Abúzus és férfigyűlölet

Gledi írta: Én nagyon sokáig tiszta szívemből gyűlöltem a férfiakat, ami most kezd kitisztulni, hogy valójában valószínűleg 1-2 férfinak szól. Valószínű, hogy amnéziás vagyok a gyermekkoromban velem történt szexuális erőszakra, pszichés tüneteim voltak/vannak (kényszer, stb.) plusz mindig óriási düh öntött el, amikor láttam/ hallottam gyermekbántalmazással illetve szexuális visszaéléssel kapcsolatos hírt vagy filmet. Annyira elönt a düh, hogy legszívesebben ordítanék és ütnék-vágnék, ilyenkor ez mindent elöntő érzés nálam és minden férfit egy utolsó rohadéknak gondolok. A nemem elfogadása számomra nagyon nagy gondot okoz(ott), nem azért, mert férfi akarok lenni, hanem mert annyira gyűlölöm a kiszolgáltatottság érzését. Járok terápiába, sokat segít, csak az a baj, hogy most függő élethelyzetben vagyok afelé, akit gyűlölök. Az önállóságon igyekszem javítani, hogy legalább anyagilag ne függjek tőle. Az "apámtól". Nagyon sokat segít nekem ez a fórum és a történeteitek. Én még nem emlékszem a sajátomra, csak egy óriási gombócot érzek a torkomban ilyenkor, amit nem tudok lenyelni. Csak olyan dolgok vannak meg, hogy utazunk a kocsiban ketten, ráteszi a combomra a kezét és rettegek, hogy valahol le fog állni és bántani. A gyűlölet egy teljesen normális érzés miután bántalmaztak, és mindenképp pszichológusi segítség kell vagy legalább sorstársi, mint itt, mert egyedül nagyon nehéz. A legnehezebb számomra, h az egyik testvérem is abban a korban van, mint én voltam és sejtek valamit.. ami borzalmas és felőröl. Közben pedig semmi bizonyítékom "csak" a gyerek viselkedése és az a mély fájdalom, amit egy szituációban éreztem, mikor zokogott, h nem akar az apámmal menni. És ami a legjobban fáj, amikor hülyének titulálnak. Ez a legborzalmasabb, mikor megkérdőjelezik a benned zajló dolgokat. Igyekszem a bizalmatlanságommal szembenézni és nem lerombolni, mert tiszteletben tartom a bennem lévő gyermeket, aki még fél. Én csak lassan csinálom. Köszönöm, hogy leírhattam.

Gledi te még kiskorú vagy? A testvéred, ha mutat jeleket, akkor azt próbáld felismerni, hogy mi lehet. Erről fórumoztak már, ha jól emlékszem, de kérj tanácsot a pszichológustól, és ha egyeznek a jelek, akkor nem tudom, milyen számot kellene felhívni. Gyámügyet?

karácsony írta: Gledi te még kiskorú vagy? A testvéred, ha mutat jeleket, akkor azt próbáld felismerni, hogy mi lehet. Erről fórumoztak már, ha jól emlékszem, de kérj tanácsot a pszichológustól, és ha egyeznek a jelek, akkor nem tudom, milyen számot kellene felhívni. Gyámügyet?

Eszter alapítványt.

Nem gyűlöletet érzek, hanem rettegést a másik nemtől. Ezért is nem tudom hová tenni azt a tanácsot, hogy a megbocsátás az egyetlen út. Nem vagyok vallásos. A "szex" szó iszonyodást, félelmet kelt bennem, más érzésre képtelen vagyok. Talán azért, mert megrekedtem azon a ponton, és tíz éves gyerekként reagálok erre a szóra most, 48 évesen is.

Már megbocsátottam magamban a szüleimnek, hiszen nem adtak állami gondozásba, felneveltek a szégyenletes eset után, pedig a romlottság a homlokomra volt írva. Persze kijöttek a sodrukból gyakran, érzésem szerint ok nélkül, váratlanul el-elcsattant pár pofon, és amikor néha meg mertem kérdezni, hogy miért? akkor az volt a válasz, hogy ezt nem én kaptam, hanem az a k... aki nagykoromban leszek. Tehát ennek is megvolt a magyarázata. Kinek kéne még megbocsátanom? Hiszen anyám szerint semmi se történt, csak az, amin minden lánynak át kell esnie. Egy se csinál akkora hisztit belőle, mint én tíz évesen. A férfiaknak az a dolga, hogy "megszekszeljék" a nőket, így volt, mióta világ a világ. A nőknek meg el kell viselni, és úgy kel viselkedni közben, ahogy illik: némán, moccanatlanul, titokban reménykedve, hogy gyorsan túl lesznek rajta. Közben a mérhetetlen szégyent érezni, hogy ez megtörténik velük. Ha belegondoltok, akkor minden ige egyszegélyes, ami erről szól: megszexelte, megd.gta, meg.zélte, ráment a kan, stb. Soha nem esik szó arról, hogy a szexelésnél nő is jelen van. Nincs jelentősége, hiszen vele csak megtörténik, és nem vesz részt benne. De a vallás meg a társadalmi kényszer hatására el kell viselniük, erre predesztináltak, ha már lánynak születtek. Vajon ki született volna fiúként, ha választhatott volna? Mindenki. De a választás joga nem adatik meg, pont ezért. A vesztes oldalra senki se akarna születni.

