Az áldozat és a pszichológus kapcsolata

Azért nyitottam ezt az oldalt, mert a terápiám során úgy éreztem teljesen beleszerettem a pszichológusomba. "Pechemre" egy jóképű kigyúrt kék szemű fickó az illető. Persze beszéltünk mi erről az indulat és érzelmi áttétről, de igazán sosem tudott meggyőzni, hogy ez nem igazi szerelem. Talán ezért megy most olyan nehezen a pszichológus váltás nekem, mert mindent ilyen érzelmi oldalról közelítek meg. De őszintén szólva sokszor tényleg nem tudtam és még most sem tudom eldönteni, hogy hányadán állok ezzel a dologgal.

Kedves Ági!

Én is jártam már így. Az én pszichológusom pedig nem is volt szexuálisan vonzó számomra, ezért nagyon furcsa volt számomra az egész. Szerintem én az ödipusz komplexust tettem rá apámról, mert apám abban a korszakban kezdett hanyagolni, amikor még szükségem lett volna rá.
Rettenetes volt, észrevette, és kihajított. Utána hónapokig tiszta depis voltam..

Kihajított? Ez hogy lehet? Az enyém azt mondta örül, hogy elmondtam mert ezzel lehet dolgozni. Igaz, hogy néha kissé elvetettem a sulykot és alig beszéltem magamról és csak vele foglalkoztam. De ilyenkor figyelmeztetett, hogy ez nem jó irány és máshoz fog irányítani ha ezt folytatom. Ezt megértettem ugyan de aztán legközelebbre úgy mentem, hogy sérülést okoztam magamnak, hogy lássa szükségem van rá.
Nem kellett volna kidobjon, hanem megoldást keresni előbb szerintem. Te szegény. Remélem már jobban vagy?

Én nem tudom, hogy volt-e akkor más választása, minthogy kirúgjon, legalábbis az ő sajátos etikai kódexük szerint. Én nem mondtam meg neki, hogy szerelmes vagyok, észre sem vettem, csak azt, hogy annyira kötődöm hozzá, hogy azt sem tudom, hogyan gondoljak másra, mint rá. (Gondolom, a fizikai vonzalom hiányában nem vettem észre.) Aztán elmondtam, hogy volt egy házasságon kívüli szerelmem, és rákérdezett, hogy most kire vetítem ugyanezt a szerelmet? Akkor jöttem rá, hogy őrá. Akkor elküldött.
De ez 18 éve volt. azóta ezt már kihevertem, de volt elég bajom, meg van is. Ha kíváncsi vagy rá, ott van a történetem, meg vannak egyéb megnyilvánulásaim is itt a fórumon.
Szóval, kedves vagy, köszönöm, jobban vagyok ebből. Csak most a bipoláris depressziómmal nem tudok mit kezdeni. El akarom olvasni, amit itt ajánlottak róla, a könyvet.
Egyébként, Te meg ne add fel, szerintem, én sem egy pszichológusnál jártam életemben. Mindegyiktől kaptam sok jót, hát, néha meg rosszat is, mert ők is emberek...

Jó reggelt!

Szerintem nagyon jó ötlet volt ez a topik, én már régóta gondolkoztam rajta, csak nem léptem a tettek mezejére:)
Én tudatosan választottam azonos nemű pszichológust, mert hajlamos vagyok arra, hogy kivetítsem másokra az érzéseimet, s amúgyis szorongatott helyzetemben nem lett volna túl jó még egy ilyenbe is belebonyolódnom. A pszichológusom egy fantasztikus hölgy, kb a nagyszüleim korosztálya, s az a kötődés és rajongás, amiről írtatok nálam is megvolt/megvan a mai napig, de már nem annyira intenzív. Rengeteget gondoltam rá, s alig vártam, hogy találkozzunk, Szinte bepánikoltam, amikor elment nyaralni, féltékeny voltam az unokáira, családjára. Tényleg bálványoztam, ahogy Ti mondtátok, talán még szerelmes is voltam belé. Igyekeztem megfelelni neki, a terápiával jól haladni, de rögtön kiszúrta, hogy valami nem stimmel, s visszaterelt arra az ösvényre, amin elindultam.

