Orvos, gyógyszer

Jajj ettől én is félni szoktam, hogy mikor mond ilyesmit a pszichológus. Múltkor leginkább ez vágta ki a biztosítékot nálam, amikor kiborultam.
Nekem úgy ajánlott a pszichológusom pszichiátert h ők ketten ismerik egymást. Ettől függetlenül nem mentem. De a te esetedben érdemes lenne nem előtted bizalmatlanságot kelteni, hanem nekik egymás között egyeztetni. Meg ne neked elmondva bírálják felül egymás munkáját, m többet ártanak, mint használnak.
A rosszullétbe én is vissza szoktam esni, de egyre erősebben birkózom meg vele. Rengeteget számít az alvásmennyiség és az endorfin felszabadulásának gyakorisága.
Szóval Május olvass nézz nagyon vicces dolgokat és gyakorold a gondolatcserét a fejedben. Tudom tök nehéz, de ezek a gyógyszerek szart sem érnek önmagukban.

Másikban válaszolok!

Finoman kritizált?
Etikáltan. És szakmai inkompetenciát mutat, na és persze némi instablitást a személyiségében. Nem lehet másikhoz menni?
Én néha úgy érzem, hogy a pszichiáter által képviselt (neuro)kognitív/behaviorista megközelítés ugyanarról beszél, amiről az analitikus, csak más terminust használva, másfelől megérkezve. Néha meg úgy érzem, hogy tök jól kiegészítik egymást.
Meg hogy nem hisz neked? Messziről el kell kerülni.

Most nem tudom,h hova írjak. Én pl. bármivel vissza tudok zuhanni. Valaki beszélt nekem az aidsről..mára nálam ezzel kapcsolatban elfajult a helyzet annyira, h előkerestem régebbi, tavalyi, részletes vérvételeredményt és az összes netes oldalt felkutatattam ismét, h mik a tünetei. Most épp ott tartok, hogy előrehaladott aidses vagyok és a hatter.hu oldalon megnéztem, hogy hova tudok elmenni szűrésre. Mert az eredményeim ugyan nem nagy mértékben, de pont úgy kezdtek eltérni, mint egy Aidsesnek. Ha nem az van akkor hpvm van. Már elkezdtem feldolgozni h 5 év múlva meghalok és ezért amíg élek utazni fogok. De előtte jövő héten megyek egy sürgősségi tesztre. Nekem ehhez a folyamathoz annyi elég volt, h az illető azt mondja nekem, h könnyen elkapható vérvételen. Már voltam futni is meg iszok mindenféle immunerősítő teát.Nekem rendszeresen kell vérvételre járnom. Na ebből az örvényből most semmi nem tud kiszedni cs ha elmegyek egy vizsgálatra.

Karácsony, én pár hete "leukémiás voltam". Aztán a 2. vérvételből kiderült, hogy dehogy. Lehet, hogy hülyeség, amit írok, de talán nem véletlenül gondoljuk, hogy a vérünkben van a baj, szokták mondani az abúzusra, hogy vérfertőzés... Nekem a gyógyszer segített, nem szorongtam annyira, most persze magamnak mondok ellent, csak az a baj, hogy "visszamásztak" szorongások.

Pipacs, nem tudom, képes lennék-e új pszichiáterhez menni, megint elmondani elölről mindent, megint bízni valakiben. Úgy éreztem, a mostani pszichiáter kicsit felülbírálja a pszichológusomat, akinek a módszerében én bízom. Talán nem pont ezért nem lehet kétfelé járni, mert egy ember mellett teszem le a voksot. Neked nem volt olyan, hogy a pszichiáter beleavatkozott a terápiába? Nekem most a végén mondta a pszichiáter, mert látta, hogy nem tetszik, ahogy viselkedik, hogy nem akarja összezavarni a terápiákat. Azért összezavarta.

Nem avatkozott bele, nem is kérdezett felőle. Nem is tetszett volna, ha beleavatkozott volna, neki nem is kell sokat tudnia a terápiámról... Arra emlékszem, hogy egyszer azt mondta, hogy ne aggódjak, amikor rosszabbra fordulnak a tünetek, most már leszek vele egyedül. Meg azt is mondta, hogy a gyógyszeres kezeléssel megtámogatjuk, kiegészítjük a terápiát.

Utálom a gyógyszerszedést, lelki tortúra, amikor be kell vennem. És tartok a pszichiátertől, a héten kellene mennem. De nem akarok vele beszélni. És rossz kedvem van.

Anoni Mara írta:

Május írta: Utálom a gyógyszerszedést, lelki tortúra, amikor be kell vennem. És tartok a pszichiátertől, a héten kellene mennem. De nem akarok vele beszélni. És rossz kedvem van.

Beszéld át vele, hogy milyen fenntartásaid vannak. Keressetek egy közös megoldást.

Megbeszéltük az összes fenntartásomat a gyógyszerrel kapcsolatban. És többet kell szednem Csak sajnos teljesen logikusak voltak az érvei, hogy miért kell több. Nagyon érdekes volt, amit a szorongásról mondott, hogy mindenkinél más tüneteket okoz. Nekem kényszeres dolgaim vannak, gondolatok, cselekvések és rémálmok. Gyerekkorom óta evészavaros vagyok, de most nagyon gáz. És gyerekkoromban is voltak kényszereim...

