Harag, megbocsátás....

Most ott tartok, hogy teljes mértékben utálom, gyűlölöm magam, azt sem tudom minek születtem meg, alkalmatlannak érzem magam mindenre. Fáj mindenem még a csontjaim is. Nem értem miért velem történt az gyerekkoromban ami, nem tudom miért vagyok tök bizalmatlan mindenkivel, alkalmatlan vagyok a párkapcsolatra, mindenkibe a rosszat látom, hitetlen vagyok. De nagyon. A szerelmemet megint elküldtem, hazudott nekem, amíg a múltkor "külön voltunk 2 hétig üzengetett telón sokat egy nővel. Ő azt mondja csak azért, mert ki volt akadva, nem csalt meg, nem is tudna, engem szeret, meg a agyerekemet, mi vagyunk a családja. Most elköltözött egy albérletbe, ami nem messze van tőle.. Úgy érzem ebbe tényleg bele fogok őrülni. Értelmetlen minden. Anyu és apu meg éli világát, pedig ők tettek tönkre lelkileg. Szeretnék jól lenni, de már az utcára se merek nagyon kimenni, mert azt érzem mindenki csak engem néz, hogy én vagyok a legszarabb ember a világon. Dolgozni biztosan hogy nem fogok hétfőtől menni egy ideig, megyek táppénzre, így nem tudok dolgozni se....A gyerekemet viszont el kell vinnem óvodába majd, azt sem tudom hogy lesz. Senkinek nem kellek. A pszichológus azt mondja ő úgy látja én taszítok el mindenkit magam mellől, de dolgozunk ezen, h ne így legyen. Borzasztóan érzem magam, mit kell ilyenkor tenni???? Nem voltam még ilyen mélyen...Valaki mondja meg, mert én nem tudom...

Próbálok próbálok egész életemben csak ezt csinálom, hogy jó lesz minden. A szerelmemben , hogy "csalódtam" , na ez totál kikészített, illetve már eddig se volt jó semmi, sokat vitáztunk, nem tudok megbízni senkiben, ide és csak a rosszat írtam róla, pedig van nagyon sok jó tulajdonsága is. De valami mégse jó. Most nem is látom a jövőt, csak azt, hogy vagyok,de minek. Van egy kisfiam, érte muszáj felkelnem, stb. de nagyon nagyon rosszul érzem magam. Most tényleg azt gondoltam, hogy ő az a férfi akivel minden jó lesz, illetve hogy a problémákat meg tudjuk oldani, de nem megy ez...Úgy érzem mintha egy rossz álomba lennék, és várom mikor kelek fel. Neked van családod Május? Májusba születtem egyébként...

Alicia te mit gondolsz? Mit tanácsolsz? Konkrétan hogyan éljem túl a napokat? Nincs kedvem találkozni senkivel, kimenni sincs kedvem, illetve hétvégén egyébként is a barátnőim a családjukkal vannak, mint minden normális ember. Én a kisfiammal, aki a családom, de aggaszt az is, hogy szegényke tutui nem boldog így, hogy én se. Csak sírok sírok sírok. Pedig semmi értelme tudom én, csak hát...Egyedül vagyok, egyedül is leszek, mivel ez a kapcsolat sem sikerül, nem is tudok bízni senkibe. Egyszer el fogok jutni oda, hogy tudok bízni?????? Ma felhívott anyu, 2 hét után, és beszélt a semmiről, meg hogy a barátnőinek már meghalt a férjük, minden nap mennek a temetőbe, biztos lelkiismeret furdalásuk van valamiért. Na de bezzeg neki nem lesz---,mondta ezt nekem anyu, de semmit sem mondtam erre , erőm sincs semmire...Gyűlölöm az egészet, behányok az egész világtól, ez egy rohadt hazug világ, és én is hazudok, minden nap viselem a maszkot az emberek kolegák előtt, mindenki előtt, már ezt is utálom.

