Te hogyan gyógyulsz?

karácsony írta: Sunny még szerencse, hogy van egy ilyen oldal, egy kis sziget, ahová el lehet jönni, és meg lehet osztani, ami bennünk van. A te kirohanásaid, minket is megnyílásra ösztönöznek és jókat írsz, abban az értelemben, hogy közôs problémákkal kapcsolatban nyílsz meg. Mindez azt is mutatja, hogy képes vagy a gyógyulás útját végigjárni. Az okádás tényleg nagyon pontos megfogalmazás, én egy műszerre szoktam vágyni, ami kimutatja, hogy mi jár a fejemben, és akkor nem kellene beszélnem, mert láthatná egy monitoron a pszichológusom.

Hű, én attól megijednék.

Sunny írta: Rotebeete, jó olvasni, hogy van kiút ebből az egészből, mármint az evészavarból (bocsánat az off-ért a többiektől)! Köszönöm, hogy megosztottad! Én is vezettem régebben étkezési naplót az akkori terapeutámmal, és nem füllentettem benne. Akkor nagyon elnézőek voltak velem (a két pszichiáterem - aki a terapeutám volt, és a Doktornő, aki a gyógyszereimet írja), és egy ideig én sem igazán akartam meggyógyulni, úgy éreztem, hogy nem érdemlem meg az ételt, az életet, és halálra akartam büntetni magamat a szó legszorosabb értelmében. Majdnem sikerült...33 kg-san még csak a kardiológiára jártam, mert ödémásodtam, de legalább még jártam...a kórház előtti utolsó 2 hetet már az ágyamban fekve töltöttem pszichotikus állapotban, mert már felülni is alig bírtam, nemhogy járni. 31 kg-val (169 cm vagyok) kerültem kórházba az utolsó pillanatban, ahol megmentették az életemet. Már 1 hónappal korábban, a kardiológián megérintett a halál szele, de nem tudtam magamat "feloldozni"., pedig akkor már gyógyulni akartam. Amíg kórházba nem kerültem, addig nem volt, aki feloldozzon az önként vállalt "halálbüntetésem" alól, és megengedje nekem, hogy egyek, elhitesse velem, hogy EHETEK. Ott bent az orvosok feloldoztak, én pedig meg akartam felelni nekik.
Csak sajnos azóta eltelt 2 év, és a démonok újra visszaköltöztek a fejembe, "nem érdemled meg az ételt", "bűnhödnöd kell", "nem táplálhatod ezt a mocskot", stb.. De most idejében elkapott a Doktornőm, és nem enged egy bizonyos súlyhatár alá, mert azt mondta, hogy nem fog még egyszer mentővel a kardiológiára vitetni, és végignézni, ahogy meghalok. Sajnos most sem tudom magamnak megengedni az ételt, de a Doktornőmnek való megfelelési vágy motivál, mert nem akarom elveszíteni Őt + az, hogy annó, 2 éve teljesen tönkretettem magam körül mindenkit azzal, hogy a családomnak és a barátaimnak tehetetlenül végig kellett nézniük, ahogy majdnem meghalok. Ez borzasztóan bánt a mai napig, hogy ennek tettem ki őket, és nem akarom még egyszer... Őket is büntettem sajnos azáltal, hogy magamat büntettem. Sajnos az, amit a testemmel teszek, nem tud visszatartó erő lenni, pedig tisztában vagyok minden következményeivel (és rettegek is tőlük), de kell valaki, akiért/akikért érdemes...
Bárcsak el lehetne szublimálni úgy a világból, hogy az ember önmagán kivül nem büntet vele senkit...
(Elnézést az offolásért )

