Centrál Színház felolvasó marathon

Itt meg tudjátok nézni a Baló műsort, a gutaütés mellett elég sok részlet van a felolvasó estből.

rtl.hu/rtl2/magyarul/titokban-tartott-traumak

Azt hiszem, azért értettem félre, mert hihetetlennek találom, hogy egy felnőtt, tudatos embert szegénynek tituláljanak emiatt. Ezért gondoltam azt, hogy ezt csak a gyerekekre értik.

Képes volt kijelenteni a kriminológus, hogy a gyerek hibája, ha felkelti apukában a szexuális érdeklődést a viselkedésével?
Kíváncsi lennék, ugyanolyan csendben rendezné el az ügyet, ha az unokáját molesztálná valaki.

rotebeete írta: Képes volt kijelenteni a kriminológus, hogy a gyerek hibája, ha felkelti apukában a szexuális érdeklődést a viselkedésével?
Kíváncsi lennék, ugyanolyan csendben rendezné el az ügyet, ha az unokáját molesztálná valaki.

Egyszerűen nem értem, hogy miért felejtik el még az illetékesek is néha azt, hogy ez bűncselekmény, amit nem szabad – akkor sem, ha érzékenyen érinti a résztvevőket – a szőnyeg alá söpörni, és olyan távol van a felnőttek között, közös megegyezéssel létrejött szexuális kapcsolattól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Értem én, hogy szólásszabadság van, meg minden, de talán akik nagy hülyeséget beszélnek egy kényes, amúgy is rengeteg tévhit övezte témában, azokat nem kellene beengedni egy népszerű csatorna, (feltételezem) sokak által nézett műsorába.
Ha más bűncselekménnyel kapcsolatban – pl. gyilkosság, testi sértés – beszélt volna így valaki, egészen biztosan nem mehetett volna le a műsor.

Anoni Mara írta: Itt meg tudjátok nézni a Baló műsort, a gutaütés mellett elég sok részlet van a felolvasó estből.

rtl.hu/rtl2/magyarul/titokban-tartott-traumak

Megnéztem. A bejátszott részek a felolvasóból nagyon jól lettek válogatva és abszolút ütősek. Baló a szerepének megfelelően tűrhetően vezette a beszélgetést. Az, hogy a végén a "munkában megőszült" szakértőnek adta az utolsó szót "így hozta az Élet" címszóval, ez nem volt szerencsés, de mindegy is. Végülis mit hozott az Élet valójában konkrétan ebben a kis műsorban?
Azt, hogy a diskurzus immáron leállíthatatlan. Azt, hogy Gyurkó Szilvia minden tekintetben hiteles szakember és ember.
Kötelező önuralommal világos volt és egyértelmű. tetőtől talpig empátia. Vele szemben N. Zsolt önnön szakértőségébe burkolózva, az önmaga iránt érzett mély empátiát sugározta. nem vette észre, hogy a gyermekek iránti apai szeretetről fuvolázni ez esetben blaszfémia. nem csak az együttérzés, hanem a témában szakértés teljes hiánya.
Mondhatjuk "faszkalapságnak" is. A hagyományos és össznépi kavarások öntudatlan szócsöve.
Ha ez egy megrendezett színdarab lenne, én azt a címet adnám neki:Zsolt és Szilvia azaz az ősköd és a megvilágosodás.
Nem gondolom, hogy számít, hogy nő vagy férfi. Két jelentősen különböző ember.

Szerintem Gyurkó Szilviának azért volt ekkora önuralma (amúgy is sugárzik belőle az empátia), mert tudta, hogy mire kell számítania. Ők ketten nem először ülhettek egymással szemben...Pontosan tudta, mire kell készülnie. Ám, én nem lennék ennyire kedvesen türelmes. És nyíltan kimondanám, hogy az állításával, véleményével tulajdonképpen mit állít. Én nem nézek tv-t, van, de nincs benne adás, mert kímélem magam az ilyen és ehhez hasonló műsoroktól. Viszont tudom, hogy nem lehet ilyen témát, így lezárni a chipset és popcornt letompult aggyal fogyasztó emberek számára.

Ja és a börtönre nem reagáltam. Legyen már végre kimondva, hogy nincs elég hely!
A másik, hogy a börtön, mint büntető intézmény idejétmúlt. Arra szolgált, hogy a bűn elkövetőit elzárják a tisztességes életet élni kívánóktól és a kárért, amit okoztak ezek az emberek, bűnhődjenek meg. A másik cél, hogy ne akarjon a bűnelkövető visszakerülni. Az is régen bebizonyosodott, hogy nem jól működik az "egészséges?" társadalomba történő reintegráció, az elkövető hosszabb leülés után visszavágyik a börtönbe vagy tényleg rosszabb állapotban, traumákkal kerül onnan ki. Persze Dosztojevszkij elég részletes analízissel tárja elénk, hogy mi a bűn és mi a bűnhődés, de kérdés, hogy egy intézmény elő tudja-e azt idézni, hogy ha nincs lelkiismeret, vagy rálátás az önnön bűnre, akkor egy börtön kellőképpen kezelésbe veszi-e ezt a dolgot.

