A terápia értelme

Igen gyerekként nem mondtam el. De egy anyának észre kellett volna venni ezt. Én is anya vagyok és figyelek a gyerekemre. És ráadásul anyu "akkoriban" megcsalta aput, és még ezeket a dolgait meg is osztotta velem. Egy gyerekkel. Nem is értem ezt. MIT? HOGY? MIÉRT? Amikor találkozok velük, előadják ők a minta család, miközben nevelő apám gyerekkoromban engem abúzált, anyu meg évekig ( nem tudom meddig) megcsalta őt. És nekem hallgatnom kellett. És ez megy felnőttként is. Bár elmondtam nekik, hogy tudok mindent, de én vagyok a hülye. szembesítettem aput, elmondtam neki, és semmi nem változik. Anyu meg egyszerűen tudomást sem vesz erről. Na ezek a dolgok egy része kellene hogy legyen az életemnek. DE: ettől úgy érzem nem tudok mozdulni, leblokkoltam, bebörtönöztek, szenvedek, bárki közelít azt érzem csak hazugság átverés lehet belőle. Ez az élet minden területére igaz szinte, magamban bízok meg a fiamba, de másban nem igazán. Barátnőimben sem ezer százalékosan, bár ezt ők tudják, ismerik a félelmeimet, de tudom nem értik meg...

Azon gondolkodom, Jelen, hogy én is ezekkel küszködök, hogy azt várnám a "szeretteimtől", hogy változzanak meg. Ismerjék be, hozzák helyre, pl. kérjenek bocsánatot, támogassanak a gyógyulásban, és nem ez történik. Pont az ellenkezője.

De miért is akarjuk, hogy ők megváltozzanak? Akkor igazolást kapnánk arról, amit úgyis tudunk? Hogy mocskos dolgaik voltak, vannak? Miért nem elég az, hogy tudjuk, hogy elkövették, elkövetik? A fenébe, de, hisz ők is csak emberek.. Azért, mert ők történetesen a mi szüleink, és jobb szülőt szerettünk volna, miért akarjuk kivasalni belőlük, hogy legyenek jobbak? Nincs jogunk csak nekünk jobbnak lenni náluk, legalábbis abban, amiben ők rosszak? Nincsen jogunk leszarni, hogy mit csináltak, és élni békében önmagunkkal ...?

"De miért is akarjuk, hogy ők megváltozzanak?"

Nem tudom... én néha azt gondolom, h teljesen jól ellennék a szüleim nélkül is bárhol a világon. És egyáltalán nem érdekel, h milyenek és miért nem másmilyenek és változnak-e vagy sem. Nyilván nehezebb, ha szorosabb kapcsolatot kellene velük ápolnom, és szerencsére mentesülök a nagy ünneplésektől is, de azért egy faluban lakunk. Nem is akarok velük foglalkozni, pedig anyámat szeretem, de valahogy nem hiányoznak, ha néha hónapokig nem látom őket. Anyuval szoktam telefonálni, de nem okozna gondot a világ másik végére költözni örökre. Nem tudom, h ez-e a rosszabb vagy az, ha folyton rajtuk agyalnék. Megvan már a saját kis világom a zűrzavaraim, de azokat már magamnak csinálom, és elvagyok szülők, sőt nagyjából az egész rokonság nélkül. Többnyire amúgy is csak bosszantanak, mert azt hiszik, h túl sok időm van, h mindig feladatokkal látnak el. Néha emiatt meg teljesen érzéketlennek és érzelemmentesnek gondolom magam. Bár a barátom szerint nem vagyok az, legalábbis vele nem. Néha azt hiszem nincs is szívem, hogy a legközelebbi barátaimon és a szerelmeimen kívül nem is szokott hiányozni senki, úgy értem, h a vérrokonok azok nagyon nem.

Nem hianyoznak mar a szuleim ugy erzem ezt mar sikerul atertekelnem. Viszont sz bosszant ami kovetkezmenyeket megelek. Ezt nem tudom - de akarom h jobb legyen- elviselni.ettol vagyok rosszul. Latom az eletem es vagyok a gyerekkel es nem engedek senkit kozel magamhoz. Felek h nem teszek ezzel jot gyereknek sem. Neki a legjobbat akarom. De mikor tudom azt h a legjobbat teszem? Na es a feltoroerzesek azok olykor elviselhetetlenul fajnak. Mit tegyek h ne csusszak ide vissza mindig? Mikor lesz mar ennek vege? Mikor lesz az h jol leszek? Mikor lesz teljes az eletem?

Jelen, nagyon nehéz kérdések ezek. Ma voltam én is terápiában, de nagyon lassan megy. Legszívesebben azt mondaná az ember a pszichológusának, hogy "adjon már egy jobban vagyok pirulát..". És ő sem tud adni.
Az fontos, amit megtapasztaltál, hogy amióta elkezdted a terápiát, hová jutottál, azt gyakran tudatosítsd Magadban, akkor talán elhiszed, hogy ennél messzebbre is juthatsz. (Én ma mondtam el neki, hogy a négyből két gyógyszert már majdnem elhagytam. Egyet teljesen(Hurrá!) egynek már majdnem csak a negyedét szedem.
Tehát fontos tudatosítani, hogy mibe kapaszkodhatsz: Eredmények pl. (Pszichológusnál.)
Azt is, hogy kibe. Tudom, hogy nem bízol senkiben, de valakikben mégis valamennyire. Kire miben számíthatsz? A kapcsolatok is nagyon fontosak. Itt is vannak, de ezt tudom, mondanom sem kell.. ..

Igen itt is vannak kapcsolatok ami nekem sokat jelent. Szeretnelek szemelyesen ismerni titeket. Ma is olyan rosszul ebredtem hogy csak az jar mar most a fejembe hogy ooooo csak eljem tul a napot. Es az hogy mi a francert van napok ota rossz kedvem? Szomoru vagyok...el akarom felejteni a multat. Ami kizart h sikerul. Szenteste megint csak megjatszas lesz az egesz este es en maganyos szomoru nem oda valo vagyok. Nem is tudom hol kellene lennem.

Ez a szomorú, hogy a hagyományok fogsága miatt szenvedtek, pedig lehetne szépen is ünnepelni, békében barátokkal is vagy egyedül is. De én könnyen beszélek, mert tojok az ünnepekre ilyen értelemben. Kényszerítettek eleget gyerekkoromban, senki jókedve miatt nem vagyok hajlandó jóképet vágni családi ünnepekhez. Inkább veszek egy csomó romantikus regényt és egy üveg jó bort, na meg tejszínes süteményeket, finom kaját, és jól érzem magam magamban is, mint hogy undorral üljek az apámmal szemben egy asztalnál. Más már nem is hiányozna.