Az áldozat és a pszichológus kapcsolata

Sajnálom, amiért nem hitt neked a szakember. Szerintem annál kevés rosszabb van, ha az embernek nem hisznek...
Amikor én elkezdem az életutamat felvázolni, abból mindig tragikus lesajnálás van, és nem tudom elviselni, ha sajnálnak, vagy vigasztalnak. Márpedig sok terapeutánál volt úgy, hogy azt mondták: ezt túl sem lehet élni. Erre mindig csak felnevettem... kínomban, zavaromban.

Ági, gondoltam rád, míg idekint voltál!

Igen,ahogy mondod,ideig-óráig.Én évekig próbáltam egyedül,nem ment.Ez egyszerűen az a kategória,aminek feldolgozásához,kezeléséhez szakember segítsége kell.Ha próbál is az ember tudatosan nem foglalkozni vele,akkor is ott "dolgozik" az emlék benned tudattalanul.Mint a rohadás,belülről eszi az embert,aztán előbb-utóbb a hatása kívülről is látszani fog.
Mi alapján keresel jó pszichológust?Mármint ajánlanak neked valakit?Vagy olyat keresel,aki kimondottan erre szakosodott?

Ez a " ezt túl sem lehet élni " szöveg túl ismerős nekem..... amikor elmondtam h több évig molesztáltak,sőt kétszer is....és minden mást is elmondtam,hogy a szüleim elküldtek,hogy majd megjavít a pszichológus, vagy mennyire nem történt semmi ahogy elmondtam... csak csóválta a fejét és ..azt mondta,hogy ez így ..hogy bírtam eddig , a hallgatást vagy csupán lelkileg is kibírni. ...akkor ezekszerint már túlságosan is erősek vagyunk..és jól bírjuk ?...

Nem vagyunk erősek... csak mindent elnyomtunk... ezért nevetek mindenen. Azt mondta a szakember, hogy ezt másképp nem is lehet elviselni, csak úgy, ha az ember nem veszi komolyan... mert ha komolyan vettük volna, ha engedtük volna, hogy fájjon, akkor ki sem bírtuk volna... és én akkor még nem beszéltem abúzusról!

Én is rotebeete, főleg, mikor a tesóm céklalével kínált, és leesett a neved jelentése,
Az előző pszichológusommal nekem is hullámzó volt. Volt, hogy utáltam, volt, hogy imádtam. Egyszer egy díszpárnát dobtam feléje, máskor kirohantam a szobából, annyira nem tetszett amit mondott. De aztán elnézést kértem, és mondta, hogy tudja, hogy ez nem neki szól. csak rajta csapódik le. Nem utál ezért.
A tesómmal, most tudtam megosztani a gyerekkori atrocitásomat, de anyukámmal sosem merném.

Szerintem is elnyomjuk...valahogy érzéketlenné válunk egy idő után.Emlékszem,amikor a részeg tiszt apám mutatta az AK47-es golyót,amivel bele fog lőni a Dunába,én nyugalommal néztem.Minden egyes alkalommal.A sok-sok év pszichés és fizikai terror mellett csak nyugodtan szemléltem az eseményeket.Anyum is pont ezt mondta,hogy azt hitte engem nem visel meg,mert mindig nyugodtan játszottam,vagy néztem a tv-t tovább,miközben apám a fejemhez nyomta a fegyverét.Elnyomtam.Most meg robban.

Tényleg igaz,hogy a humor és komolytalankodás segít sok dologban....mert egyébként mindent magunkra vehetnénk. Nekem nem menne ezek nélkül, túl sötétnek látnék mindent. Nem mintha most annyival jobb lenne,de marad a sok irónia, szarkazmus és a Monthy Phyton...a fájdalmas viccek stb. Szerencse hogy vannak.

Velem is így van.

Most jön ki minden, a félelmek, az érzések pedig már tényleg nem vagyunk ott, már elmúlt. De nehéz kiszakadni. Ezért is utálom ha azt mondják,hogy " lépj túl rajta ". Kösz, mert az csak úgy megy.