Szerintem egyáltalán nem offolás ez. És ne kérj elnézést, nekem pl. tök jó, hogy ezt így leírtad. Nekem a másik oldalról vannak evésgondjaim, azaz túl sokat eszem. De amit leírtál itt, abban egy az egyben magamra ismertem. A saját gondolataim, érzéseim köszönnek vissza benne. Annyi a különbség, hogy igazából rajtam kívül a kutyát se érdekli, hogy meghíztam. Viszont tudom azt is, hogy magamért nem tudnék lefogyni. Kellene valaki, akiért megtenném, valaki, akiben megbízom, akinek meg akarok felelni. De nincs. Nem is akarok amúgy ezzel senkit terhelni, mert nagyon nagy terhet raknék ezzel mások vállára.
Viszont érdekesnek találom, hogy az étkezési problémákat a másik oldalról, azaz a hízás oldaláról sokkal toleránsabban kezelik még az orvosok is. Talán a sok orvos közül összesen egyetlen orvos mondta, hogy jó lenne, ha tudnék fogyni, a jelenlegi háziorvosom. De ő is nagyon megértő velem, mert ő maga is túlsúlyos, és megérti, ha nem megy.

A szégyenérzetem volt az , ami azt mondatta velem, hogy nincs miért tovább élnem...borzasztó volt...húzott a Duna, vagy a 4. emeletről a földszint...megértem, amit mondasz.....mára már sikerült elengednem a dühömet apámmal , de az a legfontosabb, hogy magammal szemben is....

nekem a kutyám segít sokat és az, hogy a családomra nem ellenségként tekintek, hanem megpróbálok velük túljutni ezen az egészen. 1,5 év után végre ott tartunk, hogy 4-en el tudunk menni terápiába. nekem az az alap világnézetem, hogy az ember nem úgy születik, hogy ilyeneket tenne a másikkal. utánozva tanuló lények vagyunk, azaz, apám azért tett velem ilyeneket, mert vele is ilyenek és hasonló szörnyűségek történhettek. ő már nem él, de ha a családommal végig tudunk menni ezen közösen, akkor apámat is jobban meg fogom érteni önmagam által és a húgom, bátyám, anyám is esélyt kap egy teljes életre. nekem csak így van értelme. úgy ha közösen képesek vagyunk szembenézni egymással és azzal, hogy mi volt a valóság, amiben mindannyian felnőttünk / éltünk. e nélkül csak magamban kutakodnék és a millió lehetőség közt vergődnék. és azok a barátaim, akik az elmúlt 1,5 évben nem hagytak el annak ellenére sem, hogy nem tudják átérezni min megyek keresztül és annak ellenére sem, hogy sokszor ez koordinálatlan dühvel és igazságtalan vádaskodásokkal jár. a több száz ismerősből maradt 3-4 ember. de ők sokkal inkább vannak, mint előtte bárki is.

Koppány írta: ha a családommal végig tudunk menni ezen közösen, akkor apámat is jobban meg fogom érteni önmagam által és a húgom, bátyám, anyám is esélyt kap egy teljes életre. nekem csak így van értelme. úgy ha közösen képesek vagyunk szembenézni egymással és azzal, hogy mi volt a valóság, amiben mindannyian felnőttünk / éltünk.

Nagyon igaz kedves Koppány, sokat fogtok sírni, de együtt és nem külön "matematikázni" rejtelmeken és titkokon tépelődni. Úgy tűnik, hogy mindig is összetartoztatok, ha erre el tudtátok szánni magatokat. Lelkierőt és jó pszichológust kívánok hozzá!

Alaine: nem volt egyszerű küzdelem sem magammal, sem a családommal, hogy eljussunk ide. de igen, engem is meglepett, hogy támogatnak és velem jönnek. mondjuk ehhez az is kellett, hogy én képes legyek megnyílni előttük és őszintén elmondani nekik mindent. az, hogy mertem bőgni előttük és feladtam minden védekezésem, többet ért minden másnál. köszönöm, hogy írtál.

Karácsony, megpróbálom itt folytatni a másik (Történetek) topicban kezdett levelezésünket.