Az érzéseim iránta akkor változtak meg, amikor 2 éve karácsonykor találkoztam a nagymamáimmal, s 3-4 nappal később a pszichológusommal. Egy korosztály, két külön világ, s akkor jöttem rá, hogy ő számomra egy idea. Hogy úgy is meg lehet öregedni, ahogyan ő. Fizikailag és szellemileg is teljesen fitt. Ennek a felismerésnek a hatására ismét elkezdtem sportolni, s sikeresen felvételiztem pHd-re.

Mara könyvében is van egy rész ezzel a témával kapcsolatban, s az nagyon megnyugatott. Korábban még nem beszéltem senkivel, aki terápiára járt, így nem tudtam, hogy ez a heves érzelmi reakció normális-e, de most már tudom, hogy nem vagyok egyedül ebben sem

Kedvenc témám! Szerintem ez a kötődés fontos része a terápiának, az egyik mozgatórugója. Ne féljetek tőle, adjátok át magatokat az érzésnek, és próbáljátok meg a pszichológus segítségével megérteni, mi ez az érzés. Beszéltem már olyan áldozattal, aki évek óta vergődött a terápiájában, nem jutott ötről a hatra. Azért keresett meg, hogy elmondja: a könyvemet elolvasva értette meg, hogy ezt lehet így is csinálni, nem kell küzdeni a saját érzéseink ellen. Teljesen más dimenziókat vett a terápiája, és hogy, hogy nem, gyógyulásnak indult...
Felháborít, amikor olyat olvasok, hogy valakinek kirakták a szűrét azért, mert a páciens nem tudta kezelni az érzéseit. Ez nem az ő dolga, hanem a pszichológusé...

Olyan fura ez, mert hiába gondolom azt, hogy mindig a közelében akarok lenni a pszichológusomnak, és szorosabb kötődést szeretnék, nem csak egy páciens, mégis ha csak meglátom az autóját a torkomba ugrik a szíven. Vagy ha véletlenül összefutunk szinte nem is tudok természetesen viselkedni, csak bénázok meg össze vissza beszélek.

Ezt a versikét írtam a pszichológusomnak az utolsó találkozásunk után. Ez már sok volt neki.

Hogyan is lehet elengedni azt, aki mellett kitártam szárnyaimat.
Aki úgy ismer mint senki más, mellette megjön a bátorság.
Aki mellett önmagam lehettem, elfojtanom többé semmit nem kellett.
Soha többé nem kellett féljek, bármi is történt velem régen.
Nyugalom árad szét a közelében, lelkemben ilyenkor melegséget érzek.
Kitartott mellettem, terelgetett szépen, hogy magamtól jöjjek rá, mégis szép az élet.
Sok szabályt megszegtem, sírtam és dühöngtem, de ő elfogadott, meghallgatott csöndben.
Hogyan is tudnám elengedni őt, aki mellett mindig megkönnyebbülök.
Akinek már többé nem tudok ellenállni, csak végtelen időkre a szívembe zárni.

Én egy terepeutának mondott valakivel nagyon megszívtam,miután elmeséltem neki a történetem, az orvosom kapcsán kerültem vele kapcsolatba, felajánlotta, hogy ingyen fog kezelni, pár alkalommal teljesen rendbe is volt minden, elkezdtünk dolgozni, egyik alkalommal egyzsercsak ugye a legintimebb dolgaimról beszéltem ,elakadtam kicsit és mondta hogy folytassam csak nyugodtan úgyis csak ő hallja,na meg be vannak kapcsolva a mikrofonok(magyarul az egészet felvette anélkül hogy megkérdezte volna)én köpni-nyelni nem tudtam, úgy tettem mintha semmi nem történt volna, de akkor voltam nála utoljára

Hát ez nagy szemétség volt tőle. Semmi szakmai hozzáértést nem tanúsított. Nem lehet így visszaélni a helyzettel semmilyen esetben sem. Hogy viselted ezt a dolgot, találtál másik szakembert? Azért ez ritkán fordul elő (remélem)

Azóta nem kerestem.Bár tudom hogy szükségem lenne rá,csak korábban is hozzá nem értő kezekbe kerültem.Akkor meg egy pályakezdő pszichológushoz aki anynit birt kinyögni,hogyha problémáim oldjam meg,hát köszi ha képes lennék rá nem lennék ott, úgyhogy hozzá se mentem vissza többet

Azért ne add fel keresgélj csak. Ha egyszer rátalálsz a megfelelőre eljön a megváltás.
most én is ezt teszem, pár hónap alatt ez a hölgy lesz a 3. jelölt. Az igaz, hogy mind egy csalódás és kicsit fel is adtam, és rohantam volna vissza az elsőhöz, de ő megszüntette a praxist. Néha azt gondolom semmi szükségem segítségre máskor megy csak kapálózók kétségbeesetten valaki után.

