Kötetlen beszélgetések, üzenetek

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/eroszak_g...bolni_akart/2412545/

kv írta: Találtam Lányok egy aranyos videót cikkel együtt, és bár nem tudok angolul, még így is értettem... egy kicsit nekünk szól úgy érzem.

doily.hu/2015/01/06/igy-reagalnak-kisfiu...ni-eroszakrol-video/

Ez létezik magyar felirattal is. Viszont én egyáltalán nem tartom olyan jónak. Itt van egy vélemény róla, kicsit drasztikus, de érdemes eltekinteni a stílustól, mert szerintem nagyon jól látja:

"AZ IGAZI FÉRFI NEM ÜT MEG, CSAK MEGFOGDOS ÉS KÖRBENYAL
Vagy akkor hogy van ez? És ez a lány vajon mit gondol erről? És miért nem ütjük meg őt? Ja, mert szép? Akkor a csúnyát lehet? Mustráljuk, gusztáljuk együtt a felnőttel (mi tetszik benne)? És a felnőtt férfi (!!!) instruálja a kisgyereket zaklatásra (puszild meg)?
Mi ez a FOSADÉKHÁNYÁS???
Az eszem itt kihullik a fejemből komolyan mondom!
(Igazi férfiak... nahiszen!)" (Forrás: Gumiszoba; Facebook)

Van itt egy hosszabb cikk is a témában, facebookos ez is, nem tudom, lehet-e látni regisztrálás nélkül is.

www.facebook.com/feminizmus/posts/781783865228279

Hát nem tudom.

Elsőre aranyos ez a videó, mert édesek a kölykök. Aztán ha az ember kicsit jobban belegondol... Vajon mind ilyen? Vajon az, amelyik később abuzál, erőszakol, az ilyen édes kisgyerek volt? Közhelyek...
Az unokatestvérem alig volt ezeknél a fiúknál idősebb. Kb annyi lehetett, mint a lány, én meg annyi, mint a kisfiúk a filmen. Igaz, nem ütött meg. Az jobb lett volna.

Igaz, némelyik már 3 évesen is kis terrorista.

sziasztok ,jól belázasodtam éjjelre,lehet tudat alatt kicsit besokkaltam a kedves kolleganőim szemét húzásaiból.így legalább pihenhetek kicsit.Amúgy megdöbbentő hogy a mostani kamaszfiúk mekkora bunkó parasztok és ezekből lesz a jövő generációja.Annyi az empátia bennük mint egy kiskanálba.

rini írta: sziasztok ,jól belázasodtam éjjelre,lehet tudat alatt kicsit besokkaltam a kedves kolleganőim szemét húzásaiból.így legalább pihenhetek kicsit.Amúgy megdöbbentő hogy a mostani kamaszfiúk mekkora bunkó parasztok és ezekből lesz a jövő generációja.Annyi az empátia bennük mint egy kiskanálba.

Nemcsak a fiúk, sajnos.

Én mióta hazajöttem, sokk alatt vagyok.
Ne bántsatok érte, kérlek, de nagyobb csalódás ért otthon, mint vártam. Nem kellettem apámnak. Én lelkiekben arra készültem a terápián, hogyan védhetem magam egy esetleges helyzetben, mit tehetek... erre került engem. Annyira zavart, hogy már én kerestem a társaságát, közelséget akartam, beszélgetni, együtt lenni. De ő nem akarta.
És tudjátok, mik fordultak meg a fejemben? Hogy már biztos nem szeret, meg hogy nem kellek neki... El sem tudom mondani, micsoda borzalom volt ezeket a gondolatokat tudatosítani magamban, hisz ez beteges. Erre vágyom gyerekkorom óta, hogy normális apám legyen, aki nem terrorizál, nem fenyeget, hanem csak úgy szeret, mint ahogy kellene.
Picit beszélgettem vele a terveimről a jövőre vonatkozóan, ő pedig elmondta, hogy ő már nem tudja, mit akarok, és hogy jó úton járok e. Ezen vitatkoztunk, amikor én ott hagytam. Aztán amikor elköszöntem tőle, azt mondta, ne haragudjak rá, nem akart megbántani, ő csak jót akart nekem.
Nekem ez sok volt. Túl sok. Egyrészt nem bánt, és még bocsánatot kér?? Nem akarom hosszan ecsetelni, apám soha nem kér bocsánatot, mert csak neki lehet igaza. És ilyen hihetetlen nagy változással kellett szembesüljek. Még mindig nem tudok ezzel mit kezdeni, és meg vagyok ijedve. Borzalmas érzés, senkinek nem kívánom átélni, hogy ilyen szinten megkérdőjelezze önmagát, a történteket. Nem tudom elhinni, hogy megváltozott. Mintha nem ő lett volna. Nem értem az egészet.

Kedves Rotebeete!
Nagyon fájdalmas tud lenni a változás, de ugyanakkor ez visz mindenkit előre. Tudom, hogy attól még ez most nagyon rossz lehet. Ne félj, csak kapaszkodj a terápiába, vagy amibe, akibe tudsz, ha van Istened, abba..
Apád tud a terápiádról? Ha tud, akkor kénytelen volt önkritikát gyakorolni, mert tudhatja azt is, hogy ez büntetés alá esik. Sajna én nem ismerem az előzményeket, hosszú idő után vagyok itt megint. Ha ott vagy a történetek közt, mindjárt elolvaslak.

