Tényleg segít a vallás?

Durum! Szerintem minden helyzet annyira egyedi, hogy szinte minden kérdés a másiktól fájónak hat. Ezért érezte Rotebeete is annak. Pont elég az a helyzet, amibe bele került az akaratán kívül. Mások meg visszaéltek a helyzettel. Valóban az tűnne ésszerűnek, hogy egy jelzéssel, beszélgetéssel az ilyen szemét embereket likvidálnánk, mint ez a "presbiter" féle is, de hát éppen ez a baj, hogy sajnos nem így működnek a dolgok. Sem a hétköznapokban, sem a jog rendszerünkben. Mintha az emberek helyes ítélőképessége megsemmisült volna. És nem csak a fórumon megbeszélt problémák területén van ez így, hanem szinte minden más területen is. Legalábbis én így látom.

rotebeete. sajnalom, hogy tamadonak erzed kerdesem, semmikeppen nem annak szantam. a fajdalmadban sem turkalni nem akartam, egyszeruen elkepzeltem a szituaciot, vagyis a 6 orat es annyira abszurdnak tunt maga az aktus, meg maga a helyzet, hogy ennyi ido alatt miert nem lehetett akar veget is vetni, vagyis, hogy en mit tettem volna, vagy hogyan reagaltam volna folyamat indult be es arra gondoltam, hogy 6 ora alatt akar kinyirni is lett volna idod .. csak vicceltem, de tenyleg nem bantani akartalak. olyan duhos lettem a tortenetedre, hogy szinte azt akartam, hogy bar tettel volna valamit.. nem tudom, hogy erted e mit mondok.. ugyanis nyilvan egy gyerek nem tud vedekezni, nem is erti, nem tudja mit kell, de amikor egy felnott sem tud vedekezni az olyan mintha az ember bele torodne... mondom en akit 19 evesen megeroszakoltak a sajat lakasomban es ugyan vedekeztem, de a szuleimre valo tekintettel (akik a lakasban voltak akkor ejjel) nem elege es ezt egy eletre megbantam!

durum írta: rotebeete. sajnalom, hogy tamadonak erzed kerdesem, semmikeppen nem annak szantam. a fajdalmadban sem turkalni nem akartam, egyszeruen elkepzeltem a szituaciot, vagyis a 6 orat es annyira abszurdnak tunt maga az aktus, meg maga a helyzet, hogy ennyi ido alatt miert nem lehetett akar veget is vetni, vagyis, hogy en mit tettem volna, vagy hogyan reagaltam volna folyamat indult be es arra gondoltam, hogy 6 ora alatt akar kinyirni is lett volna idod .. csak vicceltem, de tenyleg nem bantani akartalak. olyan duhos lettem a tortenetedre, hogy szinte azt akartam, hogy bar tettel volna valamit.. nem tudom, hogy erted e mit mondok.. ugyanis nyilvan egy gyerek nem tud vedekezni, nem is erti, nem tudja mit kell, de amikor egy felnott sem tud vedekezni az olyan mintha az ember bele torodne... mondom en akit 19 evesen megeroszakoltak a sajat lakasomban es ugyan vedekeztem, de a szuleimre valo tekintettel (akik a lakasban voltak akkor ejjel) nem elege es ezt egy eletre megbantam!

Ha te magad is áldozat vagy, akkor tudnod kell, hogy pont ezek azok a dolgok, amikkel utána az ember gyötri magát. Ezért nem szabad egy áldozatnak ezeket mondani. Olyan ez, mint a "miért nem szóltál senkinek?" , ami egy logikus kérdés, mégis az áldozat elevenébe vág, hiszen ezt mondja ő a trauma óta egyfolytában magának...
És azt gondolom, hogy a "csak vicceltem" nem biztos hogy ebben a kontextusban megállja a helyét... Lehet, hogy Rotebeete-nek nincs kedve viccelődni ebben a témában.

durum írta: ugyanis nyilvan egy gyerek nem tud vedekezni, nem is erti, nem tudja mit kell, de amikor egy felnott sem tud vedekezni az olyan mintha az ember bele torodne...

