Kötetlen beszélgetések, üzenetek

Pontosan így érzem én is Hajnalkám! inkább vállalom a lassan haladok a gyógyulásban-t

Egyedül lenni piszok nehéz dolog. Szerintem ehhez még abúzus sem kell.
De azt nekem is furcsa volt látnom az evangelizáló hölgytől, hogx megbocsátott apjának, és utána erről tett bizonyságtételt országszerte... Örülök, hogy rendeződött a kapcsolata, de egy biztos: ha én apámmal erről beszélni tudnék, meg tudnék neki bocsájtani, és jó kapcsolat alakulna ki köztünk, megbánná a tettét, nem kürtölném világgá. Nem akarnám szégyenbe hozni, ez a kettőnk dolga maradna.

Hajnalkám...

...épp a napokban gondolkoztam rajta, h régen azt hittem, (és mindig arra vágytam) ha igazán szeretne valaki, akkor igazán mindig boldog lennék. Most ez megvan, mégsem mondhatom, h boldog vagyok, bár vannak pont emiatt boldog pillanatok, de... azt hiszem a valódi boldogsághoz "csak" mi magunk kellünk egyedül, minden más csak ráadás. Most kicsit hullámzok.

De a gondok és ezek az érzések attól nálam még nem múltak el, h úgy szeretnek, ahogy mindig is szerettem volna, viszont enyhítik. És nem nem tudom, h nem azért "engedem-e meg" magamnak most jobban a negatív érzéseket eluralkodni magamon, mert ott van a biztos támasz, és nem kell mindig erősnek lennem.

Angyalka írta: Pontosan így érzem én is Hajnalkám! inkább vállalom a lassan haladok a gyógyulásban-t

rotebeete írta: Egyedül lenni piszok nehéz dolog. Szerintem ehhez még abúzus sem kell.
De azt nekem is furcsa volt látnom az evangelizáló hölgytől, hogx megbocsátott apjának, és utána erről tett bizonyságtételt országszerte... Örülök, hogy rendeződött a kapcsolata, de egy biztos: ha én apámmal erről beszélni tudnék, meg tudnék neki bocsájtani, és jó kapcsolat alakulna ki köztünk, megbánná a tettét, nem kürtölném világgá. Nem akarnám szégyenbe hozni, ez a kettőnk dolga maradna.

Azt nem tudom, hogy az apja élt-e még, amikor megbocsátott neki.

Amúgy a megbocsátás őszinteségén is el szoktam gondolkozni, mert aki megbocsát, az valahol nagy munka, és nagy erő kell hozzá, csakhogy a megbocsátás az elengedés is, és felejtés. Miközben el lehet határozni, hogy megbocsátunk, az elménkkel meg is tehetjük, csak kérdés, nem az történik-e, hogy az egészet elnyomjuk magunkban? Vagy ugye, ami keresztények között gyakori, nem őszinte és szívből jövő, mert keresztényként ott van a nyomás is, hogy meg kell bocsátani, ha azt akarod, hogy Isten is megbocsássa a te bűneidet. A valódi megbocsátás azonban nem ez. Nem tudom megmagyarázni, leírni, mi az, de meg vagyok arról győződve, hogy vannak emberek, akiknek sikerül. Csak néha az ilyen keresztény "sikertörténetek" mögött én mást látok. (Most itt nem akarom kifejteni, esetleg valamelyik vallásos topikban, ha valakit érdekel). Noha magam is kereszténynek tartom magam, éppen ezért hiszem, hogy Jézus ezt nem így gondolta valójában.

Ami az evangélizálást illeti, arról is volna véleményem, de erre is vonatkozik, hogy nem szeretnék róla itt, ebben a topikban írni, tiszteletben tartom azokat, akiket a téma nem érdekel.

kv írta: Hajnalkám...

...épp a napokban gondolkoztam rajta, h régen azt hittem, (és mindig arra vágytam) ha igazán szeretne valaki, akkor igazán mindig boldog lennék. Most ez megvan, mégsem mondhatom, h boldog vagyok, bár vannak pont emiatt boldog pillanatok, de... azt hiszem a valódi boldogsághoz "csak" mi magunk kellünk egyedül, minden más csak ráadás. Most kicsit hullámzok.

De a gondok és ezek az érzések attól nálam még nem múltak el, h úgy szeretnek, ahogy mindig is szerettem volna, viszont enyhítik. És nem nem tudom, h nem azért "engedem-e meg" magamnak most jobban a negatív érzéseket eluralkodni magamon, mert ott van a biztos támasz, és nem kell mindig erősnek lennem.

