Az áldozat és a pszichológus kapcsolata

Május, egy kis láz szerintem simán lehet egy kiborító órától. Elég nagy küzdelmek zajlanak le benned.

Ami a terápia végét illeti, szerintem még messze van az neked. Túl lehet élni. Nem mondom, hogy könnyű, de élhető. Attól is függ gondolom, hogy milyen a lezárás, meddig jutsz el, mennyire vágja el a terapeuta a visszatérés lehetőségét stb. Nekem még mindig hiányzik a pszichológusom, de ez csak azt jelenti, hogy nem változtak az érzéseim az irányában, nem? Én kifejezetten remélem, hogy mindig ott lesz bennem a hiányérzet és a nosztalgia. De beszélj vele minderről, mert ez messze fog titeket vinni.
Az, hogy félsz attól, hogy véget ér, meg hogy fűggő vagy, az teljesen normális, azt jelenti, hogy jól működik a kapcsolat közöttetek.

Két és fél éve nem találkoztam az ethalon-terapeutámmal, és még mindig szeretem, és odavagyok érte.
Nem hiszem, hogy ez változni fog, max halványul. De a nosztalgia mindig ott lesz. Alkalomadtán olvasgatom a leveleinket, milyen klassz volt vele együtt dolgozni..

Vegre talaltam egy pszichologust aki ert "hozzam"..Nem zavarja ha rondan beszelek,tegezodunk es nagyon egyenes korrekt..Adott hazifeladatot is,le kell irnom mit varok a terapiatol..Most 4 napja ulok,es ragcsalom a ceruzat..Egy mondatot voltam kepes eddig leirni:FELDOLGOZNI A MULTAT..Aztan elgondolkodtam,hogyan is lehet ezt feldolgozni..Olyan emlekek jottek elo hogy feloraig hanytam,es oklendeztem(bocsanat)..
Kezdek ismet ketelkedni magamban...Hogyan leszek kepes ezt vegigcsinalni??
A nap 24 orajaban szorongok,reszket a gyomrom,reszket a kezem,rettegek attol hogy valami rossz fog tortenni velem,es nem fogom tudni folnevelni a gyerekeimet
Van meg Xanaxom azt kapkodom mint masok a Tic-Tacot:-(
FELEK.

Dehogynem, Május, menni fog!

Szerintem a jó pszichológus azt is érti, hogy miért van a kliensnek szüksége vele szemben hazugságnak. Ne add fel Május!

Május írta: Több mint másfél éve hazudok valamiről a pszichológusnak, és a múltkor elszóltam magam, nem beszéltük meg, mert vége volt az órának. Most vissza se akarok menni már, nehogy kiderüljön az igazság. Baromi szar ennyi titokkal élni, de ha kiderül az igazság, össze fog dőlni a világ. Azóta megint úgy kelek reggelente, hogy minek. Szar az egész és szégyellem magam mindenért.

Az a jó a terápiában, hogy ott mindent ki lehet haszálni, a rosszat és a jót is. Ha zavar most már ez a hazugság, akkor lassan nem fogod bírni, és el fogod neki mondani. És ez jó. Nagyon sokat fogsz ettől előre lépni. Persze tudom, hogy nehéz ezeken a fázisokon végigmenni. De hidd el, ott a fény az alagút végén.
Nem muszáj rögtön elmondanod neki. Elmondhatod neki, hogy van valami, ami nagyon nyom, de nem bírsz még róla beszélni. Ez egy kicsike szelep, egy kicsi lépés előre. Ha jó szakember, egy ilyen kis lépésnél is odanyújtja a kezét, hogy ne ess el.

Május, biztos jó egy pszichológusnak a "sikerélmény", de ők is tudják, hogy ez a pálya nem arról szól, hogy kisarkítsam: 82 ülés, és ha addig nem gyógyul meg a beteg, ill. 31, ha addig nem mutat jelentős javulást, akkor repül..
Jártam olyan helyekre, ahol betekinthettem a munkájukba, és ők is tudják, hogy nem erről szól. Ahhoz, hogy ezt kibírják, nekik is van szupervízió, azaz segítik őket a betegek által őket is érintő problémákban, azt hiszem, leginkább erre használják.
Ha hazudtál neki, tudja, hogy valami miatt ezt érezted a legjobb megoldásnak akkor. (Ha jó szakember.) Tehát ne félj tőle. Gondolok Rád!

Az önpusztítás gondolata javulni fog a terápia előrehaladtával, ennek tudatában tereld el a figyelmed, amennyire tudod, írj ide, vagy hívd a segélyvonalat, ha komoly!

Május én még sohasem hazudtam a pszichológusomnak. Talán csak egyszer-kétszer próbáltam valamit tartalékolni, de aztán segített. Illetve alkut is kötöttünk, hogy mikor mondom el, és miután megegyeztünk, úgy készültem, hogy aznap majd el tudjam mondani. Aztán, ha még nem ment, akkor halasztottuk.

Szerintem, hogy hazudtál egyáltalán nem fogja nagy dolognak tartani, vagy egyáltalán nem fogja meghatni. Abban viszont egy pszichológus sem lesz partner, hogy találgasson mi igaz és mi nem. Így minden a saját érdeked. A felnőttség egyik kritériuma a vállalás. A pszichológusod iránti aggódás abszolút az anyukádhoz való viszonyt tükrözi. Aggódsz miatta. Én is szoktam. Sőt, azon is, hogy ne legyen kudarcélménye a pszichológusomnak miattam, mert egy rakás szerencsétlenség vagyok megint...

