konkrét emlékek nélkül is lehetett abúzus?

Nehez kerdes belatom. Mert mi van akkor, ha tenyleg a 12 eves abuzalo gyerekbol egy teljes eletet, aldozattol bocsanatot kero, teljeserteku, tettet megbano, peldamutato ember lett?! Mert igazad van, nalad sookkkal idosebb volt, de 12 evesen azert meg gyerek es ez igaz. Benned visszafordithatatlan sebeket ejtett, neked ezzel kell egyutt elni, ez is igaz. En ugy velem, hogy az ilyen helyzetekben talan a szulok iranti, a kozelben levo felnottek fele nagyobb lenne a haragom mint talan az abuzalo gyerek fele. Szet lehet e valasztani a kettot, a tehetetlenseg erzeset az esemennyel szemben es a tehetetlenseget az abuzalo szemelyevel szemben?!

durum írta: index.hu/belfold/2014/12/06/szexualis_ja...tt_a_cserkeszvezeto/


Egyebkent Alaine fejen talalta a szoget. En csak az onfelelossegrol beszeltem es nekem a video a maga kisfilm kontextusaban ezt jelentette. Masreszt az, hogy egy kisgyerek tehet arrol, vagy felelhet azert amiert abuzaltak az egy ep emeber eszebe meg sem fordulhat! Az sem normalis, ha valaki a fenotte valt kisgyereket felelossegre vonja, hogy miert nem szolt?! En ugy gondolom, hogy vannak kivedheto es vannak nem kivedheto helyzetek es egy kiskoru az utobbi kategoriaba tartozik.

Sunny onvadaskodasa is komplex nem feher fekete. Ugyanis ahogyan ezt a sok helyzetbol lattuk nagyon sokat akiket gyerekkorukban abuzaltak az felnott korban is konnyebben valik aldozata, mintha a mult folyamatosan kisertene, ami egyfajta onvadaskodas mar onmagaban.

Anoni Mara a konyvedet, meg a hozzaszolasaidat olvasva bennem az merult fel, hogy valszeg a te helyzetedet meg az is bonyolitja,hogy az abuzalo maga is gyerek volt. Ugy tunik, hogy ezzel te sem tudsz igazan mit kezdeni, majdnem olyan mint amikor egy gyerek rosszat tesz, megdorgaljuk, de haragudni nem haragszunk ra, mert azert megis gyerek es csak tanulgatja, probalgatja a hatarait. DE mi van egy ilyen helyzetben, hiszen egy eletre nyomott hagyott benned es a gyerekbol felnott lett. Pl. engem volt egy gyerek aki sokat csufolt az elso 6 ev iskolai evemben, komoly nyomott hagyva akkor bennem, onbizalmamat tacsra teve evekig. 15 evvel kesobb felnottkent talakloztunk es orommel egymast atolelve beszeltunk es elmondtam neki, hogy mit ereztem amikor anno ezt csinalta velem. Bocsanatot kert es azota annak 10 eve meg sem fordul a fejemben. De mi van egy abuzus eseteben, amikor tobbrol van szo minht onbizalom tiprasrol?

Nekem anyukám az utsó comingoutnál szintén feltette a miért nem szóltál kérdést inkább aggódva. Harmadik alkalommal beszéltem vele, és rájöttem, hogy most értette meg, fogta fel.

Anoni Mara írta: Igen, nagyon bonyolítja a helyzetemet az, hogy az elkövető is gyerek volt. Amúgy is az abúzus sajátja, hogy nehezen érzi át az áldozat a haragot. Sokat dolgoztam azon, hogy belássam, hozzám, a hatéves kisgyerekhez képest ő nagyon nagy volt. Arról nem beszélve, hogy a felnőttként sem lett belőle jobb ember, mint amilyen gyereknek volt.
Ugyanakkor nem tudom, van-e ennek jelentősége. A baj már bekövetkezett, a károkon nem változtat az, ha az elkövető azóta példamutató életet él, szánja-bánja bűneit. Az elvesztett éveket, az elvesztett szűzességet, az elvesztett ártatlanságot ez nem adja vissza.
Talán felnőtt fejjel könnyebb lenne a cinkosság-érzetet kitörölni a fejemből, ha ő felnőtt lett volna. De még erről sem vagyok meggyőződve.