Még az is lehet. Ha van erős támaszod, az jó. Én ma érdekes felfedezést tettem a férjemmel kapcsolatban. Elkezdtem más szemmel nézni, mint eddig, és arra jöttem rá, hogy igazából én se azért érzem jól magam, mert ő tenne boldoggá. Elmentem ma délután sétálni, szép idő volt, és jó volt egyedül. Ő utánam jött, de nem vágytam a társaságára. Jobb volt egyedül. Ez teljesen új felfedezés volt részemről.

Hajnalkám...

Gyakran szeretek egyedül lenni. Akkor olvasok, netezek, kertészkedek, csak úgy elvagyok magamnak. És ha épp nincs túl jó kedvem, nem kell senkinek magyarázni, h miért, és nem is zavar nagyon, majd elmúlik úgyis.
De az is igaz, h úgy jó (nekem) egyedül lenni, ha van kihez később visszamenni.

Hát éppen ez az, ez a hullámzás.
Most csak néhány napig figyeltem a témákat, a hozzászólásokat egy-két dologhoz, és közben szinte percenként mást és mást éreztem, még jó, hogy nem írtam meg, mert egy óra múlva már írhattam volna mást...
Éppen ez az, mikor a bennünk élő többféle szereplő önmagával is vitába száll - még emlékszem, Mara úgy írta a könyvében, hogy benne két macska veszekszik. Talán több is van, mint kettő. Ott a boldog önfeledt gyerek, aki ottmaradt valahol a múltban az abúzus előtt, ott a magárahagyott, megnemértett, ott a haragvó, fájdalmas gyerek/kamasz, ott az elemző, ott a megértő, empatikus felnőtt, az energikus túlélő - mindenki ott van egyszerre, és néha egymás torkát szorongatják - ha nem belül, akkor kívül, másokra kivetítve.
Minden időpontban valaki más van elöl bennem, legalábbis én így fedeztem fel most, hogy odafigyeltem... Néha dühösen hozzászóltam vólna, mert megérintődött a haragvó, néha hűvösen elemeztem volna, ki mit miért csinál, néha megértettem mások helyzetét - de ez percről percre változik, és gondolom, másoknál is lehet így.
De macska valójában csak egy van - mindegyik én vagyok, hullámzással kombinálva. A hullámzás a lényegünk, szerintem, és valahogy úgy érzem, ezzel a nem abuzáltak ugyanígy vannak. A hullámzás normális Nem akkor leszünk "gyógyultak" szerintem, ha már nincs hullámzás, gondoljatok csak az EKG-ra - ha már nincsenek hullámok, régen rossz

kv írta: Gyakran szeretek egyedül lenni. Akkor olvasok, netezek, kertészkedek, csak úgy elvagyok magamnak. És ha épp nincs túl jó kedvem, nem kell senkinek magyarázni, h miért, és nem is zavar nagyon, majd elmúlik úgyis.
De az is igaz, h úgy jó (nekem) egyedül lenni, ha van kihez később visszamenni.

Kedves kv, nagyon tetszik az új avatárod, tényleg! Kevés olyan lényt ismerek, aki jobban kifejezné a félénkséget és a szabadságot meg az erőt egyszerre, mint a ló...aki ménesben él, de szeret külön boxban aludni ... Szóval tetszik, megihletett, keresek magamnak egy kedvenc totemállatot ...
csak nehogy úgy járjak, mint egy ismerősöm, aki egy nyári indiános-izzaszókunyhós elvonulás után lelkesen mesélte, hogy az ő erőállata a nyúl Nagyon próbáltam komoly maradni.

kv írta: Hajnalkám...

Gyakran szeretek egyedül lenni. Akkor olvasok, netezek, kertészkedek, csak úgy elvagyok magamnak. És ha épp nincs túl jó kedvem, nem kell senkinek magyarázni, h miért, és nem is zavar nagyon, majd elmúlik úgyis.
De az is igaz, h úgy jó (nekem) egyedül lenni, ha van kihez később visszamenni.

Igen, a magány az nem jó. Ha egyedül akar lenni az ember, az igen. Erre már kamaszkoromban rájöttem.

