert attól félek, el lenne keseredve, hogy megint itt tartok. Nem tudom, hány rossz fér bele egy terápiába, nekem túl sok van. Inkább jókedvet mutatok neki, pedig belül nagyon fáj, és nem merem elmondani az ocsmány gondolataimat meg emlékeimet. Elmondtam neki egy álmomat, és értette, és nem utál, pedig annyi undorító dolgot mondtam már neki. Sokkal könnyebb lenne, ha utálna. Sajnálom őt, hogy én jutottam neki, olyat érdemelne, akinek látványosan jobban alakul az élete. Azt mondta, hogy nagyon sokat beleadok a terápiába, dicséretnek szánta, de úgy szégyellem magam, hogy hétről hétre a szemébe hazudok.

Akkor ne tedd... Ne előtte szégyeld magad, hanem magad előtt: egy rakás pénzt adsz ki ezért, nem?
Ami a "túl bizalmas" viszonyt illeti: ha nem lenne ilyen a viszonyotok, nem működne a terápia.

rotebeete írta: Nem járok többet a pszichológushoz. Az utolsó alkalmon bevallottam neki, miket műveltem megint, és a segítségét kellett kérnem, hogy igazoljon engem, mert nagy bajba kerültem... majdnem rendőrségi ügy lett belőle...

???

karácsony írta:

pipacs írta:

karácsony írta:

pipacs írta: Nem tudom, szabad-e linket megosztani, de maximum ki lesz moderálva.
drgeraldstein.wordpress.com/2015/06/14/e...ur-therapists-touch/
Ez egy elég jó poszt az áttételről (meg egy jó kis blog), bár az azonos nemű terapeutákról nem szól. Sajnos. Mostanra már engem is kezd kikészíteni az intenzív kötődés, lassan teljesen beszippant a saját terápiám. Úgy érzem, hogy beszűkít. És függök a pszichológusomtól, és szorongok a nyári szünet miatt, amit nem merek megemlíteni. És nem merek belemenni fájdalmasabb témákba, mer félek, hogy még jobban felkavarodom és utána több hétre magamra maradok.
Lehet, hogy így többet árt, mint használ. Nem tudom.

Elolvastam Pipacs a cikket, érdekes, lettek is további gondolataim. Én mondjuk nem tudok ezzel olyannyira azonosulni, mert egyrészt az én pszichológusom nő és semmiféle testi vonzalmat nem érzek irányába, másrészt örültem, hogy kitért arra, hogy aki negatív tapasztalatot szerzett férfival kapcsolatban, az azt a fajta áttétet valósítja meg. Ha jól értettem és nem csak hozzágondoltam, hogy nekem az apai kötődés negatív, és ezért valóban nagyon nehéz a bizalom kialakítása. Abszolút gyanakszom mindenkire, aki a kislányával van bárhol, az első gondolatom az, hogy molesztálja. Fogalmam sincs, mit csinálnék egy férfi terapeutával, ha ez az áttét ennyire működik, lehet, hogy vér folyna. Bár komolyra fordítva a szót, én nem tudnék férfi terapeutához menni, és nem tartanék attól, hogy beleszeretek esetleg és sexuális vonzalmat kezdenék érezni. Viszont vannak nem józan gondolataim, amik az erőszakról szólnak sajnos....
Ezt a cikket kiválóan ki tudnánk szerintem egészíteni itt sokan.
Én az áttét és a kötődés között nagyon mély összefüggéseket látok és érzékelek az élet minden területén. Viszont, aki abúzus áldozata, erőszakos vagy manipulatív eszközzel éltek vissza gyermeki ártatlanságával annál óriási csapda tud lenni a terápiás módszer. És marha nehéz nem összezavarodni, és úgy érzem, hogy a terápia ebben olyan, mint a maci és a méz viszonya. Na ezért próbálok távolságot tartani.

Számomra a poszt címe csalóka volt talán, az én fejemben az erotikus áttétel sokkal tágabb, nem csak a konkrét, szexuális izgalommal kapcsolódik össze, és pont ezért azonos nemű terapeutáknál is megjelenhetne. Valahogy úgy gondoltam eddig, hogy mindennemű érintés utáni vágy (akár csak az ölelés utáni vágy, amivel, úgy látom, rengeteg terápiába járó küszködik) (persze azt meg nem tudom, hogy vajon fiúk is szeretnék-e, hogy a férfi terapeutájuk megölelje őket? ez egy másik érdekes kérdés) erotikus jellegű, csak mondjuk deszexualizált értelemben.
Én néha úgy írom le magamnak a saját érzéseimet, hogy az terápiás szerelem. És nő a pszichológusom, én pedig heteroszexuális vagyok. De az érzés olyan intenzív néha, majdnem olyan, mint egy szerelem.
Férfihoz én sem mennék, ugyanolyan okokból, mint te. És igen, én is folyton attól félek, hogy apukák helytelenül nyúlnak a gyerekeikhez, és félek attól is, hogy titokban bántalmazzák őket. Újabb közös vonás.

