Harag, megbocsátás....

jelen írta: De én még nem voltam szerelmes, máskor csak azt hittem, hogy igen, aztán gyorsan túl is lettem, még mellettük. Sok kapcsolatom volt, nem vagyok rá büszke, de senki nem volt jó. Többnyire a "szerencsétleneket szedtem össze" A hazugságot nem tudom elviselni......de szeretném elviselni, csak nem tudom, ezért is szenvedek....körülöttem azt látom mindenki hazudik a másiknak, és mégis elviselik én meg nem. Én az elején mindig mindenkivel azt hittem, majdnem mkivel, hogy nahát ez az igazi, stb, de kb 1 hét után rájöttem, hogy dehogy is. Ez más....

Jelen, én nem akarlak feltétlenül lebeszélni erről az emberről, csak válaszoltam a felvetéseidre. Jogod van azt tenni, amit akarsz, még a tévedésekhez is jogod van.. Értem, hogy úgy érzed, ez a szerelem különb, mint a többi volt, és úgy érzed, valahol, hogy ez "igazi".

Az, hogy "mindenki" elviseli a hazugságot, nem jelenti azt, hogy te vagy a hibás, mert te nem tudod elviselni. Valamiért úgy működsz, hogy neked ez nem megy. (Megjegyzem, én sem tudom elviselni, csak a kegyes hazugságot, úgyhogy nem mindenki..)

Persze értem én mit mondasz, vagyis írsz. Magamat okolom, mert meg is beszéltük, minden rendbe lesz, elmondott mindent ( kivéve az smsek számát ) és én meg mint egy idióta felrúgtam az egészet, és már nincs visszaút, mert elment albérletbe. Ez tök őrjítő. Meg az is, ma anyu felhívott beszélt erről arról, aztán adta aput, aki boldog nőnapot kívánt, mondtam köszi, aztán meg odaadtam a gyereknek, nem is beszéltem velük ezután. Ők élnek mint hal a vízben én meg szívok, tuti én vagyok a hibás. De lassan befejezem már a nyafogást itt, mielőtt kiutáltok. Nem találom a helyem, hiányzik hiányzik hiányzik....

Jelen, itt szabad nyafogni is.. akár sokat.

Mi megint az a "tuti én vagyok a hibás...?" A szülők bűneiért? Kötve hiszem..

Sajnálom, hogy hiányzik..

Mindenert hibasnak erzem magam. A szulok miatt azert, mert sokszor azt gondolom, hogy mi a francot nyavalygok ezen , el kellene fogadnom ami volt, biztos azert tortent m apu csak nagyon szeret es biztos en ertettem felre.Masik reszem meg pontosan tudja mi tortent

Meg nagyon nem vagyok kepes egyedul lenni. Sose tudtam.mindig belemenekultem tok bena kapcsolatokba. Most meg szerelmes vagyok iszonyat rosszul vagyok egyedul. Ezert is magamat hibaztatom mert o is szeret csak en nem hagytam mindig elegedetlenkedtem.

jelen írta: Mindenert hibasnak erzem magam. A szulok miatt azert, mert sokszor azt gondolom, hogy mi a francot nyavalygok ezen , el kellene fogadnom ami volt, biztos azert tortent m apu csak nagyon szeret es biztos en ertettem felre.Masik reszem meg pontosan tudja mi tortent Meg nagyon nem vagyok kepes egyedul lenni. Sose tudtam.mindig belemenekultem tok bena kapcsolatokba. Most meg szerelmes vagyok iszonyat rosszul vagyok egyedul. Ezert is magamat hibaztatom mert o is szeret csak en nem hagytam mindig elegedetlenkedtem.

Igen, amíg rosszul vagyunk így érezzük, de ha előveszed a józan eszedet, valahol tudod, hogy nem te vagy a hibás a szüleid miatt? Ők hagytak cserben, nem fordítva, nem? Igen, biztos ezt mondja mindenki, hogy mit nyavalyogsz, fogadd el, mintha ez olyan könnyű lenne...

Amíg nem növünk fel lelkileg is, olyanok vagyunk belül, mint a gyerekek. Nem tudunk egyedül lenni. Azért kell a szakember, mert különben méltatlan kapcsolatukat tudunk csak kialakítani, amíg nem hisszük el, hogy mást is megérdemlünk. Azért nem hisszük el, mert az egész eddigi életünk a kihasználásunkról, megalázásunkról szólt, akkor mitől hinnénk el..?

