A történetekről

Szia Akác,

Ez jó kérdés. Elsősorban annyit, hogy itt talán mindenkinek segítségre van szüksége, így hát jó helyen jársz, mert szoktuk támogatni egymást.
Őszintén: én nagyon izgultam, mikor lenyomtam a küldés gombot, még úgy is, hogy engem a pszichológusom bíztatott.
Azt hittem el fognak ítélni, meg fognak kritizálni, ehhez vagyok hozzászokva a családom részéről.
Aztán meghatódtam, hogy itt nincs ilyesmi, senki nem bánt.
A későbbiekben viszont voltak kattanásaim, hogy leszedetem. A szégyen és a családom féltése miatt. De valahogy nem akartam, hogy le legyen szedve, valami itt tartott így csak névtelenséget kértem.
Szerintem segít. Az írás önmagában is.
Drukkolok.

Sziasztok,tudjátok írtam hogy megint van egy próbálkozásom bár szerintem semmi nem lesz belőle,meg tegnap közölte hogy neki nem kellenek a tüskéim,mennyire lenne velem vajon megértő,meg ő is azt szajkózza mint a legtöbb pasi,hogy ne bolygassam a múltat,nem kell vele foglalkozni.Bocsi hogy szómenésem van

rini írta: Sziasztok,tudjátok írtam hogy megint van egy próbálkozásom bár szerintem semmi nem lesz belőle,meg tegnap közölte hogy neki nem kellenek a tüskéim,mennyire lenne velem vajon megértő,meg ő is azt szajkózza mint a legtöbb pasi,hogy ne bolygassam a múltat,nem kell vele foglalkozni.Bocsi hogy szómenésem van

Rini, bennem az a kérdés merül fel ilyenkor, h miért is kell egy olyan pasi, akit nem érdekel a lelked, vagyis semmibe veszi az érzéseid? Halálra ítélt keserves kapcsolat rossz kezdettel.

Akác írta: Sziasztok!

Most írok először a fórumra. Az én történetemet nem tudja senki (kivéve, akik ott voltak). Több, mint egy éve készülök, hogy ide leírjam, de még mindig nincs hozzá bátorságom. Kezdetnek a táblára már beküldtem egy feliratot, hogy kipróbáljam, tényleg használ-e, ha megnyílok. Ijesztő volt viszontlátni azt a két mondatot! A történetemmel - azon kívül, hogy nem merem közzétenni - két gondom van. Az egyik, hogy miután rászántam magam, hogy egyáltalán leírjam röviden, kapásból 15 oldal lett. 5 maga a történet, 10 a következményei. Úgyhogy ebből még elég sokat kell kihúznom. A másik, hogy nem vagyok benne biztos, hogy tényleg használ-e, ha ide leírom. Bocsánat, hogy az én szemszögemből nézem a dolgot, és nem az érdekel pillanatnyilag, hogy másoknak segít-e az én történetem, de úgy érzem, most nekem van szükségem segítségre (hú, kimondtam!). Kérlek benneteket, aki teheti, írjátok le, rátok milyen hatással volt, amikor a történeteteket itt mások számára is elérhetővé tettétek. Nagyon várom a válaszaitokat - a segítségeteket.

Szia Akác, örülök, hogy sikerült. Próbálom emészteni ezt a rettenetet, amin átmentél.

Akác.. dehogy kell megbocsájtanod. Nincs rá szükséged!
A pokolban vagyunk. Csak ott történhetnek ilyesmik.

Akác... Olvastalak...

Az akácfa fiatalon hegyes töviseket növeszt, megvédik őt. Felnőve értékes fa lesz, télen tüzénél melegszenek a fázók, virágaiból gyógyító mézet készítenek szorgalmas méhek. Még nem is mondtam el mindent.

Te is értékes vagy! Örülök, h köztünk vagy!

Akác
nagyon megrázó a történedet, többször is elsírtam magam rajta. Különösen az ülve alvás a kamrában, az ajtónak támaszkodva... a gondolatban máshol voltam... rettenetes, miken mentél keresztül
De nagyon jó, hogy leírtad, és most kint van és nem belülről présel és nyomaszt

