Cikkek

A Fehér tenyér című filmet láttátok?


Olvasnivalónak pedig ajánlanám Dragomántól a Fehér királyt.

www.libri.hu/konyv/dragoman_gyorgy.a-feher-kiraly.html

Mindegyikben esik szó az edzők/tanárok visszaéléseiről.

Cseh Laci kikérte a dolgot. Nem is kaptak meghívást az elnoksegi ulesre es ő nem is szavazott.
Lemondott vagy inkább mártírhalált halt ez a mocsok. Fujj.

Szerintetek mit jelent az, hogy erkölcsileg nem akarok állást foglalni az ügyben. Szerintem ezeket a politikusokat maga Kiss László erőszakolja meg...aztan lesznek fogalmai. A tapasztalatszerzés mindenki számára lehetséges.

m.origo.hu/itthon/20160407-lemondott-kis...yi-tisztsegerol.html

Ezt érdemes lenne kielemezni.
Én ide nem szülök! És több adót sem fizetek, mert innen menekülni kell!!!

Karácsony, az a jó, hogy sok nagyon jó reakció is volt a sok rémség mellett. Erre gondolj. Születtek nagyon jó cikkek, nagyon felháborodott cikkek. Muszáj, hogy ezt is lássuk.
És ezen kívül azt kell még látni, hogy igen, rengeteg még itt a tennivaló. Nagyon tudatlanok az emberek. Hidd el, hogy nem mind gonosz, csak ostoba, meg struccpolitikus, és önvédő meg primitív.

Tudom Mara. De egy vezetőpolitikus nem állhat ki az ország elé egy olyan mondattal, hogy nem tud állást foglalni erkölcsileg.
Azt kellett volna mondania, hogy a nemi erőszak semmilyen formája sem elfogadható.
De kérdem én, miért is nem tud erkölcsileg erre bármit is mondani? Ha ez így van, nincs keresnivalója a politikában, mert nem látja az ügy súlyát. Nem lehet döntési pozícióban a társaival együtt. Ezek szerint, ha ő megerőszakol valakit, annak sem ismeri fel a súlyát? Nem tudja eldönteni, hogy helyesen vagy helytelenül cselekedett?
Ilyen emberek irányítják az országot és csodálkozunk az isztambuli ratifikáción?
Én nem kérek ebből. Annak viszont örülök, hogy a közvélemény minden lehetőséget megragadott, hogy kifejezze a véleményét. És talán szerencse, hogy ha igaz, hogy az áldozat ezeket a napokat már nem élte meg.
Mennyi csodálatos ember jár közöttünk csendben, méltatlanul nagy súlyokat cipelve.

Az Aczél Endre komment akasztott ki a legjobban. Egészen hihetetlen, hogy valaki ilyet merjen mondani (vagy akár csak gondolni!)
A másik kedvencem, hogy "ez már rég volt". Erről ezt írtam ki a FB-on:

A mindenkori áldozatok nevében kérem, hogy soha ne mondja senki szexuális bántalmazással kapcsolatban, hogy nem kell bolygatni a múltat. Ti. nem mi bolygatjuk: a múlt bolygat minket. Akkor is, ha 50 éve történt. Akkor is, ha 60 vagy 70. Kivéve persze, ha időközben belehaltunk a bolygatásba. Akkor már nem bolygat.


Karácsony, nem vagy jól mostanság, igaz?

Anoni Mara írta: Az Aczél Endre komment akasztott ki a legjobban. Egészen hihetetlen, hogy valaki ilyet merjen mondani (vagy akár csak gondolni!)
A másik kedvencem, hogy "ez már rég volt". Erről ezt írtam ki a FB-on:

A mindenkori áldozatok nevében kérem, hogy soha ne mondja senki szexuális bántalmazással kapcsolatban, hogy nem kell bolygatni a múltat. Ti. nem mi bolygatjuk: a múlt bolygat minket. Akkor is, ha 50 éve történt. Akkor is, ha 60 vagy 70. Kivéve persze, ha időközben belehaltunk a bolygatásba. Akkor már nem bolygat.


Karácsony, nem vagy jól mostanság, igaz?

