Kötetlen beszélgetések, üzenetek

Nagyon nagyon sajnálom Süni.Részvétem, fontos hogy végig vidd a gyászfolyamatot hogy eltudd Őt engedni.

Süni, őszinte részvétem.... Nagyon vigyázz magadra!

Süni, nincs rá szó, hogy mennyire sajnálom...

süni írta: Sziasztok!
Köszönöm az együttérzéseteket! Nagyon jól esett, hogy írtatok.

Drága süni, annyira szomorú ami veletek történt, nagyon sajnálom. Kívánok mielőbbi vigaszt . Nagyon sajnálom.

üdvözletem!!!!!nem tudom jo helyre irok e a fokuszban làttam a műsort ès egyből tudtam nekem ide kell jönnöm itt e helyem.Nem fogom es nem is tudom leirni de sztem ti megèrtetek.sajnos èn abba a katergoriàba tartozom hogy gyerekkènt kezdődőtt ès mèg felnőttkènt is folytatodott.4 ève sikerültvègetvetnem de örökkè kisèrteni fog.mivel a topicnak a nevekötetlen beszèlgetès gondoltam ideirok.Szeretnèm egyszer kibeszēlni kiirni magambòl ezt az egész remàlmot de 12 èvet nem könnyű leirni.Süni bàr nem ismerlek de rèszvètem a kisbabàd miatt!!!!!!!

Azt tudnám tanácsolni picimanó, hogy olvass bele a fórum témákba, olvass el történeteket, próbálj meg beszélgetni a többiekkel, ha van időd. Én sem írtam még le a magam történetét - talán nem is fogom - hisz "semmiség" a többséghez képest, de sok értékes hozzászólást olvastam itt, ami segít abban, hogy lerázzam magamról ezt a 45-50 éve hordozott koloncot.

Szia Picimanó, egyszer majd ki fogod tudni írni magadból. Sokan kezdték úgy a fórumon, hogy nem volt még erejük leírni a történetüket, de egy pár hét alatt erőt merítettek a többiektől. Remélem, neked is sikerülni fog.
4 év nagyon kevés idő... A 12 pedig rengeteg. Talán itt találsz egy kis enyhülést, én bízom benne. Örülök, hogy ránk találtál!

gyöngy, olyan nincs, hogy semmiség... a te megélésed a fontos, és én el tudom képzelni, hogy amit átéltél, az neked a legszörnyűbb élmények egyike volt... ne tartsd kisebbre a te fájdalmadat, itt bárkivel bármi is történt, az nem megengedhető, és közel sincs a "semmiség" kategóriához!
picimanó, üdv köztünk, örülünk, hogy eljutottál hozzánk!

Most olyan érzésem van, mintha az oldal egy mentőcsónak lenne. Remélem idetalál sok fuldokló.

süni írta: Sziasztok!
Köszönöm az együttérzéseteket! Nagyon jól esett, hogy írtatok.

Gondolunk rád, Süni. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel, ezért mertem többes számban írni.

Sziasztok!
Én is új vagyok....még én sem tudtam leírni a történetem...bevallom nagyon hosszú lenne. 47 éves leszek, és ahogy olvaslak benneteket, rájöttem, hogy kegyetlenül hasonlóak az érzéseim, az átélt gondolataim, de még a betegségeim, fájdalmaim is a tiétekkel...ahogy éltem gyerekként, fiatal felnőttként...az állandó menekülésem, aztán a lelkiismeret furdalásom , az aggódásaim, hogy "mi lesz a szüleimmel" kérdéseim.., az érzés, hogy tudom, hogy a szexuális életemmel valami baj van....szóval mintha álomvilágban éltem volna 45 évig, ui. csak ezután (édesapám ekkor úgy megvert, hogy szétverte szinte a fejemet, ömlött belőlem a vér) jöttek elő a gyerekkori emlékképeim az abúzusról.

Olyan sírógörcseim vannak,most is itt ülök és sírok,az a vicces amikor már nem is tudom hogy miért,túl sok rajtam a nyomásReggel ha apum nem kelt,magamtól nem tudom mikor keltem volna,lehet még most is aludnék,lehet amúgy kezdek belecsúszni egy depressziós korszakba,minden tünetem megvan hozzá..Nagyon felkapta a média a témánkat,és vajon hány áldozat van még,aki nem beszél róla,a mai híradóba volt egy 14 éves fiúnak az esete

Mötyőke, apukád 45 évesen vert meg téged ilyen súlyosan? Vagy félreértettem valamit? Hogyan történhetett ez meg?

Igen...45 voltam...feladtam a munkám, mert a háziorvosa azt mondta, hogy aki idegeneket enged a lakásába, aki elkóborol az utcán, nem tudja, hol van, a tűzhelyen hagyja az ételt, majdnem felrobbantja magát, azt nem egyedül hagyni. De mindig voltak dühkitörései neki..., jó gyerek akartam lenni, de tulajdonképp bármit csinálhattam, az soha nem volt jó neki. Agyrázkódást kaptam, sokkot kaptam, 40 kilót lefogytam, mert nem maradt meg bennem az étel. Anyukám ezután mesélte el nekem, hogy amikor terhes volt velem, mindig rettegett apámtól, mindig verte őt, mert nem akart több gyereket, csak akkor , ha fiú lesz...nem az lettem. Ez volt az én "főbűnöm" ! Rettenetes ereje volt mindig, most 80 évesen is....ömlött a vér belőlem, úgy megvert, harmadszorra, amikor nekem indult, a kést akarta belém vágni. Akkor jött a fiam oda, aki eléállt....ez mentette meg az életem. A sokk után jöttek a képek gyerekkoromból, hogy miket tett velem. A terápiámon azt mondták, hogy a tudatalattim nem engedte , hogy előjöjjenek ezek... hát utána előjöttek ezek a képek, keményen....