És tulajdonképpen a rabok ott nem "fejlődnek", hisz ez lenne a cél, amellett, hogy a tettüket képesek felfogni és megbánni. Tehát a kriminológus baromira sarkít. Nem az elkövetőket kellene megóvni a börtöntől, hanem az intézményt kellene és az egész működést egy szintre felhozni. Amihez tény és való, szakemberek kellenek, amire mindketten bólogatnak is. A kézműves foglalkozások és börtönszínházak biztosan hasznosak.

Dehát ugyanez a helyzet a kórházakkal, pszichiátriai intézményekkel kapcsolatban is. És az oktatással is.
Számomra ez egy nagyon rossz hír, hogy valóban a tököli börtönből kikerülő ifjak tényleg gyereket fognak nevelni. Mikor vezetik már be, hogy a szülők kötelező alkalmassági tesztet töltsenek ki. Már a takarítói munkához is érettségi bizonyítvány szükséges.

Karácsony, Dosztojevszkij művét aligha értik meg azok az emberek, mint Németh Zsolt vagy a másik igazságügyi szakértő a szigetszentmiklósi ügyben.
És tegyük hozzá, Dosztojevszkij egy igen kényes gondolatmenetet visz végig a könyvben... a cél szentesítené az eszközt? Napóleon, mint az idea megtestesítője? Azonosultam Rogyával, a kínlódásaival, a kétségeivel... de a könyv végére sem bánta meg tettét. Nincs megbánás, nincs feloldozás, nincs megkönnyebbülés.

Azért ennyire nem vagyok szkeptikus. Vitatni sem szeretném, hogy ki mit ért meg, mit hogyan értelmez, és miből mit szűr le.
A lényeg, hogy pontosan tudják, hogy változtatásra van szükség. És teljesen jó példa Dosztojevszkij műve, zseniális.

Alaine írta: Vele szemben N. Zsolt önnön szakértőségébe burkolózva, az önmaga iránt érzett mély empátiát sugározta. nem vette észre, hogy a gyermekek iránti apai szeretetről fuvolázni ez esetben blaszfémia. nem csak az együttérzés, hanem a témában szakértés teljes hiánya.
Mondhatjuk "faszkalapságnak" is. A hagyományos és össznépi kavarások öntudatlan szócsöve.
Ha ez egy megrendezett színdarab lenne, én azt a címet adnám neki:Zsolt és Szilvia azaz az ősköd és a megvilágosodás.
Nem gondolom, hogy számít, hogy nő vagy férfi. Két jelentősen különböző ember.

Ez nagyon tetszik, hogy önmaga iránt érzett mély empátiát sugározta!

Az, hogy férfi, valóban nem számít. Ami számít, hogy a műsor szerkesztői férfi szakértőt kerestek. Ez aztán a kritérium!
Megdöbbentő, hogy ez egy szakember. Hasonló megdöbbenésben volt részünk az őszi konferencián, ahova elhívtunk egy igazságügyi szakértőt, akit okosnak, felvilágosultnak ismertünk meg. Benne is kb ennyi empátia volt. A teljesen kívülálló - mint Baló - meg annyira nem ért az egészből semmit, hogy azt sem veszi észre, merre kéne menjen a hangsúly.

Fura ez az ország.
Ha én tömegek előtt szakmailag nagy marhaságokat hordanék össze, másnap már nem hinném, hogy igényt tartanának a munkámra, pedig én nem is emberéletekről döntök.
A kedves „szakértő” úr kiállt, hülyeségeket beszélt, aztán másnap ugyanúgy bement – gondolom én – igazságügyi szakérteni. Ezután is emberek sorsáról dönthet, pedig bebizonyította, hogy – legalábbis az abúzus témakörében – nem ártana neki egy gyorstalpalós továbbképzés.

De mindez teljesen tudatos machináció, nekem ez az erőteljes meggyőződésem. A faszi pont elég okos ahhoz, hogy az közvetítse, amit az érdek megkövetel.
Ez nem az abuzáltak érdeke.
Pontosan látszik a két fél játszmája, és az is, hogy Gyurkó Szilvia az egészen átlát.

Sziasztok!
Sajnos eddig nem volt időm újraírni a már pár napja megírt, majd teljesen ismeretlen módon eltűnő hozzászólásomat... tehát akkor megpróbálom újból.