Döbbenetesek. Most jön az a rész, hogy ártatlan. Apám is mindent tagadott, az volt a szerencse, hogy a családtagjaimnak voltak emlékei...csak Stockholm szindrómások.
Köszönöm kérdésed Mara, nem nagyon. Eleve nem találom itt a helyem, ebben a világban. És ez, ahogy a politika a nőkkel bánik kiakaszt. Nekem személy szerint nagyon fáj, hogy egy ember nem tudja megítélni és azt lekommunikálni, hogy az erőszak szörnyű dolog. Hát hol élünk?? És nem oké az sem, hogy megy a mentegetőzés nyilvánosan, mert megint ott lyukadunk ki, ahol szoktunk. Nem kell majd nagy ügyet csinálni egy erőszakos ügyből sem, mert nem is biztos, hogy igaz. Vagy hogy pl. a Leventés ügynél az abuzáló apának láthatási joga van, mert így döntöttek. Én tudom, milyen naponta felébredni egy agresszív, abuzáló családban, milyen félni, és milyen az, hogy hiába próbálom magam megvédeni, nem tudom. És jönnek ilyen mocskok, akik erkölcsileg nem tudnak állást foglalni?
Mostanában egy csomót kellett mennem kivizsgálásokra és volt egy-két nagyon kellemetlen helyzetem is. pl. az orvos előtt vetkőztem le, aki nézte mindezt, plusz a mellemen pásztáztak a szemei, aztán minderre mikor épp hajoltam le, hogy visszaöltözzek, benyit egy vadidegen férfi kopogás és minden nélkül és premier plánban megint a testrészeimre fókuszálnak. Persze ezt nyilván más nem igazán érti meg, mert fogalma sincs arról, hogy ilyenkor mennyire megalázva és zavarban érzem magam. Aztán volt még másik eset, ott egy nő fogadott, aki szerintem tuti pszichopata. Ezekben a hatalmi szakmákban, edző, orvos sok az aberrált. Szerencsére egy másik vizsgálaton egy nagyon kedves és empatikus doktornővel találkoztam, szóval van remény. De hát ezek csak az apróbb dolgok, van egy csomó más is, csak nem szeretném itt most leírni...

Hát igen, én szívesen nem bolygatnám a múltam, jön az mindenhová....még az álmomba is elkísér.

És ezeket a negatív érzéseket nem tudod pozitív energiába fordítani? Tenni azért, hogy ne így legyenek a dolgok? Pl. segíthetnél abban, hogy sokan legyenek ezen a kiállításon, főleg a 3 eseményen, hogy minél többen kezdjék el érteni, hogy mi az, áldozatnak lenni. Szerintem nem olyan reménytelen a helyzet. És talán az is segít, ha az ember megpróbálja azt gondolni, hogy az emberek alapvetően nem gonoszak, csak hülyék. Ti. a gonoszsággal nem tudunk mit kezdeni, a hülyeséggel talán.

Úgy vagyok ezzel, hogy ahhoz, hogy értsenek, ahhoz akarat is kell. Az meg nem könnyű, mert mennyi mindentől kell egy embernek megtisztítania magát, hogy az értő figyelme előjöjjön, ne ítélkezzen, vagy megítéljen, vagy összehasonlítson bármit önmagával, vagy másokkal, hanem azt lássa, ami van. Minden szociális kérdést, vagy ügyet szoktam terjeszteni, de néhány kivételtől eltekintve kb. pont leszarják, vagy épp negatívnak bélyegeznek, mert a társadalmat érintő problémás kérdésekkel foglalkozol. Ettől amúgy nekem nem lesz jobb.

Rengeteg dologgal foglalkozom mostanában, de ezek mind olyanok, amitől remélem, hogy a későbbiekben némileg könnyebb lesz minden, de nincs olyan napom és napomon belül olyan óra, amikor nem vagyok benne épp valamiben.
Emellett pedig egy csomóan idegesítenek például azzal, hogy nem tartják tiszteletben az én életteremet, használni, vagy felhasználni, kihasználni akarnak. De mindez nem számítana, ha lenne mellettem legalább egy ember, akinek én is fontos vagyok. Így viszont arra csekély pozitívumra igyekszem koncentrálni, ami ebben az őrült, beteg világban még rám talál. Különben már bekattantam volna, de lehet, már megtörtént.