A megbocsájtás érdekes fogalom a világunkban. Megbocsájtani... az anyatermészet nem ismeri a megbocsájtást, minden a természet törvényeinek megfelelően történik. Ha belevágsz a növekvő fába, sérül, hegek maradnak. Legfeljebb, hosszú-hosszú idő elteltével, tudatosan megérteni lehet, miért volt valaki éppen abban a pokolian elaljasult lelkiállapotban, hogy azt tette, amit tett - de ez nem megbocsájtás. Ez a szó emberi gyártmány, és csak arra jó, hogy (további) bűntudatot keltsen ... hiszen a megbocsájtáshoz előbb arra van szükség, hogy valaki elismerje, belássa, hogy rosszat tett... a bocsánatnak csak akkor van értelme, ha az elkövető már rálát arra, amit csinált, addig nincs.
Az autósnak, aki sorozatosan áthajt a piroson és veszélyeztet másokat, nem megbocsájtani kell, hanem elvenni a jogosítványát, és folyamatosan beleütni az orrát, hogy mit okozott, hogy egyszer megértse, ilyet nem célszerű csinálni.
Ezért örülök különösen ennek a honlapnak... a hallgatás lehetetlenné teszi a társadalom szembesülését azzal, ami létezik és van - a történeteink segítik ezt a szembesülési folyamatot. Hiszen ahhoz, hogy bármi változzon, először látnunk kell azt, ami VAN, évezredek óta. (és nem azt az illúziót, amit a társadalom el akar hitetni magáról).
Akác, hidd el, itt minden reakciódat és gondolatodat értjük...amitől mások "különcnek" tartottak. Nem különc vagy, csak "heges", mint mi mindannyian - a (lelki) hegeink pontosan mutatják, hogy milyen sérülés ért bennünket. Nekem rengeteget segített ez a virtuális közösség, ahol mindenki pontosan érti, mit jelent az a valóságban, hogy ok nélküli bűntudat és rettegés az érintéstől.
Jó megosztani a gondolatainkat, érzéseinket egymással... isten hozott közöttünk.

Éva
köszönet a történetedért
Az "ne beszéljünk róla" szerintem a társadalom egyik legnagyobb bűne, mert segít olyannak hazudni a világot, amilyen nem - ezért nem változik semmi.
Örülök, hogy "beszélszróla" és itt vagy közöttünk!

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek aki reagált a történetemre. Én még nem tudom hogy' vagyok ezzel az egésszel. Örülök, hogy el mertem küldeni, csak még nagyon ideges leszek ha rá gondolok. Kíváncsi vagyok, ha majd lehiggadok, akkor milyen érzés lesz. Kicsit megijedtem, hogy ennyire megviselt néhányatokat a történetem, talán nem kellett volna ilyen részletesen írnom az egészről.

Kedves Zebulon!
Nagyon örülök, hogy megírtad nekünk a történeted. Azt kérded, vajon a történtek miatt alakult-e így az életed. Egész biztos, hogy nagyon fontos szerepe volt annak az első nemi erőszaknak az életed alakulásában. És nem csak az erőszaknak, hanem annak, hogy egyedül maradtál a problémáddal, hogy egyedül - kislányként - kellett végigcsinálni az abortuszt. Azt gondolom, hogy a többi, későbbi történések is ebből a traumából fakadtak, a statisztikák azt mutatják, hogy aki egyszer erőszak / szexuális abúzus áldozatává válik, annál gyakran megismétlődik a trauma. Szerintem ennek leginkább a rossz önértékelés az oka.
Voltál vala pszichológusnál? Foglalkoztál valaha is komolyan ezeknek a traumáknak a feldolgozásával?

Akác írta: Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek aki reagált a történetemre. Én még nem tudom hogy' vagyok ezzel az egésszel. Örülök, hogy el mertem küldeni, csak még nagyon ideges leszek ha rá gondolok. Kíváncsi vagyok, ha majd lehiggadok, akkor milyen érzés lesz. Kicsit megijedtem, hogy ennyire megviselt néhányatokat a történetem, talán nem kellett volna ilyen részletesen írnom az egészről.

Akác,

csak azért visel meg, mert mélyen együtt érzünk. Nem vagy egyedül. Nem vagyunk egyedül itt. És ez a legkevesebb, h nem hagyjuk hidegen egymást. Talán egy áldozat érti meg legjobban a másik áldozatot. Mindazt a félelmet, a terhet a titok miatt. Mindent.

Betti,
ha olvasol... Jó, h idetaláltál!

TATAM! A történetek fülnél egy kis meglepetés!
(bal sarokban a teljes lejátszási lista)

Anoni Mara írta: TATAM! A történetek fülnél egy kis meglepetés!
(bal sarokban a teljes lejátszási lista)

Nagyon örülök, jó ötlet. Nekem nagy lökés volt, amikor a Médiamegjelenések között találtam videókat, még az előző kiállításról. Már egy éve olvasgattam a honlapot, de a videókon keresztül hangosan hallani még megdöbbentőbb volt. Alig akartam elhinni: az ilyen dolgokat hangosan is ki lehet mondani? Úgy, hogy más emberek is hallják? Nekem ez sokat segített.

Annamária, hála hogy "eljöttél" és elmondtat a történetedet! Az általad leírtakhoz hasonlót "vállaltam" én is a folyamatban és most úgy érzem megerősítettél a feladatomban. Ha soraimat olvasod, szerintem érteni fogod, hogy mire gondolok.

Mennyi új történet jön be... Jó az, h idetalálnak csak... Értitek... Mindet megsirattja valahol belül az ember...