Szerintem senki sincs arra felkészülve, hogy egy erőszak alatt miként kellene viselkednie. Nyilvánvaló, hogy nem tudott védekezni, mint ahogy mások sem. Szomorú, hogy az a mocsok szabadon garázdálkodhat, mint ahogy a többi elkövető is. De ezért nem okolható Rotebetee és senki sem. Durum a te megerőszakolásod is olyan, hogy hiába védekeztél, hibáztatod önmagad...ez már önmagában elég fájdalmas. De azért egymást csak nem kezdjük el itt hitelteleníteni, vagy okolni. Én sem tudtam mit tenni, bánom is az egészet, mert olyan érzést hagyott bennem, mintha beleegyeztem volna, mert nem tudtam a helyzetet kezelni.

durum írta: ...elkepzeltem a szituaciot, vagyis a 6 orat es annyira abszurdnak tunt maga az aktus, meg maga a helyzet, hogy ennyi ido alatt miert nem lehetett akar veget is vetni, vagyis, hogy en mit tettem volna, vagy hogyan reagaltam volna folyamat indult be es arra gondoltam, hogy 6 ora alatt akar kinyirni is lett volna idod .. csak vicceltem, de tenyleg nem bantani akartalak. olyan duhos lettem a tortenetedre, hogy szinte azt akartam, hogy bar tettel volna valamit.. nem tudom, hogy erted e mit mondok.. ugyanis nyilvan egy gyerek nem tud vedekezni, nem is erti, nem tudja mit kell, de amikor egy felnott sem tud vedekezni az olyan mintha az ember bele torodne...

Kedves Durum!
Ha nem védekezik valaki, vagy épp nem eredményesen az egyáltalán nem azt jelenti, hogy beletörődik.
Egy átlag nőt soha senki nem készít fel arra, hogy hogyan kezeljen egy támadást, legyen szó akár erőszaktevőről, akár „csak” pl. arról, mikor a pénzedet viszik. Sokan azt képzelik, hogy „én aztán hú de tökön rúgnám, aztán futás…” De a félem és a pánik nagyon nagy úr, nehéz ilyenkor bármiféle logikus döntést hozni. Ösztönből cselekszel, gondolkodás nélkül, ami nem sokat segít, ha nincs egy már kipróbált, jól bevált és begyakorolt sablonod, amit ilyenkor azonnal elő tudsz rántani a kalapból. Átlag esetben egy férfi kb. kétszer akkora, sokkal erősebb és sokkal gyorsabb, mint egy nő. Ha nem tudod hova/hogyan/mikor üss, max. csak a szerencse segít, ami vagy van, vagy nincs.
Ha nem erővel próbálkozik, hanem fenyegetéssel, zsarolással – ami sokszor meggyőzőbb tud lenni a verésnél is -, akkor pedig azért nincs érdemi védekezés. Soha semmi köze nincs ennek az egésznek a beletörődéshez. Az, hogy nem (eléggé) ütsz és visítozol, az nem azt jelenti, hogy beletörődtél, csak azt, hogy úgy gondolod/érzed, hogy az adott szituációban ezt nem teheted meg, magad vagy épp mások védelme érdekében.

Hat óra soknak tűnik...nekem még többnek tűnt... Nyolc körül kezdődött, és hajnali kettőkor pillantottam újra az órára... Nem tudom, hogy magyarázzam... Szűz voltam, fel se fogtam az elején, hogy engem most megerőszakolnak. Azt hittem, hogy ez csak játék, hogy húzni akar, kínomban és zavaromban össze vissza nevettem. Aztán amikor lehúzta rólam a nadrágot, és behatolt az ujjával, utána már komolyan vettem. De minél jobban ellenálltam, annál jobban szorított... Rámfeküdt a nyolcvan kilójával, én az ötven kilómmal kinyomni se tudtam, de még lelökni se magamról...
Egyszerűen még nagyon naiv és gyerek voltam, és megütni nem mertem. Féltem, hogy agyonver. Letolni magamról próbáltam, arrébb csúsztam, de ennek mindig az lett a következménye, hogy jobban fogott, és fél kézzel visszahúzott! Simán, pillanatok alatt! Egyszer kiment pisilni, felöltöztem gyorsan, ki akartam menni, de be volt zárva az ajtó. Kijött, és meg is jegyezge, hogy milyen gyorsan felöltöztem, de hogy sokkal jobban nézek ki ruha nélkül... Mondtam, hogy el szeretnék menni, és nem hallotta meg... Leszakította rólam a ruhákat...Teljesen be volt gerjedve, mint valami állat... Ezért sem tudom néha eldönteni, hogy a pasik tényleg ennyire ösztönlények, vagy tudnák e kontrollálni magukat... mert néha nem vagyok benne biztos, hogy tehetnek e róla... Fogalmam sincs.

