Orvos, gyógyszer

Május örülök, hogy jobban vagy!
Kiscsillag lehet, hogy ugyanarról beszélünk. A kötődési zavarnak több vállfaja is van a pszichológia szerint. Hosszas önvizsgálat után mondtam ki magamnak ezt a problémámat és rákérdeztem anno a pszichológusnál is, aki igazolta a hipotézisem. Aztán utána is olvasgattam, és elég szegényes az irodalom róla vagy nem jött szembe velem még az, amit mondani tudnék róla.
Volt olyan, hogy rajongtam olyanokért, akiktől nagyon sok olyan dolgot kaptam, ami átsegített bizonyos szakaszokon.És beleépültek az ő kincseik az én énembe, amik meg tudnak tartani. Viszont azt, amire vágytam nem nagyon.

Május írta: Csak a gyógyszer testi részéhez szeretnék mondani valamit. Augusztus óta először ma éjjel aludtam. Felébredtem, de vissza tudtam aludni. Nem altató, csak szorongáscsökkentő.
Persze egész nap viaskodom, szabad-e, lehet-e nekem ezt. A másik gyógyszert még nem tudom.

Május, örülök neked én is!
A gyógyszer csak gyógyszer. Semmi más. Kémia, meg biológia. Nem csodaszer. Nem szabad meg megjár.... Az így van. A hatása is, az így van. A legjobb, amit ezzel tehetsz, hogy minden ezzel kapcsolatos félelmet, szorongást beviszed a terápiádba. Nálam így nyer értelmet legalábbis.
A terápiáddal hogy állsz?

pipacs írta:

Május írta: Csak a gyógyszer testi részéhez szeretnék mondani valamit. Augusztus óta először ma éjjel aludtam. Felébredtem, de vissza tudtam aludni. Nem altató, csak szorongáscsökkentő.
Persze egész nap viaskodom, szabad-e, lehet-e nekem ezt. A másik gyógyszert még nem tudom.

Május, örülök neked én is!
A gyógyszer csak gyógyszer. Semmi más. Kémia, meg biológia. Nem csodaszer. Nem szabad meg megjár.... Az így van. A hatása is, az így van. A legjobb, amit ezzel tehetsz, hogy minden ezzel kapcsolatos félelmet, szorongást beviszed a terápiádba. Nálam így nyer értelmet legalábbis.
A terápiáddal hogy állsz?

Jaj, nem tudom, úgy össze vagyok zavarodva. A pszichiáter szerint pszichoterápia is szükséges a pszichológussal, voltam nála, ő is így látja. Közben meg állandóan gyötörnek a kételyek, nem tudom, te/ti hogy vagytok ezzel. Ha gyerekkoromtól kezdve nézem, ez már a hatodik pszichológus/pszichiáter az életemben, ami szerintem nagyon sok. Időnként úgy látom, kívülről nézve tök átlagos életet élek, van komoly munkám, minden feladatomat megcsinálom, de néha meg iszonyú szorítás jön rám, minden kilátástalan és önpusztítok, a jövőre nem merek gondolni. Ha jobban vagyok, egész abszurdnak tűnik ez az egész, az abúzus, a gyógyszerszedés, a pszichológus, és olyan szeretnék lenni, mint mások, akiknek nincs ilyen az életében. Azt is szoktam gondolni, ha nem szedek gyógyszert, nem megyek pszichológushoz, akkor pont olyan leszek, mint mások, és nem választ el tőlük semmi.
Amikor utoljára voltam pszichológusnál, kifejezetten örült, hogy voltam pszichiáternél, mert aggódott értem, és sose szokott ilyet mondani. Amúgy kedves volt, olyan, mint régen, nem ellenséges meg szigorú, mint az utóbbi időben.

És állandóan kényszert érzek, hogy ne vegyem be a gyógyszert, nem is mindig sikerül, hogy kipróbáljam, nem vagyok-e jól nélküle is, meg hogy még mindig tényleg én vagyok én, nem lettem más ember a gyógyszertől.

Én is gyakran kételkedem. Hullámokban jön, van, hogy mást sem bírok hajtogatni, hogy mi van, ha csak én túlzom el az egészet, és valójában az egész egyáltalán nem is úgy volt, ahogy elmondom, emlékszem? Borzasztó.