Ilyen van Pipacs? Deszexualizált erotikus érintés? Ilyen nincs. Vagy ezt így nem értem. Hogy érted ezt? Az ölelés a legszebb dolog, legintimebb talán? De az nem erotikus. Ha két ember eljut egy ilyen szintre, hogy megölelik egymást, az minden megad, a biztonságot, szeretetet, elfogadást, a legszebb dolog tényleg. Ami mögött nincs testi vágy, hogy azért ölelem meg, mert közben további gondolataim is vannak.
Terápiás szerelem, ez elég találó. Szerintem, hogy érintésre vágyik valaki, az is a 'jobban szeretve lenni' vágya, az elmélyítés vágya. Ez is a kötődés még erősebbé tételéről szól, olyan valóban, mint a szerelem, de ha kitisztul az ember feje, akkor tudja, hogy ez egy túlcsordult érzelemhalmaz, amiben nem találja önmagát, mert nem tudja, hogy ez most mi. A szerelem szót én akkor merem használni, ha tudom, hogy a kapcsolatnak reális esélyei és alapjai vannak, addig én az illúzió szót használom minderre a terápiás szerelem érzésre.

Én épp így érzek a családgondozóval kapcsolatosan...nagyon-nagyon-nagyon szeretem Őt, de ennek nincs semmiféle testiség oldala (mikor megölel), csak olyan, mintha az anyukám lenne. Legszívesebben soha el sem engedném olyankor, olyan biztonságérzetet ad, mintha újra kisgyerek lehetnék a karjaiban. De próbálok nem ragacs lenni, nehéz elhinnem nekem is, hogy szerethető vagyok (ha az vagyok), hogy nem undorodik tőlem (ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy ha tudná részletekbe menően, hogy milyen undorító dolgokat tettem, akkor biztos nem ölelne meg többé, és ettől elszomorodom, hogy mégsem vagyok szerethető), de hát nagy vonalakban tudja, és mégsem undorodott meg tőlem...fura ezt még nekem elhinni, és így is érezni. Hogy tudja, és nem undorodik. De megbízom benne, és soha nem feltételezném róla, hogy hazudna bármiben is, nem úgy ismertem meg, akkor ebben a kérdésben is, miért ne mondana igazat (hogy szeret)? Legalábbis ezzel nyugtatom magamat...Nem kérdőjelezem meg a szavait, a hiba tudom, hogy bennem van, hogy nehéz elhinnem, hogy valaki szerethet engem. De tök jó, mikor pár percre egy kicsit elhiszem...mert én is szeretem őt.

Egy segélyvonalon gyereknek adtam ki magam, akit abúzálnak... Nem az első eset, hogy ilyet csináltam. Miután persze ott a hatóságokat akarták értesíteni, és bevallottam, hogy valójában felnőtt vagyok már, nem hittek nekem. Azt mondták, kell lennie egy szakembernek, aki igazolni tudja, hogy ki vagyok, különben megteszik a következő lépéseket.
Akkor mindent elmondtam a pszichológusnak, hogy telefonáljon oda, és segítsen, mert bajban vagyok. Erről beszéltünk azelőtt sokat, hogy ez ne forduljon elő többet, én meg ígértem, de nem ment.... Ahhoz, hogy segíteni tudjon, alá kellett írnom valami papírt, hogy harmadik személynek beszélhet rólam... Nagyon dühös volt. Segített, de láttam, hogy ki volt akadva. Azt mondta, ő se hitte volna el nekem, hogy felnőtt vagyok, mert olyan gyermeki hangom van, ami max. egy 11-12 évesével mérnető össze.
A segélyvonalon megértőek voltak, és segíteni akarnak nekem. Az egyik hölgy felhívott, és azt mondta, így is szívesen beszél velem, de azt szomorúan hallja, hogy nem megyek többet a pszichológushoz.
Azóta a pszichológus állandóan keres, üzeneteket hagy. Azt hiszi, nem vagyok normális szerintem. Még azt is megkérdezte, hogy emlékszem-e a hívásokra. Emlékszem, de mégis olyan, mintha valaki más lennék...
Azt mondta, ez a poszttrauma tünete.

Érdekes lenne tudni, hogy másnál is ilyen csodatevő-e az ölelés, vagy csak azoknál, akiknek ez valamilyen oknál fogva kimaradt. Én annyira vágyom az ölelésre, hogy arra nincsnenek szavak. És kifejezetten a nem szexuális jellegű ölelésre vágyom. Ez is a gyerekkor? Vagy egyszerűen mindenkinek jól esik, ha megölelik? Én annyira tudom irigyelni azokat az embereket, akik hozzá mernek nyúlni a másikhoz, és annyira természetesen teszik.
Sunny, ne kételkedj, biztos őszinte az érzés, tudod, mások a saját szemükkel látnak minket, nem a miénkkel!

Azoktól esik jól az ölelés, akiket közel érzek magamhoz. Különben kifejezetten nem szeretem. Nekem kell ahhoz a bizalom, hogy élvezni tudjam, és ne idegenkedjek tőle.