sajnos nem felejthető

Sziasztok! Sajnos tényleg nem tudok felejteni, annyira sok olyan emlékem van. A megszégyenítés is tud fájni, sok évvel később. Ti hogyan reagáltátok volna le például ezt az esetet, amit csak kiragadtam a többi közül. Gyerekkoromban sok vasárnapon kártyázás folyt nálunk, amiben apám és barátai vettek részt. Ittak is közben, hogy jobb kedvük legyen. Egy ilyen alkalommal történt - voltam vagy 11-12 éves - hogy odaparancsoltak engem, és a a kellemetlen pillantások (gúnyos vigyorgások) kereszttüzében megkérdezte tőlem az egyik ivócimbora: "osztán szőrösödik-e már a p*ncikád?" Durva röhögés volt a férfiak reakciója, aztán apám rám förmedt, hogy válaszoljak, ha már kérdeztek. "Nyögjél már valamit te p*nalina!" Erre dacosan, fülig pirosan apám felé fordulva kivágtam, hogy nem vagyok p...lina! Anyám azonban résen volt, odajött, hogy tisztességesen feleljek, ahogy tanítottak, különben megnézhetem magam. "igen! nem! talán!" sikítottam és elrohantam. Tudtam, hogy nem kerülhetem el a verést, bárhogy is felelek annak a vicces kedvű kártyásnak. Így is lett. Folyton bajba kevertem magam, így anyám szerint kiprovokáltam a pofonzáport. Máig se tudom, hogy kéne reagálni egy gyereknek egy ilyen kérdésre, hogy senkit se sértsen meg, és megússza a verést is. Vagy a férfiaknak jogukban áll kigúnyolni minden lányt, ha úri kedvük tartja?

Senki sem, felháborító, amit itt írsz. És még azt mondod, te hoztál rájuk szégyent?!!!! Tegyünk egy próbát. Próbáld meg úgy olvasni ezt az előző posztodat, hogy én írtam.Válaszolj rá, írd le, mit gondolsz!

senki sem írta: Sziasztok! Sajnos tényleg nem tudok felejteni, annyira sok olyan emlékem van. A megszégyenítés is tud fájni, sok évvel később. Ti hogyan reagáltátok volna le például ezt az esetet, amit csak kiragadtam a többi közül. Gyerekkoromban sok vasárnapon kártyázás folyt nálunk, amiben apám és barátai vettek részt. Ittak is közben, hogy jobb kedvük legyen. Egy ilyen alkalommal történt - voltam vagy 11-12 éves - hogy odaparancsoltak engem, és a a kellemetlen pillantások (gúnyos vigyorgások) kereszttüzében megkérdezte tőlem az egyik ivócimbora: "osztán szőrösödik-e már a p*ncikád?" Durva röhögés volt a férfiak reakciója, aztán apám rám förmedt, hogy válaszoljak, ha már kérdeztek. "Nyögjél már valamit te p*nalina!" Erre dacosan, fülig pirosan apám felé fordulva kivágtam, hogy nem vagyok p...lina! Anyám azonban résen volt, odajött, hogy tisztességesen feleljek, ahogy tanítottak, különben megnézhetem magam. "igen! nem! talán!" sikítottam és elrohantam. Tudtam, hogy nem kerülhetem el a verést, bárhogy is felelek annak a vicces kedvű kártyásnak. Így is lett. Folyton bajba kevertem magam, így anyám szerint kiprovokáltam a pofonzáport. Máig se tudom, hogy kéne reagálni egy gyereknek egy ilyen kérdésre, hogy senkit se sértsen meg, és megússza a verést is. Vagy a férfiaknak jogukban áll kigúnyolni minden lányt, ha úri kedvük tartja?

Jaj! Most nem akarok erre semmit írni, amúgy is nehéz lenne, de csatlakozom Marához, írd le, te mit gondolsz, ha más írna ilyet, mi lenne a véleményed.

