Álmaink

Egyszer már beszéltünk az álmainkról, csak az egy másik téma volt és nem akartam szétoffolni.

Arról meséltem, hogy az egyik üldözéses álmom során, amikor megint elestem futás közben, (sosem tudok álmomban futni 3 lépésnél többet, mindig olyan mintha vízben futnék és elesek) megtanultam repülni és azóta már repültem álmomban erdő felett is pl, de a lényeg, h megtanultam elrepülni, amikor kergetnek. Többen is mondtátok, h ti is tudtok repülni álmotokban.

Mostanában már nem repülök, nem is mindig üldöznek, bár sokszor vannak rossz álmaim. Ami aggaszt az az, hogy a napokban volt a harmadik alkalom, hogy öltem álmomban.
Első alkalommal valami világháborús kosztümös filmbe álmodtam magam, moziból jöttem haza, kocsiba ültem, két katona odajött, hogy bántson és a következő pillanatban egy "filmszakadás" után mindkettő halott volt. Ezt úgy álmodtam, h jelen is voltam és egyben külső szemlélőként is láttam.
Másodszor durvább volt, egy férfi bántani akart egy nőt, én meg hátulról leütöttem egy nagy kővel, a földre került és aztán addig ütöttem míg szét nem vertem a fejét, míg biztos nem voltam benne, h halott.
Azután felébredtem és azt éreztem, h képes lennék erre a valóságban is, ha védeni kéne valakit.
Harmadszor megint védeni kellett valakit, (érdekes, h sosem egyértelmű, hogy kit) ott a bántani akarónak levágtam könyék felett a karját, és aztán meg akartam sütni.

Van egy idézet, olvastam valakitől régebben, hogy "micsoda gyilkos lakik bennem és mindannyiunkban". Vagy valami ilyesmi.

Nektek is volt már ilyen rémálmotok? Hisztek benne, hogy amit a valóságban nem tennétek meg, azt álmotokban sem? Pl álmomban mindig tudom, h nem gyújtok rá, akkor is, ha épp 4 férfivel élek együtt közben (persze csak álmomban). Vagy így akarom megvédeni a gyerekkori önmagamat?

Meséltem ezt valahol máshol is, ott xanaxot meg komló teát meg hókuszpókuszdoktort és legfőképp pszichiátert javasoltak. Nem akartam mondani, h a pszichológus már megvolt, xanaxra meg nem szeretnék rászokni. Amúgy én eléggé élénken élem meg az álmaimat, olyan mintha valóság lenne, mint egy párhuzamos dimenzió egy másik, kalandosabb élettel.

Kv, igazából nem tudom a kérdésedre a választ, de ami azt illeti, nekem is igen élénk álmaim szoktak lenni. Viszont álmomban nem tudok ütni. Lendítem a kezemet, és mintha valami sűrű masszában menne, vagy el se jut az ütésem, vagy ha igen, akkor is legfeljebb épp hogy hozzáérek a másikhoz. Ami elég borzasztó, amikor olyan álmom van, hogy meg kéne védenem magam, de nem megy.

Hajnalkám!
Ez azért érdekes, mert régebben nekem is hasonló álmaim voltak. Tehát ha megakartam verni valakit, akkor én is azt éreztem, hogy lelassul a kezem, és nem tudok ütni. (bevallom, nagyon mérges voltam, -álmomban érthetetlennek tartottam - felébredve inkább már dühös voltam. Gondoltam, legalább álmomban sikerülne, ha már életben nem)

öregecske írta: Hajnalkám!
Ez azért érdekes, mert régebben nekem is hasonló álmaim voltak. Tehát ha megakartam verni valakit, akkor én is azt éreztem, hogy lelassul a kezem, és nem tudok ütni. (bevallom, nagyon mérges voltam, -álmomban érthetetlennek tartottam - felébredve inkább már dühös voltam. Gondoltam, legalább álmomban sikerülne, ha már életben nem)

Én nem szoktam ébren mérgelődni ezen, örülök, hogy csak álom volt.

Na, nekem a futás olyan álmomban, mint nektek az ütni nem tudás. Nem tudok elfutni, elesek. Nincs menekvés csak a repülés.
És ha felébredek, csak fekszek és nem merek megmozdulni sokáig.

