Nyíltan beszélni róla

Nem most szeretnék vele szembe állni, majd valamikor... az én anyukám is strucc politikát folytat de ő magának is hazudik, rettentő sok mindenben ... Most éppen ott tartok, hogy nem tudom melyik kép a fantázia és melyik a valóság, vagy, hogy mit keverek össze mivel.

Én nem tudom elképzelni, hogy anyukám ebből nem vett észre semmit.Mivel kora miatt már velünk él így egyre több régi emlék szakad fel. Lehet a korom miatt is több régi emlék jön elő. Tényleg nem vágynék sokra csak annyira mondja azt igen így volt , és ne azt érezzem nekem tudnom kell igazam van-e, hogy a testvérem használt engem egy nyáron át. Szerintem egyértelműen tudták, mert utána nem egyszerre mentünk nyaralni a nagyszülőkhöz ketten. 13 éves koromban mikor már megjött a menstruáciom és egyszer késett édesapámtól kérdeztem ugye nem lehetek terhes. Kellett tudniuk róla. Fiával nem tartja a kapcsolatot . Én se a testvéremmel. De ha ezt a bizonyosságot a kezembe adná akkor még ha egyszer találkozom a testvéremmel nyugodtan megkérdezhetném miért ő gyűlöl még engem, mert én emlékszem mit tett velem.

Szia Beus.
Neked is az a gondod , hogy bizonyosságot szeretnél. Én is, egyre többet agyalok ezen. Mondjuk utóbbi időben többször veszekedtünk ezen. Hol azt mondja fantáziálok , hol azt felhívta a nagynénémet hazudok mert ő tudná, aztán azt sajnálja, de beszélni nem lehet vele erről.Lassan belezavarodom.Bocs én nem tudok olyan szépen fogalmazni.

Amúgy szerintem vannak olyan emberek akik ezt bevonzzák. Első ilyen esetem két három évesen lehetett. Szülők napoztak a strandon én a gyerekmedencében játszottam, és egy falusi öreg kéjenc nyúlkált a bugyimba. Szaladtam szüleimhez, és ők ahelyett, hogy megverték volna az öreget nekem mondták legyek csendben. Aztán a testvérem. Aztán 14 éves voltam feljött a vén öreg 70 éves ronda kollégája, hogy átadjon valamit. Egyedül voltam otthon elkezdett tapogatni.Elrohantam otthonról egy ismerőshöz nem mertem elmondani mi történt. Este sírva mondtam el mi történt erre megkaptam kikezdtem az öreggel. Milyen szülő az ilyen. Én rettentően féltettem a lányomat még a férjemet is távol tartottam. Ettől nagyon meg akartam óvni.

Lehet jobb ha nem is gondolok ezekre a dolgokra, mert akkor utána napokig nagyon rossz a kedvem. Oda az éjszakám napokig nem tudok aludni.

Töprengtem, melyik topikba írjak, de talán ide a legjobb. Egész nap vártam, hogy nyugiban tudjak nektek írni!
Először is: egy győri gimnáziumból bejelentkezett egy osztály, hogy megnéznék a tARThatatlan kiállítást!!! Ma voltak a Három Hét Galériában, hát nem fantasztikus? 15 gimnazista jött, két tanár hozta őket. Mind a kettő férfi! Annyira jó volt ezt látni, hogy el sem hiszitek.
Én is odamentem, hogy mégis legyen valami beszélgetés, ne legyen olyan pARTtalan a dolog. Nagyon érdeklődőek voltak, figyelmesen hallgattak. Mikor kérdeztem, szerintük milyen gyakori a szexuális abúzus gyerekeknél, azt hittem, majd azt mondják, százból egy. Tudjátok mi volt a tippjük? Tízből hat! Miket láthatnak, tapasztalhatnak ezek a gyerekek?
Szóval nagyban beszélgettünk a számokról, meg kérdezték, hogy miért nem beszélnek az áldozatok, stb, és akkor egyszer csak valami hirtelen felindulásból léptem egy nagyot, és kimondtam: én is áldozat vagyok, velem hatéves koromban történt, 40 voltam, mikor először tudtam róla beszélni. Szóval ez volt az első nyilvános coming outom, nagyon nagy lépés volt ez nekem! És látnotok kellett volna a reakciókat, mennyire megváltozott minden, mennyire jó volt, hogy tudtak rögtön egy arcot társítani az elképzelt történetekhez.
A múltkori beszélgetésen nagyon nagy ellenállásokat láttunk sokaknál, mikor arról volt szó, ki kéne állni a nyilvánosság elé, sokan együtt, közösen És ma láttam, hogy tényleg ez a mi utunk, nagyon fontos lenne, hogy kilépjünk az árnyékból. És azt hiszem, nekünk is fontos ez, nem csak az ügynek. Nagyon jó volt, ahogy olyan hidegvérrel ki tudtam nekik mondani, már nem fájt egy kicsit sem, még úgy is éreztem, hogy értelmet nyert annyi év szenvedése. Érdekes, megírni egy könyvet semmi nem volt ahhoz képest, hogy ki bírtam ezt mondani 15 gyerek és két tanár előtt.
úgyhogy most

Gratulálok ! Nagyon jó ezt hallani, hogy tarthat itt is az ember! Én is szeretnék majd kiállni, egyszer! Szeretném ha tudnák az emberek, milyen mocskos emberek vannak, és mennyi ilyen áldozat akik akár nap mint nap elmennek mellettünk! Hátborzongató ez az egész ami mindnyájunkkal történt!