Beleolvasgattam a Trauma és gyógyulásba. Annak nyomán úgy látom, hogy a gyógyulás fázisában vagyok. Nem csak a körülményeim változtak meg, hanem én is. Pl. a barátomat elég sokszor nevelgetem. Már nem engedem, hogy bántson, akárki az illető. A barátomnak is voltak dolgai, meg lennének, de megneveltem, nevelem! Egy csomó dolgot kikértem magamnak, hogy ezt v. azt ne mondja pl, mert rosszul esik, bunkóság, ilyesmi. És megtanult tisztelni. De ehhez előtte nekem kellett tisztelnem magamat szerintem, hogy ilyeneket elvárjak tőle.

Lehet, hogy az is segített saját magam tiszteletében, hogy a barátnőm egy olyan ember, aki rengeteg embert mozgat, és közben egy nagyon jó ember, tele kommunikációs tapasztalatokkal, a szakmájából kifolyólag. Az, hogy ő engem felkarolt, a barátjának tekintett, szerintem óriási gyógyító erővel rendelkezett önmagában. Ill. mindez jelen időben is. Még akkor is, ha nem a pszichológusoktól tanulta a hitelességet, a jóságot, meg az asszertivitást.(önérvényesítés). Tehát úgy látom, hogy az embernek a gyógyulásának forrása nemcsak szakembertől, hanem jó, normális embertől is származhat.

És nem mellékesen a mostani barátom életemben először olyan ember, aki leginkább önzetlenül szeret, és egészséges lelkületű. Az, hogy én is szeretem őt, az csak a grátisz neki, mindig azt fejezi ki. .
(Az előtte levő kapcsolataim mind manipulatívak, kihasználóak voltak, komoly lelki defektusaik voltak..)

Nagyon örülök, hogy elolvastad, és határozottabb képet kaptál. Ezért gondoltam először h gyógyulsz, csak aztán elbizonytalanodtam.
Nekem még nagyon sokat számítanak a körülmények, és még azt sem tudom, h milyen leszek egy párkapcsolatban. Én dolgozom ezen, hogy belül, ha baj van bele tudjak kerülni a boldogság tudatállapotába vagy a nyugaloméba.
Azérz gondolkodsz még azon, hogy beszélj valakivel vagy akkor most sikerült is eldöntened?

Még nem tudom pontosan. Most összezavart, hogy 3 hónapig minden csupa happy volt, és most 2-3 hete(?) kicsit összezavarodtam. Neked van róla sejtésed, hogy miért esik vissza az ember?

Egy barátom bipoláris. Neki litiumos gyógyszert kellene rendszeresen szednie erre. Mert hol a fellegekben hol a pokol bugyraiban vergődik. De elege van a gyógyszetekből épp. Egy csomó mindent összevissza szedett,ani kellett volna azt meg nem. De most rendszeresen járogat pszichohoz, mert ezzel a problémával tb alapon járhat.
Szóval nem tudom. Feldmárnak sok dologban igaza van mégha őrültnek is tartják páran...minden lelki eredetű csak azt nem tudom h visszahat e az agyi elváltozásra, ha azt kezelik, ami okozta.

Hát, én mindenféle csodabogarakban, és csodákban is tudok hinni, ha úgy találom.. Feldmárt most megnéztem a Wikipédián. Érdekes, és csuda tudja, nyitott vagyok mindenre, amiről nem bizonyosodott be számomra, hogy rossz. Én -most gondoltam utána-, hogy már 14 éve szedek gyógyszereket, de azóta viszont elhanyagolható a terápia mennyisége, ezelőtt terápia volt, nem gyógyszer. Egy idő után nem használ semmi, sőt árt.
A pszichiáterem nekem azt mondta, hogy nem a klasszikus bipoláris vagyok, csak ahhoz hasonló érzelmi zavaraim vannak. Tehát a "csupa happy" azért nem volt egy olyan óriási feldobottság. Csak szimplán egyensúlyban éreztem magam. Most meg olyan, mintha "piszkos lenne az üveg", amin nézek kifele a fejemből. Eltűnt az előtte elég világos célom, így a motiváció is. És közben ugyanazokat a gyógyszereket szedem.
Olvastam a Rados Virág Bipoláris könyvét, utána is megállapítottam, hogy még egy tisztességes diagnózist sem tudok kapni, tehát valami UFO vagyok..