Kedden én is ott voltam a Centrálban, bevallom, kissé féltem odamenni, nem tudtam, hogyan reagálok majd, végül kezdéstől egészen a legvégéig maradtam.
Az elején féltem, feszengtem, hogy sok lesz ez nekem... az emberek, a történetek, hiszen teljesen más olvasni, mint élőszóban végighallgatni.
Amikot megérkeztem, zavartan álldogálltam az épület előtt, majd odabent tétován járkáltam a folyosón, láttam, a legtöbben nem egyedül érkeztek és ettől mégjobban elbizonytalanodtam. Aztán igyekeztem meggyőzni magam, hogy itt biztonságban leszek és valójában én sem vagyok olyan egyedül.
Aztán ahogy elkezdődött az első történet, bepánikoltam. Úgy éreztem, képtelen leszek végighallgatni főleg a saját történetem. A tudat, hogy talán ti is ott ültök a sorokban, kicsit enyhített a szorongásomon. Ahogy a történetembe belekezdtek, zavart lettem, majd lassan kezdtem elszakadni lelkileg a történetemtől.
Sokat adott nekem ez az este, hiszen nem csak a történetem került felolvasásra, hanem olyan válaszok is, amiket ti írtaton nekem a történetem kapcsán, ez nagyon mélyen érintett, meghatott.
11 körül már nagyon fáradt voltam, készültem indulni, mégsem tettem, mert úgy éreztem, maradnom kell magam miatt, miattatok és azokért is akik nem tudtak/nem mertek eljönni.
Innen nem ismertem fel senkit, legalábbis minden kétséget kizáróan nem, bár az elejétől kezdve volt egy nagyon erős megérzésem, hogy Mara... téged talán mégis...
Nekem is, ahogy mások is írták, jó lett volna megölelni valakit, aki tudja mit is jelent mindez.

Mara, szerettem volna csendesen megköszönni a végén, de mivel ott nem tettem/tehettem, megteszem itt.
Köszönöm, hogy megmutattad nekünk, hogy nem kell szégyenkeznünk, igenis lehet és kell is róla beszélni.
Letettem egy terhet, otthagytam egy súlyt, ami nyomta a vállamat, most jöhet valami új, valami szebb, valami jobb az életben.
Köszönöm!

Hope írta: Sziasztok!
Sajnos eddig nem volt időm újraírni a már pár napja megírt, majd teljesen ismeretlen módon eltűnő hozzászólásomat... tehát akkor megpróbálom újból.

Kedden én is ott voltam a Centrálban, bevallom, kissé féltem odamenni, nem tudtam, hogyan reagálok majd, végül kezdéstől egészen a legvégéig maradtam.
Az elején féltem, feszengtem, hogy sok lesz ez nekem... az emberek, a történetek, hiszen teljesen más olvasni, mint élőszóban végighallgatni.
Amikot megérkeztem, zavartan álldogálltam az épület előtt, majd odabent tétován járkáltam a folyosón, láttam, a legtöbben nem egyedül érkeztek és ettől mégjobban elbizonytalanodtam. Aztán igyekeztem meggyőzni magam, hogy itt biztonságban leszek és valójában én sem vagyok olyan egyedül.
Aztán ahogy elkezdődött az első történet, bepánikoltam. Úgy éreztem, képtelen leszek végighallgatni főleg a saját történetem. A tudat, hogy talán ti is ott ültök a sorokban, kicsit enyhített a szorongásomon. Ahogy a történetembe belekezdtek, zavart lettem, majd lassan kezdtem elszakadni lelkileg a történetemtől.
Sokat adott nekem ez az este, hiszen nem csak a történetem került felolvasásra, hanem olyan válaszok is, amiket ti írtaton nekem a történetem kapcsán, ez nagyon mélyen érintett, meghatott.
11 körül már nagyon fáradt voltam, készültem indulni, mégsem tettem, mert úgy éreztem, maradnom kell magam miatt, miattatok és azokért is akik nem tudtak/nem mertek eljönni.
Innen nem ismertem fel senkit, legalábbis minden kétséget kizáróan nem, bár az elejétől kezdve volt egy nagyon erős megérzésem, hogy Mara... téged talán mégis...
Nekem is, ahogy mások is írták, jó lett volna megölelni valakit, aki tudja mit is jelent mindez.

Mara, szerettem volna csendesen megköszönni a végén, de mivel ott nem tettem/tehettem, megteszem itt.
Köszönöm, hogy megmutattad nekünk, hogy nem kell szégyenkeznünk, igenis lehet és kell is róla beszélni.
Letettem egy terhet, otthagytam egy súlyt, ami nyomta a vállamat, most jöhet valami új, valami szebb, valami jobb az életben.
Köszönöm!

Drága Hope! Nagyon meghatottak a szavaid! Nyugodtan odajöhettél volna, talán majd legközelebb! És örülök, hogy maradtál.
A Centrál színházasok azt találták ki szlogennek: mennyiséggel áttörni a csendet. És annyira igaz ez, kellett ez a rengeteg történet, az x.edik után jött valami új érzés, nem is tudnám megfogalmazni, talán olyasmi ez, mint a futás, át kell esni a holtponton, és akkor jön az adrenalin, itt is jött valami új, valami megtisztító erő.

Nagyon fontos, hogy elmondjak két nevet, akiknek rengeteg munkájuk volt ebben: Sándor Erzsi és Zsolnai Andrea, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.

Ez egy új megjelenés, sok részlet van benne: introblog.hu/2015/04/tortenet-felolvaso-...k-elleni-eroszakrol/

"Nagyon fontos, hogy elmondjak két nevet, akiknek rengeteg munkájuk volt ebben: Sándor Erzsi és Zsolnai Andrea, nélkülük ez nem jöhetett volna létre."

Mara, köszönd meg a nevemben nekik is. És én is köszönöm neked, hiszen nélküled semmi nem jöhetett volna létre...