Kötetlen beszélgetések, üzenetek

süni írta: Sziasztok!
Beletapostak a lelkembe, tőrt döftek a hátamba, és arcon köptek. A bátyám felvette a kapcsolatot az "apánkkal", összejárnak, együtt a "család". A képeket megosztották az egyik közösségi oldalon. Írtam a bátyámnak, hogy nagyon vigyázzon a 10 éves kislányára, ne hagyja őket kettesben. Szerinte én nem mondok igazat, csak vádaskodom, és kitaláció a történetem, az életem.
Én azt hittem, hogy már nem érhet több meglepetés ebben az életben, annyi mindenen mentem keresztül az elmúl 41 évben. Óriásit tévedtem. A legszomorúbb, hogy ismét pszichológusra szorulok, mert ezt most nem tudom feldolgozni. Talán a várandósság miatt, de hyper-szuper érzékeny lettem.
Nem tudom megérteni, hogy miért bánnak így velem, mit ártottam nekik, miért gyűlölnek ennyire?
A legszomorúbb, hogy hiába a mostani boldog életem, még mindig azt vágyom, hogy a régi "családom" megértsen és szeressen. És hiába tudom az agyammal, hogy ez nem fog menni, a szívem ezt nem fogja fel.
Mit vétettem, hogy ennyit kell szenvednem? Mit vétettem, hogy ennyire megaláznak?

Süni, nem te vétettél. Akkor sem, most sem. Azt én is jó ötletnek tartom, hogy beszélj a kislány anyukájával, talán ő jobban megért.
Amúgy pedig vigyázz magadra! Azt gondolom, valahol törvényszerű, hogy ha az embernek sínre kerül az élete, és jobban van, jönni fog kívülről valami nem szeretem dolog. De ne hagyd magad, a baba érdekében se!

Süni, én beletörődtem abba, hogy a családból egyedül én merem magamnak bevallani, hogy igenis abúzaltak bennünket. De tudom, hogy sem nővérem, sem húgom nem lenne erre képes. Vagy mert velük nem történt semmi, vagy azért mert tagadnak, vagy mert annyira elnyomták a gyerekkori önmaguk, hogy nem emlékeznek rá. Nem hibáztatnám őket érte, ha nem lett volna nekem ott a relaxáció, nekem se buktak volna elő az emlékek. Addig én is vakon tapogattam, és eszem ágában sem fordult meg, hogy apu abúzált volna! Pedig nyilvánvaló...
Mindenki máshogy éli meg, és a másik dolog... Egy ilyen dolog nagy sérelem tud lenni családon belül. Én azért nem is beszélek itthon róla, mert én félnék attól, amiben te benne vagy. Nem akarok kitaszított lenni a családomból... Mert rajtuk kívül senkim sincsen.
A legjobb barátnőm 32 évvel idősebb nálam, és rengeteget veszekszünk szüleim miatt. Nehezen viseli, ha hazamegyek látogatóba, mert ha nem is mesélem el neki mi megy otthon, tudja. Tudja, mert mindent tud rólam, és tudja, hogy azért nem mesélek már, mert nem akarom, hogy fájjon neki, mit tesznek velem. Mindig azzal nyaggat, hogy érzelmileg váljak le szüleimről... De ilyen nincs! Hogy tudnék leválni szeretett anyukámról és apukámról? Nem tudom, ti hogy vagytok, én nagyon tudok szeretni, és ragaszkodni. A barátnőm egy áldás, néha nagyon anyáskodó, de azt hiszem, erre szükségem is van. Néha kisírom magam neki, ha beteg vagyok, nyűglődöm neki, panaszkodom, és meghallgat. Mindig türelmes velem, erre lett volna nekem is szükségem legalább 18 évig, de nem kaptam meg. Sok mindent pótol nekem, de ettől még hiányolom szüleimet, és nem tudnék nekik ártani, annyira szeretem őket. Belehalnék, ha ellenem fordulna a családom... Sajnálom, Süni, hogy így mutogatnak rád. Tudaz valakivel beszélgetni? Barátok?

Kedves Süni. Azt leszögezném a legelején, hogy tökéletesen igazad van. A családon belüli konfliktusok gyakran évekig elhúzódnak, mondom ezt nem mint szakember, mert az nem vagyok, hanem mert ezt látni az emberek között a lakóhelyemen stb. Rendeződni fog velük a viszonyod, csak lehet 3, vagy 4 év múlva példáúl, ez hosszú távú cél , lassú építkezés. Egyenlőre koncentrálj inkább a sokkal fontosabb rövidebb távú célra, a babára. Amúgy egy sokkal általánosabb, és persze enyhébb tipikus helyzet is ugrik most be még nekem. Van példának okáért Géza, aki keményen iszik, és terrorizálja a családját. Gyerekek felnőnek, nem tartják vele a kapcsolatot, de ekkor jelentkezik a "jó útra tért" Gáza bá, aki leszokott az italról, más ember lett stb stb, beindul a nagy családi összeborulás. Aztán persze kiderül, hogy nem így van, Géza bá a régi, csak megjátszotta magát, de egy ideig elhiszik neki.