Tehetnek róla kedves Rotebeete, nagyon is! mármint azok a pasik, akik ilyenek pl. ösztönlények.
De legalább annyira nem igaz, hogy a pasik általában ilyenek, mint amennyire nem igaz, hogy a feminizmus, amit ma már gender elmélet-nek, kutatásnak hívnak a férfigyűlöletről szólna. Ez csak a "társadalomból" rárakódott előítélet.
Durum egyébként szerintem csak abban hibázott akaratlanul, hogy nem általában beszélt az erőszakban lét tehetetlenség érzéséről, amit ő is átélt, hanem téged szólított meg, így személyeskedésnek tűnhetett, pedig nem annak szánta.
Ajánlom olvasásra Arany Ágnes Erőszakok című könyvét. A címadó novellában a saját megerőszakolását írja le.
(na ez a Szovjetúnióban történt, az ottani és akkori "társadalomban", de mindenkor tanulságos. (a többi novella is).

Jaj istenem, nagyon zavaró, hogy írok egy kommentet, és aztán fogja magát az oldal és újra betölt...
Egy szó, mint száz. Tudom, hogy hibás vagyok. Felmentem egy férfi lakására. Átfutott az agyamon, hogy mi van, ha megtörténik... de pont terápiára jártam, és ott nyüstöltek, hogy nyíljak meg, merjek bízni az emberekben, ne zárkózzak be... magamnak is akartam bizonyítani, hogy nem vagyok zárkózott, és igenis bízok. Még bűntudatom is volt, hogy egy keresztyén testvéremről ilyen borzalmas dolgot merek feltételezni, aki még orvos is ráadásul...
Aztán minden megtörtént, amit az első zsigerem megérzett. Most is járok terápiára, most is mondja a pszichológusom, hogy nem az én hibám, de hát felmentem! És abban is igaza volt a lelkésznek, hogy mint nő, erre gondolhattam volna... Gondoltam. Csak naiv voltam. Talán nem is jó megfogalmazás, hogy hibás vagyok... De megelőzhettem volna.

Az a pasi "keresztyén orvosnak" álcázta magát, mellesleg jó fedőfoglalkozású pszichopata volt. Tényleg óvatosnak kell lenni, mert ezek "velünk élnek". Hogy nehogy okostojásnak tűnjek, jómagam számtalan ilyen helyzetbe belementem.
Nyilvánvaló eredendően a Gyökérszörny jóvoltából. (én így hívom az apámat ) Szóval elég későn nőtt be a fejem lágya.

rotebeete írta: És abban is igaza volt a lelkésznek, hogy mint nő, erre gondolhattam volna... Gondoltam. Csak naiv voltam. Talán nem is jó megfogalmazás, hogy hibás vagyok... De megelőzhettem volna.

