Titok

Anoni Mara írta: Ma adtam interjút az RTL-nek a honlap pszichológusával, Víg Sárával együtt. Holnap a Fókusz a gyeremkkori abúzusról fog szólni. KB egy óra volt, hogy úgy be tudták állítani a kamerát, hogy ne lehessen felismerni. És hirtelen annyira elegem lett ebből a bújkálásból... Egy elkövetővel is csináltak egy interjút a sopronkőhidai börtönben. Ő sem adta az arcát az interjúhoz. Miért kell nekem úgy bújkálnom, mint egy elkövetőnek? Elegem van már ebből, nincs mit szégyellnem, nincs miért rejtőzködnöm... És mégsem bírom megtenni ezt a lépést.

Gondolkodtam ezen az eszmefuttatáson: szerintem az arcod teljesen irreleváns, csak a mai média sugallja azt, hogy arc és gondolat együtt jár. Láttuk Adyt? József Attilát? Radnótit? Vagy bárkit azok közül, aki utólag nagy hatással van más emberekre? Szerették volna, hogy lássuk őket? Mivel ezt a projektet Anoni Mara néven futtatod, Te magad lettél Anoni Mara és amit képviselsz. Szerintem, ha megosztanád az arcod, sok olyan előre nem látható problémával kellene szembenézned, ami szükségtelenül megviselne. Felszállsz majd a villamosra és nem tudod, hogy az a fickó miért bámul. Mert látott a Fókuszban, vagy csak szimplán csinos a sálad?

Tegnap megkérdeztem anyámat, mégis mit gondol a nagynéném, miért nem vagyok hajlandó találkozni az unokatestvéremmel. "Inkább meghalok, minthogy elmondjam neki" - volt anyám válasza. "Amúgy meg úgysem hinné el."
És igen, megint sikerült belém gyalogolni. Talán el tudtam volna fogadni válaszul, hogy figyelj, ő a húgom, belehalna, ha megtudná. Még ez is nehéz lett volna, mert ugyan kit érdekel, én mibe haltam / halok bele? De akár meg is kérdezhette volna, hogy figyelj, neked hogy jó, ha elmondom neki, vagy ha nem? (Utóbbit választottam volna.)
Én évek óta megkímélem őket attól, hogy azt mondjam: mindketten (anyám és húga) felelősek vagytok a történtekért. A halálomért. De nem mondom...

"Sziránó effektus: az "orrom méretével" ~ abuzáltságom megélésének megélésével/kommunikálásával én akár viccelődhetem is, de MÁS már meg ne próbáljon beletörölgetni durva, bizalmatlan reakciónak éltem meg... A tőlem telhető legjobb szándék vezetett, de túl sérülékenyek még hozzászólásaim "Moderátor1" tevékenységéhez. Köszönöm a sorstársaktól tapasztalt bátorítást LELKEMBEN hálás szeretettel emlékezem!

Én úgy érzem, ez most már a titkok kiderülésének ideje, vagy így, vagy úgy. És talán a kímélet vége is. Mindegy, ki hiszi, ki nem - ha késztetést érzünk, hogy kimondjuk a valóságot, akkor azt megtehetjük...
A rádiós interjú erősített ebben meg.
Nem verem nagydobra - de ha szóba kerül, most már talán-talán kimondom. A titok nem jó energia. Azt hittem sokáig, hogy néha jó, hogy kímél, hogy hasznos lehet - de nem, mert velünk marad, és nyomaszt. Szinte agyonnyom, és nemcsak azt, aki hordozza, hanem a környezetéből mindenkitől elvesz valamit. Ezt tapasztalom.

nyugodt írta: Én úgy érzem, ez most már a titkok kiderülésének ideje, vagy így, vagy úgy. És talán a kímélet vége is. Mindegy, ki hiszi, ki nem - ha késztetést érzünk, hogy kimondjuk a valóságot, akkor azt megtehetjük...
A rádiós interjú erősített ebben meg.
Nem verem nagydobra - de ha szóba kerül, most már talán-talán kimondom. A titok nem jó energia. Azt hittem sokáig, hogy néha jó, hogy kímél, hogy hasznos lehet - de nem, mert velünk marad, és nyomaszt. Szinte agyonnyom, és nemcsak azt, aki hordozza, hanem a környezetéből mindenkitől elvesz valamit. Ezt tapasztalom.

Elképesztő, ugyanazt fogalmazod meg, amit a másik topikban írtam - mert azt olvastam először, utána láttam ezt. Teljesen egyetértek, a titok nem jó energia. Mondjuk én érzek még valami kényszereset is magamban, mert egy életre elég dózist kaptam a titkolódzásból... Szóval néha gyakorolnom kell, hogy nem kell mindenkinek mindent az orrára kötni, megtehetem, hogy nem mondom el XY-nak, hogy kivel találkozom, stb.

