Sziasztok, én most először írok, már hallottam az oldalról. Az én történetem a kislányomról szó aki 5 évesen lett áldozat sajnos egy nagyon csúnya vallásban vagyok benne lassan másfél éve ahol küzdők a lányomért mert elakarják venni tőlem az apja élettársa és a nagyapja. Az apja elvihette 2 hetente hétvégére a bírói ideiglenes végzése alapján. Most júniusban történt az apai láthatáson hogy a nagyapjára ott hagyták a kislány /korábban csipkedte a szóltam érte az apjának, hogy figyeljen rá/ aki félelmében az asztal alá bújt őt onnan kirángatva pofon vágta és mikor visszahozták nehezen, de 2 nap elteltével elmondta addigra vissza is dagadt az arca. Majd ezután derült fény hogy a nagyapja szexuális abúzust /sokat olvastam már utána/ követett el ellene azonnal feljelentettem, persze a kislányt megfenyegette, inkább megzsarolta az apja, ha elmondja, soha többet nem láthatja őt. A tünetek jelentkeztek, ahogy elmondta a legmegrázóbb az volt mikor csak hallom köpköd miközben ő soha nem csinált ilyet kérdeztem mit csinál erre mondta "a cunit meg kell tisztítanom". Persze mindenki úgy kezelt, hogy én csak a vallás miatt találtam ki az én agy szüleményem a férjem is ezt állította, amikor nem engedtem el hogy újból elvihesse láthatásra. 1,5 hónapig őriztem minden lépését a lányomnak, hogy véletlenül se vihesse el, mivel még élt a bírói végzés és 2x a rendőrséget ez alatt rám hívta rettegtem, hogy elragadja tőlem. A bírónő mindenkit beidézet tanúnak ahol mind hárman tagadtak mindent, hiába hoztam papírt a jelenlegi pszichológusától, aki szintén meg állapította, hogy megtörtént az asztalról lesöpörve nem döntött. Majd levélben értesített, hogy az igazságügyi szakértő vizsgálata alapján módosította, hogy csak felügyelet mellett láthatja az apja, míg nincs vádemelés, mert addig megilleti az ártatlanság védelme. /Lassan 4 hónapja húzódik, és ide-oda dobják az ügyünket. Jelenleg átették a főügyészségre és még midig bizonygatnom kell, hogy én hiszek a lányomnak. a héten voltam tanúvallomást tenni a lányom ügyében./ Persze felebezett ellene, hogy ő a el akarja vinni és ezt állítsák vissza, úgy hogy másodfokon van. Az utolsó láthatás óta nem is érdekelte mi van a kislánnyal a családgondozóknál sem /mivel 3 is volt nekem egyszerre 3 helyről/ jelenkezet tegnapig, mert most már látni akarja, mivel jön 1,5 hét múlva a következő válási tárgyalásunk. A kislányom tudja, hogy küzdök, érte az óta még erősebb a kötelékünk folyamatosan bújik, ölelget, puszilgat ahol ér pl.: az utcán a kezemet annyira szeretnék mindent megtenni érte, de nehéz, ha nem hisznek nekem. Tavalyi fejlesztések, amire vittem szenzomotoros torna /diszlexia, diszgráfia megelőzésére/, logopédia mivel van veleszületett izomzat hypotóniája ezért folyamatosan sportol is a lényeg visszaeset, és újra kell építeni, amit elértünk. Édesanyám a történtek miatt kórházban van, én próbálok erős lenni, mert én vagyok csak a lányomnak egyedül. Most augusztusba lett hat éves és egyre tisztában látja a dolgokat és tudom, ha nagyobb lesz, akkor fogja megérteni igazán mi is történt vele és tudom nagy szűksége lesz rám, hogy át segítsem, és remélni tudom, hogy nem fogja gyűlölni a férfiakat. Sajnos még így sem biztos, hogy lesz vádemelés nagyon kevés ügy jut el olyan szintre is, mint most vagyunk, pedig a kislányom egyre többször mondja, a papának meg kell kapnia a büntetését érte. A lányom helyet én érzem azt, hogy nem bírnám, hogy egy férfi hozzám érne, de ugyan akkor hiányzik a megértés, nehéz így küzdeni, de minden erőmmel azon leszek, hogy a kislányom minél kiegyensúlyozottabb legyen és mindenki megkapja, ami jár neki.....