Kötetlen beszélgetések, üzenetek

No ezt nézzétek meg:



Az előző részben Julcsit megtámadták, és ennél a résznél pont a legelején beszél róla a családja. AZ ember haja égnek áll tőle. Oké, régi sorozat, de akkor is. Hogy mehetett ez így adásba anno?

Anoni Mara írta:

Hope írta:

Hajnalkám írta:

Anoni Mara írta: Holnap 18 órakor leszek a Klubrádióban.

Ó, erről lemaradtam. Utólag meg lehet hallgatni valahol?

Én is nagyon szívesen meghallgatnám! Van rá lehetőség valahol, valamilyen formában?

Ez itt a link hozzá: www.klubradio.hu/klubmp3/klub20140905-175852.mp3 , 7,44-től kezdődik a műsor és itt a folytatás:
www.klubradio.hu/klubmp3/klub20140905-182851.mp3
és
www.klubradio.hu/klubmp3/klub20140905-185851.mp3

Jó hosszú műsor volt. És nem volt könnyű, mert nagyon izgultam, meg azért sem, mert a műsorvezető - tudatlanságból és nem rosszindulatból - néha nagyon fájó kérdéseket tett fel (ld "miért nem szólt senkinek"), de nem baj, mert mindenkiben ez a kérdés merül fel. Ja, meg fel volt háborodva, hogy nem emlékszem mindenre, nem emlékszem arra, hogyan ért véget az abúzus, szerinte ilyen nincs... Hát kérem szépen, van.

Kedves Mara,

Gratulálok a bátorságodhoz, hogy vállaltad ezt a kemény órát. Talán terápia nélkül egy ilyen interjút nem is lehet túlélni. Azonban én a műsorvezető mellé állnék abból a szempontból, hogy szerintem ő vállalja is a tudatlanságát a témában, hiszen a kérdései abszolút tükrözik az abúzus témában tájékozatlanok kérdéseit, gondolatait, és szerintem ez a többség, és általában a többség kérdéseire szokták szerkeszteni a műsort. De írod is, hogy nem baj, mert mindenkiben ez a kérdés merül fel. És azért kérdez is, hogy mi a tanácsod, nekem ez szimpatikus volt mindenképpen. Így, hogy álltad a sarat, így lesz a tájékozatlanságból tájékozottság. Mi inkább abból a szemszögből hallgattuk ezt meg szerintem, mintha ott ültünk volna veled együtt, én legalábbis ugyanúgy izgultam, de nem gondolom, hogy zokon szabadna vennünk a fájó kérdéseket, mondatokat, hiszen ő nem pszichológus, hanem a társadalom lenyomata egy személyben. Én például nem tudom a kérdést megválaszolni, hogy miért nem szóltam. A végén nem értettem ezt a : "hááááth, háááth" ot.
Amúgy van olyan szimpatikus rádió műsorvezető, aki nagyon empatikus, és nem szenzációhajhász módon szokta felkarolni a társadalmi problémákat, egyéni sorsokat, és ott mindig érezni lehet a tájékozottságot, és hogy az interjúalany személye, érzései is fontosak, nem csak a téma.

Teljesen igazad van, nem volt itt semmi rosszindulat, csak őszinteség. Ettől függetlenül fájt hallani a kérdést: "miért nem szólt senkinek?"Hiszen nem ez az a kérdés, amit mi is napjában százszor tettünk / teszünk fel magunknak?
Azt sajnálom nagyon, hogy nem volt lelki jelenlétem elmagyarázni, miért nem szabad ilyet kérdezni - még a legnagyobb jóindulattal és ártatlansággal sem - egy áldozattól. Hogy ez az, ami a legjobban fáj.
Amúgy nagyon szívesen vállaltam ezt a beszélgetést. Igazából bármeddig tudnék beszélni róla. Most már inkább hallgatni nehéz.

A ma megjelent Nők lapja jó hosszan foglalkozik az abúzussal. Kicsit benne van a Beszélj róla! oldal is.

Anoni Mara írta: Teljesen igazad van, nem volt itt semmi rosszindulat, csak őszinteség. Ettől függetlenül fájt hallani a kérdést: "miért nem szólt senkinek?"Hiszen nem ez az a kérdés, amit mi is napjában százszor tettünk / teszünk fel magunknak?
Azt sajnálom nagyon, hogy nem volt lelki jelenlétem elmagyarázni, miért nem szabad ilyet kérdezni - még a legnagyobb jóindulattal és ártatlansággal sem - egy áldozattól. Hogy ez az, ami a legjobban fáj.
Amúgy nagyon szívesen vállaltam ezt a beszélgetést. Igazából bármeddig tudnék beszélni róla. Most már inkább hallgatni nehéz.