Kv, én nem faluban élek, hanem városban. De ugyanez merült fel bennem, és ugyanazok az elkövetők, pap nem volt. De az apám és a keresztapám igen, és apám egy barátja, apám fogott le, hogy a barát is használhasson.
Én sem akarom, hogy ez jussok eszébe az embereknek egyrészről, hiszen én nem csak annyi vagyok, hogy megerőszakoltak több tucatszor. De tudod, nincs nap, hogy erre ne gondolnék, s gyakran eszembe jut, hogy valószínűleg csak az eleje lenne nehéz egy coming out-nak. Aztán már nem törődnék vele. De persze még se teszem meg. Valószínűleg sose tenném, csak a legjobb barátaim tudják. Egyikőjüket, másikójukat eléggé megviselte. Van, aki teljesen eltávolodott tőlem. A tesóimnak se mondtam még el. De van bennem egy végső dátum, ha a tesóimnak gyereke lesz, és oda akarják vinni a nagyszülőkhöz őket, akkor elmondom. Nem bírnám elviselni, hogy történjen velük is valami, bármi, ami velem, miközben meg tudnám akadályozni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy másnak is ezt kell tennie, de nekem ez a végső deadline.

RégenVoltVagyNem írta: Kv, én nem faluban élek, hanem városban. De ugyanez merült fel bennem, és ugyanazok az elkövetők, pap nem volt. De az apám és a keresztapám igen, és apám egy barátja, apám fogott le, hogy a barát is használhasson.
Én sem akarom, hogy ez jussok eszébe az embereknek egyrészről, hiszen én nem csak annyi vagyok, hogy megerőszakoltak több tucatszor. De tudod, nincs nap, hogy erre ne gondolnék, s gyakran eszembe jut, hogy valószínűleg csak az eleje lenne nehéz egy coming out-nak. Aztán már nem törődnék vele. De persze még se teszem meg. Valószínűleg sose tenném, csak a legjobb barátaim tudják. Egyikőjüket, másikójukat eléggé megviselte. Van, aki teljesen eltávolodott tőlem. A tesóimnak se mondtam még el. De van bennem egy végső dátum, ha a tesóimnak gyereke lesz, és oda akarják vinni a nagyszülőkhöz őket, akkor elmondom. Nem bírnám elviselni, hogy történjen velük is valami, bármi, ami velem, miközben meg tudnám akadályozni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy másnak is ezt kell tennie, de nekem ez a végső deadline.

Szia RVVN!
Én is akkor mondtam el tesómnak, amikor arról volt szó, h a lánya apáméknál lesz hétvégeken. Ott nem volt választás. És először nem hitte el, de aztán meséltem részleteket és akkor igen. És utána egy kicsit jobb volt. Lehet, h jobb nem várni egészen addig, legalábbis ha megszületik a gyerek már szólni kéne. A tesóid talán tudtak valamit. Vagy sejtettek vagy éreztek. Őket nem bántotta?
Nekem a családból még mindig csak a tesóm tudja. És most a lánya már túl idős apám ízlésének. A többi hálisten már meghalt. Ezt kell mondanom, hálisten meghaltak. A világ tisztább lett aznap.
Nagyon sajnálom, ami veled is történt! Velem "legalább" úgy tették, h nem emlékszem olyan lefogós erőszakra. Azt se tudtam mi volt az. De még mindig bukkannak elő emlékeim, de járok is terápiára megint másfél éve. Te jártál? Gondolkodtál rajta, h elmondod anyádnak? Ő tudja? Néha úgy érzem, h cserbenhagytam anyámat, amikor nem mondtam el neki, és hagytam, h egy pedofil mellett élje le az életét. Mind a mai napig. És apám és a keresztapám se nevezhető igazán úgy pedofilnak, mert mindketten normál családban is élnek.

Néha úgy érzem, h cserbenhagytam anyámat, amikor nem mondtam el neki, és hagytam, h egy pedofil mellett élje le az életét. Mind a mai napig.

Hm, megint egy olyan aspektus, amiről még sosem beszéltünk, pedig azt hittem, már mindent körüljártunk itt... Gondolod KV, hogy anyád semmit nem sejt / sejtett?

Anoni Mara írta:

Néha úgy érzem, h cserbenhagytam anyámat, amikor nem mondtam el neki, és hagytam, h egy pedofil mellett élje le az életét. Mind a mai napig.

Hm, megint egy olyan aspektus, amiről még sosem beszéltünk, pedig azt hittem, már mindent körüljártunk itt... Gondolod KV, hogy anyád semmit nem sejt / sejtett?

Gondolom.

