Párkapcsolatok

rini írta: Sziasztok.Régen voltam itt fent,gondoltam leírom a dillemámat hátha kapok valami tanácssot,említettem itt korábban hogy kezdek beleszeretni a masszőrömbe aki mellékesen vak és akinek elmondtam a történetem egy részét(az erőszakot és a vetélést) és teljesen normálisan empatikusan reagált,egyre többet gondolok rá,mikor nála vagyok folyamatosan beszélgetünk,ő is küld felém jeleket,csak tudom hogy anyu nem fogadná el.Ilyenkor gondolkozok el azon hogyy kinek az életét élem valójában,vagy ez is egy titkos kapcsolat lesz,egy úabb titok,egy újabb hazugság,amit mi már annyira jól ismerünk.De olyan régen mozgatott már bennem meg valaki ilyen érzéseket,tudom hogy a szivemre kéne hallgatni,és unom hogy anyuék gyerek szerepbe tartanak.

Egész életemben a másoknak való megfelelés és az ez ellen való lázadás folyamatos körforgása hajtott... csak most próbálok ebből kikeveredni. Általában azt sem tudtam, mit akarok én, és mit akarnak mások, néha mások elképzeléseit és vágyait tartottam sajátomnak. Például többször is megesett, hogy beiratkoztam tanfolyamokra, elmentem munkahelyekre azért, mert szerettem az ott lévőket - de a téma nem érdekelt. Vagy épp azért mentem el, hogy lázadjak...de a téma nem érdekelt.
Mostanra rájöttem, hogy azt kell figyelnem, belül milyen érzés van, ha az adott dologra (férfira, tanfolyamra, munkára) gondolok: könnyű, vagy nehéz? Csak ez számít. Arra kell menni, ami könnyű - akkor is, ha utána ezerrel megszólal a fejemből valaki (legtöbbször a szüleim), hogy az miért nem lesz jó. Ki kell próbálni, milyen a könnyű - mert néha annyira ragaszkodunk a nehézhez...
próbáld ki, Rini

Érdekes nagyon ez a könnyű- nehéz közötti választás, Nyugodt. Nem tudom, képes lennék-e így választani, és ha így választanék mindig, az feltétlenül jó felé vinne-e? Nemsokára repülőre ülök. Rohadt nehéz. És mégis azt gondolom, hogy nem engedhetek a csábításnak, hogy nem ülök fel. Pedig az milyen könnyű lenne.
Mostanság nem vagyok valami jó passzban (túl sok az időm és nem strukturált), a könnyű az lenne, ha nyugtatókon élnék. Mégis tudom, hogy nem az a jó út. Szerintem néha pont a nehéz felé kell menni, persze nem azért, mert más ezt várja el tőlünk, hanem mert tudjuk, hogy nekünk az a jó hosszú távon. Én a gyógyulás jeleként veszem, mikor tudom, hogy miért nem engedhetek a "könnyű" csábításának.
Nem tudom, de mióta ezt kiírtad, sokat töprengtem rajta.

Hol vagytok, mindenkik? Nagyon nyaraltok, remélem. Bár ez a mai idő...

Mara átérzem az utazásparád. Én is elkezdtem előre a teakúrát, mert előre parázok. Félek elszakadni a biztonságos közegtől. Tavaly is volt pár pánikom útközben. Busszal mentünk. A bezártság is nehéz volt. Készülni kell rá. Hazafelé pl. semmi bajom nem volt. Most pont ugyanaz a félelem megy a fejemben. Nem tudom, mi ez. Arra koncentrálok, hogy ott majd jó lesz. Meg bízom abban, hogy megtalálom az útban rejlő szépséget. De pl. vonaton nem félnék. Én nem tűntem el, csak beszippantottak az események. Kül éa belföld- favágás, balhék. Teljesen lebénultam és kiábrándultam a világból. Már megint napok óta semmi értelmeset nem tudok csinálni, mert beszippantott a világ fájdalma. Félek h háború lesz. Meg ilyenek. Az emberek lelkében lévő gonoszság is megdöbbent.