Régebben Pipacs írt olyasmit, hogy a gyógyszer nem oldja meg a problémákat, csak segíthet abban, hogy a pszichológussal megoldjuk. Lehet. De olyan ambivalens érzéseim vannak. Sokszor úgy túl lennék már ezen az egészen, hogy ne ez töltse ki a napjaimat, hogy mi történt régen, elfáradtam... De abban is kételkedem, hogy jár-e nekem, hogy jól érezzem magam...

Május mizujs gyógyszerügyben? Most, hogy emeltétek jobban vagy?

karácsony írta: Május mizujs gyógyszerügyben? Most, hogy emeltétek jobban vagy?

Kedves, hogy kérdezed!

Nagyon nehéz ezt bevallanom, de jobban vagyok. Azóta kellett emelni még egy kicsit. Nincs semmi mellékhatása, csak hatása. Jobban tudok gondolkodni, nem mindig a múlt körül forognak a gondolataim, jobban tudok koncentrálni, aktívabb lettem, nincs pánik, kicsit jobban alszom. Az evés még mindig zűrös, de picit az is javult. És jobb lett a kapcsolatom a pszichológussal. Jobban tudok beszélni vele/nála, kevésbé vagyok gyanakvó, egyáltalán nem gondolok arra, hogy ártani akar nekem.

Persze még minden nap nagy küzdelem a gyógyszer beszedése, egészen abszurdnak hat, hogy gyógyszer szedek. Meg szoktam azt érezni, hogy bekoszol a gyógyszer, pont úgy, mint az étel, hogy koszos lesz tőle a vérem. Nem is mindig sikerül bevenni. És az viszont minden nap eszembe jut, hogy szabad-e nekem nem szorongani, szabad-e jobban érezni magam. Meg hogy mi jön majd, mi lesz a jövő, meddig kell szedni, utána mi lesz... Néha szívesen tartanék szünetet a gyógyszerszedésben, hogy tiszta legyek...

Hát így....

Ma megint begörcsölt a hasam a szorongástól, megint fuldokoltam, sírtam, visszajöttek az önpusztító gondolataim - beszéltem telefonon egy pszichiáterrel, egy újjal. Mindent értettem, amit mondott, barátságos volt, pedig eléggé összevissza beszéltem.
De meddig lesz ez így? Van ennek vége? Ez volt az első kérdésem is itt a fórumon másfél évvel ezelőtt....

Május írta: Ma megint begörcsölt a hasam a szorongástól, megint fuldokoltam, sírtam, visszajöttek az önpusztító gondolataim - beszéltem telefonon egy pszichiáterrel, egy újjal. Mindent értettem, amit mondott, barátságos volt, pedig eléggé összevissza beszéltem.
De meddig lesz ez így? Van ennek vége? Ez volt az első kérdésem is itt a fórumon másfél évvel ezelőtt....

Tök jó, hogy kerestél és találtál egy másikat, aki ráadásul még barátságos is!! Mikor mész hozzá? Remélem, minél hamarabb.

Ami a másik kérdést illeti, hát... én remélem, hogy egyre könnyebb lesz, és egyre jobban fel lehet majd szabadulni. Sosem szabad feladni.

Május írta: Ma megint begörcsölt a hasam a szorongástól, megint fuldokoltam, sírtam, visszajöttek az önpusztító gondolataim - beszéltem telefonon egy pszichiáterrel, egy újjal. Mindent értettem, amit mondott, barátságos volt, pedig eléggé összevissza beszéltem.
De meddig lesz ez így? Van ennek vége? Ez volt az első kérdésem is itt a fórumon másfél évvel ezelőtt....

Először ritkultak a "rohamok" (ezeket én így nevezetem), aztán gyors lefolyásúak lettek, aztán már azt gondoltam teljesen elmúltak, de most például a hétvégén hosszú idő után újra rosszul lettem. Persze most már nagyságrendekkel kevésbé viselt meg, mint régen és viszonylag gyorsan le is zajlott. A pszichiáterem a terápia végén elmondta, hogy ha ilyen előfordulna az nem jelent visszaesést és ha visszaesés is lenne, akkor sincs semmi baj, mert mint ahogyan korábban is segítséget kértem, ezt bármikor megtehetem nála is és másnál is. Azt mondta, az hogy segítséget kértem az nem a gyengeség, hanem az erő, a bátorság jele. Szóval, ha vége esetleg nem is lenne (csak amikor már mindennek vége), attól még teljes életet, emberhez méltót, hidd el lehet élni abúzus után is.
Kitartást, türelmet, bizalmat és hitet kívánok hozzá neked sok szeretettel!

2 hét múlva megyek az új pszichiáterhez.

De én nem akarok egész életemben pszichológushoz meg pszichiáterhez járni meg gyógyszert szedni meg ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Olyan selejtes érzésem van tőle, hogy selejt vagyok, aki nem életképes egyedül. Van, amiben már jobb vagyok, mint régen, de én olyan szeretnék lenni, mint mások. Akik nem szoronganak, pánikolnak, önpusztítanak pszichológus és gyógyszer nélkül. Nagyon-nagyon igazságtalannak érzem ezt az élettől.