konkrét emlékek nélkül is lehetett abúzus?

karácsony írta: Hát ez az, hogy az életemben nincs változás. Azzal, hogy mi miatt csak több, mint egy éve szembesültem igazán, amikor jöttek az emlékek, rémálmok, stb... Ha 21 évesen valaki elrugdosott volna egy pszichológushoz, lehet, nem itt tartanék. Az első pánikrohamnál először a háziorvost kerestem fel, aki felírt sanaxot. Jól megoldotta a gondomat. Azt nem akartam szedni, elmentem írisz diagnosztikára, ott pedig érdekes nézett a doki, tele aggodalommal. Végül nyugtató teakeveréket állított nekem össze. És mellé volt a könyv. Összeszedtem magam, aztán kezdődött a mókuskerék....És most megint. Pedig sokat foglalkoztam önismerettel, és igyekszem soha sem hazudni magamnak, vagy ha valaki mond valamit, akkor azt átrágom. A könyv amúgy azt írja, hogy az ember összes problémája egy gyökérproblémára vezethető vissza, amit egy szóval le lehet írni. Pl. hiúság.
Hát én pont egy szóval tudom leírni: a gyökér, a problémám.

Hát szerintem sürgősen dobd ki ezt a könyvet, mert ez így hülyeség. Túlságosan leegyszerűsíti a kérdést, ráadásul ez tévút.
Ez kb. az a kategória, mint amikor én még nagyon benne voltam ebben a hit dologban, és ott ugye mindent az átokra meg a bűnre, meg a démonokra vezettek vissza. Ha ez nem, akkor a másik. Ha ez sem, akkor a harmadik. Végső soron, ha semmi nem vált be, maradt a hit, mármint a nem erős hit. Na meg a démonok. Azokat mindig elő lehetett húzni, mint a nyulat a cilinderből. És lehetett őket űzni újra és újra. Miközben a mélyben ott romboltak az elfojtott dolgok. A psziché szerintem nagyon bonyolult dolog.

Mara, főállású abuzált? Hehe. Azért jó, hogy már viccelődni is tudsz ezen.

Én azért jövök, mert itt félszavakból is... Na meg jó a társaság. És jó segíteni. És az is jó, amikor nekem segítetek.

Viszont amikor nem jó, akkor nem jövök. Néha nem akarok az abúzusra gondolni. És örülök, ha nem kell ezzel foglalkoznom. Ma pl. találkoztam egy régi ismerőssel, még az egyetemről ismerem. Amolyan barátféle volt a számomra. És nagyon ritkán találkozunk, mert ő nem magyar. Viszont (talán éppen ezért) olyan felszabadító érzés volt. Sőt, euforikus. Nem tudnám megmagyarázni. Talán mert olyan normálisnak éreztem magam. És végre nem semlegesneműnek, de nem is rejtőzködő nőnek. Nehéz ezt megfogalmazni, csak egy érzés. Na, ezt pl. szerintem nem értené egy olyan nő, aki nem túlélő.

Anoni Mara írta:

Ha arra gondolok, hogy kinek kell egy pánikrohamokkal, rémálmokkal küzdő, szexualitásra alkalmatlan valaki, akkor ott van az önvád magammal szemben, hogy miért nem tudok fejlődni

Látod, te vádolsz csak. Elsősorban te kell, hogy megértsd magad, és akkor mások is jobban megértenek majd. Ha vállalod, hogy igen, ilyen vagyok, ez van, ezt kell szeretni, mindjárt más lesz a helyzet, hidd el.

Ez vagyok én az abúzusommal együtt, és próbálom elfogadni, hogy ebben én vagyok a hibás, mert el kellene tudnom engednem a sérelmeimet.

Mert ha nem így, hát úgy vagy hibás, igaz? Mindenképpen ragaszkodsz az önostorozáshoz, látod? Vigyázz, átlátok a szitán, hiszen egy szitában járunk!