Régebben az volt, amíg nem tudták rólam, hogy milyen problémákkal küzdök, hogy mindenkit én hallgattam és láttam el tanácsokkal, mindenkihez én megyek, én teszek, és én áldozok az energiámból, mert nekem van, nekem mindegy, meg az én életem jelentéktelenebb, mint az övék, és amikor elfáradtam, akkor hirtelen mindenkinek rohadtul el kezdett fájni, hogy el kezdtem megkérdezni, hogy nincs-e kedvük értem tenni valamit, annyi apróságot, hogy az idejükből és energiájukból ők áldoznak többet, azaz pl, kivételesen ők jönnek hozzám, és nem azért, mert kell nekik valami. Nincs. Azóta érdekes módon minden kapcsolatom ritkult, ja meg nekem olyan problémáim vannak, amiken nem tudok túllépni és nem tudok az ő életük nehézségeinek szintjére emelkedni ezáltal, például gyereket szülni, és majd jól meglátni, hogy nekik milyen nehéz, mekkora dolgot vittek véghez életükben és ó hiába szeretem a gyerekem, meg vagyok szeretetteljes kapcsolatban. Ha nincs sex, az pedig maga a menthetetlen tragédia. És nyilván nem gonoszság játszik ebben közre, de nekem már az agyamra mennek ezek az utalások, és vélemény nyilvánítások, hogy nekem mennyivel könnyebb, mennyire leküzdhető dolgok ezek, és olyanok mondják, akiknek erről fogalma sincs. És amúgy legyél már vidám...

Aztán jön egy ilyen esemény, vagy egy film, és adott esetben fel is fogják, amit látnak...de aztán jön az elképzelés arról, hogy neked mennyire kurva erősnek kell lenned, és gyorsan lépj tovább, mert akkor leszel majd boldog. Én attól lennék boldog, ha végre egyszer valaki tényleg értő, érző módon mellettem lenne, akkor, amikor például mély ponton vagyok, és nem lennének felém elvárásai. Vagy nem úgy akarná kifejezni, hogy nekem mennyire könnyű lehet, hogy mesél egy véleménye szerint nehezebb élethelyzetet. Mint a kisiskolások, amikor az egyik lehorzsolja a térdét, azonnal olyan storyba kezdenek egymás között, hogy ők mikor hol ütötték be magukat hasonlóan, és tudják, hogy ez mennyire fáj, de ezt a gyerekek annyira őszintén csinálják, együtt érzésből, hogy lenne mit tanulni régi önmagunktól.

Szóval ennek tükrében, én úgy érzem elég sokat tettem már, és ennek tükrében nem is remélek senkitől semmit. Azt hogy meg elmennek-e a kiállításra, hát, tudod Mara, hogy mennyire nehéz ügy, de én a saját ismeretségi körömből csak azokról tudom elképzelni, hogy elmennek rá, akik amúgy is, Katona József színház funok. De, hogy mi jut be az agyukba, azzal kapcsolatban teljesen szkeptikus vagyok.

Én nem vagyok ennyire pesszimista, Karácsony, pedig elhiheted, hogy volt elég rossz tapasztalatom bőven. Azt gondolom, ha elégszer mondjuk el, hogy milyen egy szexuális abúzus árnyékában felnőni és leélni egy életet, ha mindig elmagyarázzuk, hogy nem lehet lapozni, hogy ez nem egy horzsolás, hanem egy életre szóló trauma, akkor lassan, de célba ér a mondandónk.
Hatalmas Magyarországon a tudatlanság. (Máshol is eléggé). Sok jóindulatú ember van, akik csak azért nem értik, hogy mi ez, mert el sem tudják képzelni, vagy mert - önvédelemből, és nem másból - nem is akarják elképzelni.
Lehet, hogy már meséltem, de elmondom még egyszer. Egy ismerősöm, miután elolvasta a könyvem, elmesélte, hogy fiatal felnőttként megerőszakolta egy kollégája. És valahogy lelassult az idő nekem, és meg tudtam figyelni, ahogy átfut - ha csak egy másodperc töredékére csak - a fejemben a gondolat, hogy á, biztos nem egészen úgy volt, nem is biztos, hogy erőszak volt. Iszonyatosan szégyelltem magam ezért a gondolatért. De segített ez a szégyenteljes pillanat abban, hogy megértsem, mi zajlik le másokban. Az emberi agy védekezik, nem akarja a világot olyan kegyetlennek látni, mint amilyen valójában.
Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint a halál gondolata: tulképp nem az lenne a természetes, hogy csak ezzel foglalkozunk, csak ezen szörnyülködünk? De nem tesszük, mert az olyan depresszióba sodorna minket, amivel nem lehet együtt élni (tapasztalatból beszélek...). Így úgy csinálunk, mintha fontos lenne a mai nap, a holnapi és a többi.
Ezek az emberek, akik azt mondják, hogy lépj tovább, nem tudnak szembenézni a gondolattal, hogy egy olyan világban élünk, ahol ilyen szörnyű traumák történhetnek gyerekekkel. Könnyebb azt gondolniuk, hogy azért a traumák is kiheverhetők, a szexuális abúzus is kiheverhető (ha egyáltalán megtörtént, ugye, mert azt még jobb gondolni, hogy meg se történt), és basszus, itt ez a hülye Karácsony, mi a szarért nem tud jókedvű lenni, miért nem lapoz már, mikor a világ szép és jó? Mert ő ilyennek akarja látni a világot, és nem engedi, hogy holmi Karácsonyok felborítsák a világrendjüket. Nem a gonoszság vagy az érzéketlenség vezérli őket, hanem a világrendjük, a világ szépségébe vetett hitük.
Ezért gondolom azt, hogy szépen és finoman kell őket "megkörnyékezni", behálózni, apránként kell változtatni az ő világrendjükön. Pl. egy kiállítással, egy beszélgetéssel, egy-két emberközeli előadással.