Amúgy - és erről már nyitottam egy másik topikot - szerintem az áldozathibáztatásnál sokkal nagyobb károkat okoz az áldozatönhibáztatás. Illetve a kettő sajátos összecsengése az, ami minket annyira kiborít. Én már az "áldozathibáztatás" szó hallatától is kikészülök, még mindig nem értem, pontosan miért. Talán mert sosem hibáztatott senki más, csak én magam.

Én kicsiként nem emlékszem rá, hogy volt ez, de a bűnösségérzés volt bennem, de ezek a szakaszok külön életet élnek bennem, a nagyobb koromból meg egyértelműen emlékszem a bűnösségérzésre, amikor apám befeküdt mellém, betegnek érzem az egész mindent, utálom is. De minden külön utakon bolyong bennem..sokszor az undor és a gyűlölet fog el, de nem tudom, hogy az öngyűlölet is ott van-e, hogy nem nézek szembe ezzel az egésszel, mert annyi minden van... Az erőszakos része meg amúgy is fáj, amiatt inkább sebek vannak. Lehet minden le van nyomva, és nem tudom mi ez az egész így összességében, nem tudok szabadulni a rámtörő félelmektől sem. Pedig úgy érzem nem félek hibáztatni magam, inkább nem tudom magam megvédeni, azt hiszem ez van.

Karacsony, a tortenetedet olvasva nekem ugy tunt elejetol fogva, hogy az anyukad valamit tudott, vagy legalabbis sejtett. Hiszen nogyogyaszhoz is elvitt, voltak elborzadt reakcioi, elvalt apudtol, tehat valaminek ott kellett lennie a fejeben.. elkepzelheto, hogy az oka amiert sok anya nem tett semmit az, amiert meg a mai tarsadalom sem tud ellenalni, vagyis, hogy nem birjak felfgoni, hogy ilyen van, letezik, elofordul?

Par evvel ezelott egyik gyerekem ovodas csoportjaban az 5 eves kislany folyton zaklatta a fiukat, hogy fogjak meg neki ott lent, vagy eppen letolta a nadragjat, hogy megmutassa magat eskerte a kisfiuktol ugyanezt. Jeleztem az ovodaban rogton es azt kaptam, hogy hat erdeklodo a kislany, elegge fejlett hiszen minden nap a deli alvaskor is kivetel nelkul maszturbal!!! En nem leven szakember, csak szulo, rogton jeleztem, hogy ezt a kislany molesztaljak!!!! Legyintett az ovoneni, a tobbi szulo senki sem vette komolyan!! A szakemberek, ovodak, iskolak nincsenek felkeszulve ezekre a jelekre.

Te jó ég szegény kislány!
Anyukámat az apja abuzálta, és azt hihette magáról, hogy csak képzelődik. Ettől sok anya fél itt a fórumon is. Vagyis ezt már többen írták, h nem tudják, hogy az abúzus miatt vagy csak paranoiások.
Arra emlékszem, h apám vádlón kérdezte tőle, hogy hülye vagy? Hát szegény nem volt hülye...

Huhaaa.. az anyukadrol az jutott eszembe, hogy sok tortenetre az is igaz, hogy nagyon sok anyat is molesztaltak gyerekkorukban es a fel nem dolgozott traumat szinte olyan, mintha tovabb vittek volna a gyerekeik eletebe... gondolom ebben a helyzetben pl. Koppany megoldasa, hogy az egesz csaladot magaval viszi a terapiara a legjobb megoldasnak tunik, mert ki tudja, hogy a multban mi van elasva, ami sajnos kihatott a jelenre, ebben az esetben Koppany es testverei eletere. En ugy gondolom, hogy egy abuzalt gyerek tortenete sajnos az egesz csalad tortenete, a gyerek abuzalasa egyenes kovetkezmenye a csaladon beluli megoldatlan sulyos gondoknak.

