Abúzus és férfigyűlölet

illuzio írta: Már írtam a fórumba, de most pár napja regisztráltam fel. Régóta olvasom..
A kérdés ami a legelején fel lett vetve jó kérdés.. Én régen féltem a férfiaktól az mostanra már atalakult inkább undorra.. Lanyba kezdtem el azt keresni, amire szükségem van.. De nem merek erről beszélni, mert nem tudom, hogy lehet e vagy, hogy érdekel e valakit..

Illúzió az, hogy keresed azt, hogy hogyan tudnál félelem nélkül boldog lenni, az ne adjon félelemre okot. A félelem valamiért kialakult, ha emiatt a félelem miatt is félelmed van, hogy vajon miért, akkor a pszichológussal próbáljátok meg ezt feltárni. Én csak ennyit tudok mondani a saját élettörténetemből kifolyólag. Ezek a félelmek bennem is dolgoztak.
Fiatal vagy, ne foglalkozz a kortársaid véleményével, vagy esetleg ne érezd amiatt kellemetlenül magad, hogy te emiatt egyenlőre nem alakítottál még ki párkapcsolatot senkivel. Először tedd rendbe a lelked, ne siettess semmit. A mostani önismereti munkád esetleg megment a sodródástól. Nehéz a kérdésed. Legyél magadhoz türelemmel. Én düh terápiában is részt fogok venni, mert én már tudom, hogy ki és mi miatt van gyűlölet bennem, vagyis ki iránt és miért, és remélem segít ezt az érzést levezetni. A gyűlölet nem jó tanácsadó, valami miatt odagyűlt a szívedbe.

Tudom én is a félelmeim okát, hogy miért van..Volt már parkapcsolatom, de egyik se tartott sok ideig, mindig meghatraltam, de igazán soha sem érdekeltek a fiúk.. Lánnyal volt már egy parkapcsolatom, akihez még most a szakitasunk után is kötődök..nem tudom mi van velem.. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy ez mindig is bennem volt, hogy a lányokhoz vonzodom, de lehet, hogy a több apró események, apám miatt lett így..

illuzio írta: Tudom én is a félelmeim okát, hogy miért van..Volt már parkapcsolatom, de egyik se tartott sok ideig, mindig meghatraltam, de igazán soha sem érdekeltek a fiúk.. Lánnyal volt már egy parkapcsolatom, akihez még most a szakitasunk után is kötődök..nem tudom mi van velem.. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy ez mindig is bennem volt, hogy a lányokhoz vonzodom, de lehet, hogy a több apró események, apám miatt lett így..

De jársz pszichológushoz ugye? Ha határozottan eldöntöttél magadban valamit, vagy azt érezted, hogy az úgy jó neked, és így érzed magad biztonságban és jól, akkor nincs semmi baj veled! Nem tehetsz az érzéseidről. A szakítás utáni szomorúságot, és hogy még mindig kötődsz ahhoz, akit szerettél, azt teljesen normális folyamatnak gondolom.
Viszont az jó dolog, ha feldolgozod a félelmeid okát, helyesen teszed.

Járok az iskolapszichologushoz, de most így nyáron nem tudok sajnos

Nekem.ez így jó, én.úgy érzem, hogy lanyba találtam meg mindazt, ami kell nekem. Csak sokszor megijedek ettől az erzestol, mert nem ez a normál ugye. A családom tudja, ők nagyon elfogadoak ilyen téren szerencsére.
A gyűlölet, ami benned van, az ki iránt van? Mi miatt? Persze csak ha nem gond, hogy megkérdeztem akkor válaszolj

illuzio írta: Járok az iskolapszichologushoz, de most így nyáron nem tudok sajnos

Nekem.ez így jó, én.úgy érzem, hogy lanyba találtam meg mindazt, ami kell nekem. Csak sokszor megijedek ettől az erzestol, mert nem ez a normál ugye. A családom tudja, ők nagyon elfogadoak ilyen téren szerencsére.
A gyűlölet, ami benned van, az ki iránt van? Mi miatt? Persze csak ha nem gond, hogy megkérdeztem akkor válaszolj

Nem gond Illúzió. Nálunk is nyári szünetel a terápia, és majd ha elkezdődik, akkor megírom a történetem, addig nem bolygatom inkább, mert nagyon nehéz vele egyedül lenni, maradni. Apám és a bántalmazásai miatt van. De van fiú testvérem, és sok fiú barátom is, szerintem ez összefügg, ezért képesnek érzem magam arra, hogy legyen kapcsolatom. Nem is a norma miatt, az engem nem érdekel úgy teljes egészében. Majd, ha lépéseket tesz az állam a gyermekek és a nők védelmében, akkor talán nem lesz ennyi probléma a családokban és a társadalomban. De addig téged se érdekeljen, hogy mi a normális mások szerint. Az, amit érzel, és helyesnek érzel. És, hogy elfogadó a családod az nagyon jó.