Sziasztok,itt vagyok,nem tűntem csak kicsit én is bepánikoltam,előjött a szokásos menekülési mechanizmusom,hogy mi van akkor ha csak egyoldalú,meg miért én kezdeményezzek többet,de kb mikor meghallom csak a nevét a szivem zakatol,most lenne egy olyan lehetőség hogy egy ismerősöm révén pár napra lelépni egy csendes nyugodt helyre és én nem csináltam még ilyet,de mellette olyan jó lenne elaudni és felébredni,csak félek is hogy esetleg nem e korai,fel is vetném neki a kérdést,meg nem is.Tudom hogy ha felvállalom ezt nyíltan,lesz ó pár csatám,és előbb megnézném hogy hogy funkcionálunk párként,csak nehéz,ma délután szerintem beszélek vele.3 napja beszéltünk utolsára,akkor én hivtam,és elhatároztam,hogy többet nem fogom keresni,majd ha ő hív és tegnap jelentkezett.Úh,bocsi hogy jó hosszú lett,de kb ti vagytok az egyeltnek akikkel ezt megtudom osztani Ja és érdekes volt az álmom,amit álmodtam ma éjel, álmomban azt mondtam neki hogy szeretem és erre azt válaszolta hogy ő is engem

Fel szoktam jönni én is a fórumra, hogy megnézzem írt-e valaki. Én jól vagyok, csodás nyarunk van, amire nincs, nem lehet ráhatásom azt meg Istenre bízom... Szeretettel gondolok Rátok, legyen nyugodt, szép nyaratok!

Rini, feltétlen meg kell nézned az Életem nagy szerelme c. filmet. Rád gondoltam, miközben néztem. Amúgy vidám film, no para. De szerintem találsz benne válaszokat a dilemmáidra.

Karácsony, szerintem nagyon sok minden van ebben az utazástól való félelemben. Én imádok utazni, de annyira sokat várok tőle, hogy annyit nem is tud adni. Így már előre félek a csalódástól. Meg félek az ismeretlentől, a váratlantól, melyik gyerek betegsége teszi aktuálisan tönkre... Ami magát az odautat illeti, szerintem ez a félelem egyrészt egy menekülés, "végre" van mitől félni. Onnan tudom, mert sokszor rajta kapom magam, hogy szorongok valamin, mondjuk a gyerekekkel kapcsolatban, ezért gyűlölöm magam a legjobban, mert ezzel nekik is ártok. És olyankor jön az az érzés, hogy "akkor már inkább a repülő". Márhogy akkor inkább attól féljek.
Másrészt, és erre nem is olyan régen jöttem rá, van ebben valami atavisztikus félelem is, ahogy beterelik az embereket a repülőbe, ahogy nincs onnan menekvés, szóval van egy bevagonírozás feeling benne.
De igyekszem nem beleengedni magam ebbe, tudom, hogy van egy pont, ahol már nem tudom kordában tartani. Igyekszem a megérkezésre fókuszálni, a pillanatra, amikor megüzenem a pszichológusomnak, hogy megérkeztem.

Amúgy igen, jó szar a világ, nem tudom, minden korszak ennyi sebből vérzik, csak mi érezzük úgy, hogy feje tetejére állt minden?

Kiscsillag, örülök, hogy jól vagy, hogy jól telik a nyár.

Mara ezt a bevagonírozást jól írod. Pont ezt érzem. Hogy függő helyzetbe kerülök. És az sem jelent megoldást, hogy megállítom a buszt. Tavaly 3 x tört ez rám, de aztán a vívódás, hogy utána mégis mi lesz velem a pusztában, hányan néznek komplett hülyének majd, ezek visszatartottak. Nekem a helyszín változás gondolata zavar. Ez a gyökértelenség. Persze amúgy meg simán el tudom képzelni az életem a tengernél. Na mindegy. Csak leküzdjük a félelmet.
Én pl a pszichológusommal álmodtam, tökre helyrerakott. Fura. Pedig egyáltalán nem volt kedves épp ellenkezőleg. Reggel úgy keltem h jól vagyok.
Minden nyaralónak kellemes további jó pihit. Kiscsillag én is visszaadom a világ irányítóinak a lelki felelősséget.

Anoni Mara írta: Érdekes nagyon ez a könnyű- nehéz közötti választás, Nyugodt. Nem tudom, képes lennék-e így választani, és ha így választanék mindig, az feltétlenül jó felé vinne-e? Nemsokára repülőre ülök. Rohadt nehéz. És mégis azt gondolom, hogy nem engedhetek a csábításnak, hogy nem ülök fel. Pedig az milyen könnyű lenne.
Mostanság nem vagyok valami jó passzban (túl sok az időm és nem strukturált), a könnyű az lenne, ha nyugtatókon élnék. Mégis tudom, hogy nem az a jó út. Szerintem néha pont a nehéz felé kell menni, persze nem azért, mert más ezt várja el tőlünk, hanem mert tudjuk, hogy nekünk az a jó hosszú távon. Én a gyógyulás jeleként veszem, mikor tudom, hogy miért nem engedhetek a "könnyű" csábításának.
Nem tudom, de mióta ezt kiírtad, sokat töprengtem rajta.