Szerintem mindenre van orvosság, főleg, hogy ilyen sokat haladtál az életeddel!
Tesztet töltettek már ki veled? Nekem a legutóbbinál olyan állítások voltak, h mondtam a mókusnak h nem értem:) mik ezek...az egyik ilyen volt, h ufónak érzem magam...most már akkor kezdem kapizsgálni:)
persze viccet félretéve, lehet h vkivel meg kéne beszélned ezt a gyógyszerügyet. Elvileg lehet a tüneteket minimalizálni. De ha nincs is ilyen bajod, jó lenne a végére járni.
A hangulatingadozás még nem minden, nekem is van. És nem szedek gyógyszert csak teázom. De járj a végére.

Köszönöm, Karácsony! Itt most többetektől megkérdeztem a pszichológust, gyógyszarokat, és ma reggelre arra az elhatározásra jutottam, hogy kell a pszichológus. Volt egy álmom is, hogy valahol hiányzik a bőröm.. (Védelmi vonal..)

Persze, millió tesztet csináltak velem már életem folyamán. Kijött mindenféle brutális állapot. Vagy a szakértelem hiányzott az utóbbi időkben, vagy a lelkesedés hiánya a szakemberek részéről, vagy is-is.

Volt olyan pszichológus az utóbbi években, akinek elmondtam, hogy épp pasi hiányom van, erre ajánlott egy szuper vibrátort.. Szerintem már magam sem hittem el, hogy van normális szakember, de ahogy olvaslak Titeket, rá kell jönnöm, hogy meg kéne találni mégis azt az egyet, amelyik ért engem a mostani állapotomban..

Ez egy jó döntésnek tűnik Alicia.
A tesztekhez még annyit, tudom, hogy sokan dolgoznak vele, és ad egy világos képet. De nem hiszem, hogy a tesztek felkészültek arra, hogy a paciens lehet jobb vagy rosszabb passzban és ahhoz mérten tölti ki. Lehet, hogy egy jó mankó, de ha valaki, egy szakember pl., erre szűkül rá, azt veszélyesnek tartom. Én egyrészt nem értettem a kérdéseket. Aztán valamelyik olyan önismeretet kívánt, ami nekem nem is volt meg, csak rátippeltem. Aztán egy másiknál az aktuális állapotomat mértük fel. És aztán megbeszéltem a pszichológussal, hogy nem értettem a kérdéseket, tényleg nem! És azt is, hogy hogy lehetnek öngyilkossági gondolataim, mert ugye a teszt nem mutatta, hogy az állapotom ilyen lenne. És igen, mert akkor egy normális pillanatomban voltam, de amint tudatállapot szűkülésem van, már megjelenik menekülési megoldásként, eszembe jut. Hála a jó égnek eleget dolgoztunk most ezen, és tünetmentes vagyok ezen a téren kb. 4 hete már.
Most viszont el kell mennem egy csomó testi kivizsgálásra.
Szerintem ez az egész vica versa. A pánikrohamot előidézheti a magas vérnyomás is, viszont a magas vérnyomást a magas stressz szint emeli meg.

Szerintem, ahogy Süni is írta a másik topicban, ezt a gyógyszer dolgot komolyan kell venni. Nem tudhatod, hogy a belső állapotod, vagy a gyógyszer nem szedése, szedése, jó vagy rossz gyógyszer okozza az állapotodat, hangulatváltozásaidat. Vagy épp az, hogy az abúzust nem dolgoztad fel. Ehhez viszont nem értek, mi a folyamat, mert én is benne vagyok még nyakig.

Köszönet mindenkinek, aki tegnap (előtt, után..) hozzám szólt!!! VAN TERAPEUTÁM!!! HOLNAP IDŐPONTOM IS LESZ!!!!