Kötetlen beszélgetések, üzenetek

Ja és kedves Mara annyira jó volt hallani a hangod

sheja72 írta: mikor az első csókot a térről az egyik fiútól kaptam, akinek dohány és izzadság szaga volt és rettentően undorított..
vagy a lépcsőházban a baráti körbe lejáró srác, beszorított és megfogdosott és megcsókolt...szinte érzem a rémületet, hogy azt hittem meg fog erőszakolni ..
mikor a hentes legény, aki nagyon imponált nekem, behívott a raktárba és nekem dörglőzött, miközben benyúlt a bugyimba...
mikor a fiúk hazafelé jöttek mögöttem és megjegyzést tettek arra, hogy biztosan csak zsír van a bugyimban..mivel akkor kezdtem el meghizni...
mikor a századparancsnokom beszorított a sarokba és megcsókolt..

soha nem fogom ezeket elfelejteni???
nem fog elmúlni a pánik, mikor egy férfi először megérint...vagy nekem kell megérintenem??

szörnyű az is, amikor kamaszkorban a külsővel poénkodnak a többiek, mikor amúgy is ott van az emberben a rejtett bűntudat, ha nem is emlékszünk rá ... és csak tovább bizonytalanít saját értékünkben. Én már rengeteg módszerrel dolgoztam ezen, gyakorlatilag nulla eredménnyel. De most, hogy emlékezni kezdtem dolgokra, valahogy egész biztos vagyok benne, hogy ez összefügg. Nekem a szüleim, a bátyám, az osztálytársaim egyfolytában a külsőmmel foglalkoztak, pedig azért nem voltam annyira extrém... annál hálásabb voltam, ha "végre" a férfiaktól kaphattam valamiféle elismerést, bármilyen áron.A psziché sokféle módon védekezik, és próbálja eltemetni az élményeket, az egyik a test válasza, s a külső megváltozása ilyen vagy olyan irányban.

Anoni Mara írta: tilos.hu/episode/teszt-es-lelek/2014/09/13
Nekem nem sikerült beletekernem, az elején van egy kis zene.

Köszi. Már el is mentettem magamnak.

sheja72 írta: köszönöm, igyekszem...

Olvastam a történetedet. Érdekelne, mivel foglalkozol. Főleg az áldozatvédelem.

Ági40 írta: Ja és kedves Mara annyira jó volt hallani a hangod

Ugye?

Nagyon édesek vagytok.

Ági, mi van veled? Folytattad a terápiát?

Kedves Mara!
Kedves, hogy érdeklődsz!! Voltam a múlthéten, és sok mindent megbeszéltünk. Sok aggályomról beszéltünk, többek között arról, hogy ha magamról van szó általában döntésképtelen vagyok, főleg ha anyagi vonzata van a dolognak. Ehhez társul az "ezt én nem érdemlem meg" érzés.
Annyira fura volt, mert egy percig sem próbált meggyőzni, hogy most nem hagyhatom abba, mégis úgy beszélt, hogy jelenleg nem vagyok olyan elutasító, és már megteremtettem az alkalmat a következő időpontra, csak szólnom kell neki.
Végül is eddig az előző terápiám lezárásával foglalkoztunk szinte, most jönne az érdembeli munka, ami megijeszt egy kicsit. Nem tudom, érzelmileg, hogy fogom ezt megint kezelni.
Ami érdekes volt még, hogy a múltkor a facebookon kértem időpontot, és azt írta, hogy vár engem. Mondtam is neki, hogy ez annyira jól esett. Erre ő megjegyezte, hogy ő tényleg várt engem, és megkérdezte, hogy ez ennyire furcsa nekem?. Hát igen az, de ez megint a folytatás felé billenti a mérleg nyelvét.
Ráadásul most lettem tagóvoda vezető, így egy kis lelki erősítés biztos jól jön időnként.

Ági40 írta: Végül is eddig az előző terápiám lezárásával foglalkoztunk szinte, most jönne az érdembeli munka, ami megijeszt egy kicsit. Nem tudom, érzelmileg, hogy fogom ezt megint kezelni.

Nem lesz könnyű menet, ezt te is tudod. De úgy tűnik, végre jó kezek között vagy, segíteni fog átvészelni. És mi is itt vagyunk.

Ági40 írta: Kedves Mara!
Kedves, hogy érdeklődsz!! Voltam a múlthéten, és sok mindent megbeszéltünk. Sok aggályomról beszéltünk, többek között arról, hogy ha magamról van szó általában döntésképtelen vagyok, főleg ha anyagi vonzata van a dolognak. Ehhez társul az "ezt én nem érdemlem meg" érzés.
Annyira fura volt, mert egy percig sem próbált meggyőzni, hogy most nem hagyhatom abba, mégis úgy beszélt, hogy jelenleg nem vagyok olyan elutasító, és már megteremtettem az alkalmat a következő időpontra, csak szólnom kell neki.
Végül is eddig az előző terápiám lezárásával foglalkoztunk szinte, most jönne az érdembeli munka, ami megijeszt egy kicsit. Nem tudom, érzelmileg, hogy fogom ezt megint kezelni.
Ami érdekes volt még, hogy a múltkor a facebookon kértem időpontot, és azt írta, hogy vár engem. Mondtam is neki, hogy ez annyira jól esett. Erre ő megjegyezte, hogy ő tényleg várt engem, és megkérdezte, hogy ez ennyire furcsa nekem?. Hát igen az, de ez megint a folytatás felé billenti a mérleg nyelvét.
Ráadásul most lettem tagóvoda vezető, így egy kis lelki erősítés biztos jól jön időnként.