A ma megjelent Nők lapja jó hosszan foglalkozik az abúzussal. Kicsit benne van a Beszélj róla! oldal is.

Nem is tudom, én hogy érezném magam, ha ezt tőlem megkérdeznék. De nekem abból a szempontból könnyebb dolgom van, hogy engem konkrétan megzsarolt a nagybátyám, és manipulált is, tehát számomra teljesen érthető, miért nem szóltam senkinek. A másik, hogy nem bíztam se a nagyszüleimben, nem is nagyon kedveltem az apai nagyanyámat, a nagyapám pedig mostohanagypapa volt, nem sok közöm volt hozzá igazából, alkoholista volt, a csendes fajtából, de őt se kedveltem igazán. A szüleimmel pedig eleve nem volt soha olyan a kapcsolatom, hogy ilyen nagyon személyes és mély dolgot bármikor is eszembe jutott volna velük megosztani.

És igazad van, Mara, elkezdeni nehéz, még így anonim módon is nagyon nehéz volt leírni a történetemet, és utólag is éreztem megbánást, hogy elküldtem. Néha még most is eszembe jut, hogy leszedetem (nem fogom, csak felmerül bennem), vagy átírom, kevésbé részletezve a dolgokat, meg amikor megjelenik valamilyen cikk valahol, beleáll a gyomromba a görcs, hogy hátha az én történetemből is idéznek. Most pl. ahogy írod, hogy a Nők lapja foglalkozik ezzel, szintén van bennem egy kis para, mert anyám fő kedvence vagy 100 éve a Nők lapja. Amióta az eszemet tudom, mindig olvassa. Nem tudom, mi lenne, ha magára ismerne, illetve ha rám ismerne, és a családban elterjedne, azt hiszem, nagy botrány lenne belőle. És persze én lennék a vesztese. Mert hogy miért teregetem ki a családi szennyest.
Ugyanakkor éppen ma egy nagy áttörést is elértem, mert az egyik kolléganőmnek beszéltem az abúzusról. Nem részleteztem túlságosan, mi történt velem, de még soha nem fordult elő velem olyan, hogy egy kvázi idegennek ilyen nyíltan, szemtől szemben beszéljek róla. Igaz, ez a kolléganőm egy fiatal nő, akik amúgy kedvelek, és valahogy magamhoz hasonlónak érzem több szempontból már egy ideje. És hát igazából kiderült, hogy van egy alkoholista apja, aki ugyan állítása szerint őt nem bántotta, de a bátyját verte. Ugyanakkor ahogy beszélgettünk, bevillant neki, hogy valójában az apja annak idején tapogatta a mellét, amikor elkezdett kamaszodni, és megjegyzéseket tett neki. Én meg mondtam neki, hogy ez is abúzus. Nem tudom, jól tettem-e, mindenesetre talán ha akar róla beszélni, hozzám fordulhat.

Ma vettem egy Nők Lapját (nagyjából 25 éve nem olvasok újságokat, mert idegesítenek a hírnek vélt felszínes dolgok), és nagyon korrekt cikk volt benne az abúzusról. Mindenről volt benne szó, gyerekekről, felnőtt áldozatokról, lelki sérülésekről, hogy miért hallgatnak....a végén pedig erről az oldalról is. Gratulálok az újságírónak (aki a cikk végén még egy email-címet is megadott, hogy vár hozzászólásokat), mert a szakértő pszichológusok segítségével egyértelművé tette, hogy ez egy olyan dolog, amin nem lehet egyszerűen "túllépni" - ami a közvélemény általános vélekedése.
Szóval köszönet az ilyen cikkekért, neked is, Mara, mert gondolom, azért nem kevés közöd van hozzá, hogy ez megíródott

Köszönöm, Nyugodt. Próbáljuk a témát a lehető legtöbb helyre bevinni, minél többet halljanak róla az emberek, minél több áldozat jusson el hozzánk. Ma 10.30-kor leszek a Tilos Rádióban (úgyhogy mindjárt indulok is), Víg Sárával , a Beszélj róla! projekt pszichológusával. Ez is egy jó hosszú műsor lesz.