Nebants, én is borderline személyiségzavaros vagyok, de még nem találkoztam olyan szakemberrel, aki megkérdőjelezte volna, ami történt velem. Nem is értem, hogy ez hogy lehet, hogy gondolhatják, hogy miért találna ki ilyet bárki?? Mikor az ember éppen hogy majd el süllyed szégyenében, és mi lennénk a legboldogabbak, ha tényleg nem történt volna semmi...Sajnálom, hogy ilyen orvosokba futottál bele. Ezen kívül az ok-okozati összefüggés is pont fordítva van, nem azért "találod ki", ami történt, mert borderline vagy, hanem azért lettél (valószínűleg) személyiségzavaros, mert az történt, ami. Én nem akarok mindent a múltra fogni, mert a jelenbéli problémáimért és hülyeségeimért csakis én vagyok a felelős...de erős a korreláció a gyermekkori abúzus és a személyiségzavarok kialakulása között. Sajnálom, hogy az eddigi orvosaid ezt még nem fedezték fel...mármint, hogy valószínűleg nem ok nélkül lettél olyan, amilyen lettél.

Ezt a sok mindent nem tudom most végigolvasni, így kicsit offolok. Az esett le ma és el is szomorított, h alig van pár ülés még a nyári szünetig. Pedig a nyárnak örülni kéne én meg totál elkeseredtem.

Igen, de próbálom emelt fővel viselni...nem hisztizni, mert rengeteget segített nekem. És neki is van mit kipihennie. Már előkerestem a tavayi naptárat, megnéztem, mikor fejeztük be tavaly. Huh, terveket kell szőni, de fura lesz ez most. Tavaly jobban bírtam a tudatot, senki nem fog meghallgatni és tanáccsal ellátni. Azért próbálom majd nem átszomorkodni a nyarat.

Köszi Május, kedves tőled!
Egész nyáron szünet? Azt hogy lehet kibírni? Ez nagyon durva!
Én sem hallottam még olyat, hogy megkérdőjelezi az igazságtartalmát egy pszichológus annak amit mondasz. Nekem csak olyan érzésem volt, hogy nem nem veszi komolyan amit mondok, de mikor erre rákérdeztem, akkor elmagyarázta, hogy elsőre neki úgy tűnt, hogy ez már nem olyan nagy gond nekem (mert hát rám jellemző módon kicsit elbagatellizálva adtam elő a dolgot, és a terápia elején voltam a 2. szakemberrel) de aztán kiderült, hogy mégis csak az, és ezzel az elvicceléssel kendőztem a dolgot az elején. Így, bár elsőre ezért szörnyen dühös voltam rá, és ezt meg is mondtam neki, de később már nem nehezteltem rá ezért.
Vagy volt olyan, hogy én magam kérdőjeleztem meg saját magam, de arra meg azt azt mondta, hogy az érzés, amit ez kelt bennem ,az sokkal fontosabb, és azzal kell dolgozni.
És még egy dolog, sokszor van, hogy írok leveleket én is, csak nem adom fel ha nem akarom, csak beszélünk róla, és ez nekem most elég. Na meg persze vezetek egy füzetet, és abba írogatok gondolatokat. Az is használ.

Sajnos igen,ez az orvos ezt mondta.Pszichiáter volt,aki épp pszichoterápiás szakvizsgára készült.Ültünk egymással szemben,én pedig elmondtam neki,mi történt.Nagyvonalakban,nem részletesen.Elmeséltem nagyjából mi volt ovisan a barátnőm apujával a gyerekszobában,meg 8-10 évesen a kocsiban az egyik ismerősünkkel.Erre pár másodpercig nézett rám,majd mondta,hogy szerinte ez nem igaz,hogy kitalálom az egészet.Én pedig csak néztem rá és nem tudtam erre mit mondani.Ő nem is firtatta tovább ezt,majd azt mondta nem vagyok alkalmas pszichoterápiára és átadott egy kollegájának. Rólam akart írni a szakvizsgához valamit,szakdolgozatot,vagy mit,nem tudom.Lényeg,hogy meggondolta magát és átadott másnak,

Kedves nebants!
Röviden és tömören annyit szólnék ehhez az emberhez, hogy egy hülye!
Még ha azt mondta volna, hogy ez a téma neki túl nehéz még, és átad egy tapasztaltabb egyénnek a saját érdekedben. De így konkrétan, hogy nem igaz, hogy lehet ilyet mondani? Nagyon felháborít :angry: Miért nem bízik a szavadban?