- Köszönetek: 0
rotebeete írta: Szerintem nagy különbség van a felnőtt, tudatos elkövetők és a gyerek elkövetők között. Lehet, rosszul látom, de én amit gyerepszichológiával kapcsolatban tanultam, és az élmények, amit gyakorlati tapasztalattal szereztem gyerekekkel ill. serdülőkkel kapcsolatban, nekem mind azt mutatta, hogy ők áldozatok. Akármit tettek, még ha embert is öltek, ők áldozatok, nem igazi elkövetők. Egy gyerek nem látja be a történtek kövekezményeit, mint egy felnőtt.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Bizony sajnos-hálisten én sem vagyok több darabból. A pszichológus énem nem társalog külön a másikkal, aki mondjuk laikus. Azt nem állítottam, hogy bármilyen "részemnek" igaza lenne, nem kinyilatkoztatásnak szántam és nem is szakirodalomnak. Azt sem állítom, hogy nincs sokféle vélemény a közbeszédben.Anoni Mara írta: Teljesen egyetértek Alaine azzal, hogy Rotebeete-ének van itt helye, hiszen áldozat. De nem tudom hallani a történetének azt a részét, hogy ő hogyan tett kár másban - amennyiben tett. Előfordulhat, hogy az állandó lelkiismeretfurdalást, bűntudatot vetíti rá a történetének eme részére, így önostorozza magát, de ezt nem tudhatom, és bocsánat, nem is szeretném tudni.
És igen, úgy van, ahogy Karácsony mondja. Ha idejönne valamelyikünk egykori abuzálója, tárt karokkal fogadnánk-e? Volt már itt ilyen próbálkozás, durva is, szelíd is, mindegyik kivágta a biztosítékot.
Én nem tartom sántának a gázolásos metaforát. Igenis egy részünk meghalt az abúzusban, és nincs az a terápia, megbocsájtás, Húsvét és aprószentek, ami feltámasztaná. De ha a gázolásban "csak" a lábad vesztetted, azt sem növeszti vissza semmilyen enyhíti körülmény.
Pszichológusként bizonyára igazad van, a kórképhez hozzátartoznak az ilyen esetek is.De ennek a szakirodalomban van helye.
Ami az abúzorrá válást illeti, igenis sok pszichológus állítja - a legnagyobb jóindulattal, hogy gyakran válik áldozat elkövetővé. Holott erre nincsenek számok, csak azt tudod kimutatni, amikor felderített esetben az elkövető áldozat volt. Azt nem, hogy hány látens esetben nem válik elkövetővé az egykori áldozat. Tudom, hogy te nem így gondood, de a köztudatba ez ment bele, mert a csapból is ez folyik.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
AHJ Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!