Ibolya írta: Évek óta vagyok veletek Lélekben, de rengeteg időre volt szükségem, hogy legalább magam előtt felvállaljam a saját helyzetem... már néhány alkalommal odáig is vetemedtem, hogy írni próbáltam nektek, de a moderáció méltatlannak ítélte soraimat... (Jó lenne KONKRÉTAN tudni mik a küszöb alatti kifejezések, hogy ne érezném innen is kitaszítottnak lelkem nyomorult részét...)
Hátha most sikerül kapcsolatba lépni veletek...
Az anya kérdés nagy kérdés... anyám annak idején azt mondta HAZUDOK.... így adott "receptet" a túléléshez a maga módján...~ tehát tagadjam le még magam előtt is a történteket... szót fogadtam jó néhány évtizedre....(((
...és ma már nagymamaként vergődöm az akkori rossz sémával, mert a SAJÁT lányommal is megtörtént a borzalom és bár én AZONNAL a segítségére siettem (ha-ha, hát az az azonnal az eset után 1 évvel értendő.. szegény addig örlődött) és akkor már nagyon késő volt...
A költői KÉRDÉS : Tényleg LEHETETLEN mást - akár a gyerekemet is megvédeni, amíg én magamban el nem jutok egy bizonyos gyógyultsági fokra a traumából.... gondolok itt a TAGADÁSBÓL kilépésre stb?!
..... Néha bele tudnék őrülni a bűntudatba, hogy az én halogatásom, élve öneltemetésem mekkora nyomást tett arra akit mindentől meg akartam kímélni... na persze gyermeteg struccként... jajjjjjjjjjj de nagyon fájdalmas az elveszett idő,élet, lehetőség.... és hatalmas a fájdalom és a kétely sikerül-e megmászni a hegyet a gödörből, ráadásul nem egyedül, hanem még a gyereknek is külön drukkolni kell és az unokák még szóba se mertek kerülni ....

Kedves Ibolya! Minden szavadat átérzem. Sorstársak vagyunk.Nálunk nemcsak a lányommal, a fiammal is megtették.... Igen VALLOM, HOGY AMÍG AZ ANYA NEM JUT A FELDOLGOZÁS BIZONYOS SZAKASZÁBA, TOVÁBBADJA.

-

Ibolya írta: ANGYALKA:
Kedves Angyalka, könnyekig vagyok a helyzettel! Köszönöm, hogy reagáltál! Életemben először "beszélek" VALÓDI SORSTÁRSSAL, hihetetlenül megerősít gyenge önazonosságomban sírok a hálától és köszönöm, köszönöm .... 50 év nem kis idő...
ennyi öneltemetés után vajon van-e még ötven a feltámadásra, félek, hogy már nincs?! Lehet, hogy nagyon banális amit írok, de egy testi fertőző betegség is addig fertőz míg lappang ill. a kitörése után, amíg meg nem szerezte LE NEM GYŐZTE a szervezet a kórokozót... A mi esetünkben egy LELKI fertőző betegségről van szó ill. egy erőszakkal meggyengített lelkiimmunitásról.... ( és egy folyamatosan fertőző környezetről....)
Meddig lehet eljutni a gyógyulásban? Vajon van-e aki már valaha meggyógyult? Néha azt érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött és hiába a sok "túléltem" pillanat ... a teljes megszabaduláshoz mintha mégis kevés lenne... és marad a nehézség, a néma ólom a SEMMI ágán lét... és nem tudom mitől vált át a helyzet... hogy máskor meg azt érzem, hogy ide nekem az oroszlánt még a tönkrement lányomat is meggyógyítom, még akkor is ha bűntudat dárdával is közelít felém, mert hát ; "gyűlöllek anya" amiért ilyen mintát adtál.... vajon ki lehet-e ezt épésszel bírni??? A bennem sérült kislány az általam szülttel egyszerre kívülről belülről KÖVETELI a szülőt, akit csettintésre kéne produkálnom: aki stabil, aki véd, aki bátor és együttérző stb..... jajjjjjj de nagy ez a feladat nekem.....
Köszönöm, hogy legalább idenyöszöröghetek....

Ismerős érzések... Nekem, vallom, Jézus adja az erőt a következő naphoz, órához, perchez. A magam erejéből nem megy... Ám éppen a tegnap olvastam egy verset a nagyszombatról, és ez megint nagyon megerősített, mert nálam is, majdnem mindennap szombat van (amikor azt kell megemészteni, hogy Isten fia is kudarcot vallott... ) MA VASÁRNAP VAN!!!! A FELTÁMADÁS ÜNNEPE!!! (így hát, pillanatonként hálát adok, hogy még élek/élünk, és a többit, Istenre bíztam/bízom. Imádkozom, hogy megfelelően reagáljak a gyermekeim működésére és bírjuk mindhárman a hivatalos ügyekkel járó meghurcoltatásokat. Elengedtem az elvárások szerinti működést. Semmi másra nincs erőm...Ez a választásom segít a túlélésben, és mégsem, akkor ennyi volt. Ha tél van most, akkor is eljön a tavasz. Elkerülhetetlenül.

.

Ibolya írta: Angyalka azt írod:"Isten fia is kudarcot vallott." Vajon mire gondolhatsz? Talán a mi dimenziónkban az elengedés, a LELKI átadottság kudarc?

Nekünk a hivatalos út el sem kezdődött, pontosabban NINCS hozzá se hitem, se erőm és a gyerekemet meg végképp féltem stb. Nem tudom mi lenne a nekünk megfelelő megoldás erről még nem volt erőm gondolkodni sem.. Micsoda heroikus küzdelem előképe ez... köszönöm a bátorítást hozzá...

Kedves Ibolya!