jelen írta: Alicia te mit gondolsz? Mit tanácsolsz? Konkrétan hogyan éljem túl a napokat? Nincs kedvem találkozni senkivel, kimenni sincs kedvem, illetve hétvégén egyébként is a barátnőim a családjukkal vannak, mint minden normális ember. Én a kisfiammal, aki a családom, de aggaszt az is, hogy szegényke tutui nem boldog így, hogy én se. Csak sírok sírok sírok. Pedig semmi értelme tudom én, csak hát...Egyedül vagyok, egyedül is leszek, mivel ez a kapcsolat sem sikerül, nem is tudok bízni senkibe. Egyszer el fogok jutni oda, hogy tudok bízni?????? Ma felhívott anyu, 2 hét után, és beszélt a semmiről, meg hogy a barátnőinek már meghalt a férjük, minden nap mennek a temetőbe, biztos lelkiismeret furdalásuk van valamiért. Na de bezzeg neki nem lesz---,mondta ezt nekem anyu, de semmit sem mondtam erre , erőm sincs semmire...Gyűlölöm az egészet, behányok az egész világtól, ez egy rohadt hazug világ, és én is hazudok, minden nap viselem a maszkot az emberek kolegák előtt, mindenki előtt, már ezt is utálom.

Kedves Jelen, köszönöm a bizalmadat! Nagyon értem, érzem, amin keresztülmész, benne voltam nyakig. Hogy ennyire egyedül vagy, az nagyon rossz lehet. Én is átéltem, hogy a világon senki nem érti a bajomat, és teljesen egyedül vagyok, mint egy üvegkockában, ahogy Május írja. Nekem is csak rossz kapcsolataim voltak, amíg el nem jutottam oda, hogy megérdemlem a szeretetet, tiszteletet. Ehhez meg kellett tanulni magamat tisztelni.
Igen, el fogsz jutni oda, hogy tudsz majd bízni, csak ne add fel! Sok lelki munka.. Igen, a világ egyik fele rohadt, szemét, de ne félj, mert vannak jó emberek, rendes pasik is valahol, de míg nem hisszük el, hogy megérdemeljük, nem találnak meg minket, mert nem érezzük méltónak rájuk magunkat.
Ha tanácsot tudok, talán annyit, hogy próbáld megfogalmazni, hogy miben vagy, és próbáld meg ezt kicsit kívülről nézni. Fogalmazd meg az érzéseidet. Talán valahogy így:

"Utálom ezt az egész világot! Milyen szemétség, hogy ez az egész velem megtörténhetett! Hogy akiknek a legjobbat kellett volna adni nekem, apám anyám elárultak, nem törődtek velem! Utálom őket ezért, amihez jogom van, sőt...! Én nem ezt érdemeltem volna tőlük! Azt sem érdemlik meg, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
Most miattuk szenvedek, de ki fogok jönni ebből az állapotból, mert a kisfiamért meg kell gyógyulnom. Még szerencse, hogy a kisfiam óvodába is jár, olyankor nem érzi biztosan a szenvedésemet.
Most sokat sírok, mert az segít kimosni a bennem levő fájdalmakat... stb"

Valahogy így, de Te fogalmazd meg Magadnak.. És ha van más ötleted, az hogyan érezd magad jobban, az a legjobb! Pl nekem azt is mondta egy terap, hogy mit szeretnék enni? Főzzem meg magamnak. Minek tudok örülni? Fák, virágok madarak... Örüljél a kicsi fiadnak, milyen aranyosan játszik, miket beszél, jogod van örülni. Tudom, ilyenkor nehéz az öröm, de ha kicsit tudsz örülni az is jó. .

Gyógyszert nem ajánlottak? Átmenetileg van, hogy lehet rá szükség, bár jobb kerülni, ha lehet.

Hajrá!!