A gyógyszerre visszatérve, szerintem pszichiátriai szer esetében nem érdemes félmunkát végezni. Ha elkezded, akkor szedd az előírt adagot, különben nem épül ki a hatása. Ez nem olyan, mint a fájdalomcsillapító, amiből talán fél is elég, mert enyhíti a fájdalmat. Ha meg nem tetszik a hatás, akkor abba is lehet hagyni. De mindig érdemes az orvosra támaszkodni ebben.

pipacs írta: Én is gyakran kételkedem. Hullámokban jön, van, hogy mást sem bírok hajtogatni, hogy mi van, ha csak én túlzom el az egészet, és valójában az egész egyáltalán nem is úgy volt, ahogy elmondom, emlékszem? Borzasztó.

A gyógyszerre visszatérve, szerintem pszichiátriai szer esetében nem érdemes félmunkát végezni. Ha elkezded, akkor szedd az előírt adagot, különben nem épül ki a hatása. Ez nem olyan, mint a fájdalomcsillapító, amiből talán fél is elég, mert enyhíti a fájdalmat. Ha meg nem tetszik a hatás, akkor abba is lehet hagyni. De mindig érdemes az orvosra támaszkodni ebben.

Az a baj, Pipacs, vagy inkább az az igazság, hogy tudom, hogy igazad van.

Azért nekem akadozó ez a gyógyszerszedés, minden alkalom kész lelki gyötrődés, pedig nem lettem tőle nyálcsorgató őrült, sőt, semmi különös, csak nem feszülök annyira, ha beveszem.
Ma az jutott eszembe, nézhetem akár úgy is, hogy már két segítségem van, a pszichológus meg a pszichiáter. Ettől persze lecsapott a bűntudat, hogy nem érdemlem meg, nekem szenvednem meg bűnhődnöm kell, amíg élek, mert az vagyok igaziból én, és ki leszek, mi leszek, ha elmúlik a szenvedés. Elég félelmetes.

Ez most nem kötődik annyira szorosan a témához, de valami hasonlót érzek. Néhány dologban már látom, hogy nem működöm jól, és már nem is akarok ugyanúgy működni, viszont nem tudom, hogy kellene. Eszköztelen vagyok néhány régi, ismerős, bejáratott szituációban. Lebegek. Ez szorongató. Sem régi nem vagyok, sem új.

pipacs írta: Ez most nem kötődik annyira szorosan a témához, de valami hasonlót érzek. Néhány dologban már látom, hogy nem működöm jól, és már nem is akarok ugyanúgy működni, viszont nem tudom, hogy kellene. Eszköztelen vagyok néhány régi, ismerős, bejáratott szituációban. Lebegek. Ez szorongató. Sem régi nem vagyok, sem új.

De, szerintem azért kötődik. A gyógyszer kémia, ok, de van lelki oldala is, ami nekem szorongásos. Mert hogy megy utána az élet? És te gyógyszer mellett már sosem vagy rosszul, mármint nincsenek rossz gondolataid meg érzéseid, mint előtte? És honnan lehet tudni, meddig kell szedni? Ha beveszem, jobban vagyok, és az jár a fejemben, talán már el is múlt minden rossz, abba lehet hagyni. Rákattantam a témára, naponta ezermilliószor erre gondolok.

Hát a gyógyszer nem szüntette meg a tüneteket, csak elviselhetővé tette őket. De még így is vannak rossz napok. Ez az egész hét rosszabb volt megint. Nem vészesen, de volt néhány rázós éjszakám. Úgyhogy tényleg nem varázsszer
Azt, hogy meddig kell szedni, szerintem majd megint a háromszög dönti el, közösen. Nekem néha eszembe jut, hogy talán már nem is kellene, aztán jönnek a rázós napok, és olyankor azért emlékszem, milyen volt a gyógyszer nélkül. Alig tudtam működni a hétköznapokban.

Pipacs te pontosan mit értesz az alatt, hogy rázós napok és éjszakák? És pontosan mióta tart ez a szakasz? És milyen intezitású?