Hány éves vagy?
Nekem is részben az apám miatt van, de ő úgy komolyan soha nem bántalmazott, mások sem, de bőven elég volt ahhoz, hogy megviseljenek a történtek. Apukammal nem tartom a kapcsolatot, most jöttem rá lassan 17 éves fejjel, hogy milyen is ő, ki is ő. Sok ideig nem is tudtam, hogy milyen, mert miután elvaltak a szüleim teljesen más milyen lett. És ez az igazi énje. Engem nem a szüleim neveltek fel, hanem a nagymamám, ő egy nagyon fontos személy számomra

Én már a több mint krisztusi kort taposom:) Meríts erőt az életedhez a nagymamád szeretetéből, jó hogy ő van.

Igen, van is tetoválásom róla:)
Neked még mindig hatással vannak a jelenedre a gyerekkori traumák? Dühkitörések formájában jött ez elő nálad vagy hogyan..?

Hatással van, mert nem kaptam időben segítséget. Az iskolában ennek ki kellett volna derülnie, mert voltak velem gondok. A tanáraim inkább együttesen szivattak, mi több intőkkel jutalmaztak, amiket a mai napig nem értek, és majdnem kirúgtak, már csak egy intő hiányzott hozzá. Az osztályfőnököm maga volt a megtestesült empátiabajnok, akibe ha egy cseppnyi józan ész is szorult volna, akkor leül velem beszélgetni vagy megpróbálja kideríteni, hogy mi lehet a bajom. De a lényeg, hogy a gyerek viselkedjen jól és tanuljon. Hozzáteszem, hogy két diplomám lett. Aztán ötödéven egy másik iskolában az osztályfőnök mellékesen lekísért az iskolapszichológushoz, ahol közös erővel megbeszéltük, hogy nincs semmi bajom Pedig ott még talán ki is derülhetett volna, hogy nekem valóban segítségre van szükségem, de mivel nem én mentem, és nem voltam rá felkészülve azt sem tudtam mit keresek ott. Iszonyat zavarban voltam, és az egész kb. negyed óra volt.
Dühkitöréseim nincsenek (de érzek düht), pánikrohamok, depresszió, emlékbetörések formájában jött elő. Valamint az önbizalomhiány, a szégyenérzet, hogy nekem takargatni valóm van, ezek az életben való sikerek elérésében is szerepet játszottak, hátránnyal indultam. Mindig saját magam tréningeztem, ha például idegen társaságban kellett megjelennem. Viszont sok dologra büszke vagyok, amit már eddig elértem a nulla darab támogatással a hátam mögött.

Büszke is lehetsz magadra, erős vagy nagyon!! Én is szeretnék erős lenni.. A 2 diplomát miből kaptad??
Van egy nagyon jó könyv az a címe, hogy Mérgező szülők. Engem érdekel is a pszichológia és, aki olyan környezetben nőtt fel annak ajánlom!
Nekem sincs önbizalmam és sajnos ez kihatassal is van a teljesítményemre.. Folytonos önmarcangolás..panikrohamok..szorongás..alvás problémák.. De ezek ellen küzdök, próbálok küldeni

hát, az önéletrajzom azért nem írom ide ...az valóban jó könyv. remélem sikerül a problémáidat megszüntetni, mert nem hangzik túl jól.

Sky, én értem, hogy nehéz megbízni a férfiakban. Mostanában ez az egyik téma, ami foglalkoztat engem is, és nemcsak a szexuális abúzusból kiindulva, hanem általában véve a hímsovinizmusból. És arra jöttem rá, hogy ez ugyanannak a dolognak a két vége. Persze nem magamtól vagyok ilyen okos. Van egy könyv, az a címe, hogy Hétköznapi hímsovinizmus. Van abban egy ábra, ami ezt ábrázolja. Csak ugye el kell odáig jutni az embernek, hogy neki is világosság gyúljon az agyában. Nekem most azt hiszem, sikerült. Nagyon messzire vezető, tele van a fejem mindenféle gondolattal ezzel kapcsolatban. Tán le kéne írni, de olyan gyorsan jönnek a gondolatok, hogy nincs rá időm se.

www.luisbonino.com/pdf/micromachismos%20en%20hungaro.pdf

Nézd meg az ábrát a 23. oldalon!

