Az áldozat és a pszichológus kapcsolata

Május, ez azért van így, mert a pszichológusod magasabb lelki síkon mozog, mint anyád, tudatosabb ember, és objektívebben lát Téged, mint egy átlag ember. Azért pszichológus, hogy ilyen legyen, méghozzá úgy néz ki, nagyon jó pszichológus, ha ezeket az általad leírt dolgokat tudja Feléd közvetíteni. Talán előbb-utóbb elhiszed őmiatta is, hogy nem azt érdemelted, amit kaptál, és nem vagy rossz ember.
És azért nem idegesíted a szorongásaiddal, mert ő tudja annak mibenlétét, így tudja kezelni, mert ő többek közt ezért is van. És nem is fog elhagyni, -mint ahogy a hülye szülő időnként elhanyagolja a gyerekét, meg visszaél vele-, mert ez a hivatása. És tényleg hidd el, hogy örül Neked. Mert minden ember egyedi, megismételhetetlen, ebben van az értéke.

A napokban alkalmam volt beleolvasni Viktor Frankl: És mégis mondj igent az életre c. könyvébe. Auschwitz, haláltáborból jött vissza. Ezt a fenti, utolsó mondatomat ő is megerősíti a könyvében. Ezt a könyvet is ajánlanám minden trauma-túlélőnek..

Alicia, ez tényleg nagyon jó könyv, én is olvastam. Amúgy a szerző pszichológus.

Sajnos ez a kötődés a pszichológushoz nálam is nagy gond. Nem akarom, hogy vége legyen, mindig akarok járni. De azt is gondolom, hogy talán sikerül olyan szintre eljutni, hogy nem, fogom érezni a szükségét. Ez a megoldandó feladat, miért alakul ez így, mit tudok tenni, hogy magamtól lemondjak ezekről. és ne legyen kötődési problémám.
Nagyon nehéz, és fogalmam sincs hogy lesz ez, de bízom benne.

Ági40 írta: Sajnos ez a kötődés a pszichológushoz nálam is nagy gond. Nem akarom, hogy vége legyen, mindig akarok járni. De azt is gondolom, hogy talán sikerül olyan szintre eljutni, hogy nem, fogom érezni a szükségét. Ez a megoldandó feladat, miért alakul ez így, mit tudok tenni, hogy magamtól lemondjak ezekről. és ne legyen kötődési problémám.
Nagyon nehéz, és fogalmam sincs hogy lesz ez, de bízom benne.

Ne felejtsd el, hogy ezt nem neked kell megoldanod, hanem kettőtöknek. És ő a szakember.

Ági40 írta: Sajnos ez a kötődés a pszichológushoz nálam is nagy gond. Nem akarom, hogy vége legyen, mindig akarok járni. De azt is gondolom, hogy talán sikerül olyan szintre eljutni, hogy nem, fogom érezni a szükségét. Ez a megoldandó feladat, miért alakul ez így, mit tudok tenni, hogy magamtól lemondjak ezekről. és ne legyen kötődési problémám.
Nagyon nehéz, és fogalmam sincs hogy lesz ez, de bízom benne.

Ezt olyan találóan fogalmaztad meg. Én most a nyári szünetben szándékozom "megcsalni", mert nem hiszem h minden oké lesz nyáron és szerintem egyáltalán nem haladtunk a kötődési zavaromat illetően. Igy érzem. Nem tudom h mi a folyamata...viszont elmegyek vki máshoz is a nyáron, mert nem akarok olyan kikészülést mint tavaly.

Kötődési zavar tünetei nálam!
Sokszor úgy érzem nem tudok élni nélküle. Semmi értelme annak az életemnek amit nélküle élek, és nem is leszek rá soha képes.
El nem tudom képzelni jelenleg, hogy ne járjak hozzá, szeretném, ha velem sokkal többet foglalkozna mint másokkal.
Egyszerűen nem tudom a saját életemet élni, rengeteget gondolok rá, többet akarok vele lenni, legyen mellettem mindig.
Nagyjából ennyi, és ha ezen sokáig rágódok, teljesen belehergelem magam, hogy mi lesz velem nélküle.