Ez nagyon érdekes, én is rendszeresen álmodom, hogy valakit meg kéne pofozzak, de egyszerűen nem sikerül. Sosem gondoltam még bele ebbe az álomba.

Amúgy az álommesélésnek szerintem csak akkor van igazán értelme, ha az ember engedi magát sodródni az asszociációkkal. Az nagyon érdekes és izgalmas vizekre visz.
Én régen nagyon ritkán elmékeztem az álmaimra, aztán mikor elkezdtem a terápiát, nagyon sokat álmodtam - ezt előre meg is jósolta a pszichológusom, hogy így lesz. Aztán az ellenállás bennem úgy próbálta ezt kicselezni, hogy éjszakánként akár 5 álmom is volt, mindet megjegyeztem. Egymás után meséltem el az órán, annyira sok volt, hogy egyikbe sem bírtunk belemenni! Utána meg kellett tanulnom lassítani.

Rengeteg liftes álmom is van. Azok nagyon rémesek.

süni írta: Nekem azt mondta a pszichológusom, hogy aki álmában embert öl, abban hihetetlen nagy feszültség gyülemlett fel, amit így próbál levezetni. Ha nem akarsz xanaxot (amit maximálisan megértek), akkor próbálj növényi alapú nyugtatót szedni pár hónapig (Nervenpflege), vagy homeopátiás nyugtatót feszültség- és szorongásoldásra. Ez utóbbi sokkal drágább, de pár hétig is elegendő, mert nagyon jó a hatása.

Szerintem bármilyen nyugtató csak a tüneteket tompítaná, de az okot nem szüntetné meg. Ha valami ki akar jönni, azt nem lassítanám a tompítással, inkább sürgetném. Jöjjön, aminek jönnie kell, elég erős kell legyek rá.

Amúgy alkalomadtán szedek néha Xanaxot, de nem fogy el egy év alatt egy 30-as levél. Csak akkor szedem, ha kitörni készül belőlem a sárkánydémon a túlfeszültségtől és nem akarok senkit megbántani. És aztán kialszom magam, mert kiüt fél napra a 0.25-ös is.

Anoni Mara írta: Ez nagyon érdekes, én is rendszeresen álmodom, hogy valakit meg kéne pofozzak, de egyszerűen nem sikerül. Sosem gondoltam még bele ebbe az álomba.

Amúgy az álommesélésnek szerintem csak akkor van igazán értelme, ha az ember engedi magát sodródni az asszociációkkal. Az nagyon érdekes és izgalmas vizekre visz.
Én régen nagyon ritkán elmékeztem az álmaimra, aztán mikor elkezdtem a terápiát, nagyon sokat álmodtam - ezt előre meg is jósolta a pszichológusom, hogy így lesz. Aztán az ellenállás bennem úgy próbálta ezt kicselezni, hogy éjszakánként akár 5 álmom is volt, mindet megjegyeztem. Egymás után meséltem el az órán, annyira sok volt, hogy egyikbe sem bírtunk belemenni! Utána meg kellett tanulnom lassítani.

Rengeteg liftes álmom is van. Azok nagyon rémesek.

Mara, más álmait néha könnyű megérteni, mert egyszerűen visszatükrözi az életüket és a problémáikat. Néha az enyémet is egyszerű, mert néha csak odavisz ahhoz, aki hiányzik, vagy benne vannak a vágyálmaim, a szülés visszatérő. Nem úgy gondolok rájuk, mint mikor anyám azt mondja, h halottal álmodni esőt jelent.
Néha világos, h miért van, gyakrabban csak egy jó kis kalandfilmálom, néha rémálom, de amikor álmomban ölök, sose magamat védem, de valakit mindig, de nem tudom, h kit, mert nem látom őt. Talán valahol én vagyok az is, akiért ölök álmomban. Kemény ez.

Az is rendszeres, h felkészületlenül megyek vizsgára és félmeztelenül emberek közé. Utóbbiról olvastam kamaszként Freud Álomfejtés c. könyvét, abban írta, h érdekes, h amikor félmeztelen vagyok álmomban, csak én veszem észre, más nem. Ez valamikor álmomban is annyira tudatosan bennem van, h közben is tudom, h csak én látom. A kiváltó okra nem emlékszem, ha volt is.