Hajnalkám, nagyon nagy lépés, amit leírsz! Örülök, hogy sikerült beszélni valakinek az abúzusról, a múltadról. Nincs mit rajta szégyellni, ezt ne felejtsd el! Szégyenkezned nem neked kell.
A félelmed is értem. (A Nők lapja újságírója "saját erőből" talált áldozatokat, ezért is elismeréssel kell adóznunk neki!) De ez a félelmed a gyerekkorból jön. Végül is mi történne, ha az anyukád elolvasná? Összedőlne a ház? Leszakadna az ég? Egyébként ha elolvasná, nem ismerne rád, mert nem akar rád ismerni. Az én anyám pl. még mindig nem tudja, hogy Anoni Mara én vagyok, és nem tud a könyvről sem. Pedig szántalan cikkel találkozott már, az első sorban kéne rám ismernie. De nem teszi, mert ő így védekezik. Hiszen ezt csinálta mindig is.

Na futok a rádióba, szép szombatot mindenkinek!

Hallgattam a műsort a Klubrádióban. Átérzem, hogy nehéz lehetett válaszolni, de nagyon nagy erénye a műsornak, hogy egyáltalán elhangzott valahol és a téma ezúton is felszínre került. Hiszen korábban általában csak a szőnyeg alá söprés zajlott. Érdekes lenne egy közvéleménykutatást tartani, és megtudni, hogy ki nem részesült gyermekkorában meg nem engedhető közeledésben.

Nagyon kérem, senki ne nézze úgy, hogy bezzeg akarok lenni, csupán egy szerintem jó példát szeretnék leírni. Egy kutató dolgozott ideiglenesen édesapám rendelkezése alatt álló helyiségben. Mi, gyerekek, bementünk megnézni, mit csinál a mikroszkópjával. Egy ilyen alkalommal, mikor kettesben voltunk vele, elkezdte, hogy "te vagy a kis feleségem" és elkezdett volna simogatni. Kb. hét éves voltam, azonnal ki tudtam rohanni az ajtón. Mint kiderült, családtagomnál is próbálkozott, aki szintén azonnal ki tudott menekülni.

Elmondtuk édesapámnak, fel sem merült, hogy titkoljuk. Ő bement hozzá, egy jó nagyot bahúzott neki és felszólította, hogy azonnal pakoljon és tűnjön el. A feletteseit is értesítette a történtekről.

Édesapám kiállása mellettünk nagyon nagy önbizalmat és erőt adott a további életünkben. Nem tudom felfogni, hogy egy szülő miért nem a gyermeke mellett áll ki teljes mellszélességgel.

Mara, köszönöm. És igazad van, a gyerekkorból jönnek a félelmek, ez igaz, de az én anyám még mindig képes kiborítani. És önmagát is. Nagyon törékeny egyensúly van közöttünk, ami bármitől felborulhat. Tudod, ő is áldozat, egy életre szóló elfojtásokkal, őt 4 évesen erőszakolták meg, és szerintem apámon és rajtam kívül legfeljebb a nála 1 évvel idősebb nővére tud róla, akit ugyanaz a fiú erőszakolt meg nagyjából ugyanabban az időben. Ráadásul az ő egészsége is, é az apámé is elég labilis. Szóval jobb lenne, ha nem tudná meg. De végül is nagyon is elképzelhető, hogy még ha rám ismerne, akkor is beindulna nála a tagadás.

Sajnos nincs működőképes rádiónk jelenleg, de megpróbálom meghallgatni telefonon a műsort. Ha nem sikerül, erről is tudsz majd linket betenni?

Kérdés, nagyon jó, hogy leírtad, ez nem bezzegelés. Jó tudni, hogy van ilyen apa is.

Nem tudom, az én apám kiállt volna-e értem a saját öccsével szemben, mert soha nem mertem neki elmondani. De a szívem mélyén remélem, hogy igen, mert történt egyszer egy olyan eset, amiből erre tudok következtetni. Egyszer egy fiú akart molesztálni a lépcsőházunkban, aki hazáig követett, és apám, aki látta az ablakból, lejött a lifttel, mert látta, hogy bejövök a kapun, de ugye én nem mentem fel a lifttel, és nem tudta, hol vagyok. És amikor mondtam neki, hogy megtámadtak, a szomszéd bácsival, akihez sikerült becsöngetnem, elindultak keresni őt. A pasi persze elfutott, szerencséjére, mert nem biztos, hogy túlélte volna. Apám erős férfi volt.