Senki Sem: Elég nehéz erre bármit is írni, úgy, hogy az még tűrje a nyomdafeséket, de azért megpróbálom.
Nem, a férfiaknak nincs joguk kigúnyolni minden lányt. Senkinek sincs joga kigúnyolni a másikat – nemtől függetlenül.
Tisztességesen felelni meg csak tisztességes kérdésre lehet, ez pedig nem volt az.
Nem kötelező minden kérdésre válaszolni. Ha úgy gondolod, hogy a kérdés sértő számodra, vagy egyszerűen csak úgy érzed, hogy a másiknak ehhez semmi köze, nyugodtan megmondhatod ezt neki. Ettől még nem leszel sem neveletlen, sem sértő. Ehhez minden embernek joga van, nemtől és kortól függetlenül.
A verésre meg semmi sem lehet jó indok, ahogy már írták is mások korábban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok, és tényleg próbáltam gondolkodni a dolgon. De aztán el is rettentem: nem szabad, nem illik gondolkodni. Arra ott vannak a férfiak, akik gondolkodnak a nők helyett. Ezt az egyet jól megtanultam: bármikor jelét adtam annak, hogy gondolkodtam, mindjárt rám förmedtek, hogy ne képzeljem magamat férfinak. Abból mindjárt baj van, ha egy nő gondolkodni mer. Sajnos nekem ez nem megy, túl sok a gátlás bennem. Azért köszönöm. Tényleg jólesik, hogy szóltok hozzám.

senki sem írta: Köszönöm, hogy válaszoltatok, és tényleg próbáltam gondolkodni a dolgon. De aztán el is rettentem: nem szabad, nem illik gondolkodni. Arra ott vannak a férfiak, akik gondolkodnak a nők helyett. Ezt az egyet jól megtanultam: bármikor jelét adtam annak, hogy gondolkodtam, mindjárt rám förmedtek, hogy ne képzeljem magamat férfinak. Abból mindjárt baj van, ha egy nő gondolkodni mer. Sajnos nekem ez nem megy, túl sok a gátlás bennem. Azért köszönöm. Tényleg jólesik, hogy szóltok hozzám.

Ha a nők nem azért vannak, hogy gondolkodjanak, akkor mégis miért tudnak gondolkodni?
Úgy lettünk megteremtve, hogy van agyunk – semmivel sem rosszabb felépítéssel, mint egy férfinak. Biztosan nem csak azért, hogy a fejünket ne fújja le a szél a helyéről.
Nézz csak szét a világ modernebbiknek nevezett részén. A nők ma már tanulnak, dolgoznak, felelősségteljes, komoly pozíciókat töltenek be. Akár teljesen egyedül, a saját lábukon is meg tudnak állni, ha épp úgy osztja az élet a lapokat.
Ha ők, a többi nő képes erre, akkor te is, hiszen ugyanolyan aggyal születtél, mint ők.
Az, hogy a szüleid szerint egy nőnek nem szabad gondolkodnia, csak az ő véleményük. Kettő emberé a milliárdból.

öregecske írta: Ha nekem a lányom szólt volna hasonló dologról, még a szemét is kikapartam volna az illetőnek. A férjemnek még az elején megmondtam, úgy merjen a lányomhoz "másképp nyúlni" hogy belevágom a kést. Szegény! Alig merte ölbe fogni a gyereket.

Én például a mai napig a következmények miatt félek elmondani a történetet a közvetlen családomnak.

Akik mondjuk általános felháborodással fogadták azt, hogy az engem bántalmazót és köreit tudatosan nem hívtam el pl. az esküvőmre.

De másfelől meg teljesen egyetértek veled, hiszen én is pont így lennék, és azok, akiknek meséltem erről, szintúgy ezt mondták.

Hogyan lehet az, hogy valami, amit mindannyian, legalábbis sokan a nem-érintettek közül is ilyen szélsőséges szinten elítélünk, mégis megtörténik, sokkal gyakrabban, mint gondolnánk?

Gurthang írta: Én például a mai napig a következmények miatt félek elmondani a történetet a közvetlen családomnak.

Akik mondjuk általános felháborodással fogadták azt, hogy az engem bántalmazót és köreit tudatosan nem hívtam el pl. az esküvőmre.

De másfelől meg teljesen egyetértek veled, hiszen én is pont így lennék, és azok, akiknek meséltem erről, szintúgy ezt mondták.

Hogyan lehet az, hogy valami, amit mindannyian, legalábbis sokan a nem-érintettek közül is ilyen szélsőséges szinten elítélünk, mégis megtörténik, sokkal gyakrabban, mint gondolnánk?

Kedvesen naiv a kérdés. Úgy lehet, hogy rengeteg az állat ember a világon. (Jó kis paradoxon: állat-ember.) És azért, mert titokban marad, mert ott az a rohadt bűntudat, ami rögtön megszállja az áldozatot és hallgatásra bírja. Meg valami olyan ősi taburól beszélünk, hogy elképesztően reagálnak az emberek, a környezet, mindenki. Zavarukban, félelmükben, tudatlanságukban, ostobaságukban, és még sorolhatnám.

Süni, tehát szégyelljem magam azért is, hogy tudok írni.