Neeem voltál hibás! Felmentél hozzá. És? Ez még nem jogosította fel arra, amit tett. :angry:
Ha soha senkihez nem mész fel, mindig mindenkitől megtartod a három méter távolságot, akkor sosem lesz egy normálinak nevezhető kapcsolatod – se párkapcsolatod, se barátaid.
Egyedül ő a hibás, és ő a tetű amiért visszaélt a bizalmaddal.
Nőként gondolhattál volna rá…. Hát ez „jó”! Nem tudom a kedves gyülekezetvezető akárhogyhívják mit szólna ahhoz, ha az esti miséről hazafele menet elkapná egy csapat pasi egy körre… Lehetne utána jól a fejéhez vágni, hogy úgy kellett, miért nem aludt az esti mise – vagy legyen akármi a neve az összejövetelnek – után ott egy széken, mikor tudja, hogy férfiak ellen is szoktak nemi erőszakot elkövetni…. Huhh. Most jól felhúztam magam.

eperke! (a neved egyébként olyan "nemecsek ernő" féle?? Direkt?)
Szóval én is hasonlóan szoktam reagálni, mint te. Amit írni is akarok... Utólag teljesen feleslegesek a miértek, meg a volnák meg a mi lett volna ha.... Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy terelje a gondolatát előre. Én úgy szoktam "gyakorolni", hogy ha ilyen gondolat jönne, felemel a fejem, és az égre nézek A Mindenségre, a Hatalmasságra. Ha szép felhötlen minden, akkor jó kedvem lesz, ha a felhőktől nem látom a napot, arra gondolok, hogy a felhők felett mindig kék az ég. Ültetek repülőn? Tényleg gyönyörű kék! És még egy: látható szinten is nyilvánvaló, minden nap: A világosság legyőzi a sötétséget.

Köszönöm, hogy ilyen kedvesek és támogatóak vagytok... de amíg belülről nem érzem, hogy nem vagyok részben hibás, addig hiába mondogatja nekem akárki, hogy nem voltam hibás, nem fogom elhinni.
Öregecske, mindig tetszik a hozzászólásod, mert sugárzik belőle, hogy hívő vagy... Bár én tudnék így tekinteni az Úrra!

Alaine írta: Ajánlom olvasásra Arany Ágnes Erőszakok című könyvét. A címadó novellában a saját megerőszakolását írja le.
(na ez a Szovjetúnióban történt, az ottani és akkori "társadalomban", de mindenkor tanulságos. (a többi novella is).

Ezt én is olvastam. Olvassátok el, neten is elérhető.

rotebeete írta: Jaj istenem, nagyon zavaró, hogy írok egy kommentet, és aztán fogja magát az oldal és újra betölt...
Egy szó, mint száz. Tudom, hogy hibás vagyok. Felmentem egy férfi lakására. Átfutott az agyamon, hogy mi van, ha megtörténik... de pont terápiára jártam, és ott nyüstöltek, hogy nyíljak meg, merjek bízni az emberekben, ne zárkózzak be... magamnak is akartam bizonyítani, hogy nem vagyok zárkózott, és igenis bízok. Még bűntudatom is volt, hogy egy keresztyén testvéremről ilyen borzalmas dolgot merek feltételezni, aki még orvos is ráadásul...
Aztán minden megtörtént, amit az első zsigerem megérzett. Most is járok terápiára, most is mondja a pszichológusom, hogy nem az én hibám, de hát felmentem! És abban is igaza volt a lelkésznek, hogy mint nő, erre gondolhattam volna... Gondoltam. Csak naiv voltam. Talán nem is jó megfogalmazás, hogy hibás vagyok... De megelőzhettem volna.