senki sem írta: Már megbocsátottam magamban a szüleimnek, hiszen nem adtak állami gondozásba, felneveltek a szégyenletes eset után, pedig a romlottság a homlokomra volt írva. Persze kijöttek a sodrukból gyakran, érzésem szerint ok nélkül, váratlanul el-elcsattant pár pofon, és amikor néha meg mertem kérdezni, hogy miért? akkor az volt a válasz, hogy ezt nem én kaptam, hanem az a k... aki nagykoromban leszek. Tehát ennek is megvolt a magyarázata. Kinek kéne még megbocsátanom? Hiszen anyám szerint semmi se történt, csak az, amin minden lánynak át kell esnie. Egy se csinál akkora hisztit belőle, mint én tíz évesen. A férfiaknak az a dolga, hogy "megszekszeljék" a nőket, így volt, mióta világ a világ. A nőknek meg el kell viselni, és úgy kel viselkedni közben, ahogy illik: némán, moccanatlanul, titokban reménykedve, hogy gyorsan túl lesznek rajta. Közben a mérhetetlen szégyent érezni, hogy ez megtörténik velük. Ha belegondoltok, akkor minden ige egyszegélyes, ami erről szól: megszexelte, megd.gta, meg.zélte, ráment a kan, stb. Soha nem esik szó arról, hogy a szexelésnél nő is jelen van. Nincs jelentősége, hiszen vele csak megtörténik, és nem vesz részt benne. De a vallás meg a társadalmi kényszer hatására el kell viselniük, erre predesztináltak, ha már lánynak születtek. Vajon ki született volna fiúként, ha választhatott volna? Mindenki. De a választás joga nem adatik meg, pont ezért. A vesztes oldalra senki se akarna születni.

És te is így gondolod ezt? Mert amúgy amit anyád mondott neked, az egyáltalán nem igaz. A szex az kölcsönös dolog, nem véletlen, hogy erre a legszebb kifejezés a szeretkezés. És ez egyáltalán nem egyoldalú, hanem kölcsönös. És az se véletlen, hogy Isten/a természet (kinek-kinek hite szerint) úgy alkotta az embert, hogy mind a férfi, mind a nő képes legyen a szexet élvezni, és mindkettő képes legyen orgazmusra is. Sőt, a nő egy aktuson belül akár többször is. Sehol nincs az megírva, hogy a nőnek el kell szenvednie a férfi egyoldalú közeledését. A tested a tiéd, és annak adod, és akkor, és úgy, akinek te akarod, amikor te akarod, és ahogy te akarod. Itt nincs vesztes és győztes. A férfi és a nő egymás társai. Ahol nem így van, olyan kapcsolatba hála Istennek ma már Európában legalábbis nem kell belemennie egyetlen embernek se, legyen férfi vagy nő.

Ja, és egy kisgyerek soha nem romlott. A verés pedig szintén abúzus. Nincs olyan indok, ami miatt egy szülőnek joga, oka volna egy gyereket megütni. Vagy bárkinek bárki mást. Kivéve, ha védekezik, és nincs más lehetősége.

Tehát hidd el, hogy nem vagy romlott, nem te vagy az, hanem az, aki veled ilyesmit elhitetett, és emiatt megütött. Nem vagy köteles ezt tovább eltűrni. És megbocsátani se vagy köteles.

Talán ott követtem el a legnagyobb hibát, hogy lány lettem, és ezzel kiváltottam azt a gyűlöletet, amit a szülőkből ki szokott váltani egy lánygyerek születése. Hiszen az összes testvéremnek sikerült fiúnak születnie, egyedül én vagyok vesztes. Nem ítélhetem el a szüleimet, mert ők is ebben nőttek fel, a nőket semmibe vették az ő családjukban is kuss volt a nevük. A házasság meg intézményesített börtön, ahol a börtönőr a férj, a kiszolgáltatott cseléd meg az, akit a nevére vett. Nemhiába hangzanak el olyan mondatok, hogy "becsüld meg magad, ha már a nevemre vettelek!". Nem bírnám ki, ha minden percemről el kéne számolnom, és folytonosan ítélkeznének felettem. Legtöbb nő ezt természetesnek veszi, a házasság velejárójának tartja. Talán túl sokat olvasok, és ezért is van más véleményem ezekről a házasságnak csúfolt női börtönökről.