Te érted félre, nem haragszom, csak mélységesen szomorú vagyok.

senki sem írta: Süni, tehát szégyelljem magam azért is, hogy tudok írni.

Süni ezt éppen nem így értette, sőt, ezzel azt mondta neked, hogy igenis okos, értelmes nő vagy. Ahogy a korábbiakkal kapcsolatban is írtam, ez is olyan kérdés, amiben nem a szüleidnek van igaza. A nő és a férfi között igazából csak nemi különbségek vannak. Az agy, a belső szervek (emésztőszervek pl.), a szem, a száj, fogak, stb. mind ugyanolyanok férfiaknál és nőknél. Tehát semmi különbség nincs: emberek vagyunk, és kizárólag a szaporodószerveink különböztetnek meg minket egymástól. De ugye azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a férfi attól bármiben is több vagy különb lenne, hogy neki pénisze van. Már a szaporodáshoz is két fél kell, nő és férfi. Nem akarok demagógnak vagy feministának tűnni, mert nem is vagyok az, de gondolj bele, hogy egy nő képes lenne egyedül is gyereket szülni és nevelni, "csak" egy spermium kell hozzá, míg a férfinek nem lenne ehhez elég egy petesejt. Tehát a férfi és a nő ilyen szempontból is egyenrangúak. Manapság amúgy ezt normális férfi se gondolja másképp, tehát mindaz, amit neked tanítottak arról, hogy a nő bármilyen szinten alábbvaló lenne, mint a férfi, egyszerűen nem igaz. Semmilyen értelemben. Tehát gondolkozz csak bátran!

Sajnálom, de nekem nem sikerül a gondolkozás, leszoktattak róla még időben. Ezért csak a napokat pergetem minden különösebb érdeklődés nélkül. Olvasok igaz, de főleg antik irodalmat. Ez még leköt, annyi év után is.

Kedves Senki Sem!

Úgy látszik, az utolsó néhány hozzászólással "rád szálltunk". Valószínüleg mindannyian érezzük, hogy egy páncél gombócban vagy benne, és hát sajnos lehet, minden okod is meg van rá. De szeretnénk, ha kijönnél belőle! Most hogy a sorokat írom, egész mélyen érintett meg a név, amit adtál magadnak :Senki Sem......
Hidd el, nagyon értékes ember vagy, és légy erős abban, hogy ne a múlt határozza meg a jövődet. Hidd el van jó, amit az élet még neked tartogat. Higgy benne, meg fogsz lepődni! Ismeretlenül is ölellek, és vigasztallak, és végy bátorságot az újra kezdéshez, azt kívánom neked!

senki sem írta: Sajnálom, de nekem nem sikerül a gondolkozás, leszoktattak róla még időben. Ezért csak a napokat pergetem minden különösebb érdeklődés nélkül. Olvasok igaz, de főleg antik irodalmat. Ez még leköt, annyi év után is.

A gondolkodás az elme természetes folyamata. Amíg van agyad, és ép az elméd, mindig gondolkodni fogsz. Legfeljebb nem mersz azon túl látni, amit a szüleid diktálnak. A másik topikban leírtam, szerintem ennek mi az oka, és hogy mi lehetne a megoldás. Csak bátran! Nincs vesztenivalód.

Szerintem a dolog nem ennyire egyszerű, hogy vannak "Állat-emberek", meg "rendes emberek".
Szerintem a rendes emberekben is mindig ugyanúgy ott van az állat-ember is, esetleg ő nem tesz rossznak mondható dolgokat, de például izgalmasnak tartja ilyenekről olvasni, hallgatni a rádióban, még ha magának sem vallja be.
Én a legnagyobb problémát inkább abban látom, hogy álságosan úgy teszünk, az egész társadalom, mintha mi már túl lennénk az "állat-emberségen", az csak néhány elvetemült, beteg idióta "reszortja" - pedig a történetek épp hogy azt igazolják, hogy ez nem így van!
Például, ha egyik gyerek a másikkal "játszik"... vagy ha az abuzált beleszeret az abúzus gyakorlójába...olyan furcsa és érthetetlen dolgok történhetnek.
Senki sem, igazad van, az antik irodalom is lehet gyógyír - egyébként abban aztán pláne vannak ilyen történetek.
Pusztán azzal, ha dühösen meg akarjuk nyúzni, bebörtönözni, kibelezni az elkövetőket, ezek bár érthető és jogos érzések, mégis nehéz ezzel oldani az áldozatok értéktelenség-érzését és nyomorúságát... Azt vajon mivel lehetne? Nekem ez egy nagyon nagy kérdés