Nem tudom, szabad-e linket megosztani, de maximum ki lesz moderálva.
drgeraldstein.wordpress.com/2015/06/14/e...ur-therapists-touch/
Ez egy elég jó poszt az áttételről (meg egy jó kis blog), bár az azonos nemű terapeutákról nem szól. Sajnos. Mostanra már engem is kezd kikészíteni az intenzív kötődés, lassan teljesen beszippant a saját terápiám. Úgy érzem, hogy beszűkít. És függök a pszichológusomtól, és szorongok a nyári szünet miatt, amit nem merek megemlíteni. És nem merek belemenni fájdalmasabb témákba, mer félek, hogy még jobban felkavarodom és utána több hétre magamra maradok.
Lehet, hogy így többet árt, mint használ. Nem tudom.

A kötődés a kedvenc témám, az egyik ..kb. egy éve volt ezen az oldalon ezzel kapcsolatban agymenésem. Az élet is kémiai kötődések által jött létre a bolygón. Mindennek az alapja a kötődés.

pipacs írta: Nem tudom, szabad-e linket megosztani, de maximum ki lesz moderálva.
drgeraldstein.wordpress.com/2015/06/14/e...ur-therapists-touch/
Ez egy elég jó poszt az áttételről (meg egy jó kis blog), bár az azonos nemű terapeutákról nem szól. Sajnos. Mostanra már engem is kezd kikészíteni az intenzív kötődés, lassan teljesen beszippant a saját terápiám. Úgy érzem, hogy beszűkít. És függök a pszichológusomtól, és szorongok a nyári szünet miatt, amit nem merek megemlíteni. És nem merek belemenni fájdalmasabb témákba, mer félek, hogy még jobban felkavarodom és utána több hétre magamra maradok.
Lehet, hogy így többet árt, mint használ. Nem tudom.

Elolvastam Pipacs a cikket, érdekes, lettek is további gondolataim. Én mondjuk nem tudok ezzel olyannyira azonosulni, mert egyrészt az én pszichológusom nő és semmiféle testi vonzalmat nem érzek irányába, másrészt örültem, hogy kitért arra, hogy aki negatív tapasztalatot szerzett férfival kapcsolatban, az azt a fajta áttétet valósítja meg. Ha jól értettem és nem csak hozzágondoltam, hogy nekem az apai kötődés negatív, és ezért valóban nagyon nehéz a bizalom kialakítása. Abszolút gyanakszom mindenkire, aki a kislányával van bárhol, az első gondolatom az, hogy molesztálja. Fogalmam sincs, mit csinálnék egy férfi terapeutával, ha ez az áttét ennyire működik, lehet, hogy vér folyna. Bár komolyra fordítva a szót, én nem tudnék férfi terapeutához menni, és nem tartanék attól, hogy beleszeretek esetleg és sexuális vonzalmat kezdenék érezni. Viszont vannak nem józan gondolataim, amik az erőszakról szólnak sajnos....
Ezt a cikket kiválóan ki tudnánk szerintem egészíteni itt sokan.
Én az áttét és a kötődés között nagyon mély összefüggéseket látok és érzékelek az élet minden területén. Viszont, aki abúzus áldozata, erőszakos vagy manipulatív eszközzel éltek vissza gyermeki ártatlanságával annál óriási csapda tud lenni a terápiás módszer. És marha nehéz nem összezavarodni, és úgy érzem, hogy a terápia ebben olyan, mint a maci és a méz viszonya. Na ezért próbálok távolságot tartani.