Hű, Mara, hallgatom a műsort (sikerül a telefonon keresztül), de ez annyira jó, hogy muszáj lenne róla egy felvétel. Hogy elküldhessem olyan ismerősöknek, akikkel benne vagyok vitákban erről.

Sziasztok, új vagyok itt..nagyon új..a saját történetem egy része még talán fel sem került a többi borzalom közé...elkezdtem olvasni a Tiéteket és sorba jöttek elő az eddig eltemetett újabb és újabb "storik"...
mikor az első csókot a térről az egyik fiútól kaptam, akinek dohány és izzadság szaga volt és rettentően undorított..
vagy a lépcsőházban a baráti körbe lejáró srác, beszorított és megfogdosott és megcsókolt...szinte érzem a rémületet, hogy azt hittem meg fog erőszakolni ..
mikor a hentes legény, aki nagyon imponált nekem, behívott a raktárba és nekem dörglőzött, miközben benyúlt a bugyimba...
mikor a fiúk hazafelé jöttek mögöttem és megjegyzést tettek arra, hogy biztosan csak zsír van a bugyimban..mivel akkor kezdtem el meghizni...
mikor a századparancsnokom beszorított a sarokba és megcsókolt..

soha nem fogom ezeket elfelejteni???
nem fog elmúlni a pánik, mikor egy férfi először megérint...vagy nekem kell megérintenem??

sheja72 írta: Sziasztok, új vagyok itt..nagyon új..a saját történetem egy része még talán fel sem került a többi borzalom közé...elkezdtem olvasni a Tiéteket és sorba jöttek elő az eddig eltemetett újabb és újabb "storik"...
mikor az első csókot a térről az egyik fiútól kaptam, akinek dohány és izzadság szaga volt és rettentően undorított..
vagy a lépcsőházban a baráti körbe lejáró srác, beszorított és megfogdosott és megcsókolt...szinte érzem a rémületet, hogy azt hittem meg fog erőszakolni ..
mikor a hentes legény, aki nagyon imponált nekem, behívott a raktárba és nekem dörglőzött, miközben benyúlt a bugyimba...
mikor a fiúk hazafelé jöttek mögöttem és megjegyzést tettek arra, hogy biztosan csak zsír van a bugyimban..mivel akkor kezdtem el meghizni...
mikor a századparancsnokom beszorított a sarokba és megcsókolt..

soha nem fogom ezeket elfelejteni???
nem fog elmúlni a pánik, mikor egy férfi először megérint...vagy nekem kell megérintenem??

Szia. Elfelejteni talán nem fogod, de sokkal könnyebb lehet. Ha olvasgatsz itt a fórumon, láthatod, hogy mi is haladunk ahhoz képest, amikor először jöttünk ide. Egy jó pszichológus sokat segíthet, de te magad is. Itt olyanokra találsz, akik megértenek, nem ítélnek el.

És ne feledd, bármi történt veled, nem a te hibád!

tilos.hu/episode/teszt-es-lelek/2014/09/13
Nekem nem sikerült beletekernem, az elején van egy kis zene.

Kedves Mara!
Meghallgattam a tilos rádió riportot. Érdekes a hasonlóság a terápia elkezdésében. Az én fiam dadogott, azért vittem pszichológushoz. Ott az első alkalommal megjegyezte, a szakember, hogy talán velem sincs minden rendben. Akkor nem is értettem, mit akar. Akkor én nem is emlékeztem erre. A terápiámban is majd egy év telt el. mire előjött ez az emlék. De az új szakember esetében (mivel pszichológust kellet váltanom) Rögtön elmondtam mi történt velem, tényleg így, hogy na ezt is letudtam. Na meg, hogy legszívesebben folyton a terápiámról beszélnék. Hihetetlen, hogy miket műveltem a volt pszichológusommal a terápia keretén belül. Erről én is írtam egy kis naplót.egy blogban. Ott nem az az ember voltam mint amit a külvilág felé mutattam.
Jó kis riport volt, gratulálok, és olyan jó hallani, hogy így be tudtad ezt a dolgot építeni az életedbe.

köszönöm, igyekszem...