Sosem leszek jol lelkileg ugy erzem meg azt, hogy en vagyok meltatlan a szerelmem melle. Ettol erzem azt, h itt a veg. Olyan mint megalkuvas szoba sem johet, bar alkalmazkodni kell, azt meg id tettem . Se ejjelem se nappalom meddig tart ez igy

Jelen, mindenki azért értékes, mert egyedi, megismételhetetlen...

Amikor az ember lelkileg rosszul van, nem tudja úgy érezni, hogy majd jobb lesz, pedig ha mindent megtesz érte, akkor jobb lesz.. Én is vártam már néhányszor a halált a plafont nézve, mert a hitem nem engedte az öngyilkosságot. Akkor én sem tudtam elképzelni, hogy jobban leszek. De akik mellettem voltak, elhitték, és ez segített akkor továbblépni.

jelen írta: Sosem leszek jol lelkileg ugy erzem meg azt, hogy en vagyok meltatlan a szerelmem melle. Ettol erzem azt, h itt a veg. Olyan mint megalkuvas szoba sem johet, bar alkalmazkodni kell, azt meg id tettem . Se ejjelem se nappalom meddig tart ez igy

Jelen, szerintem ez addig tart így, amíg a boldogságod a szerelmedtől teszed függővé. Amint megengeded magadnak, hogy nélküle is megpróbáld magad jól érezni, hozzáteszem, nem könnyű, rá fogsz jönni, hogy más is tud örömet okozni. Ezt kell megtalálni. De ha folyton-folyvást mantrázod magadban ugyanazt az ugyanoda vezet. Csak tapasztalatból mondom, és tudom, hogy egyáltalán nem könnyű. Iszonyat sok önfegyelem kell, az egész erről szól. Egy el nem érhető kapcsolat ugyanolyan függőség, mint az alkohol, drog, és egyebek. Félsz, hogy le kell róla másznod, félsz szembenézni vele, mert akkor aztán valóban egyedül vagy, és az fájdalmas. A fájdalmat nem fogod tudni elkerülni, mégha most arra is játszol, mert reménykedsz minden egyes percben.

Igen igen, amiket írtok az eszemmel mind tudom, nagyjából. A mi szerelmünk úgy kezdődött tavaly, mint egy áram ütés. Később azt mondtuk, hogy ha ez nem lesz igazi, akkor az egész világ egy nagy hazugság, értelmetlen. Mindketten családot szeretnénk, neki sem, nekem sem volt eddig jó életünk. Persze egyedül elértem mindent, amire csak vágytam, de a szerelem az nem sikerült. Minden más igen. Tanultam, tanultam volt hitem, mindent megkaptam, ez miért nem jár nekem? Teljesen elveszettnek érzem magam. Eddig sosem éreztem gy. Még akkor sem amikor elváltam, akkor is tudtam lesz jobb, lesz más, kellenek célok stb. Most meg " haldoklom" Nyilván ezt átvitt értelemben értem, a gyerekem miatt főleg... A héten nem megyek dolgozni, táppénzen vagyok, legyengültem már teljesen. Ma jó volt az, hogy a pszichológusommal kicsit tudtam beszélni, tudott fogadni fél órára. Szerdán megyek ismét. Itt egyébként nem kell fizetni érte, nem tudom máshol hogy van.
Mielőtt szerelmes lettem előtte 3 hónappal kb kezdtem el járni pszichológushoz, mert rossz álmaim voltak, folyamatosan arra gondoltam ami gyerekkoromban történt, már idegesített, hogy mennyire folyamatos a beszámolási kényszerem anyu irányába, hogy nem vagyok jól, és hogy féltem attól is, hogy a kisfiamnak így nem tudok jó anyukája lenni, és hogy jól kell lennem. Nekem senki nem segít, tudom vagyunk így egy páran sajnos. Család az csak álom marad nekem???