Senki sem, nem az a lényeg, hogy a családodban hogy gondolkodnak a nők felől. Ez a múlt. Most már arra koncentrálj, hogy te mit gondolsz a nőkről, és mit gondolsz magadról. Ezen kell dolgoznod, mert őket nem fogod már megváltoztatni. Tudom, ezt így nehéz hallani, mert a mindennapjaidat meg ez alakítja, de pont ez az, amiből ki kell törni. Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy nem az a baj, hogy miket vagdos hozzám anyám, hanem az, ahogy ez rám hat. Nagyon dühös voltam akkor az illetőre, de milyen igaza volt!

Senki sem, azt azért tudnod kell, hogy ez nem minden családban van így. Ez is olyan gondolat, amit a szüleid ültettek el a fejedben. Én nem mondom, hogy el kell ezért ítélned őket. Én is azt mondom, amit Mara, hogy attól, hogy ők így gondolkoznak, neked nem kell. Csak azért írom, hogy tudd, az nem általános, ahogy ők gondolkoznak, és soha nem is volt az. Az én szüleim pl. idős emberek, közel a 80-hoz, de soha nem gondolkoztak így a nőkről és a házasságról. És mindmáig jó házasságban élnek, szeretik egymást.
Manapság pedig ez már a legkevésbé sem természetes. Azt írod, a legtöbb nő ezt természetesnek veszi, de ez nem így van. Éppen hogy a legtöbb nő manapság bele se megy olyan kapcsolatba, ahol csak a lehetősége is fennáll annak, hogy a férj így kezelje őt. De ha mégis, mert nem ismeri fel időben, akkor elválik.
Azt írod, túl sokat olvasol, de nem tudom, hol és miket olvasol, ahol azt olvasod, hogy a nők eltűrik az ilyet, és hogy a házasság börtön. Azt főleg nem hiheted, hogy ez a normális. Legfeljebb néhány elvakult, szélsőséges hímsoviniszta gondolkozhat így.

A párkapcsolat, házasság két egyenlő és egyenrangú fél szerelmen, szereteten, kölcsönös megbecsülésen alapuló szövetsége. Nyilván minden kapcsolatban vannak viták, nézeteltérések, de az egyik fél számára se kétséges egy ilyen kapcsolatban, házasságban, hogy szeretik egymást, és hogy mindkét félnek egyenlő jogai vannak. Ebből következően a nőnek joga van bármikor és bármire nemet mondani.

Ja, és a normális gondolkozású, egészséges pszichéjű és mentalitású szülők örülnek a lánygyereknek, ugyanúgy, mint a fiúnak. Tehát ha nálatok ez nem így volt, az se a te hibád. Ahogy az se, hogy a szüleid ilyen családban nőttek fel. Mégegyszer: nem kell őket elítélni, de a magad érdekében jobban teszed, ha elszakadsz tőlük, és elhatárolod magad ettől a szemlélettől. Ez a te életed. Jogod van úgy élni, ahogy neked jó. Jogod van emberhez méltó életre.

Sziasztok! Köszönöm, hogy úgy beszéltek hozzám, hogy nem néztek le, és nem éreztetitek velem, hogy más vagyok. A szüleimet soha nem hagyhatom el, közel járnak a nyolcvanhoz, és a fiútestvéreim biztosan nem segítenek nekik, erre itt vagyok én. Voltaképpen hálás lehetek nekik, hogy nem zavartak el, és azóta is megtűrnek, pedig szégyent hoztam rájuk.

senki sem írta: Sziasztok! Köszönöm, hogy úgy beszéltek hozzám, hogy nem néztek le, és nem éreztetitek velem, hogy más vagyok. A szüleimet soha nem hagyhatom el, közel járnak a nyolcvanhoz, és a fiútestvéreim biztosan nem segítenek nekik, erre itt vagyok én. Voltaképpen hálás lehetek nekik, hogy nem zavartak el, és azóta is megtűrnek, pedig szégyent hoztam rájuk.