Ez egy nagyon izgalmas téma, egyik kedvencem. Én valahogy úgy tekintek erre a pszichológushoz való abnormális kötődésre, mint a terápia mellékhatására. Egy szükségszerű velejáró, ami nélkül nem működik szerintem a terápia. De ebben könnyen lehet, hogy nincs igazam, hiszen csak egy pszichológust és csak egy módszert próbáltam.
Ugyanakkor a szó, hogy mellékhatás, pejoratív. Nem tudom, itt arról van-e szó, lehet-e ezt a kötődést rossznak minősíteni. Rengeteg fájdalmat okoz ugyan, de közben olyan édes is... A legbonyolultabb és legösszetettebb érzés, amit valaha is megtapasztaltam.
Azt sem tudom, ha valakinek nem olyan a gyerekkora, mint nekünk, annál is kialakul-e ez az abnormális állapot. Egy ismerősöm elkezdett egy terápiát, járt is egy ideig, aztán abbahagyta. Én meg csak áltam értetlenül, hogy lehet csak úgy megszakítani egy terápiát? Semmi kötődés. Mitől van ez? Más módszer? Más személyiség? Más szükségletek?

Karácsony, mi van azzal a projekttel, hogy elmész egy másik pszichológushoz a nyáron?

Lehet, hogy nem abnormális, én mostanában úgy érzem, hogy kell ez a magával sodró kötődés, enélkül még ennyit sem tudtam volna megmutatni, amit így viszont nagy nehezen meg tudtam.
Nekem azért fáj (éppen) annyira, és azért érzem már lassan elviselhetetlennek, mert egyszerűen feltépi azt a hiányt, ami gyerekkoromban keletkezett. És az a hiány betölthetetlen. És most szinte sóvárgok arra a megértő-gyengéd szülői/anyai jelenlétre, ami nem volt meg. És ez egy lehetetlen küldetés. Szinte a szeretetért járok oda, ami szintén lehetetlen küldetés.
Arról meg nem is beszélve, hogy szívesen beszélnék erről barátoknak, hogy enyhítsek a feszültségen, de aki nem volt terápiában, nem érti meg, miről beszélek. Vagy csak én nem tudom visszaadni, az is lehet persze.

karácsony írta:

pipacs írta: Nem tudom, szabad-e linket megosztani, de maximum ki lesz moderálva.
drgeraldstein.wordpress.com/2015/06/14/e...ur-therapists-touch/
Ez egy elég jó poszt az áttételről (meg egy jó kis blog), bár az azonos nemű terapeutákról nem szól. Sajnos. Mostanra már engem is kezd kikészíteni az intenzív kötődés, lassan teljesen beszippant a saját terápiám. Úgy érzem, hogy beszűkít. És függök a pszichológusomtól, és szorongok a nyári szünet miatt, amit nem merek megemlíteni. És nem merek belemenni fájdalmasabb témákba, mer félek, hogy még jobban felkavarodom és utána több hétre magamra maradok.
Lehet, hogy így többet árt, mint használ. Nem tudom.

Elolvastam Pipacs a cikket, érdekes, lettek is további gondolataim. Én mondjuk nem tudok ezzel olyannyira azonosulni, mert egyrészt az én pszichológusom nő és semmiféle testi vonzalmat nem érzek irányába, másrészt örültem, hogy kitért arra, hogy aki negatív tapasztalatot szerzett férfival kapcsolatban, az azt a fajta áttétet valósítja meg. Ha jól értettem és nem csak hozzágondoltam, hogy nekem az apai kötődés negatív, és ezért valóban nagyon nehéz a bizalom kialakítása. Abszolút gyanakszom mindenkire, aki a kislányával van bárhol, az első gondolatom az, hogy molesztálja. Fogalmam sincs, mit csinálnék egy férfi terapeutával, ha ez az áttét ennyire működik, lehet, hogy vér folyna. Bár komolyra fordítva a szót, én nem tudnék férfi terapeutához menni, és nem tartanék attól, hogy beleszeretek esetleg és sexuális vonzalmat kezdenék érezni. Viszont vannak nem józan gondolataim, amik az erőszakról szólnak sajnos....
Ezt a cikket kiválóan ki tudnánk szerintem egészíteni itt sokan.
Én az áttét és a kötődés között nagyon mély összefüggéseket látok és érzékelek az élet minden területén. Viszont, aki abúzus áldozata, erőszakos vagy manipulatív eszközzel éltek vissza gyermeki ártatlanságával annál óriási csapda tud lenni a terápiás módszer. És marha nehéz nem összezavarodni, és úgy érzem, hogy a terápia ebben olyan, mint a maci és a méz viszonya. Na ezért próbálok távolságot tartani.