Igen ezért hatott meg, h Koppánynak ez sikerült...egy éve próbálom a múltam összerakni a pszichológusom segítségével, akinek többek között azt is köszönhetem, h általa ráeszméltem arra, hogy nem reménytelen az emlékezés, most már elég sok dolog megvan...sok részhez kellene a családom, de az űrbe hamarabb jutnék el, mint velük terápiára. Anyukám mikor megtudta, hogy mókushoz megyek, előadta, hogy ő tud nekem segíteni...majd később degradálta azt, h odajárok...soha nem kérdez, úgy érzi, hogy nincs rá szükségem, pedig van. Amikor nyáron kivertem a balhét, és előjöttem a múlttal, akkor kérdezett, hogy mondtam-e a pszichológusnak...vmit kedvesen, és önmagát is féltve. de azóta semmi...nekem meg nehéz felhoznom neki dolgokat, mert érzem, hogy nagyon fájdalmas mindkettőnknek, így egyedül bolyongom a fejemben.

Sunny írta: Amikor a terapeuta "felment" és éppen nem kételkedem benne, hogy őszintén így gondolja-e, vagy csak a tankönyvből tanulta, akkor jön a következő gondolat, hogy mert nem ismeri a részleteket, nem volt ott, nem tudja, milyen undorító dolgokat tettem...ha tudná, akkor biztos nem mentene fel ő sem.

Sunny, el kéne mesélned neki ezt a sok "undorító dolgot". Szerintem meg fogsz lepődni a reakcióján. Nekem is megvoltak a magam undorító dolgaim, elképesztő cirkuszt csináltam belőle, mire el bírtam mondani. Aztán csodálkozott, hogy ebből csináltam ekkora gondot magamnak...
De amikor azt mondod magadnak, hogy biztos nem gondolja őszintén, az is csak egy automatikus reakció. Ne mentsenek fel, hiszen te egy elvetemült gonosztevő vagy. Mikor kiderül, hogy talán mégsem, akkor az ember nem bír vele mit kezdeni... Mindent elkövet az ember, hogy visszakerüljön a mélybe... De mikor már átlátsz a szitán - a saját szitádon - akkor jön a gyógyulás.

Anoni Mara írta:

kv írta: És még úgy se bírom nem csinálni ezt, hogy közben teljesen tudatában vagyok, hogy mit csinálok és mi lesz az eredménye.

Pont azért csinálod... Csak azért tudom ennyire értelmezni ezt, mert ismerős a képlet...
Mióta megjelent a könyvem, azt vettem észre, hogy azokkal már egyáltalán nem csinálom ezt, akik igazán ismernek. Valahol itt lehet a kutya elásva. Az ember elmar maga mellől mindenkit, mert azt gondolja, ha igazán ismernék, ha tudnák a múltját, maguktól távolodnának el. Így legalább megvan az illúzió, hogy mi martuk el őket. Nem gondolod?