Hol vagytok, mindenkik? Nagyon nyaraltok, remélem. Bár ez a mai idő...

Ki van mostanság jó passzban? (aki abban van, feltétlen írjon!! biztatásképp) Csak löködjük előre magunkat...

Azt hiszem, rosszul fogalmaztam ezzel a könnyű-nehézzel, akkor olyan okosnak tűnt most meg látom, mekkora marhaság. Talán nem az egónak könnyű, vagyis nekünk, hanem a léleknek. Szóval inkább nem Könnyű-Nehéz, hanem Felszabadító-Lehúzó. Mert tényleg, néha nagyon nehéz meglépni azt, ami Felszabadító és könnyű meglépni azt, ami Lehúzó - de valahol belül tudjuk, hogy ez esetben mégsem könnyű, ami könnyűnek látszik.
Könnyű lenne nem felülni a gépre, de valójában Lehúzó.
Hogy egy saját példát mondjak, mikor úgy döntöttem, hogy kilépek a "biztos" munkahelyemről, az egyáltalán nem volt könnyű. Az egész környezetem lebeszélni igyekezett, és magam sem láttam biztosítva, hogyan tovább. De éreztem valahol, hogy a lelkem szempontjából ez lesz a "Könnyű", azaz a Felszabadító. Jó sokáig haboztam, mint mindenen ... aztán mégis megléptem. Nagyon "Nehéz" volt meglépni, rettegtem, hogy "ki mit szól". De tényleg Felszabadító volt. És most sokkal könnyebb.
Az is igaz, ha nincs ez a honlap és a felismeréseim és a fórumos beszélgetéseink, sose lépem meg a "Könnyűt"....

Nyugodt, nagyon szép ez a felszabadító-lehúzó ellentét.
És igen, nagyot lépni elképesztően felszabadító tud lenni. Egyáltalán lépni. Nem állni, és folyton csak töprengeni, hogy na, akkor most merre. Az ember csak áll, verejtékezik, szorong és görcsöl már előre, hogy rossz felé fog lépni...
Nem vagy jól mostanság? Itt vagyunk ám, mesélhetsz...

Mara,megnéztem a filmet, köszönöm hogy ajánlottad,tegnap taliztunk,nem egészen úgy sikerült ahogy szerettem volna, kierült,hogy nős,pontosabban válófélbe van,csak tudom hogy kb minden nős pasi ezzel kezdi hogy köztük már nincs semmi,de mondta hogy őszinte lesz velem mert nem akar ő is bántani és így el tudom dönteni, bár nem gondolom hogy erre lenne szükségem,csak egy újabb zsákutca, bár ha ma este megiszok 1-2 pohár bort...

jelen írta: Hogyan tudtok párkapcsolatban élni? Hogyan tudtok megbízni egy férfiban? Mit kell csinálni , hogy működjön? Nem éreztek folyamatosan kényszert valamire amit nem tudtok mi az? Hogyan véditek magatokat a megalázkodástól? Hogyan csináljátok azt, hogy ne magatokat hibáztassátok, ha nem sikerül a párkapcsolat? Van-e társfüggőség nálatok? Pontosan ez mit is jelent? Mit kell tennem, ha úgy érzem én mindent megtettem, hogy működjön a kapcsolat és mégsem működik? Mit lehet tenni a bűntudat ellen? Ti is gyerekkorotok ( abúzus óta) érzitek magatokat bűnösnek? Van még sok kérdésem, ezeket szeretném veletek "megbeszélni"

Nekem egyáltalán nem megy a pasizás, amióta vannak emlékeim.
Azóta, ha valaki véletlenül megtetszik és elkezd közeledni, lefagyok
és elkezd rázni az undor. Egy kicsit azért már jobb a helyzet, mint
korábban, hiszen akkor minden egyes két lábon járó hímneműtől hányingerem lett, ha rám nézett.
Arra persze vágynék, hogy valaki legyen mellettem, velem. De a szextől görcsbe rándul gyomrom.
Évek óta járok terápiára, nagyon jól haladok, eleinte egyetlen emlékem sem volt, most már, azt hiszem,
szinte minden borzalomra emlékszem. De hogy mikor fogok odáig eljutni, hogy közel tudjak engedni
magamhoz egy élő, két lábon járó, hús-vér férfit, na, azt nem tudom.