nyugodt írta: Hát éppen ez az, ez a hullámzás.
Most csak néhány napig figyeltem a témákat, a hozzászólásokat egy-két dologhoz, és közben szinte percenként mást és mást éreztem, még jó, hogy nem írtam meg, mert egy óra múlva már írhattam volna mást...
Éppen ez az, mikor a bennünk élő többféle szereplő önmagával is vitába száll - még emlékszem, Mara úgy írta a könyvében, hogy benne két macska veszekszik. Talán több is van, mint kettő. Ott a boldog önfeledt gyerek, aki ottmaradt valahol a múltban az abúzus előtt, ott a magárahagyott, megnemértett, ott a haragvó, fájdalmas gyerek/kamasz, ott az elemző, ott a megértő, empatikus felnőtt, az energikus túlélő - mindenki ott van egyszerre, és néha egymás torkát szorongatják - ha nem belül, akkor kívül, másokra kivetítve.
Minden időpontban valaki más van elöl bennem, legalábbis én így fedeztem fel most, hogy odafigyeltem... Néha dühösen hozzászóltam vólna, mert megérintődött a haragvó, néha hűvösen elemeztem volna, ki mit miért csinál, néha megértettem mások helyzetét - de ez percről percre változik, és gondolom, másoknál is lehet így.
De macska valójában csak egy van - mindegyik én vagyok, hullámzással kombinálva. A hullámzás a lényegünk, szerintem, és valahogy úgy érzem, ezzel a nem abuzáltak ugyanígy vannak. A hullámzás normális Nem akkor leszünk "gyógyultak" szerintem, ha már nincs hullámzás, gondoljatok csak az EKG-ra - ha már nincsenek hullámok, régen rossz

Hát nem tudom. Nyilván van olyan, hogy jó a hullámzás, de talán nem véletlenül tartják nagyra a kiegyensúlyozott embereket. A nagy végletek nagyon kimerítőek. És főleg ha nehezen kontrollálja az ember a maga érzéseit, hangulatait, indulatait.

nyugodt írta:

kv írta: Gyakran szeretek egyedül lenni. Akkor olvasok, netezek, kertészkedek, csak úgy elvagyok magamnak. És ha épp nincs túl jó kedvem, nem kell senkinek magyarázni, h miért, és nem is zavar nagyon, majd elmúlik úgyis.
De az is igaz, h úgy jó (nekem) egyedül lenni, ha van kihez később visszamenni.

Kedves kv, nagyon tetszik az új avatárod, tényleg! Kevés olyan lényt ismerek, aki jobban kifejezné a félénkséget és a szabadságot meg az erőt egyszerre, mint a ló...aki ménesben él, de szeret külön boxban aludni ... Szóval tetszik, megihletett, keresek magamnak egy kedvenc totemállatot ...
csak nehogy úgy járjak, mint egy ismerősöm, aki egy nyári indiános-izzaszókunyhós elvonulás után lelkesen mesélte, hogy az ő erőállata a nyúl Nagyon próbáltam komoly maradni.

A nyúl, mi?

Hajnalkám írta: Hát nem tudom. Nyilván van olyan, hogy jó a hullámzás, de talán nem véletlenül tartják nagyra a kiegyensúlyozott embereket. A nagy végletek nagyon kimerítőek. És főleg ha nehezen kontrollálja az ember a maga érzéseit, hangulatait, indulatait.

Én úgy látom, hogy a kiegyensúlyozott emberek is hullámzanak, talán nem olyan nagy kilengésekkel, de hullámzanak...csak ezt valahogy természetesnek veszik, mert van egy biztos mag bennük valahol, amitől bíznak, s ettől olyan jó mellettük.

nyugodt írta:

kv írta: Gyakran szeretek egyedül lenni. Akkor olvasok, netezek, kertészkedek, csak úgy elvagyok magamnak. És ha épp nincs túl jó kedvem, nem kell senkinek magyarázni, h miért, és nem is zavar nagyon, majd elmúlik úgyis.
De az is igaz, h úgy jó (nekem) egyedül lenni, ha van kihez később visszamenni.

Kedves kv, nagyon tetszik az új avatárod, tényleg! Kevés olyan lényt ismerek, aki jobban kifejezné a félénkséget és a szabadságot meg az erőt egyszerre, mint a ló...aki ménesben él, de szeret külön boxban aludni ... Szóval tetszik, megihletett, keresek magamnak egy kedvenc totemállatot ...
csak nehogy úgy járjak, mint egy ismerősöm, aki egy nyári indiános-izzaszókunyhós elvonulás után lelkesen mesélte, hogy az ő erőállata a nyúl Nagyon próbáltam komoly maradni.

Kedves Nyugodt...

fél perce a nyúlon röhögök magamban, pedig ma elvileg szomorkodós napom van, de ma fényt hoztál a sötétségbe... Köszönöm!

A fiatal kanca... az Igazim néha úgy hív Kancácskám, mert őt Suttogómnak hívom néha. Azért választottam ezt. Vele olyan... megszelídülök mellette, nincs félelem csak nagy adag bizalom és öröm. Bár mostanában alaposan próbára tettem a türelmét, de minél rosszabbul vagyok ő annál szelídebb velem.

Tüneményesek vagytok! Én is megmosolyogtam a nyúlat.