Kicsit szűk ez a szita.

Hajnalkám írta: Mara, főállású abuzált? Hehe. Azért jó, hogy már viccelődni is tudsz ezen.

Én azért jövök, mert itt félszavakból is... Na meg jó a társaság. És jó segíteni. És az is jó, amikor nekem segítetek.

Viszont amikor nem jó, akkor nem jövök. Néha nem akarok az abúzusra gondolni. És örülök, ha nem kell ezzel foglalkoznom. Ma pl. találkoztam egy régi ismerőssel, még az egyetemről ismerem. Amolyan barátféle volt a számomra. És nagyon ritkán találkozunk, mert ő nem magyar. Viszont (talán éppen ezért) olyan felszabadító érzés volt. Sőt, euforikus. Nem tudnám megmagyarázni. Talán mert olyan normálisnak éreztem magam. És végre nem semlegesneműnek, de nem is rejtőzködő nőnek. Nehéz ezt megfogalmazni, csak egy érzés. Na, ezt pl. szerintem nem értené egy olyan nő, aki nem túlélő.

Dehogy dobom ki! Változások könyvére keress rá, na olyasmi. Még Jung is foglalkozott vele.

karácsony írta: Dehogy dobom ki! Változások könyvére keress rá, na olyasmi. Még Jung is foglalkozott vele.

te tudod. Nekem az ilyesmik már nem jönnek be.

Mindenki máshogy gyógyul, mással.

Nagyon jó volt hazajönni, minden tiszta idilli! Anyukám még karácsonyfát is akar díszíteni, apukámtól pénzt is kaptam... Ilyenkor annyira örülök mindennek, hogy teljesen meginog a határozottságom, miszerint megtörténtek azok régen. Nemcsak régen, még augusztusban is. És most mégis valahogy kétségbe vonok mindent.
Kedden voltam még kint a proktológián, aranyerem van. Huszonévesen aranyerem van, hihetetlen. A doktornő kedves volt, de majdnem sikítottam, amikor elkezdett megvizsgálni... Azzal a tanáccsal engedett el, hogy ne aggódjak annyit, mert a záróizmaim erőteljesen záródnak, szinte görcsösen, és emiatt alakult ki az aranyér... Gőzöm sincsen, hogyan lehet irányítottan lazítani az alsó fertájt

Robertee, hárítasz az egyértelmű,de én is így vagyok,hogy milyen jó itthon és hajlamos vagyok elfelejteni a sok szenvedést meg a traumát amit nekik köszönhetek,főleg ugye nekem anyummal problémás a kapcsolatom.Amúgy lazítani tényleg nehéz főlleg tudatosan,de végülis minden gyakorlás kérdése.Nekem meg most jöttek rá hogy az állandó gyulladásomat a kedves kis gombák okozzák,hiába diétáztam jó fél évig,semmit nem ér,de legaláb láttam őket mikrószkóp alatt,sikerült végre egy lelkiismeretes dokit találnom.Amúgy igen biztos ezzel kapcsolatba ért trauma, ahogy engem is,csak nálam meg átfordult a gyerekkori megalázásokról tudok egyedül fantáziálni,ami beindít,de ezek csak fantáziák.

Amúgy az az érdekes hogy mostanában bevonzom a határozott,erős nőket,szerintem anyapótlékot keresek bennük.

Sziasztok! Ez nem válasz az előző bejegyzésekre, csak nem találtam, hogy kell új hozzászólást írni (lehet, h így).

27 éves lány vagyok. Sok történetet elolvastam, kicsit azzal a céllal, amit itt többen írnak - hogy van valami halvány emlék, vagy abúzusra utaló jel az életükben, de semmi konkrétra nem emlékeznek, és hátha "beugrik" valami. Én is hasonló cipőben járok. A leghalványabb emlékem sincs semmi konkrétról, és a családomból senkiről sem tudom elképzelni, hogy bármi ilyesmit tehetett velem. De néhány dolog nagyon nyugtalanít már 1-2 éve.