Értelek én, értem az elkeseredettséged, sok év kellett nekem ennek a filozófiának a kialakításához. Még az is lehet, hogy ez is csak egy önvédelem, és én nem tudok szembenézni a ténnyel, hogy az emberek alapvetően szemetek...
És nekem sem megy mindig. Kész a FB event, eddig 22 ember jelölte be, hogy ott lesz...

Tök jókat írsz Mara. Meg tetszik a filozófiád, főleg, hogy van ehhez energiád.
Én nem azzal foglalkozom, hogy szemét e az illető, hanem, hogy rám milyen hatással van. És tulajdonképpen ez az én önvédelmem, amit látsz. Elfáradtam és fáj, hogy senki nem támogat. Itt tudok és merek írkálni, mert tudom, hogy megértenek. Nem vagyok Jézus, vigyázni szeretnék a meglévő belső békémre és a tudatlan ítéletalkotás ezt veszélyezteti. Mint ahogy az abúzus gondolata veszélyezteti a másik ember boldogságát és belső békéjét.
Remélem, hogy sok olyan ember megy el a kiállításra, aki nem abúzus áldozat.

karácsony írta: Elfáradtam és fáj, hogy senki nem támogat.

Karácsony, ránk számíthatsz!
Kiállításra nem jössz? Nekem egy éve, a Centrál óta az a meggyőződésem, hogy együtt mostunk ott kezet a wc-ben, és néztünk össze a tükörben...

Facebookon nem vagyok, itt "jelölök", hogy megyek.

Anoni Mara írta: Így úgy csinálunk, mintha fontos lenne a mai nap, a holnapi és a többi.
Ezek az emberek, akik azt mondják, hogy lépj tovább, nem tudnak szembenézni a gondolattal, hogy egy olyan világban élünk, ahol ilyen szörnyű traumák történhetnek gyerekekkel. Könnyebb azt gondolniuk, hogy azért a traumák is kiheverhetők, a szexuális abúzus is kiheverhető (ha egyáltalán megtörtént, ugye, mert azt még jobb gondolni, hogy meg se történt), és basszus, itt ez a hülye Karácsony, mi a szarért nem tud jókedvű lenni, miért nem lapoz már, mikor a világ szép és jó? Mert ő ilyennek akarja látni a világot, és nem engedi, hogy holmi Karácsonyok felborítsák a világrendjüket. Nem a gonoszság vagy az érzéketlenség vezérli őket, hanem a világrendjük, a világ szépségébe vetett hitük.
Ezért gondolom azt, hogy szépen és finoman kell őket "megkörnyékezni", behálózni, apránként kell változtatni az ő világrendjükön. Pl. egy kiállítással, egy beszélgetéssel, egy-két emberközeli előadással.
Még az is lehet, hogy ez is csak egy önvédelem, és én nem tudok szembenézni a ténnyel, hogy az emberek alapvetően szemetek...
És nekem sem megy mindig. Kész a FB event, eddig 22 ember jelölte be, hogy ott lesz...