Járok egy éve pszichológushoz. Heti egy alkalommal, még szerencse, hogy ő van, és meg tudom oldani, el tudok járni hozzá. Annyi fejlődést értem el , hogy nem függök érzelmileg totál anyutól, nincs az a kényszeres beszámolási kényszerem neki. Mindig azt éreztem, hogy el kell mondjak neki mindent, be kell számoljak, és mindig azt éreztem nem vagyok jó, én rossz vagyok. Pedig egyedül építettem fel az életem, van lakásom, melóm, kocsim, kisfiam 6 éves. Az apjával semmi kapcsolat nincs, egyedül akartam annak idején gyereket, ezt elmondtam neki, ő meg beleegyezett. Szóval nem átvertem és "véletlen" lett. Tudom, hogy ez nem normális, de az egész életem nem az. A kisfiam a legjobb valóban. Vannak barátnőim, tudok velük beszélgetni telefonon, vagy akár személyesen is, az már nehezebb, mert családjuk van. De a mindennapokban csak magamra számíthatok. A munkahelyemen is nagyon nehéz így megfelelnem, hogy nagyon rosszul érzem magam, ráadásul nem nyugis munkahelyem van. És neked vannak barátaid? Mivel töltöd a mindennapjaidat? Egyedül élsz? Én olyan nagyon egyedül érzem magam, bár ne lennék szerelmes....

Süni, Alicia!

Köszönöm. Most nincs erőm kimenni sehova, meg ráadásul totál ki van sírva a szemem, de nagyon. A kisfiam eljátszik, mesézik, most el van így. Örül egyébként ha nem kell kimenni, egész heti ovi után, örül, hogy itthon azt csinálhat amit akar. Mindjárt lefekszem mellé, most délutáni kis pihi lesz. Most ebédelt meg. Nekem nincs étvágyam hetek óta szinte. Erőm se. Mitől is lenne így. A táppénz azért jó ötlet, mert ilyen állapotba nem mehetek dolgozni, nem "hétköznapi" munkám van. Legalább az álarcot tudjam vissza venni, picit le kell nyugodnom, csak picit, hogy el tudjak indulni legalább dolgozni.

Jó hogy vagytok, ti megértitek MI A FENE EZ????? a barátnőim tuti nem értik...fogalmuk sincs erről...persze jobb nekik így, ne is tudják meg soha ezt milyen ez...bár a gyerekkoruk már rég elmúlt, így erről már "lemaradtak" ez nagyon idézőjelbe

Május, nagyon sok minden ismerős azokból, amiket írsz: Beszédkényszer-senki nem ért meg, evészavar..

Nekem is segít a sport..

igen, "csak" siettetni tudnak a barátok is, hogy ami elmúlt elmúlt, le kell zárni , elfelejteni és kész. Egész életembe azon vagyok. A szerelmemmel találkoztunk, megláttuk egymást és másnap is , és így tovább, elvált "miattam" és most meg nekünk nem működik vagyis valami nem jó mégse, én magamba keresem a hibát, persze ez sokkal összetettebb. 4 hónap alatt többször elküldtem, és az utóbbinál smsezett egy nővel, amit én nem tudok megérteni és megbocsátani. És utálom magam. Na hogy ebből hogyan jövök ki nem tudom. Ötletem sincs. Már semmi nem lesz olyan mint esetleg azelőtt mielőtt őt megismertem és azt gondolom vele sem lesz már semmi. Nem tudom mi segítene. Holnap már talán majd ki tudok menni a levegőre, már ma is mondta kisfiam, de mondtam ma nem megyünk ki. Holnap majd kitalálok valamit, miatta. Azt is utálom a helyet ahol lakunk. Nem szeretek itt lakni. Soha nem szerettem sehol lakni. Laktam már több helyen, sehol nem volt jó. Itt is tök idegennek érzem magam. Majd ha jobb idő lesz talán megyek futni, az tavaly is jó volt. De most egyébként menni alig bírok. kb 1 hónapja szedek frontint, 0.5 este veszek be egy szemet. Egyedül vagy hozzád megy valaki Május? Valaki meglátogat? Engem itthon nem, nem jár hozzánk fel senki. Telefonon hívnak, megértem ezt is, h nem tudnak jönni, vannak gyerekeik. Hú de nagyon ki vagyok akadva, le vagyok merülve, nem bírok semmit sem. Majd ma ha talán besötétedik kicsit kimegyünk sétálni.