A szexuális életem furcsán alakult, máig sem értem, miért. 23 évesen feküdtem le azzal a fiúval, akivel 18 éves korom óta jártunk - addig is egymáshoz értünk persze, ami kellemes volt nekem, de attól, hogy elveszítsem a szüzességem valahogy idegenkedtem. Amikor megtörtént, hihetetlenül fájt végig, valójában nem is sikerült belém hatolnia teljesen. Ez így volt még egy jó pár alkalommal. Megijedtem, olvasgatni kezdtem, hogy mi bajom lehet, olvastam a vaginizmusról... de nem hinném, hogy ez volt a bajom. Azzal a barátommal soha nem is lett jó a szex, pedig nagyon szerettük egymást. Azóta nincs ilyen "behatolási" problémám, valójában nem volt már a következő barátommal sem (akinek mondjuk kisebb volt a pénisze, de hát fogalmam sincs, mekkora a "normális"...) Azóta sem tudom, hogy miért nem feküdtünk le korábban (ő sem akarta egyébként), és miért fájt vele ennyire. Egyébként a behatolás majdnem mindig fájdalmas számomra most is, vagy legjobb esetben semmit nem érzek, csak az előjátékot, a simogatásokat tudom élvezni.

Egy másik dolog, hogy kiskoromban (kb. kiskamasz koromig) volt egy visszatérő rémálmom: a TV maci kijött a TV-ből és megcsiklandozott. Ilyenkor borzasztó kellemetlen érzésre ébredtem mindig: ziháltam, kirázott a hideg, rettegtem, és a csiklandozás "túlingerlő" érzése futkosott az egész testemben még percekig. Volt, hogy ébredéskor éreztem, hogy a kezemmel a bordáimba markolok, mintha én csiklandoztam volna saját magam és azt szőttem volna bele az álmomba, és arra ébredtem volna fel. Nem tudom ezt hova tenni!
Nem bírom azt sem, ha lefognak, és a csiklandozást végképp nem. Emiatt volt már, akit megbántottam, mert ráförmedtem h hagyjon békén, pedig csak viccből akart megcsikizni. Volt olyan, hogy a barátomat ellöktem magamtól, mert szorosan átölelt és a nyakamba csókolt, én meg úgy éreztem, megfulladok.

Volt egy másik álmom is, ami jó volt, egészen kicsi korom óta: ha álmomban bepisiltem, vagy valamilyen dolgot szorítottam a lábam közé (pl. azt álmodtam, hogy az úszómedencében vagyok, és a sávokat elválasztó kötelet szorítom oda). Ez az álomban nagyon kellemes érzéssel járt, szerintem konkrétan orgazmusom volt. Néha felébredtem erre, és akkor még éreztem egy kicsit valamilyen lüktetést a nemi szervem környékén. De nem tudom, lehet-e egy 4-5 stb. éves lánynak álmában orgazmusa?! Ébren sosem csináltam ilyet, nem maszturbáltam, azt gondoltam, hogy ilyen érzések csak az álomban lehetségesek.

Nagyon félek a darazsaktól. Emlékszem, ez az iskolában nagyon kellemetlen volt, mert ha bejött egy a terembe úgy éreztem, muszáj kimennem. Ha ilyenkor felugrottam és rám szóltak, hogy üljek vissza, borzalmasan rettegtem és semmi másra nem bírtam figyelni, csak arra, hogy éppen hol van a darázs. Ha olyan helyen kerül a közelembe, ami "nyílt terep", ahol elszaladhatok, akkor nem zavar ennyire. Volt már olyan rémálmom is, hogy egy fiú ismerősöm egy darázs fullánkját a fejembe akarta szúrni, én meg hiába menekültem, letepert és beszúrta.