De a gyilkosságok, még ha védelemből is voltak, kicsit jobban aggasztanak. Ezek szerint eddig én vagyok itt a legvéreskezűbb álmodó köztetek.
Én már elhatároztam korábban, h többé senki sem bánthat. Amíg csak lélegezni tudok...

Én kiáltani vagy beszélni nem tudok álmomban, és sokszor csak megyek- megyek de nem érek célt, vagy csak menekülök és bujkálok álmomban.
Most pont hasonló furát álmodtam, csak kiabáltam ordítottam, még egy hússal teli fazekat is földhöz vágtam. Nagyon intenzív, zaklatott álom volt. Azon csodálkoztam, hogy végig kiabáltam benne, ami álmomban sem szokott sikerülni. Eddig

Az álmok nagyon sokat segíthetnek, csodálkozom, hogy egy pszichológus azt mondta, ne foglalkozz velük. Egyrészt könnyebb asszociálni, másrészt az álmok "alibit" adnak ahhoz, hogy olyan dolgokat hozzunk szóba, amit amúgy nem mernénk.

Én csak nagyon végső esetben nyúlnék a Frontinhoz is, én szedtem egy ideig, nagyon agyonvágott, két hét után már frankón függő voltam, és mikor lejöttem róla, komoly elvonási tüneteim voltak.

Én az egész szünetet végigálmodtam..nem kellett dolgozni rohannom és volt "időm" álmodni és emlékezni rájuk. Egyszer még régen én is öltem álmomban, és akkortájt totál el voltam szigetelődve, és nem beszélgettem az emberekkel....Már akkor segítségért kellett volna folyamodnom, évek alatt totál szétcsúsztam.
Mikor pszichológushoz kerültem ott is nagyon nehezen indult be, hogy beszéljek.
Viszont valamennyire érzem, hogy jobban vagyok, pl.: elkezdtem az emberekkel beszélgetni, már van, hogy a pénztárossal is dumálok és én kezdeményezem. Tök jó.

Ági40 írta: Én kiáltani vagy beszélni nem tudok álmomban, és sokszor csak megyek- megyek de nem érek célt, vagy csak menekülök és bujkálok álmomban.
Most pont hasonló furát álmodtam, csak kiabáltam ordítottam, még egy hússal teli fazekat is földhöz vágtam. Nagyon intenzív, zaklatott álom volt. Azon csodálkoztam, hogy végig kiabáltam benne, ami álmomban sem szokott sikerülni. Eddig

Ági, menekülős bujkálós nekem is szokott lenni, sokszor háború van, ilyesmi miatt, sosem csupán egy valaki elől, és ilyenkor gyakran a nem létező gyerekemmel.
Azt hiszem az jó hír, hogy tudtál kiabálni, érzéseim szerint fejlődést jelezhet.

süni írta: kv, Te jársz pszichológushoz?
Én álmomban az abúzálómat öltem meg válogatott kínzások közepette. Bár a pszichológusom azt mondta, hogy ez felszabadító, én nem éreztem annak, mert attól még embert öltem, mindegy kit. Sokszor álmodtam ezt, míg át nem lendültem egy holtponton; egy olyan valamiről kellett beszélnem, ami mindennél jobban fájt a lelkemnek. Mikor ezt kibeszéltem, elmúltak a gyilkos álmok is.
A feszültségoldó nem tompít, és az sem baj, ha néha gyengék is vagyunk. Az abúzus feldolgozása egy folyamat, nem biztos, hogy jó, ha sürgetjük ezt a folyamatot. A lelkednek, a szívednek, az elmédnek el kell tudni viselni. Ezért szokták a feszültséget oldani. Hogy ezt mivel teszed (feszültségoldó, testedzés), az már a Te választásod. De oldani kell mindenképp, különben megvan az a veszély, hogy kirobban belőled. A Xanax, egy borzasztóan erős nyugtató, ha mindenképpen gyógyszert választasz, a Frontin sokkal gyengébb.

Süni,
Jártam, de már kb 3 éve nem. Az első már a negyedik után pont elköltözött, egy év kellett, mire a másodikkal úgymond szóbaálltam, vagyis rávettem magam, mert ő férfi volt. Nos azóta ő már Angliában próbál szerencsét, és ha valami van, akkor az elsővel, aki nő, nos vele levelezek, a gyilkolós álmaimat még nem meséltem. Kicsit bízom benne, hogy talán megszűnnek, ha itt kibeszéljük, bár nem mindennapos, kb fél év alatt volt a 3 ilyen, csak egyre durvább, és azelőtt sosem álmodtam ilyet. Azelőtt sosem védtem meg sem magam, sem mást álmomban. Lehet nekem is csak a belső változásaimat jelzi.