Mara... Így visszatekintve az elmúlt évekre... ritkán kezdeményezek barátságokat, de úgy engedem, hogy hozzám csapódjanak, aztán egy darabig nagyon szeretnek, aztán vagy sikerül valamivel kiábrándítanom őket vagy csak simán "nem vagy ilyen, nem ismerek rád, térj magadhoz", ezek mennek, de aztán csak elmaradnak és elmondom magamnak, hogy megtanulhatnám már, hogy csak magamra számíthatok. Egy barátnőm van, aki kiállta a "próbát", de nem rajtam múlt és akkor vele is eltávolodtunk és nem beszéltünk nagyon addig, kerültem, míg túl nem voltam az önpusztításon. Aztán írta, hogy örül, hogy visszatértem önmagamhoz és azóta is minden rendben. Beszéltünk is azóta róla, hogy mindenkit elmarok, aki túl közel kerül, és hogy őt nem sikerült.
A szerelmemet is időszakonként "kicsinálom" mert ő már túl van az összes védelmi vonalon. Már mindent tud rólam és nem sikerül elmarnom. A férjem nem ismer ennyire. De a szerelmem akkor is tudja, h baj van, ha másképp köszönök. Ez félelmetes, h ennyire ismer valaki és mégis elvisel. Lehet attól félek, hogy mi lesz, ha túl közel kerül és aztán elveszítem és inkább megelőzésképp elmarom én. Mit gondolsz? Néha arra gondolok, hogy milyen békés kis házasságom lenne nélküle, de aztán ha arra gondolok, hogy nincs Ő, az maga a Fájdalom és Üresség.

eperke írta: Ha valaki megerőszakol, akkor gyakorlatilag nem tekint embernek. Csak egy használati tárgynak, élvezeti cikknek. Nem számít neki, mit teszel, mit mondasz, mit érzel, ugyanúgy, ahogy az sem érdekel senkit, hogy mi a véleménye pl. a biciklinek arról, hogy most akkor mennek vele egy kört.
Azt kellene sulykolni kivétel nélkül mindenkibe, hogy a gyengébb, a kisebb is ember. Nem kevesebb bárki másnál. Nem tárgy, nem játék. Megalázni, szexre kényszeríteni undorítóan gerinctelen és mindenféle értelemben elítélendő, emberhez nem méltó. Nem menő, nemférfias és semmilyen szituációban - pl. rövidszoknyás, részeg nő - nem elfogadható. Ilyemi talán sokkal inkább szolgálná a megelőzést.
Persze ezt a mostani elkövetők magasról le****, de talán a következő, felnövekvő generációnak már eljutna belőle valami az agyáig.

Eperke, ezzel 100%-ig egyetértek. Nagy-nagy like!

Anoni Mara írta: Viszont ezeket a folyamatokat csak mi értjük, áldozatok, meg talán egy-két ember a környezetünkből. Nem vagyok biztos benne, hogy az a rendőr, aki azt kérdezi: miért nem ment taxival, feltétlenül rosszindulatú, vagy áldozathibáztató. Egyszerűen tudatlan. És ezért nem jó ez a ribi-dolog, ebből megint csak azok értenek, akik már amúgy is értik.

Mara, őszintén csodálom a türelmedet és megértésedet a környezet iránt. Értem is, miért írod ezt. Mert gondolom, úgy véled, könnyebb megérinteni az embereket asszertív kommunikációval. De én valahogy ezt másképp látom. Aki maga is elfogadja az asszertív kommunikációt, azt lehet, de sajnos az emberek többsége nem ért belőle. Ez a dolog ugyanis nem csak, és talán nem is elsősorban erről szól. Aki azt mondja, hogy azért a nőket kell megtanítani, hogy vigyázzanak magukra, mert a férfiak már csak ilyenek, ő írja le pontosan a mostani helyzetet. Ebben a világban, ami még mindig mélységesen át van itatva hímsovinizmussal, és igen, a nők többsége is át van vele itatva, annak ellenére, hogy mi vagyunk ennek az elszenvedői, nem vagyok benne biztos, hogy ez a megközelítés tényleg eléri a célját. Mert ahhoz kellene intelligencia is, hogy valaki belássa, hogy az áldozathibáztatás mitől is áldozathibáztatás. Hosszú ez az út, és kétséges a kimenetele, mert a humánumot feltételezi ott is, ahol nincs. Egy ribitüntetés hatásosabb, mert sokkoló. Persze önmagában az sem elég, és szükség van asszertív kommunikációra is. Én csak azt mondom, hogy szerintem nem árt az ügynek a harciasabb magatartás. Ugyanakkor az elnevezéssel nekem komoly problémáim vannak. Na de ez már messzire vinne...

karácsony írta: A videó minden szempontból káros, és kezdem a nők elleni hadjáratnak gondolni, ahol tudatferdítést alkalmaznak nőnevelés célzattal. Provokálnak folyamatosan! Gyerekszülő, népességnövelő bábuk vagyunk a fejükben...