Anoni Mara írta: Szóval nagyban beszélgettünk a számokról, meg kérdezték, hogy miért nem beszélnek az áldozatok, stb, és akkor egyszer csak valami hirtelen felindulásból léptem egy nagyot, és kimondtam: én is áldozat vagyok, velem hatéves koromban történt, 40 voltam, mikor először tudtam róla beszélni. Szóval ez volt az első nyilvános coming outom, nagyon nagy lépés volt ez nekem! És látnotok kellett volna a reakciókat, mennyire megváltozott minden, mennyire jó volt, hogy tudtak rögtön egy arcot társítani az elképzelt történetekhez.
A múltkori beszélgetésen nagyon nagy ellenállásokat láttunk sokaknál, mikor arról volt szó, ki kéne állni a nyilvánosság elé, sokan együtt, közösen És ma láttam, hogy tényleg ez a mi utunk, nagyon fontos lenne, hogy kilépjünk az árnyékból. És azt hiszem, nekünk is fontos ez, nem csak az ügynek. Nagyon jó volt, ahogy olyan hidegvérrel ki tudtam nekik mondani, már nem fájt egy kicsit sem, még úgy is éreztem, hogy értelmet nyert annyi év szenvedése. Érdekes, megírni egy könyvet semmi nem volt ahhoz képest, hogy ki bírtam ezt mondani 15 gyerek és két tanár előtt.
úgyhogy most

Hú, tudtam, hogy ma mindenképp fel kell ide jönnöm a fórumra! Ez nagyon nagy és JÓÓÓ hír, Mara, szívből gratulálok! Ünnepnap
Nagyon jó dolgok történtek ma, épp teliholdkor - az osztály látogatása is fantasztikus dolog, a beszélgetés még fantasztikusabb, és a coming out meg hát...
És még a pszichológus beszélgetés is ma volt. Sok minden történt ma az ügyünkben, mindannyian előbbre vagyunk!
És milyen jó, hogy fiatalok érdeklődnek, és tudnak kapcsolódni a témához - közülük már kevesebb lesz az elkövető. Így, apránként... de jó!

Mara, egy hős vagy! Én nagyon örülök, hogy ezt meg merted tenni. Jó, hogy ide eljutottál. De azt kell mondanom, már bemutatkoztál a múltkori beszélgetésen is - még ha nem is mondtad ki, hogy te vagy az - kizárásos alapon ki lehetett találni. De azt, hogy nyíltan felvállaltad, hogy ez történt veled, sokkal nagyobb lépés. És hogy szerinted ez még csak az út eleje ... Úgy tűnik, lendületbe jöttél!

nyugodt írta: És még a pszichológus beszélgetés is ma volt. Sok minden történt ma az ügyünkben, mindannyian előbbre vagyunk!
És milyen jó, hogy fiatalok érdeklődnek, és tudnak kapcsolódni a témához - közülük már kevesebb lesz az elkövető. Így, apránként... de jó!

Nem, az ma lesz.

Nagyon bátor vagy. Idegeneknek nem merném elmondani személyesen. Más így gép előtt. Meg a pár családtag. Abban se vagyok biztos ha még édesapám élne neki elmondtam volna-e Biztos tudta ő is de mélyen hallgatott, és mivel szeretett engem így nem szeretnék neki fájdalmat okozni. Valahol éreztem neki nagyon fájt, hogy megtörtént, és szerintem neki köszönhetem , hogy amennyire lehetett szétválasztottak minket.

Valahol talán az az igazi feldolgozás, amikor mások előtt is nyilvánosan kimondom, mert egy kisgyerek az egy kiszolgáltatott áldozat ha ilyen történik. Nem tudja megvédeni magát az erősebb idősebb emberekkel szemben, és az emberekben való bizalma sérül, mert azok nem védik meg akiknek meg kéne. Lányom mondta valamelyik nap anya te félsz az emberektől. Elgondolkoztam és tényleg igaza van.Lakáson belül biztonságban érzem magam.
Nagyon büszke vagyok rád Mara így ismeretlenül is.

Mara! Milyen életed új szakaszának első napja?