rotebeete írta: Én mióta hazajöttem, sokk alatt vagyok.
Ne bántsatok érte, kérlek, de nagyobb csalódás ért otthon, mint vártam. Nem kellettem apámnak. Én lelkiekben arra készültem a terápián, hogyan védhetem magam egy esetleges helyzetben, mit tehetek... erre került engem. Annyira zavart, hogy már én kerestem a társaságát, közelséget akartam, beszélgetni, együtt lenni. De ő nem akarta.
És tudjátok, mik fordultak meg a fejemben? Hogy már biztos nem szeret, meg hogy nem kellek neki... El sem tudom mondani, micsoda borzalom volt ezeket a gondolatokat tudatosítani magamban, hisz ez beteges. Erre vágyom gyerekkorom óta, hogy normális apám legyen, aki nem terrorizál, nem fenyeget, hanem csak úgy szeret, mint ahogy kellene.
Picit beszélgettem vele a terveimről a jövőre vonatkozóan, ő pedig elmondta, hogy ő már nem tudja, mit akarok, és hogy jó úton járok e. Ezen vitatkoztunk, amikor én ott hagytam. Aztán amikor elköszöntem tőle, azt mondta, ne haragudjak rá, nem akart megbántani, ő csak jót akart nekem.
Nekem ez sok volt. Túl sok. Egyrészt nem bánt, és még bocsánatot kér?? Nem akarom hosszan ecsetelni, apám soha nem kér bocsánatot, mert csak neki lehet igaza. És ilyen hihetetlen nagy változással kellett szembesüljek. Még mindig nem tudok ezzel mit kezdeni, és meg vagyok ijedve. Borzalmas érzés, senkinek nem kívánom átélni, hogy ilyen szinten megkérdőjelezze önmagát, a történteket. Nem tudom elhinni, hogy megváltozott. Mintha nem ő lett volna. Nem értem az egészet.

Most elolvastam a történetedet is. Jócskán van mit feldolgoznod, nagyon brutális az egész. A gyereknek egy biztonságot adó fészek helyett két "dilis" (bocs), talán inkább infantilis, de sérült szülő fogadja, és olyanokat kellett megtapasztalnod, amik nem gyereknek valók. Összekeveredett benned az apai szeretet vágya, megélése a szexualitással. Dehát ezt szerintem Te is tudod, csak azért írom, hogy megerősítselek abban, hogy gyógyulni kell, és örülj, ha van kinél, hol, és van pénzed rá, mert nekem pl. nincs már. Használj ki minden kapaszkodót, de ezt már írtam.
Teljesen normális a történtek után, hogy össze vagy zavarodva, és ellentmondásos érzéseid vannak az apád felé. Én nem ítéllek el.

Elszállt, amit írtam...
A lényeg, apám életekért is felelős. Egy számomra közel álló személy öngyilkos lett miatta. És én láttam, hogy lógott az illető a ház előtt... Egy nagyon fontos személy, és nem sírtam. Azóta se sirattam el. Asszem nem tudtam ezt felfogni 9 évesen.
De a kiskutyáim haláláért is felelős. 5 évesen előttem lettek lelőve... BUMM! Még a mai napig visszhangzik a lövés a fejemben. Ordítottam, sírtam. Aztán kaptam egy pofont, hogy fogjam be a számat, mert én is így járok. De szerintem nem jutott el az agyamig, hogy ez azt jelentené pontosan, hogy engem is lelőne. De féltem. Csak az érzés volt ott, de nem a konkrét félelem. Mert nem tudtam, mitől félek. Ezek annyira belém égtek ezek a dolgok, hogy nem tudom elhinni, hogy változik. Nem tudom elhinni.

rotebeete írta: Elszállt, amit írtam...
A lényeg, apám életekért is felelős. Egy számomra közel álló személy öngyilkos lett miatta. És én láttam, hogy lógott az illető a ház előtt... Egy nagyon fontos személy, és nem sírtam. Azóta se sirattam el. Asszem nem tudtam ezt felfogni 9 évesen.
De a kiskutyáim haláláért is felelős. 5 évesen előttem lettek lelőve... BUMM! Még a mai napig visszhangzik a lövés a fejemben. Ordítottam, sírtam. Aztán kaptam egy pofont, hogy fogjam be a számat, mert én is így járok. De szerintem nem jutott el az agyamig, hogy ez azt jelentené pontosan, hogy engem is lelőne. De féltem. Csak az érzés volt ott, de nem a konkrét félelem. Mert nem tudtam, mitől félek. Ezek annyira belém égtek ezek a dolgok, hogy nem tudom elhinni, hogy változik. Nem tudom elhinni.

Rotebeete, én is átéltem hasonlókat. Nekem a kedvenc cicáimat ölték meg a szüleim, bár titokban, de nagyon fájt, mert akkor, az egyiknél, úgy éreztem, csak az a cica szeret engem, senki más.
Amikor hosszú a rossz időszak, idő kell a változáshoz. De eljön majd, ne félj! Csak tarts ki, és próbáld elhinni, hogy eljön a jobb időszak. Én 1 év után nemrég főzni kezdtem megint. Azt hittem, ilyen már sosem lesz. Bár most kicsit visszaestem megint, de visszatekintve látom, hogy egyre több a jobb időszak.

Rotebeete, tényleg borzalmasak az apád tettei.. Nem tudok mit mondani rá.

Én depizek, meg semmi ilyesmi. Tervezem a jövőm, orvosira készülök, jókat sütök-főzök, vannak barátaim, jól megvagyok.
Általánosságban nem érzem magam rosszul, csak most hitetlenkedem és nem értem az otthon történteket. Most éppen eléggé el vagyok foglalva, mert le kell adni a képzésekre a jelentkezést, összeállítani a leadandó motivációs leveleket, önéletrajzokat, stb... Májusban költözöm, munkát is kell majd keressek júniustól...Úgyh most mindenféle sürgős dolgom van.