Szerintem Karácsony nem tesz neked jót most ez a kapcsolat az úriemberrel. Mondom ezt mint pasi, tehát engem férfigyűlölettel , elfogultsággal nem lehet vádolni. Rendes férfi megérti, hogy a nem az nem.

karácsony írta: Azt hiszem ,az erőszakosság jött nagyon rosszkor, nem számítottam rá, azt hittem minden oké most...
Szombaton hajnalban pánikrohamra ébredtem, olyan mélyen zakatol bennem a félelem és valami feszültség van az agyamban ilyenkor, erre ébredni nagyon rossz és ilyenkor az a bajom, h egyedül vagyok, és úgy beporgok, h telefonnal a kezemben maszkalok, h kihívom magamra a mentoket, vagy epp h atcsongetek a szomszedhoz, persze egyiket sem csinálom. Azt hiszem elegem van...

Ez így nagyon nem jó… Mármint hogy teljesen bepörög a pasi, ha nem az van, amit ő akar. Az odáig rendben van, hogy nem esik jól az embernek, ha keresztül húzzák a számításait, de ezt azért toleránsabban kellett volna lereagálnia. Főleg annak a fényében, hogy beszéltél neki a múltadról.
Egy kis ölelkezésre-bújásra bőven volt lehetőségetek az együtt eltöltött nap folyamán is, ehhez nem kell senki lakására felmenni…
Ha ennyire megvisel ez az egész, akkor talán mégsem kellene folytatni ezt a kapcsolatot.
Kitartás!

Köszi Eperke, és mindenki.. sajnos vagy nem azóta nem is keresett. Egy ultimátummal váltunk el, hogy vagy átmegyek, vagy akkor neki ez így nem jó. És ezt komolyan is gondolja?! Tök jó, hogy az elválás előtt 2 perccel dobja be a nagy elképzelését, hogy én az estémet is töltsem nála...Szerintem egész álló nap egymásban voltunk kb., de múltkorában azt mondta, hogy egyre nehezebbek neki ezek az elválások a házam előtt ?! Nem is szeret. Nem is erről szólt ez az egész. Nem tudom, amúgy melyik nőnek lenne az imponáló, hogy ő egoistának és türelmetlennek mondja magát nyíltan. És én ehhez vagy alkalmazkodom vagy nem.
A legjobban az fáj, hogy hiába mondtam el, hogy mi újság van, úgy gondolta, hogy akkor most majd ő irányítja a dolgokat, meg majd minél előbb birtokviszonyba kerülünk, ahol ő a főnök, akinek meg kell felelni, mert én vagyok a sérült. Hát nem. Azt mondta, hogy nem lángolunk, pedig azt a kapcsolat elején kell. Mondtam, hogy én őszinte vagyok, és amit belőlem érez az van, ezt erőszakkal nem tudja belőlem kiváltani, meg amúgy az összes ismerősöm nem az elején lángolt, szerintem azok szoktak szétmenni. Mindegy, csalódott vagyok, főleg, hogy ezt most nekem kell lezárni, konfrontálódnom kell, amihez semmi energiám nincs épp, mert úgysem ért meg.

Szia Karácsony!
Itt a lényeg: "melyik nőnek lenne az imponáló, hogy ő egoistának és türelmetlennek mondja magát"....
Semelyiknek természetesen és adott esetben semelyik férfinak sem, ha ezt egy nő állítja magáról.
Azt írtad anno, hogy a coming out óta "kuszálódtak össze a dolgok". Végül is ez kinek a coming out-ja volt?
Szerintem az övé. Te elmondtál valamit az életedről, ő közben dédelgetett, mint egy gyenge madárkát, majd kihúzta magát és azt vallotta (comingoutolta), hogy.....Nna! Magyarul azt nyilatkozta magáról, hogy nincs birtokában a szeretetnek nevezhető érzésre való képességnek. Akkor megkérdezzük, hogy is van ez a dolog nálad?
Hát szeretlek drágám, "csak" a sex-ben vagyok türlemetlen, mert van nekem ez a nagy és erős VÁGY-am, amin nem tudok uralkodni. Tényleg? Na ezt nem vesszük be!!!!! ilyen már volt ugyebár.....
Volt egy olyan megérzésed, hogy "rágerjedt" a témára. Ezt a tapasztalatod igazolta. Nincs normális vagy abnormális megérzés, megérzések vannak, amikre hallgatni kell. A szexi téma gerjesztő, ezzel még önmagában nem lenne baj, az egoista és türelmetlen csomagon belül viszont nagyon gáz.......
Azt is írtad, hogy mi lenne, ha a férfiaknak nem lenne nemi szervük? De sajnoshálisten van és a nőknek is van. nem tudjuk hogyan lenne, ha nem így lenne......
Egyet viszont bármilyen nemi szervvel és hozzá tartozó fejjel, szívvel tudunk: kölcsönös türelem nélkül semmilyen emberi kapcsolat nem minősíthető egészségesnek, a szerelem sem.
Ha első helyen magadhoz vagy türelmes, azt mondhatod, jó akkor most megint tanultam valamit.
Pl. azt, hogy a türelem -t terem.........