Számomra a poszt címe csalóka volt talán, az én fejemben az erotikus áttétel sokkal tágabb, nem csak a konkrét, szexuális izgalommal kapcsolódik össze, és pont ezért azonos nemű terapeutáknál is megjelenhetne. Valahogy úgy gondoltam eddig, hogy mindennemű érintés utáni vágy (akár csak az ölelés utáni vágy, amivel, úgy látom, rengeteg terápiába járó küszködik) (persze azt meg nem tudom, hogy vajon fiúk is szeretnék-e, hogy a férfi terapeutájuk megölelje őket? ez egy másik érdekes kérdés) erotikus jellegű, csak mondjuk deszexualizált értelemben.
Én néha úgy írom le magamnak a saját érzéseimet, hogy az terápiás szerelem. És nő a pszichológusom, én pedig heteroszexuális vagyok. De az érzés olyan intenzív néha, majdnem olyan, mint egy szerelem.
Férfihoz én sem mennék, ugyanolyan okokból, mint te. És igen, én is folyton attól félek, hogy apukák helytelenül nyúlnak a gyerekeikhez, és félek attól is, hogy titokban bántalmazzák őket. Újabb közös vonás.

Anoni Mara írta: Ez egy nagyon izgalmas téma, egyik kedvencem. Én valahogy úgy tekintek erre a pszichológushoz való abnormális kötődésre, mint a terápia mellékhatására. Egy szükségszerű velejáró, ami nélkül nem működik szerintem a terápia. De ebben könnyen lehet, hogy nincs igazam, hiszen csak egy pszichológust és csak egy módszert próbáltam.
Ugyanakkor a szó, hogy mellékhatás, pejoratív. Nem tudom, itt arról van-e szó, lehet-e ezt a kötődést rossznak minősíteni. Rengeteg fájdalmat okoz ugyan, de közben olyan édes is... A legbonyolultabb és legösszetettebb érzés, amit valaha is megtapasztaltam.
Azt sem tudom, ha valakinek nem olyan a gyerekkora, mint nekünk, annál is kialakul-e ez az abnormális állapot. Egy ismerősöm elkezdett egy terápiát, járt is egy ideig, aztán abbahagyta. Én meg csak áltam értetlenül, hogy lehet csak úgy megszakítani egy terápiát? Semmi kötődés. Mitől van ez? Más módszer? Más személyiség? Más szükségletek?

Karácsony, mi van azzal a projekttel, hogy elmész egy másik pszichológushoz a nyáron?

Nem tudom Mara...szerinted hülyeség? Egyébként csak a hiány miatt mennék, nem akarom terhelni azzal a pszichológusom, hogy 'de mi lesz velem nyáron?', mert szerintem szívét-lelkét beleadta a munkánkba és jár neki is a szabi, a feltöltődés. Csak nekem meg szükségem van egy támaszra, ez az én gyengeségem. Azt hiszem valamitől sokkal labilisabb lettem, bár elég gyorsan összeszedtem magam így a szünet előtt, de amikor jön egy gyengébb nap, egy hajnali felriadás, rossz álom, akkor lesöpri az asztalról ezt az erőt, amit érzek magamban. És szégyellném is megemlíteni a pszichológusomnak, hogy én nyárra bebiztosítanám magam, mert előrelátó vagyok. Úgy érzem, hogy rosszul esne neki vagy nem tudom. Nem akarom megbántani, és lelkiismeret-furdalásom van a tervem miatt.Tavaly is volt egy tök durva időszakom a szünetben. Nekem amúgy a nyár a legkritikusabb pont a hangulatomat tekintve, mindenkivel ellentétben. Nem az ünnepek, vagy a tavasz, hanem a nyár...A szemembe szikrázik az egyedüllét, látom a párokat, a családokat, én pedig egyedül vagyok. Pont a napokban tudatosult bennem, hogy a héten van az utsó előtti óra, és azonnal álmodtam is a pszichológusommal.