Lehet, hogy meg fogtok most kövezni azért, amit írok, de (ha a moderátorok is engedik), akkor szeretném egy másik oldalról megvilágítani ezt a kérdéskört. Mara, amit írtál, hogy nem tudnak szembe nézni a gondolattal, hogy ilyen világban élünk, ez szerintem csak részben van így. Ha csak Magyarországot nézzük, a statisztikákból is tudjuk, hogy áldozatként is milyen nagy számban érintett a lakosság. Nagyon sokan vannak, akik pontosan látják, hogy milyen világban élünk, de még többen, akik ostobák és manipulálhatóak. Egy ostoba ember világrendjén hatalmi eszközökkel könnyen lehet változtatni, függetlenül attól, hogy volt-e valaha áldozat vagy sem. Viszont, aki értelmes az nem engedi magát „behálózni”, őrá az értelmes, egyenes, igaz, őszinte beszéddel lehet hatni. Azt gondolom, hogy változást csak ilyen emberekkel lehet elérni. Ha kevesen is vannak, velük biztosabban lehet haladni az úton.
Nekem, mint többszörösen szexuális abúzust átélt áldozatnak és más jellegű traumákat is elszenvedett embernek szintén az a véleményem, hogy tovább kell lépni, az élet szép és a természeti világunk szeretni való! Nem úgy léptem tovább, hogy feledtem volna a múltat, hiszen minden nap feljövök a honlapra és azon gondolkodok, hogy hogyan tudnék legalább reményt kelteni azokban a sorstársaimban, akiknek az érzésvilágát, gondolatait oly jól ismerem.
Az elméletem, hogy ebbe a kétpólusú világba beletartozok én is és teljes joggal vehetek részt az építésben és a rombolásban, azok minden következményével. Én hiszek a rendben, hogy minden a helyére kerül. Attól, hogy gyerekként választás nélkül áldozat szerepbe, majd ennek túléléséhez mártír szerepbe kényszerültem, attól még szép a világ és lehet reményteljes az élet. Mindemellett tudom, hogy az ember képes arra, hogy ezt a csodálatos világot elcsúfítsa. Az, hogy az erőmet mire használom, az a szabad akaratomon múlik, és amikor tehetem tudatosan az építés mellett döntök. Ez nem mindig volt így és tisztában vagyok vele, hogy bármikor változhat, de alapjaiban erre törekszem.
Persze tudom, hogy amit leírtam ez már egy következő lépcső, de úgy hiszem, hogy először is nekünk, áldozatoknak kell szembenéznünk magunkkal és bátran kiállni, hogy igen, ilyen sajnos létezik és ezek olyan láthatatlan rohasztó dolgok, mint egy vírus, vagy egy rákos sejt, ami láthatatlanul nemcsak a saját, de környezetünk életterét is képes romba dönteni. Ebben az esetben viszont ezt a „vírust” értékrend nélküli vagy torzult értékrendű emberek hozzák létre, és emberpalántákat fertőzve terjesztik. Viszont ma már felnőttem és az, hogy életben vagyok, ez az életképességemet jelzi.
Azt gondolom, hogy a változáshoz magunk közül való hiteles emberek kellenek, akik a múltukat is felvállalva képesek a jelenben példát mutatva építeni a jövőt. Nekem fontos a mai nap, a holnapi, a kiállítás napja és a többi nap, és fontos vagy Karácsony te is nekem. Amit felvállaltál Mara, az nemcsak neked fontos, hanem nagyon sok embernek, akik láthatatlanok, de számítanak Rád!

wmn.hu/2016/04/11/31-eves-vagyok-de-itt-...mesek-a-szekrenybol/

Szegény Zsófi..

Köszönöm kedvesek vagytok! Nem tudom még Május, mert szétterhelem magam, alig van időm és még a vizsgák is előttem sorakoznak. Félek, hogy most nem fogok tudni olyan jól teljesíteni, mert csak pár tantárgy köt le. Nem érzem az erőt és most nagyon fog kelleni. Egy db dolgozatot sem bírtam még megírni.
Tavaly sem tudtam eldönteni(nem emlékszem, hogy melyik hónapban volt)Ráadásul a Sufniban legutóbb nagyon rosszul lettem, ami igazán visszatart az ez a két dolog. Még a tavalyi részvételem képkockái is időnként vissza-visszajátszódnak. Meg hogy oda mertem menni, az egy óriási dolog volt. Utána nagyon sokáig kattogtam. Nem tudtam, hogy jó hatással lesz e rám, mielőtt odamentem , de végül gyógyítóan hatott.
Annak örülnék, ha sok olyan ember menne el, aki nem érintett, a saját bőrén nem tapasztalt. Lehet, hogy együtt mostunk kezet.

Kiscsillag nem kövezünk meg. Miért tennénk.
Ezek a vizuális lépcsőfokok is idegesítenek amúgy már. Senki sem áll magasabban. Legfeljebb pillanatnyilag jobban van. Ez a továbblépés más, amit te írsz, ha jól értem. De hiszem, hogy hosszas folyamat..és van akinek egy élet is kevés. De igazán nem lehet lapozni. Nincs olyan, hogy csak életem egy rossz szakasza volt. Nem hiszem, hogy egy apai bántalmazás valaha is lapozhatóvá válna.