És te is olyan pályát választottál, ahol emberekkel, sőt, gyerekekkel kell foglalkozni.

Tényleg nagyon kedvesek vagytok, hogy törődtök itt velem is
Köszönöm nektek, ilyenkor mindig kapok némi lendületet.

a test reagál a lélek félelmére és valóban csúnya kövér nő lettem...kirpóbálhattam én bármiylen fogyókurát, szerintem akkor sem fogynék le ha nem ennék egyáltalán semmit...
kamaszként mikor heti 7 edzésem volt, akkor is túlsúlyos voltam...
aztána férjem sem segitett, aki azt sújkolta, hogy úgy sem kellenék senkinek és a fiamnak is azt mondta, azért lett beteg, mert én egy kövér disznó voltam...

az elméletet tudom...
de nem tudok mit kezdeni vele...nem hsizem el, hogy bárki szépnek vagy kívánatosank láthat...
persze vannak jobb időszakok, de általában nem ezek dominálnak...

rendőrtiszt vagyok

kedves Sheja, nagyjából egy szinten járhatunk a feldolgozásban, bár - részben itt a többiek hatására - én már kezdem látni, hogy az első lépés igenis a részvét és a sajnálat önmagunk és a bennünk maradt gyermek iránt. Nem könnyű ezt érezni, túl keménnyé váltunk a túlélés érdekében, eltávolítottuk magunkat, ahogy írtad is az egyik hozzászólásodban.
A történeteinkben sok a hasonlóság, engem is sokat bántott a férjem a súlyom miatt, mondván "csak nem képzeled, hogy bárkinek van kedve hozzád nyúlni, mikor ilyen kövér vagy" - amit azért sem értettem, mert akkor vajon miért vett feleségül, a megismerkedésünkkor sem voltam egy Claudia Schiffer.
Talán nem a kilók, hanem a bántalmazás volt a lényeg, beválasztottuk, hogy "nekünk csak ez jár".
És soha nem értettem, miért nem tudok igazából lefogyni, most kezdem végre érteni.
Hátha egyszer ezt is feldolgozzuk, bármilyen nehéz - nagy fricska lenne a szeretethiányra épülő szépségiparnak végre, már ezért is megérné

Képzeljétek, a testvérem mindennel szembesítette az apámat. Aki rám panaszkodott neki, hogy én miért nem válaszolok neki soha az üzeneteire. Tavaly mondtam el neki, miket tett velem, akkor egy hét múlva megkérdezte, hogy ugye nem füvezek vagy drogozok. Mint kiderült már tavaly megkérdezte a tesóm apámat erről, aki mindent tagadott és azt hazudta, hogy én beképzeltem az egészet. És a hétvégén hívott tesóm összezuhanva és dühösen, hogy mi történt, hogy rólam volt szó, és hogy emlékszik ő is, mert ott volt, és megírta neki, hogy vert, molesztált és még le is köpött, és hogy meri venni a bátorságot, hogy így hazudik, és még a hátam mögött rám panaszkodik azok után, amit velem tett. Mire válaszoltam a tesómnak: veled sem bánt jól, és azt mondta, hogy az nem annyira durva, mint az enyém. Nem tudom mikor kezdett el emlékezni, de annyira aggódom most érte, ugye nem lesz öngyilkos? Egyedül tartózkodik külföldön egy ideje, és félek, hogy elkezd emlékezni, hogy őt például, hogyan alázta és verte mindenért. Először örültem, hogy azt mondta, hogy ott volt, és most már nem hisz az apánknak, és lehet, hogy fog tudni segíteni a félemlékeimben is?!? Lehet, hogy emlékszik azokra is, amikre én félig, vagy azokra is, amikre én is...Apám válaszolt, és mindent tagad továbbra is. DÜHÍTŐ! Totál összetörve érzem magam, mint akit nagyon megvertek, és az egész hétvégét átsírtam, annyira mélyre kerültem ismét, hogy nem bírom ezt az egészet.

Nagyon büszke lehetsz a testvéredre, Karácsony! Micsoda bátorság kellett ehhez! Nagyon remélem, hogy megkönnyebbülést érez, de szerintem a legrosszabb esetben ő is "csak" dühös, és a düh szerintem egy előre vivő érzés. Ezek az érzések és emlékek már eddig is ott voltak benne, most legalább végre kimondta. Tudsz vele beszélni telefonon? Vagy legalább e-mailt tudsz neki küldeni?