Persze, hogy nem nézünk le, hiszen miért is néznénk le? Én azt gondolom, nem követtél el semmi rosszat, noha értem, hogy mivel egész életedben ezt hallgattad, el is hitted magadról, hogy te rossz vagy, bűnös vagy, de ez nem igaz. Nyilván nincs értelme ezen vitatkoznod a szüleiddel. Azt azonban nem értem, miből gondolod, hogy még hálásnak is kellene lenned a szüleidnek? Most nem emlékszem, leírtad-e a történetedet, de megkérdezhetem, mire alapozod, hogy te bármiben is bűnös volnál? Már a szüleid kijelentésein kívül, mert én úgy gondolom, nincs igazuk. És nem te hoztál rájuk szégyent, ha téged molesztált bárki is. Ezt nem kell elfogadnod, ahogy azt sem, hogy a nő alábbvaló lenne, mint egy férfi.
Értem, hogy az idős szüleidet nem akarod magukra hagyni, de gondoltál már arra, mi lesz veled, ha ők már nem lesznek? Én úgy vélem, a fiútestvéreid kihasználnak téged, és azt is értem, hogy nehéz lenne neked egyedül szembeszállni velük, de nem gondoltál még arra, hogy megpróbálj velük leülni megbeszélni ezt a dolgot? Amúgy el tudnál otthonról jönni? Lenne rá lehetőséged? Mert ha igen, ha van saját kereseted, akkor esetleg megfontolhatnád azt is, hogy ügyvédhez fordulsz, hiszen ilyen esetekben, amikor több testvér van, de csak az egyik gondozza az idős szülőket, őt pl. az örökségből több illeti meg. Nem is a jog szerint, hanem mert így tisztességes. Apósom és a testvérei pl. teljesen lemondtak az örökségükről, mert a legkisebb testvérük (aki egyébként fiú) elvállalta, hogy gondozza az édesanyjukat.

A másik: most arra se emlékszem pontosan, hogy téged szokott anyukád pofon verni? Még most is előfordul? Mert azt egyáltalán nem vagy köteles eltűrni. Még gyerekként se, de felnőtt ember vagy, és ha még nem is dolgoznál, és nem lenne is saját kereseted, akkor sincs joga téged senkinek megütni.

Nem hinném, hogy bármi örökség várna rám, a fiútestvéreim úgyis azonnal kiforgatnának belőle. Nekem csak addig kell élni, amíg szükség van rám, amíg a szüleim mellett kell lennem. Utána már nem, tehát nem gondolkodom ilyesmin, hogy örökség. Az a fiúké, én meg nem vagyok az, tehát ez a kérdés napirendre se került, nem hogy lekerült volna napirendről.

senki sem írta: Nem hinném, hogy bármi örökség várna rám, a fiútestvéreim úgyis azonnal kiforgatnának belőle. Nekem csak addig kell élni, amíg szükség van rám, amíg a szüleim mellett kell lennem. Utána már nem, tehát nem gondolkodom ilyesmin, hogy örökség. Az a fiúké, én meg nem vagyok az, tehát ez a kérdés napirendre se került, nem hogy lekerült volna napirendről.

Senki Sem: az örökség nem azé, aki úgy gondolja, hogy őt illeti, hanem azé, akit a hatályban lévő jogszabályok szerint illet. Ezek alapján pedig UGYANANNYI, (ha nem több, ahogy Hajnalkám is írta) jogod van hozzá, mint bármelyik másik testvérnek.
Szégyent hoztál rájuk? Dehogy hoztál!
Az általad leírtak alapján a szüleidnek eléggé hibás elképzelése van a férfi-nő kapcsolatáról (hogy a gyereknevelésről már ne is beszéljek…)
De ez csak az ő elképzelésük, és ma már (legalábbis ezen a kontinensen) nem igazán jellemző a társadalom egészére. Itt és most egy nőnek már nem kell alárendelnie magát a férfiaknak semmilyen téren. Nem vagy kevesebb náluk.

Lehet saját, önálló véleményed is. Persze nem kell leállni vitatkozni az idős szülőkkel, de attól még gondolkodhatsz máshogy, mint ők. Nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak rólad, egyedül csak az, hogy te mit gondolsz magadról. Fontos lenne meglátnod azt, hogy értékes ember vagy, hogy érsz annyit, mint bárki más.
Ne úgy gondolj magadra, mint valami utolsó, megtűrt mocsokra, aki örülhet ha épp aznap nem rúg bele senki, mert ez eléggé hibás meglátás. Nem a valóságot tükrözi. Inkább úgy, mint egy erős nőre, aki sok nehézség ellenére még mindig állja a sarat. Légy büszke magadra!

Túlélek. Végül is erről szól az élet, minél észrevétlenebbül kell lopakodni előre, nagy óvatossággal túl kell élni a napokat. Semmi más célt nem tűzök ki, mert úgyis elérhetetlen lenne.

Senki Sem, hány éves is vagy? Elfelejtettem, bocsi.

Szerintem elég komoly depresszióval küzdesz, és segítségre lenne szükséged...

senki sem írta: Túlélek. Végül is erről szól az élet, minél észrevétlenebbül kell lopakodni előre, nagy óvatossággal túl kell élni a napokat. Semmi más célt nem tűzök ki, mert úgyis elérhetetlen lenne.

Nem elérhetetlen, ha sikerül elhinned, amit írunk, hogy nem vagy értéktelen, és senkinél nem vagy alábbvaló. Na és hogy bármi történt veled, az nem a te hibád. Soha nem késő elkezdeni.