Fogalmam sincs, segít-e neked, ha mindannyian leírjuk, de leírom én is: nem a te hibád. És hogy megelőzhetted volna? Nem biztos. Ha nem akkor és nem ott, de talán máskor és máshogy megtörténhetett volna, mert szerintem ez az ember erre készült. Ha nem mész fel hozzá, akkor se tett volna le a tervéről, csak talált volna más lehetőséget. Bármi elképzelhető egy ilyennél.
Ugyanakkor azt is tudnod kell, hogy ez az alkalom szüli a tolvajt duma is eléggé mocskos duma ám, amivel az elkövetőket igyekeznek felmenteni mások. Én többször is kerültem olyan helyzetbe, amikor simán megerőszakolhattak volna. Pl. amikor egy pasi azzal csalt fel a lakására, hogy elfelejtett pénzt hozni magával (randevúnak indult a történet), ugorjunk már fel. először nem is akartam, csak mondta, hogy ne fagyoskodjak már addig az utcán. Tényleg nem volt túl meleg, ősz vagy tél lehetett talán? Aztán persze amikor felmentem, rám akarta vetni magát. De a tiltakozásomra abbahagyta. Igaz, közben megjöttek a főbérlők is, és talán félt, hogy ha sikoltozok, akkor lebukik.
A másik esetben a vezetőtanárom csalt fel a lakására egy ócska dumával, és ugyan ő nem akart erőszakot, csak itatott. Azaz itatott volna, mert engem nem lehet. Egy pohár konyakot megittam, de többet nem voltam hajlandó. Aztán bepróbálkozott, én elbőgtem magam, valójában a csalódástól, mert azt hittem, normális tanáremberrel van dolgom, ő meglepődött, és békén hagyott.
A harmadik a kezelőorvosom volt, akivel pedig korábban már létesítettem szexuális kapcsolatot is, szerelmes lettem belé, bár ma már tudom, hogy ez csak az a "szerelem" volt, amit az ember pl. a pszichológusa iránt is érez. Kivetítettem rá érzéseket. Ő visszaélt ezzel, de ez most mindegy. Viszont egy ilyen alkalommal, amikor vele voltam, elsírtam magam. És ő akkor döbbent rá, mit is tett velem. Szégyellte magát. És azt mondta, soha többé nem nyúl hozzám, nem akar fájdalmat okozni nekem. (Mármint lelki fájdalmat.) Ő volt az egyetlen, aki bocsánatot kért tőlem. Talán mert őbelőle még nem halt ki teljesen az emberség.
Aztán volt még több olyan helyzetem is, amikor randevúnak induló dologból lehetett volna más, csak mivel tiltakoztam, nem történt semmi. Egyik alkalommal a villamosmegállóban hagytam faképnél a fiút. Utazás közben, amíg mentünk volna fel hozzá (szerencsémre túl messze lakott), egyszerűen elegem lett. Titokzatoskodott, nem adott nyílt választ arra a kérdésemre, miért is kéne nekünk most felmennünk hozzá.

Na, csak azért írtam le ezeket, hátha segít meglátni, hogy ez pontosan olyan dolog, ami nem úgy működik, hogy az embert felcsalja valaki a lakására, és hiába mondasz neki nemet, ő egyszerűen csak leteper. Mármint hogy joga volna ehhez. Vagy hogy lehetne arra hivatkozni, hogy de hát végül is felmentél hozzá, ezzel beleegyeztél. Hát egy nagy frászt!

Ami meg a pásztort illeti: őt is fel kéne jelenteni. Ha nem is a rendőrségen, de az egyháza vezetőségénél. Bár sajnos azok is férfiak, és összezárnak.
Nem véletlenül lettem én antiklerikális.

Hűha, Hajnalkám, megdöbbentő, amiket leírtál... Főleg, amit a kezelőorvosodról írtál. Szerintem mi itt mindannyian annyira sérültek vagyunk, hogy akibe tudunk, abba belekapaszkodunk és rajongunk érte. Aztán jön az ambivalencia, az érthetetlenség... Így megy ez.
Azért pontosítottam, hogy nem hibás vagyok, hanem megelőzhettem volna, mert ez tényleg így van. Ha tőlem valaki tanácsot kérne, hogy felmenjen-e az illető lakására, én is azt mondanám, ne tegye. És mint segítő, én is ezt mondtam azoknak a fiataloknak, akik tanácsot kértek tőlem. Érted, miről van szó? Én hintettem az igét, én prevenciót tartottam, megelőzésről beszéltem, óvatosságra intettem őket, erre pont én gyalogolok bele ilyen helyzetbe... Szinte hihetetlen.
Egy mondaton múlt volna az egész. Csak annyit kellett volna mondanom: "Nem megyek fel." Ennyin múlt. Ennyin múlt az, hogy elvesztettem az erényemet, az egyetlen dolgot, amire még büszke voltam. És odalett. Egy picinyke dolgon múlt. Ez bosszant leginkább.