Mindenesetre ne mondd, hogy örökké! Ki tudja, talán egyszer eljutsz oda, hogy tudni fogod, kiben bízhatsz, és felismered, kiben nem.

Hajnalkám írta: Sky, én értem, hogy nehéz megbízni a férfiakban. Mostanában ez az egyik téma, ami foglalkoztat engem is, és nemcsak a szexuális abúzusból kiindulva, hanem általában véve a hímsovinizmusból. És arra jöttem rá, hogy ez ugyanannak a dolognak a két vége. Persze nem magamtól vagyok ilyen okos. Van egy könyv, az a címe, hogy Hétköznapi hímsovinizmus. Van abban egy ábra, ami ezt ábrázolja. Csak ugye el kell odáig jutni az embernek, hogy neki is világosság gyúljon az agyában. Nekem most azt hiszem, sikerült. Nagyon messzire vezető, tele van a fejem mindenféle gondolattal ezzel kapcsolatban. Tán le kéne írni, de olyan gyorsan jönnek a gondolatok, hogy nincs rá időm se.

www.luisbonino.com/pdf/micromachismos%20en%20hungaro.pdf

Nézd meg az ábrát a 23. oldalon!

Mindenesetre ne mondd, hogy örökké! Ki tudja, talán egyszer eljutsz oda, hogy tudni fogod, kiben bízhatsz, és felismered, kiben nem.

Köszönöm. El fogom olvasni.
Talán egyszer eljutok igen.
Még egyszer köszi.

Nagyon szívesen, Sky.

Én nagyon sokáig tiszta szívemből gyűlöltem a férfiakat, ami most kezd kitisztulni, hogy valójában valószínűleg 1-2 férfinak szól. Valószínű, hogy amnéziás vagyok a gyermekkoromban velem történt szexuális erőszakra, pszichés tüneteim voltak/vannak (kényszer, stb.) plusz mindig óriási düh öntött el, amikor láttam/ hallottam gyermekbántalmazással illetve szexuális visszaéléssel kapcsolatos hírt vagy filmet. Annyira elönt a düh, hogy legszívesebben ordítanék és ütnék-vágnék, ilyenkor ez mindent elöntő érzés nálam és minden férfit egy utolsó rohadéknak gondolok. A nemem elfogadása számomra nagyon nagy gondot okoz(ott), nem azért, mert férfi akarok lenni, hanem mert annyira gyűlölöm a kiszolgáltatottság érzését. Járok terápiába, sokat segít, csak az a baj, hogy most függő élethelyzetben vagyok afelé, akit gyűlölök. Az önállóságon igyekszem javítani, hogy legalább anyagilag ne függjek tőle. Az "apámtól". Nagyon sokat segít nekem ez a fórum és a történeteitek. Én még nem emlékszem a sajátomra, csak egy óriási gombócot érzek a torkomban ilyenkor, amit nem tudok lenyelni. Csak olyan dolgok vannak meg, hogy utazunk a kocsiban ketten, ráteszi a combomra a kezét és rettegek, hogy valahol le fog állni és bántani. A gyűlölet egy teljesen normális érzés miután bántalmaztak, és mindenképp pszichológusi segítség kell vagy legalább sorstársi, mint itt, mert egyedül nagyon nehéz. A legnehezebb számomra, h az egyik testvérem is abban a korban van, mint én voltam és sejtek valamit.. ami borzalmas és felőröl. Közben pedig semmi bizonyítékom "csak" a gyerek viselkedése és az a mély fájdalom, amit egy szituációban éreztem, mikor zokogott, h nem akar az apámmal menni. És ami a legjobban fáj, amikor hülyének titulálnak. Ez a legborzalmasabb, mikor megkérdőjelezik a benned zajló dolgokat. Igyekszem a bizalmatlanságommal szembenézni és nem lerombolni, mert tiszteletben tartom a bennem lévő gyermeket, aki még fél. Én csak lassan csinálom. Köszönöm, hogy leírhattam.