A kötődést illetve én nem tudom úgy átadni magam Mara ennek az érzésnek, amit te édesnek élsz meg, értem és tudom, miről beszélsz, de pont ezért. Én ezt minősítem magamban zavarnak. Haragot is szoktam érezni, és azt, hogy ne legyen velem kedves. És ellökést is érzek. Teljes mértékben ambivalens érzéseim vannak, pedig vágyom rá. Mikor kedves (általában az), akkor sem úgy ülök ott, hogy elkezdek védekezni ellene (azt hiszem), hanem később jön ez nálam, a fejemben. Ugyanakkor egy csomót gondolok rá, a terápiára stb.

Engem ez a kötődés téma nagyon érdekel. Amúgy is úgy gondolom, hogy aki pl. manipuláció áldozata, és abúzust élt meg gyerekként, azaz egy másik fajta "kötődési" formát megtapasztalt, annak egy külön fejezetet kellene szentelni ebben a témában. Én szeretnék erre komolyabban is rárepülni majd, mert nagyon foglalkoztatnak kérdések. Szerintem ez a probléma magva, és nincs rá innovatív módszer, hanem egyszer csak elkezdtek kidolgozni módszerlehetőségeket, ám nem néztek úgy istenigazán a legmélyére, a gyökércsúcsára a kötődésnek. Eddigi ismeretekről már rengeteg olvastam...és nem is fejlődnek a témában. Ennyi van, ennyit tudunk és kész.

pipacs írta:

karácsony írta:

pipacs írta: Nem tudom, szabad-e linket megosztani, de maximum ki lesz moderálva.
drgeraldstein.wordpress.com/2015/06/14/e...ur-therapists-touch/
Ez egy elég jó poszt az áttételről (meg egy jó kis blog), bár az azonos nemű terapeutákról nem szól. Sajnos. Mostanra már engem is kezd kikészíteni az intenzív kötődés, lassan teljesen beszippant a saját terápiám. Úgy érzem, hogy beszűkít. És függök a pszichológusomtól, és szorongok a nyári szünet miatt, amit nem merek megemlíteni. És nem merek belemenni fájdalmasabb témákba, mer félek, hogy még jobban felkavarodom és utána több hétre magamra maradok.
Lehet, hogy így többet árt, mint használ. Nem tudom.

Elolvastam Pipacs a cikket, érdekes, lettek is további gondolataim. Én mondjuk nem tudok ezzel olyannyira azonosulni, mert egyrészt az én pszichológusom nő és semmiféle testi vonzalmat nem érzek irányába, másrészt örültem, hogy kitért arra, hogy aki negatív tapasztalatot szerzett férfival kapcsolatban, az azt a fajta áttétet valósítja meg. Ha jól értettem és nem csak hozzágondoltam, hogy nekem az apai kötődés negatív, és ezért valóban nagyon nehéz a bizalom kialakítása. Abszolút gyanakszom mindenkire, aki a kislányával van bárhol, az első gondolatom az, hogy molesztálja. Fogalmam sincs, mit csinálnék egy férfi terapeutával, ha ez az áttét ennyire működik, lehet, hogy vér folyna. Bár komolyra fordítva a szót, én nem tudnék férfi terapeutához menni, és nem tartanék attól, hogy beleszeretek esetleg és sexuális vonzalmat kezdenék érezni. Viszont vannak nem józan gondolataim, amik az erőszakról szólnak sajnos....
Ezt a cikket kiválóan ki tudnánk szerintem egészíteni itt sokan.
Én az áttét és a kötődés között nagyon mély összefüggéseket látok és érzékelek az élet minden területén. Viszont, aki abúzus áldozata, erőszakos vagy manipulatív eszközzel éltek vissza gyermeki ártatlanságával annál óriási csapda tud lenni a terápiás módszer. És marha nehéz nem összezavarodni, és úgy érzem, hogy a terápia ebben olyan, mint a maci és a méz viszonya. Na ezért próbálok távolságot tartani.