Van még néhány furcsaság. Ha magamra és a barátomra gondolok szex közben, valamiért a fejemben úgy látom magamat, mintha én is fiú lennék. Sőt, szeretem is az olyan helyzeteket, amik meleg férfiak szexuális pozitúráihoz hasonlítanak. Eközben néhány barátnőmmel van a kapcsolatunknak valami szexuális színezete... ezt mások jegyezték meg. Igazuk lehet, bár én játéknak látom az egészet, és soha nem történt még csak egy furcsa érintés sem. Nem is vágyom ilyesmire, nem fantáziálok lányokról, és még részegen sem smároltam lánnyal soha. (nem elvből, hanem mert nem vágyom rá)

____SPOILER következik A szavak titkos élete c. filmről_____________________________________________________________
Egy szintén nehezen magyarázható dolog: amikor először láttam a fenti filmet, utána olyan heves szomorúság töltött el, hogy hosszú percekig zokogtam. A barátom, akivel néztük, meg is ijedt. Azóta is az a kedvenc filmem, nagyon sokszor láttam már, mindig sírok rajta, és nagyon tudok azonosulni a női főszereplővel, aki egy többszörösen megerőszakolt, megkínzott nő. Mindennel, ami vele történt, teljesen azonosulni tudok, de ez nem empátia - közben nem őt sajnáltam, hanem valahogy magamat... holott nekem semmi emlékem nincs ilyesmiről!
______________________________________________________________________________________________________

Nagyon tanácstalan vagyok, hogy a sok bizarr dolog között van-e egyáltalán összefüggés, és ha igen, akkor mi az? Történhetett velem valami amire ennyire nem emlékszem? Ha meg nem történt semmi, miért jön elő ez a téma ilyen-olyan formában mindig? Miért foglalkoztat? Érdemes ezzel foglalkoznom, vagy teljesen máshol keressem a magyarázatot a furcsaságaimra?...

Nagyon tanácstalan vagyok, hogy a sok bizarr dolog között van-e egyáltalán összefüggés, és ha igen, akkor mi az? Történhetett velem valami amire ennyire nem emlékszem? Ha meg nem történt semmi, miért jön elő ez a téma ilyen-olyan formában mindig? Miért foglalkoztat? Érdemes ezzel foglalkoznom, vagy teljesen máshol keressem a magyarázatot a furcsaságaimra?...

Szia! Bármit is válaszoljunk, szerintem neked már van válaszod arra, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni, hiszen sok munka van már ezek mögött az emlékek és gondolatok mögött, nem?
A legérdekesebb a darazsas álmod volt számomra, jártál már pszichológusnál?

Persze, sok munka van mögötte, és nyilván kell is hogy ezekkel foglalkozzam. Visszatérő rémálmok pl. nincsenek ok nélkül. A bizonytalanság inkább az bennem, hogy jó helyen "tapogatózom"-e. Nekem a legmeghatározóbb a gyakori TV macis álom, mivel annyira intenzív, kellemetlen, viszolyogtató testi érzésekkel járt. Nem tudom, lehet-e ilyesmit álmodni visszatérően, ha nincs valós élmény alapja... Voltam már pszichológusnál egyénileg, csoportba jelenleg is járok, de ezzel a témával valahogy még nem jutottam előrébb.

doppelschlag, szerintem egy hipnózis, vezetett relaxáció segítene... nekem sokáig nem volt tiszta, hogy engem abúzáltak, azt se tudtam már, hogy megtörtént, mert elnyomtam, elfelejtettem, viszont egy kemény relaxáció után fokozatosan törtek fel az emlékek. leírhatatlanul kemény hetek voltak azok számomra, sokat sírtam, nem is tudtam, miért. tehetetlenséget éreztem, értetlenséget, és hogy miért most, hogyan tudtam elfelejteni, stb... szerintem a mai napig nem tudnék az abúzusról, ha a terapom nem vezet erre a terepre, és nem nyit meg.

Köszi!