Sokan küzdünk azzal, hogy nincs senkink, vagy nem tudunk kialakítani, vagy más miatt. Én próbálom emelt fővel tenni ezt. Örülök, hogy legalább lett egy pszichológusom, aki elkezdett segíteni. Már egy év lement, szerintem haladtunk. Bár úgy érzem, soha nem fogok megbirkózni, de ő olyan határozottsággal és hittel van felém, hogy amikor vitába szállok vele, akkor az tart meg, hogy ő hisz. Amit nem értek. Most megbántódtam valamin, de szerintem fogunk tudni lapozni, legalábbis remélem.
Engem most ez a gyógyulásba vetett kapcsolat tart meg. Illetve a sport, tanulás, másik munka. Nincs se lakásom, se autóm, se gyerekem. Csak vannak körülöttem páran, akik szeretnek. Nincsenek mindig mellettem, mert nem tudnak napi szinten kapcsolatot ápolni velem, és nagyon sokat vagyok egyedül. Az emlékek és az esték tudnak nagyon nehezek lenni, elkap a gépszíj.
Én most kialkudtam, hogy gyógyteázom újra kúraszerűen a gyógyszer helyett, és dobott rajtam. Ugyanúgy macskagyökeret tartalmaz az egyik, mint a nyugtatók, a másik orbáncfüvet és az összes nyugtató hatású gyógyfüvet.

Nekem azt mondta a pszichológusom, hogy azért nem keveredek ki sokszor a viharból, mert nem engedem meg magamnak a fájdalmat...amikor jönnek a mantrázó negatív gondolatok, erre gondolok most, hogy megengedem magamnak, hogy fájjon, és akkor elkezdek sírni.
Jelen, el kell fogadnod, hogy ez a kapcsolat most nem lesz egy ideig, és ha mégis, akkor annak majd akkor örülsz. Minél előbb elengeded, annál hamarabb leszel jobban. Ez olyan, mint a lottófőnyeremény, amit az ember képes azonnal elkölteni, és volt nincs csoda. Sajnálom, ha keményen fogalmazok, de ha nem reagálsz a helyzetedre kellő realitással, akkor ki fogsz készülni. Kívánom, hogy sikerüljön kikeveredned ebből az állapotból.

Nagyon mérges, dühös és csalódott vagyok! Teljes káosz volt a múlt hetem, sok váratlan eseménnyel... Lehet, hogy emiatt haza kell majd költözzek, ami engem most lelkileg kikészít. Már a gondolata is roncsol. Foggal-körömmel küzdök ellene, de számolnom kell azzal is, ha nincs más választásom.
Nővérem haza akar menni. Anyagi gondok miatt is, de inkább kötődési gondjai vannak. 30hoz közeledve még mindig nem tud leszakadni szüleinkről. Folyton sír, állandóan bántják még 1500 km távolságból is. Mindent magára vesz, magát hibáztatja. Képtelen vagyok elengedni, és hazaengedni. Ha ő megy, én is megyek. Legalább mi maradjunk meg egymás támaszai... Nélküle értelmetlen lenne az egész életem. Nem érett még meg arra, hogy megértse: ők csak bántanak minket. Őt pedig jobban szeretem mindennél, mindenkinél.
Eléggé le vagyok törve emiatt. Ha őt látom szenvedni, én is szenvedek.

Néha azt gondolom, h nem is megbocsátani kell, hanem elengedni a haragot. Mint mikor a gyerek elszunnyad egy üveggolyóval a kezében,a keze lelóg az ágyról, és aztán a kis marka, ami tartotta szorosan az üveggolyót ellazul, kinyúlnak az ujjacskái és a golyó kigurul a kezéből, leesik a padlóra és messzire gurul.
Néha talán túl szorosan tartjuk a haragot, és nem tudjuk elengedni, mert már rágörcsölt az ujjunk.

Csak gondolkoztam...

kv írta: Néha azt gondolom, h nem is megbocsátani kell, hanem elengedni a haragot. Mint mikor a gyerek elszunnyad egy üveggolyóval a kezében,a keze lelóg az ágyról, és aztán a kis marka, ami tartotta szorosan az üveggolyót ellazul, kinyúlik és a golyó kigurul a kezéből, leesik a padlóra és messzire gurul.
Néha talán túl szorosan tartjuk a haragot, és nem tudjuk elengedni, mert már rágörcsölt az ujjunk.

Csak gondolkoztam...

KV, nagyon tetszik ez a kép!
Rotebeete, nagyon sajnálom... Nem emlékszem már, a nővéredet is érte abúzus? Tudtatok ti erről beszélni egymással? Nem is tudtam, hogy együtt vagytok kint. Sajnos az elszakadás nagyon nehéz, akárhány éves is az ember. Nekem kb 42 évesen sikerült... Viszont neked magadra is kéne már gondolnod! Ha neked kint jó, akkor kint kéne maradjál! Az is lehet, hogy a testvérednek is arra van szüksége, hogy önállósodjon, attól még ti megmaradtok egymásnak. De értem, milyen nehéz...

Örülök Mara!
Tiéd, ha akarod.