hát igen. Hozzám magamhoz meg amúgy is extra türelem kell, és lehet, hogy később is. Így az ő temperamentumával hosszú távon amúgy sem boldogultunk volna egymással. Csak most úgy éreztem, hogy többet is tettem, mint amire képes voltam, és még ez sem volt elég. A mai felfogáshoz az én traumám és az abból adódó viselkedésem nem illeszkedik. Mindenki rohan, a lányok felkínálják magukat, aki nem, azzal meg nem tudnak mit kezdeni. Tesóm is azt mondta, hogy egy hónapig senkit se vegyek komolyan. Hát ez bevált...

süni írta: Sziasztok!
Köszönöm Mindenkinek a bátorítást, a kedves szavakat. Megfogadtam a tanácsot, írtam az unokahúgom anyukájának, remélem legalább ő hisz nekem. Vagy ha nem is hisz, legalább a bogarat sikerült elültetnem a fülébe. Ez volt a könnyebbik része.
Sajnos a lelkemnek nem ilyen könnyű elfogadni a kialakult helyzetet, és ezen a könyvírás sem segít, mert egyenlőre le sem tudom írni; nem olyan egyszerű, talán Mara egyetért velem.
Most igyekszem valóban a Babára összpontosítani, mert fontos vizsgálatok jönnek, nem engedhetem meg, hogy a múltam tönkre tegye a gyermekünket is.
Mindenkit üdvözlök.

Akkor egyenlőre tényleg próbálj csak a Babára összpontosítani. Szurkolok, hogy minden rendben legyen. Nekem a barátnőm van hasonló cipőben, mint te, több különbséggel, de az ő háta mögött nem volt nagy családi összejövetel, de ő is egymaga maradt a párjával, és most már két gyermek édesanyja, és szerencsére harmónikusan élnek, a baba/ák új életet adtak neki is. Nektek is kívánom ezt!

Már csak kiváncsiságból megkérdem Karácsony, hogy esetleg egy olyan férfivel lennél inkább, aki már mondjuk nyámnyilának számít, vagy inkább egy se nem túl domináns, se nem túl nyúl simulékonyal? Az arany középút ugye. Elnézést, ha túl érdeklődő vagyok.

Ezt a kérdést annyira nem értem. Attól lesz egy férfi ilyen vagy olyan, ha türelmes vagy türelmetlen? Nincs arany középút, nem tudom, amúgy, hogy milyen az a nyámnyila. De a dominanciára, ha lehetséges semmiképpen se törekedjen, mert nem vagyok híve.

Nyilván én fejeztem ki magam nem teljesen érthetően Karácsony. A nyámnyila a domináns ellentéte, nem vezet, inkább követ másokat, talán így érthetőbb. Valamint az ilyen férfi ha házas, gyakran az asszony parancsol otthol. Azért köszönöm a nem teljesenen érthető kérdésre adott választ.

Lajhár írta: Nyilván én fejeztem ki magam nem teljesen érthetően Karácsony. A nyámnyila a domináns ellentéte, nem vezet, inkább követ másokat, talán így érthetőbb. Valamint az ilyen férfi ha házas, gyakran az asszony parancsol otthol. Azért köszönöm a nem teljesenen érthető kérdésre adott választ.

Legyen asszertív ...az önálló vélemény hiánya legalább olyan véglet, mint a dominancia, persze sokan élnek végletekbe menően, de azért hiszek a kompromisszumban.

Köszönöm a válaszodat. Nem is olyanra gondoltam, amiben az áldozat kiszolgáltatottá válik, mert pont elég mindenkinek a terhe, amit hordoz. Inkább olyasmire, ami segít valamilyen módon a sérült lelkeken. Ma is lesz az egyik adón ezt kényes témát feszegetik. Mégsem tudom, érdemes-e egyáltalán ilyesmit megnéznem, vagy csak felidegesíteném magamat vele a tehetetlenség miatt?

Na jó Anoni Mara! Csak hogy érthető legyen: a fentit a te reagálásodra írtam, nem igazán vagyok gyakorlott ebben a fórumozásban!