Jó, hogy ezt leírtad. Eddig nem tudtam így megfogalmazni, mi a bajom azzal, hogy a kívülállókat olyan jóindulatú, csak tudatlan, és emiatt hibázó embereknek lássam, mint Mara. Pedzegettem ezzel a hímsoviniszta világ dologgal, de te pontosabban írtad le. Tudom, ezt igazából nehéz elfogadni, és nyilván nem minden férfi ilyen, de attól még maga a jelenség és a tendencia ilyen. És nehéz ezzel szembenézni. Én, amikor először akadt a kezembe a Hétköznapi gímsovinizmus című könyv, el se tudtam olvasni. Vagy 1 év kellett, mire rászántam magam. És még olvasás közben is eszembe jutott néha, hogy nem túlzás ez egy kicsit. Miközben tudom, hogy sajnos nem. A világunk olyan mértékben át van itatva a hímsovinizmussal, hogy az elképesztő. És ahogy írtam, nemcsak a férfiak, hanem a nők is. Még én magam is sokszor rajtakapom magam, hogy így gondolkozom.
Aki nem hiszi, tegyen egy próbát. Melyik képnél sóhajtasz fel, hogy Istenem, de édes?

1. m.cdn.blog.hu/ne/neszeszer/image/baba%20szerda.jpg

2. www.kiskegyed.hu/lapokkepek/cikkek/35000...E13Debf760bd5bb3.jpg

Sunny írta: Igen, az eszemmel én is tudom, és úgy gondolom, hogy egy gyerek - már csak gyerek mivoltából fakadóan sem - lehet hibás az ellene elkövetett erőszakban (de felnőtt sem). Csak sajnos hiába mondta eddig nekem bárki terapeuta, még mindig nem sikerült elhinnem. Mindig azt mondtam/mondom, hogy "tudom, mit kell mondani, de nem tudom így érezni". És ez az igazság, sajnos. Ez egy ördögi kör, mert az embernek hiába mondják, hiába fogja fel józan ésszel, hiába nézi "kivülről"...amint visszaváltok belső nézőpontba, jönnek az emlékek, az önvád, ahol hibáztam, az undorító-mocskos emlékek, az, hogy nem vettem észre, miért nem szóltam, mit tehettem volna másképp, mit tehetnék másképp... És sajnos a terapeuta sem nagyon tud ezzel mit kezdeni, mert hiába mondja el, hogy gyerek-felnőtt, hatalmi/bizalmi/függőségi viszony, stb...az eszemmel felfogom, amit mond, de érzelmileg nem tudok így érezni. HISZEN OTT VOLTAM, ÉS BENNE VOLTAM. Ki tudná ezek után felmenteni magát? Én sem tudom felmenteni magamat, hogy mégiscsak benne voltam/provokáltam/magamnak kerestem a bajt/undorító dolgokat tettem/nem vettem észre az utolsó pillanatig, utána meg nem szóltam, stb...Néha még abban is elkezdek ilyenkor kételkedni, amit a józan eszemmel tudok, meg a terapeutában is, hogy őszinte-e a "felmentése", hiszen meg sem érdemlem...
Nem tudom, hogyan lehet nem csak tudni, hanem elhinni, és ÉREZNI is, hogy nem tehettem (ha nem tehettem) róla... ???