Kedves valaki!
Ne aggódj amiatt, hogy nem mered nyíltan felvállalni, elmondani. Nem olyan egyszerű eljutni odáig. És főleg időigényes. Az ember hozzáállása állandóan változik ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy már valahol leírtam itt a fórumon, de nekem kb. három hónap kellett csak ahhoz, hogy meg merjem nézni ezt a honlapot az után, hogy egyáltalán hallottam róla. Aztán még több mint egy év kellett, hogy írni merjek a fórumra. Majd napokon keresztül készültem elküldeni a történetemet, többször bemásolva ide, majd újra és újra törölve. Nem tudom, hányadik alkalommal sikerült végre lenyomnom az elküld gombot. Úgyhogy, nem kapkodtam el. És nagy terjedelemben, viszonylag részletesen írtam le, mi történt velem, mivel azt gondoltam, hogy sosem leszek képes ezt elmondani egy ismerősömnek sem, úgyhogy jól kiírom magamból. Ehhez képest, már több embernek elmondtam. Olyannak is, akinek nem gondoltam volna, és akkor, amikor nem számítottam rá, hogy ez előkerülhet. Még egy embernek tervezem elmondani, aki már úgyis félig-meddig sejti. Akkor már lásson tisztán. Másnak nem akarom. Azért, egy kezemen meg lehet számolni, hány embernek beszéltem róla. Jelenleg nyilvánosan, a nevemet és az arcomat felvállalva nem tenném, de kérdezz majd meg 20 év múlva, akkor hogy' állok vele. Egy a lényeg: ne rohanj! Tedd azt, amit jónak érzel. És legfőképp', ne legyen lelkiismeret furdalásod amiatt, hogy mondod, vagy nem mondod. Lelkiismeret furdalásból van éppen elég az ügyben, főleg az elején. Egyikünknél ez jön be, másikunknál más. Nincs pontos recept, hogy mi a jó. Ahogy nekem az elején tanácsolták itt: majd kialakul. Lásd Mara példáját. Lehet, hogy saját magát jobban meglepte a bejelentésével, mint a gyerekeket. Jól érzem, Mara?

Anoni Mara írta: Töprengtem, melyik topikba írjak, de talán ide a legjobb. Egész nap vártam, hogy nyugiban tudjak nektek írni!
Először is: egy győri gimnáziumból bejelentkezett egy osztály, hogy megnéznék a tARThatatlan kiállítást!!! Ma voltak a Három Hét Galériában, hát nem fantasztikus? 15 gimnazista jött, két tanár hozta őket. Mind a kettő férfi! Annyira jó volt ezt látni, hogy el sem hiszitek.
Én is odamentem, hogy mégis legyen valami beszélgetés, ne legyen olyan pARTtalan a dolog. Nagyon érdeklődőek voltak, figyelmesen hallgattak. Mikor kérdeztem, szerintük milyen gyakori a szexuális abúzus gyerekeknél, azt hittem, majd azt mondják, százból egy. Tudjátok mi volt a tippjük? Tízből hat! Miket láthatnak, tapasztalhatnak ezek a gyerekek?
Szóval nagyban beszélgettünk a számokról, meg kérdezték, hogy miért nem beszélnek az áldozatok, stb, és akkor egyszer csak valami hirtelen felindulásból léptem egy nagyot, és kimondtam: én is áldozat vagyok, velem hatéves koromban történt, 40 voltam, mikor először tudtam róla beszélni. Szóval ez volt az első nyilvános coming outom, nagyon nagy lépés volt ez nekem! És látnotok kellett volna a reakciókat, mennyire megváltozott minden, mennyire jó volt, hogy tudtak rögtön egy arcot társítani az elképzelt történetekhez.
A múltkori beszélgetésen nagyon nagy ellenállásokat láttunk sokaknál, mikor arról volt szó, ki kéne állni a nyilvánosság elé, sokan együtt, közösen És ma láttam, hogy tényleg ez a mi utunk, nagyon fontos lenne, hogy kilépjünk az árnyékból. És azt hiszem, nekünk is fontos ez, nem csak az ügynek. Nagyon jó volt, ahogy olyan hidegvérrel ki tudtam nekik mondani, már nem fájt egy kicsit sem, még úgy is éreztem, hogy értelmet nyert annyi év szenvedése. Érdekes, megírni egy könyvet semmi nem volt ahhoz képest, hogy ki bírtam ezt mondani 15 gyerek és két tanár előtt.
úgyhogy most

Telcsiről nem tudok tapsikolós pezsgős emot beszúrni. Régi vágy volt ez nálad Mara, hát nem vagy semmi, hogy épp egy osztály előtt sikerült is. Lehet, hogy ennek megvan a maga oka, hogy pont akkor ott nekik.
Amúgy megakadt a szemem a statisztika tippükön nekem is. Nem semmi. Nem lehet, hogy erről beszélgetést kezdeményeztek már a gyerekekkel előtte? Örülök, hogy a két férfi tanár figyelemmel van az abúzus téma iránt és jó ötletnek tartom, ha a kiállítás kapcsán tudtak beszélgetni. Bár mi magunk tudjuk, hogy mi hogy reagáltunk volna anno, ha elvisznek egy ilyen kiállításra. Mindenki valahogy..de sokat számít a tanárok hozzáállása.
Gratulálok Mara a nyilvános cominghoz.