Na igen. Tuti a téma. Megfigyeléseim szerint valós érzelmi igénye az emberi fajnak a kötődés, ami az abúzus kapcsán sérül. És Isten kegyelmének köszönhetően ösztönösen keressük azokat az embereket, akivel a spontán kötődés és bizalom megjelenik. És ha megvan az "érzés" akkor tudatosan is igyekszünk ráerősíteni, hogy miért is érezzük ezt. És mivel a férfiak közelében, meghittebb helyzetekben időnként megjelenik a szexualitás és megfelelés ingere, azzal valóban jól lehet dolgozni.
Én is több pszichológussal kerültem kapcsolatba. A férfiak közül mindössze egy nem kezdett ki velem, a női pszichológust azért kellett lecserélnem, mert szerepjátékot kezdett velem, hogy ő mennyire szeret, mint embert, vagy éppen kikezdett velem szexuálisan, vagy egyszerűen nem éreztem, hogy számítok... Volt, aki azt mondta, hogy amíg az orális szexet nem fogadom el az alap szexuális kultúra részeként, addig ő nem tud segíteni. ...
És most végre, megtaláltam azt, aki alázattal kezeli a szakmát, figyelemmel a témát és feltétel nélküli elfogadással van irányomba.

Azért ez nagyon durva, amit írtok. Nem is tudom, hogy lehet az, hogy ilyen emberek praktizálhatnak. Nekem legalábbis az jön le, hogy elvétve lehet csak normális pszichológust találni, aki még jó szakember is.

Nagyon örülök, hogy itt veletek lehet ilyenekről is írni!!

Azért hadd mondjam el, hogy az ELSŐ pszichológusom, egy hívő, katolikus nő volt, és ez akkor nagyon jó volt, hogy ezekkel a paraméterekkel rendelkezett, de ugyanakkor rendelkezett részben azzal a képességgel is, hogy a katolikusok neurotizálásának a mikéntjével teljesen tisztában volt. Ezzel nekem sokat segített, mert túl vallásos családba születtem. Azt hiszem három évig jártam hozzá, és nagyon sokat segített. Mondhatni, hogy a többi is segített, de meg voltak a határaik. Mint ahogy annak is, aki kihajított, amit leírtam itt feljebb. Volt férjemmel jártam párterápiába, ott nem ismerték fel, hogy lelkileg bántalmazó az ex férjem. Mindhárman (3 ciklusban jártunk három terapeutához kb. 10 év alatt), azt hozták ki, hogy nem engedem azt a szegény apukát nevelni, (persze, mert agyongyötörte a gyerekeket is, nemcsak engem), és én ragaszkodom a depressziómhoz. (Igen, nagyon szórakoztató volt kilátástalannak érezni az életemet egy vadbarom mellett.) Mentségükre szóljon, hogy átmeneti sikereket értek el nálunk, és az, hogy mindhárom esetben ugyanaz volt a szupervizor. Ami persze szerintem nem szabályos. (Aki nem tudná, a szupervizor segít a terapeutáknak átbeszélni, átlátni az eseteket.)

Mindent összevéve, a hibák ellenére mégis azt mondom, hogy 80%-ban használtak, 20 %-ban tévedtek, vagy esetenként súlyos hibákat követtek el, amiket aztán vagy próbáltak korrigálni, vagy otthagytam őket. Aki kirúgott, (fentebb írt), az utána pl. vette a fáradtságot, hogy segített, amikor egy hozzá hasonló korú pasiba estem bele.

Ez 24 év tapasztalata. Szóval szerintem azért próbálkozzatok, mert nekem azért megérte, így összevéve..