Sunny, szerintem ez olyan dolog, amit nem tudsz erővel szabályozni. Engem biztos, hogy nagyon idegesítene a terapeuta hozzáállása. Mert tényleg hiába mondogatja, hogy nem a te hibád. És szerintem nem is kéne ezt mondogatnia, hiszen tudod te ezt magadtól is. Lehet, hogy hülyeség, amit most írni fogok, de szerintem éppen ez lehet az oka, hogy nem tudsz továbblépni, és nem tudod elhinni és érezni ezt. Mert ezzel valójában az érzéseid jogosságát kérdőjelezik meg. Bármennyire is jó a terapeutád egyébként.

Én ezt a folyamatot úgy képzelem, hogy van az emberben ez az önvád, és a járulékos érzelmek. Mert ezek vannak, akár akarjuk, akár nem. Miközben mindenhonnan azt halljuk, hogy ne érzed azt, amit érzel, ne hibáztasd magad, hiszen nem vagy hibás, nem te tehetsz róla. És ez, bármennyire is felszabadító annak, aki maga is így gondolja és így érzi, mert a szíve mélyén így érzi, legalább annyira gúzsba köti azt, akiben még benne van az önvád. Mert ezzel a te érzéseidet vonják kétségbe. És ezzel az önazonosságodat is. Valahol megint arra akarnak kárhoztatni, hogy ne azt érezd, amit. Hogy meg akarj felelni - másoknak. Hiszen hogyhogy te nem vagy képes felfogni azt az egyszerű dolgot, hogy nem vagy hibás? És a pszichéd, a személyiséged ez ellen tiltakozik. Így tiltakozik. Hát vegye már végre észre valaki, mindenki, hogy én ilyen vagyok. Igen, ez vagyok én, tele önváddal, amire szükségem van, mert ez határozza meg a másoktól való elkülönülésemet. Ettől vagyok én önmagam. És úgy érzed, ki kell állnod emellett, hogy el kell fogadtatnod másokkal, hogy ne akarjanak téged megváltoztatni, hogy ne akarjanak abba beleszólni, hogy te ki vagy, hogy érzed magad, és érzel-e önvádat.
Talán azért is van ez, mert nagy segítőkészségében mindenki úgy gondolja, minél hamarabb lát téged rendbe jönni, annál jobb. Mert nehéz elfogadni, hogy a másik ember szenved. Mert segíteni akarunk neki, rajta, akár akarata ellenére is. Mert mi az, hogy nem akar meggyógyulni? Mi az, hogy nem akarja elfogadni a segítséget? Hogy nem akar "normális" életet élni? Érthető emberi reakció, csak nagyon káros, mert ezzel ténylegesen kétségbe vonják a másik jogát az érzéseihez. Márpedig jogunk van a negatív érzékeinkhez is. Én így gondolom. Jogunk van önmagunk lenni.
Én azt mondom neked: merj önmagad lenni! Mert vállalni az érzéseidet! Még akkor is, ha ez paradox módon azzal jár, hogy valamiért magadat hibáztatod a történtekért. És merj kiállni az igazadért, akár a terapeutával szemben is! Mert mi az, hogy más szabja meg a te gyógyulásod irányát és ütemét? Talán pont ez az akadálya a valódi továbblépésednek, és ezért ragaszkodik a lelked minden úm. "józan ész ellenére" ehhez, nem gondolod? És én nem fogom neked azt mondani, hogy ha ezt végiggondolod, akkor majd biztosan meg tudsz bocsátani magadnak, és majd el tudod engedni az önvádat. De hogy van ebben valami énvédelmi mechanizmus, abban biztos vagyok. És ha a terapeutád ezt nem érti meg, az bizony elég gáz. Egyébként lehet, hogy eljutsz majd te is ahhoz a teljes szabadsághoz, amikor majd mersz önmagad lenni, mered vállalni az érzéseidet, és nem akarsz másoknak megfelelni. Na, az lesz igazán felszabadító. Én ezt kívánom neked, bármerre is visz majd ez téged.