Május írta: Vannak barátaim, de csak sürgetnek, hogy legyek már jól, előre kell nézni, ami elmúlt, az elmúlt...

Szia Május, még nem "találkoztunk"! Ez az emberek normális reakciója, és nem rosszindulatból mondják ezt a hülye tanácsot. Nem értik, hogy nem lehet csak úgy lapozni, mintha mi sem történt volna, úgy előre menni, hogy nem nézel sosem hátra. Mert ha nem nézel sosem hátra, nem fogod érteni, miért imbolyogsz, mikor előre mész. Így aztán nem marad más, mint szépen elmagyarázni nekik, hogy neked az a jó, ha felszínen tartasz dolgokat, így leszel pl. magaddal szemben megbocsájtó.
Van ebben azt hiszem valami önvédelem is, legyél már jó, nézz előre = legyél szórakoztató társaság, ne emlékeztesd őket arra, micsoda szarságok vannak a világban. De ez az önvédelem egy ösztön, és mi is jobban járunk, ha megértjük őket, és szép lassan megértetjük velük magunkat.

Jelen, próbálj meg ebben a nehéz helyzetben az anyai ösztönökre támaszkodni, legyen a kisfiad jólléte az "alibid", hogy jobban érezd magad. Mondd azt magadnak, hogy miatta kell jobban légy (ez részben igaz is), és akkor talán kevésbé fogod magad beleengedni a depresszióba. Mert amikor az ember hagyja magát így elsűllyedni, az az önbántásnak is egy formája, tudod, hogy ha kalimpálnál, kimásznál a vízből, de csakazértsem kalimpálsz, hogy jól fájjon. Viszont ami neked fáj, az a fiadnak is fáj, gondolj erre, remélem, ez erőt ad.

Köszönöm Mara! EZ az oldal segít nekem most nagyon sokat, jó hogy vagytok. A barátnőim komolyan nem értenek. Vagy már azt gondolom tényleg én vagyok a hülye. Legyek túl, nem nagy dolog, lépjek túl, nézzek előre. Ennyi a tanácsuk. Na oké, ez rendben is van, de ( nem sajnáltatni akarom magam) semmi bizalmam semmi és senki iránt, a férfiak iránt, és közben meg magamat is hibáztatom minden miatt. Ami a gyerekkoromban történt, amiatt is , meg sokszor azt gondolom én vagyok a legutolsó leg szemetebb legszerencsétlenebb, aki nem tud alkalmazkodni, aki mindig attól fél csak kihasználják. Most a szerelmem azt hittem megért, aki érti a lelki dolgaimat, mindent elmondtam neki, de szerintem neki meg túl sok vagyok így. Szóval többet tuti nem beszélek erről senkinek, eddig se tettem. Csak most beleestem ebbe e hibába is. A bnőim meg akik tudják mi történt velem ők meg azt érzem nem értik, azt hiszik csak egy általános hétköznapi hisztim van, mert problémája van mindenkinek. De ettől meg hányok, szó szerint...
1 éve járok pszichológushoz, mikor leszek már jól??? Igen anya vagyok, ez valóban ad némi erőt, legalábbis holnaptól, mert ma gyenge vagyok nagyon.

jelen írta:

Jó hogy vagytok, ti megértitek MI A FENE EZ?????

Talán ez posztraumás fázis... Ha kiderülne mi hozta elő, akkor el is illanna a felismerés erejétől.

A bejegyzes vegen van h gyors valasz es en arra kattintok es igy valaszolok. Amit irsz minden igaz ram is az erzeseimre. Neha ugy erzem ketto van belolem akik folyton vitatkoznak egymassal. Sokszor azt sem tudom ki vagyok. Most iszonyatosan hianyzik a szerelmem...most is

Valaki meg itt van?! Valaki szoljon hozzam

jelen vagyok, Jelen..!
Mesélj!

Leviszem a kutyámat, 20 perc, és itt vagyok. Maximum. Addig írhatsz, Jelen! Utána figyelek.