Számomra a poszt címe csalóka volt talán, az én fejemben az erotikus áttétel sokkal tágabb, nem csak a konkrét, szexuális izgalommal kapcsolódik össze, és pont ezért azonos nemű terapeutáknál is megjelenhetne. Valahogy úgy gondoltam eddig, hogy mindennemű érintés utáni vágy (akár csak az ölelés utáni vágy, amivel, úgy látom, rengeteg terápiába járó küszködik) (persze azt meg nem tudom, hogy vajon fiúk is szeretnék-e, hogy a férfi terapeutájuk megölelje őket? ez egy másik érdekes kérdés) erotikus jellegű, csak mondjuk deszexualizált értelemben.
Én néha úgy írom le magamnak a saját érzéseimet, hogy az terápiás szerelem. És nő a pszichológusom, én pedig heteroszexuális vagyok. De az érzés olyan intenzív néha, majdnem olyan, mint egy szerelem.
Férfihoz én sem mennék, ugyanolyan okokból, mint te. És igen, én is folyton attól félek, hogy apukák helytelenül nyúlnak a gyerekeikhez, és félek attól is, hogy titokban bántalmazzák őket. Újabb közös vonás.

Ilyen van Pipacs? Deszexualizált erotikus érintés? Ilyen nincs. Vagy ezt így nem értem. Hogy érted ezt? Az ölelés a legszebb dolog, legintimebb talán? De az nem erotikus. Ha két ember eljut egy ilyen szintre, hogy megölelik egymást, az minden megad, a biztonságot, szeretetet, elfogadást, a legszebb dolog tényleg. Ami mögött nincs testi vágy, hogy azért ölelem meg, mert közben további gondolataim is vannak.
Terápiás szerelem, ez elég találó. Szerintem, hogy érintésre vágyik valaki, az is a 'jobban szeretve lenni' vágya, az elmélyítés vágya. Ez is a kötődés még erősebbé tételéről szól, olyan valóban, mint a szerelem, de ha kitisztul az ember feje, akkor tudja, hogy ez egy túlcsordult érzelemhalmaz, amiben nem találja önmagát, mert nem tudja, hogy ez most mi. A szerelem szót én akkor merem használni, ha tudom, hogy a kapcsolatnak reális esélyei és alapjai vannak, addig én az illúzió szót használom minderre a terápiás szerelem érzésre.

Nekem is nagyon tetszik a "terápiás szerelem" kifejezés! Nagyon találó, minden benne van.

Karácsony, nem tudom, hülyeség-e. Az biztos, hogy hülyeség úgy elmenni máshoz, hogy nem beszélsz a mostani pszichológusnak róla. Mert aztán hogyan tovább, mikor visszajön? Hazudni? Te is tudod, hogy az nem megy. Szóval a legjobb lenne, ha megbeszélnéd ezt vele. Ha jól emlékszem, abnomrálisan hosszú szünetet tart, 3-4 hétnél nem kéne, hogy több legyen. De mintha 8 hét rémlene... Úgyhogy teljesen jogos a félelmed, lehet, hogy ajánlana is valakit, akire szívesen rábíz. És mennyire tud a te ambivalens érzéseidről? Fontos lenne, hogy erről is beszélj vele.