És egy kis személyes vallomás: én csak nemrég jutottam el oda, hogy ki mertem mondani, hogy nem az én hibám. És ez olyan jó érzés volt, hogy el se hiszed. De még ennél is jobb érzés volt, hogy le mertem írni, hogy ez egyszer nem akarok senkire tekintettel lenni. Senkire. Még a tulajdon anyámra sem. Oké, nem IRL mondtam ezt így ki, de van egy egészséges önvédelem bennem. A blogomban írtam erről. És jó volt leírni, és átélni. Végül is nem az a lényeg számomra, hogy szemtől szembe, másokat szembesítsek ezzel, nekem az nem lenne elégtétel. Hanem hogy önmagamnak ki tudjam mondani, ahogy te is írod. A belső nézőpont a lényeg. Miért is kéne másokhoz szabni magunkat? Másoknak megfelelni akarni?

Köszönöm Hajnalkám a linkeket, majd megnézem. Pont elnézést akartam kérni a tegnapi kitörésemért, de annyira felbosszant, ami manapság megy. A nőket a nyugdíjjal büntetnék, ha nem szültek gyereket, a férfiakra adót vetnének ki, ha egyedülállóak, jönnek egy ilyen prevenciós badarsággal, amit oktató? célzattal készítenek? A következő talán az lesz, hogy süssenek a nők otthon kenyeret, amíg a férfi bulizik, így két legyet üt egy csapásra, elkerüli az utcai és még a családon belüli erőszakot, mert a férje örül a friss kenyérnek, plussz nem érte veszély kint...
Már én sem szeretnék ribizni és videózni, mert már elég volt, de én áldozatként még úgy sem mennék ki tüntetni, mert sérült vagyok, vmi mögé szervezve nagyobb a bátorság.
Pár éve kitaláltam valamit, csak pénzt nem nyertem hozzá, nem írom le, de az igazán szívekhez jutna el, nem csupán emberi agyakhoz és az áldozatoknak is jól esne.
Mara nyugalmàra azt hiszem manapság nagy szükség van. és erre az oldalra. És azt is megértem, hogy ennek az oldalnak a küzdelme hosszútávú más értékekkel. A ribisétát tűzoltásnak érzem.

karácsony írta: Köszönöm Hajnalkám a linkeket, majd megnézem. Pont elnézést akartam kérni a tegnapi kitörésemért, de annyira felbosszant, ami manapság megy. A nőket a nyugdíjjal büntetnék, ha nem szültek gyereket, a férfiakra adót vetnének ki, ha egyedülállóak, jönnek egy ilyen prevenciós badarsággal, amit oktató? célzattal készítenek? A következő talán az lesz, hogy süssenek a nők otthon kenyeret, amíg a férfi bulizik, így két legyet üt egy csapásra, elkerüli az utcai és még a családon belüli erőszakot, mert a férje örül a friss kenyérnek, plussz nem érte veszély kint...
Már én sem szeretnék ribizni és videózni, mert már elég volt, de én áldozatként még úgy sem mennék ki tüntetni, mert sérült vagyok, vmi mögé szervezve nagyobb a bátorság.
Pár éve kitaláltam valamit, csak pénzt nem nyertem hozzá, nem írom le, de az igazán szívekhez jutna el, nem csupán emberi agyakhoz és az áldozatoknak is jól esne.
Mara nyugalmàra azt hiszem manapság nagy szükség van. és erre az oldalra. És azt is megértem, hogy ennek az oldalnak a küzdelme hosszútávú más értékekkel. A ribisétát tűzoltásnak érzem.

Az csak 2 kép

Én se gondolom, hogy ne lenne szükség erre az oldalra, ahogy azt se, hogy ne lehetne hosszútávon eredménye. Csak nekem már nincs arra időm, hogy évtizedeket várjak. De a mai abuzált gyerekeknek és megerőszakolt nőknek se. tehát szerintem erre is szükség van, és amazt se vetném el. A népnevelés az sokkal lassabb dolog, mint egy tiltakozás.