Nem utasítom el a gyógynövényes nyugtatókat jobban mint a gyógyszeres nyugtatókat, csak úgy alapból nem szimpatizálok semmilyen nyugtatóval, mindig azt gondoltam, hogy kell legyen annyi önuralmam, h nem szedem le más fejét, ha ideges vagyok. Xanax azért van itthon, mert én altatót akartam íratni, mert néha képtelen vagyok elaludni, és a helyett írta a háziorvos. Szerintem Frontinhoz már szakorvos kell, de depis nem vagyok, az átmeneti lehangoltság meg nem depi, míg ki tudsz jönni magadtól - úgy vélem. Feszültségoldó nekem a kertészkedés, a főzés és a szex. Ha idegbajos vagyok az más, akkor túl vagyok terhelve, de akkor pihenni kellene, csak nem mindig tudok.

A jóslóálmaiddal kapcsolatban, már szerettem volna a vetéléseddel kapcsolatban kérdezni, csak nem akartam tapintatlan lenni és még további fájdalmat okozni, de ha nem fáj nagyon... ha jól emlékszem te vagy szintén PCOS-ás, kaptál valami gyógyszert a vetélés ellen a terhességed ideje alatt? Hasonló helyzet miatt kérdem. Ha túlságosan fáj, nem kell róla beszélni.

Anoni Mara írta: Az álmok nagyon sokat segíthetnek, csodálkozom, hogy egy pszichológus azt mondta, ne foglalkozz velük. Egyrészt könnyebb asszociálni, másrészt az álmok "alibit" adnak ahhoz, hogy olyan dolgokat hozzunk szóba, amit amúgy nem mernénk.

Én csak nagyon végső esetben nyúlnék a Frontinhoz is, én szedtem egy ideig, nagyon agyonvágott, két hét után már frankón függő voltam, és mikor lejöttem róla, komoly elvonási tüneteim voltak.

Mara, a függőségektől tartok a legjobban. Ezért nem dohányzok, nem kávézok, nagyon ritkán iszok alkoholt és a nyugtatók rendszeres szedése nekem egyelő lenne önmagam függetlenségének a feladásával. Drogokat életemben nem próbáltam még, és tudom, hogy soha nem is fogok. Látom a dohányos ismerőseimet, sőt a kávézókat is, h mindenféle kommunikációra képtelenek, idegesek remegésig, ha nem kapták meg az adagjukat. Nem akarok ilyen lenni. Kávéra már volt, h rászoktattak, de mindig le is szoktam róla, és az se volt könnyű. Zúgott a fejem egy hétig mire letisztult és mellé fájdalomcsillapító kellett az állandó tompa fejfájáshoz. Ha igazán őszinte vagyok magammal, akkor szoktam bevallani, hogy orgazmusfüggőségem van, de az talán nem okoz egészségkárosodást, meg talán még viszonylag normálisnak mondható. Nekem így jött ki, túlfűtött vagyok sokatokkal ellentétben. Ez se a legjobb, de mégis talán jobb mint a másik véglet.

Az álmaim túl intenzívek ahhoz, h csak úgy figyelmen kívül lehetne hagyni. És amikor épp nem gyilkost alakítok, akkor néha nagyon kalandosak, h direkt élvezem az álmokat. Szerintem fontosak.

karácsony írta: Én az egész szünetet végigálmodtam..nem kellett dolgozni rohannom és volt "időm" álmodni és emlékezni rájuk. Egyszer még régen én is öltem álmomban, és akkortájt totál el voltam szigetelődve, és nem beszélgettem az emberekkel....Már akkor segítségért kellett volna folyamodnom, évek alatt totál szétcsúsztam.
Mikor pszichológushoz kerültem ott is nagyon nehezen indult be, hogy beszéljek.
Viszont valamennyire érzem, hogy jobban vagyok, pl.: elkezdtem az emberekkel beszélgetni, már van, hogy a pénztárossal is dumálok és én kezdeményezem. Tök jó.

Karácsony, ha jól értem, a gyilkos álmaid után kezdődött valamiféle szétcsúszás?