Én állandóan hazudtam a terapeutáimnak. Vagyis inkább titkolóztam. Mindig fenntartottam a látszatot, hogy milyen erős, klassz és szeretnivaló lány vagyok. Sokat mosolyogtam, viccelődtünk...
Aztán amikor krízisben voltam, egy kollégám kísért el terápiára, mert olyan rosszul voltam. Az ülés első 20 percében csak zokogtam, ő csak adta a zsepiket, és szerintem lesokkoltam a terapeutát. Kibukott minden. Utána nem szarozott velem, azt mondta, kórházba kell menjek. A laza, jófej terapeuta hirtelen komoly és határozott lett.
Nagyon fájt, amikor szembesített azzal, hogy már 7 hónapja jártam hozzá heti kétszer, és nem mertem elmondani... Azt mondta, köztünk a bizalommal van gond. Próbáltunk dolgozni rajta, nem sikerült. Kíváncsi leszek, kinek fog sikerülni...

Ma folyamatosan mondta a pszichológusom, hogy úgy érzi nem mondok el valamit. Ide jöttem panaszkodni, és látom hasonló a téma. Nem mondanám, hogy hazudok, de hát nem tudom ott szemtől szembe megfogalmazni.
Most teljesen ki vagyok megint, és bocs, csak panaszkodni tudok. Pedig nagyon kedvelem, de úgy érzem soha nem lesz ennek vége, mert ő nem az anyám ,hiába várom, hogy az legyen nem lehet, és így teljesen reménytelen ez az egész.

Én még egy alkalommal fogok menni a pszichológushoz, aztán ennyi volt. Lassan költözöm, vidékre, nem lesz lehetőségem pszichológushoz menni. Meglátjuk, mennyire lesz kemény időszak.

Május írta:

Ági40 írta: Ma folyamatosan mondta a pszichológusom, hogy úgy érzi nem mondok el valamit. Ide jöttem panaszkodni, és látom hasonló a téma. Nem mondanám, hogy hazudok, de hát nem tudom ott szemtől szembe megfogalmazni.
Most teljesen ki vagyok megint, és bocs, csak panaszkodni tudok. Pedig nagyon kedvelem, de úgy érzem soha nem lesz ennek vége, mert ő nem az anyám ,hiába várom, hogy az legyen nem lehet, és így teljesen reménytelen ez az egész.

………………………………
…………………………………
………………………………..
…………………………………
………………………………………..
……………………………………………..
…………………………………………….
…………………………………………….
……………………………………………..
………………………
………………………………
…………………………………
………………………………..

Ági, Május, mindenkinek vannak titkai a pszichológus előtt - egy ideig. Ha mindent el tudnánk mondani az első alkalommal, akkor nem lenne szükség ilyen hosszú terápiára. Mindennek eljön a maga ideje, és ezt tudják a terapeuták is. (Normális eseteben ők is voltak terápiában, pontosan tudják, milyen nehéz bizonyos dolgokat elmondani.)
De nem baj, gyötrődjetek csak, ez sajnos hozzá tartozik ehhez a folyamathoz. Eléggé kell, hogy bántson titeket a "hazugság" ahhoz, hogy végre le tudjátok küzdeni azt az erőt, amely hallgatásra kényszerít titeket. Ha már nagyon feszít, el fogjátok mondani. Ha elég erős a bizalmi viszony a pszichológussal, akkor egyszer csak elviselhetetlen lesz már a nyomás. És akkor jön az áttörés. Ígérem, nem fog leszakadni az ég akkor sem!

Jó itt veletek tényleg, még ha néha hanyagolni kényszerülök az oldalt, akkor is.
Az a furcsa, hogy én nem akarok titkolózni, csak mikor ott vagyok, mindig elterelődik a gondolatom. Nézegetem a cipőjét, azt gondolom, biztos sokat dolgozik, meg milyen rendes, kedves ember. Amúgy is alap probléma nálam, hogy sokszor képtelen vagyok kimondani az engem bántó dolgokat. Csak végig fut a fejemben, és már el is illan.

Ági40 írta: Jó itt veletek tényleg, még ha néha hanyagolni kényszerülök az oldalt, akkor is.
Az a furcsa, hogy én nem akarok titkolózni, csak mikor ott vagyok, mindig elterelődik a gondolatom. Nézegetem a cipőjét, azt gondolom, biztos sokat dolgozik, meg milyen rendes, kedves ember. Amúgy is alap probléma nálam, hogy sokszor képtelen vagyok kimondani az engem bántó dolgokat. Csak végig fut a fejemben, és már el is illan.

Na ez az. Nálam pont ugyanez van. De ez nálam a fent írtak miatt. A titok nálam a szó szoros értelembe vett titok volt. Egy hosszú huzavonára emlékszem. Én konkrétan hát mondjuk úgy h lebuktam a rajzzal, amit készítenem kellett otthon. Bennem semmiféle szándék nem volt, h erről beszéljek. Aztán rákérdezett a rajzon vmire én fülig vörösödtem na ott füllentettem is, persze totál elárultam magam. nyilván nem hagyta annyiban. Nem tudom, hány óra ment rá, de mindvégig kitartottam, hogy én ugyan neki sem fogok erről beszélni és soha senkinek………………………………
…………………………………
………………………………..

. Ez titkolózás marha nagy hülyeség volt nálam. Saját magam szivattam meg vele.