Ez az egész akkor kezdődött, amikor elkezdtünk mélyebbre ásni a terápiában, nagyjából egy éve. Aztán durvult a helyzet folyamatosan, ez vezetett a gyógyszer ötletéhez is. Azóta csökkentek a rossz időszakok.
Éjszakánként gyakran voltak pánikrohamaim (alvás közben), rémálmok, emlékbetörések, ezek után napközben sokat és erősen szorongtam meg voltam disszociatív. Ez sokat javult a terápia és a gyógyszer hatására, de van még min dolgozni.... Könnyebb lett, de még mindig nagyon nehéz.

pipacs írta: Ez az egész akkor kezdődött, amikor elkezdtünk mélyebbre ásni a terápiában, nagyjából egy éve. Aztán durvult a helyzet folyamatosan, ez vezetett a gyógyszer ötletéhez is. Azóta csökkentek a rossz időszakok.
Éjszakánként gyakran voltak pánikrohamaim (alvás közben), rémálmok, emlékbetörések, ezek után napközben sokat és erősen szorongtam meg voltam disszociatív. Ez sokat javult a terápia és a gyógyszer hatására, de van még min dolgozni.... Könnyebb lett, de még mindig nagyon nehéz.

Hú, Pipacs, most megkönnyebbültem ettől. Nálam is pont így volt. Nyáron lett nagyon rossz nekem, a pszichológus szerint akkor romlott látványosan az állapotom. Beszéltünk róla, és akkor jött ez, amikor részletesen kezdtem beszélni a gyerekkoriról, akkor jöttek a pánikrohamok, a vagdosás, evészavar, akkor mondta először az orvost. Én azóta őt hibáztattam, hogy keveredhettem ilyen állapotba pszichológus mellett, hogy nem jobban lettem, hanem rosszabbul. Azóta rengetegszer beszippant a szorongás, megszűnik tér és idő, és csak az eszeveszett félelem marad. Ő azt mondta, ha az ember nem tudja magát megnyugtatni, akkor kell valami, ami segít megnyugodni, mert terápia közben is csak szorongok és gyanakvó vagyok, alig lehet velem beszélni. Akkor lehet, hogy nem ő a hibás, hanem a dolgok természete ilyen?

Nekem ugyanez volt. Álmomból is felkeltem a pánikrohamra. Az a legrosszabb.
Ez az egész a teljes identitásvesztés állapota térben és időben egyszerre.

Szerintem a terápia természete ilyen. És ez akármilyen rossz, szerintem mégis minden azért jön elő, mert van valaki, aki most segít küzdeni. Ezek mind megtörténtek egyszer, csak senki nem vette észre/nem vette komolyan/nem akart segíteni, magunkra hagyott a környezet. El is kellett mindent mélyre temetni. Most pedig minden újra ránkszakad. De most már nem egyedül küzdünk. Vagyis remélem, hogy ez ennek az egésznek az értelme.
Mostanában olyan testi tüneteim jönnek elő, amik utoljára gyerekkoromban jelentkeztek, és én senkinek nem mertem róluk szólni. Mintha újraélném az egész gyerekkoromat, részletekben.

Kicsit csitult a szorongás, hogy gyógyszert szedek. Nem mindig sikerül bevenni, de zömében igen. Nagyon furcsa érzés, idegen, szokatlan, hogy nem feszül állandóan az összes izmom, nem állok ugrásra készen, hogy baj lesz. De azért fura, mint amikor az ember a hosszú haját hirtelen levágatja rövidre. És az a legfurcsább, hogy én azt hittem, a feszülős-görcsös érzés a normális, gyerekkorom óta éreztem, azt hittem, hogy mindenkinek ilyen érzés a teste. Szóval most annyira ezen nem szorongok, de biztos fogok találni valami szoronganivalót....

Találtam is. Mi van, ha egész életemben szednem kell? Mi van, ha most szedem és jobb, és egyszercsak elmúlik ez a jobb, és visszajön a régi rossz? Vagy mi van, ha a pszichológus úgy gondolja, hogy a gyógyszer mellett ő nem kell, és elküld? Azt mondta ugyan, hogy a gyógyszer mellet is kell terápia, de mi van, ha meggondolja magát? És különben, egyáltalán, mi lesz???