Abúzus és férfigyűlölet

Nekem már késő, hiszen elmúlt az életem. A fiatalok előtt ott van a döntés lehetősége, ott van a jövő, de az idősként én már a háttérbe húzódom.

senki sem írta: Nekem már késő, hiszen elmúlt az életem. A fiatalok előtt ott van a döntés lehetősége, ott van a jövő, de az idősként én már a háttérbe húzódom.

Kedves Senki Sem! Sosem késő! Írtad egy másik topikba, hogy nincsenek barátaid.
Ha kicsit megpróbálnál nyitni az emberek felé, talán jobb kedved lenne, és talán kicsit pozitívabban néznél a világba. Biztosan vannak olyan dolgok amiket szeretsz csinálni. Csatlakozhatnál valamilyen klubhoz/csoporthoz. Pl. eljárhatnál velük túrázni, vagy ott vannak a kézimunkával foglalkozó csoportok, esetleg valamilyen önkéntes munka... Valami biztosan akadna, ami számodra is megfelelő/elérhető. Ha kicsit kimozdulsz otthonról, beszélgetsz emberekkel, az nagyon sokat tud segíteni. Attól, hogy nincs párkapcsolatod, még nem kell, hogy magányos legyél. A kor nem akadály ilyen téren. (Azt nem tudom hány éves vagy.) A mamám például 70es éveiben tiniket is lepipáló közösségi életet él (egyedül, mert a papa ,ár régesrég meghalt). Ne írd le magad ennyire.

Szia, köszönöm a soraidat.

48 éves vagyok, tehát már jóval túl azon a koron, amikor élni szoktak. Sohasem voltbak barátaim, nem is tudom, hogy szereznek mások ilyet. Már az óvodában is kiközösítettek a többiek, az iskolában se ült mellém soha senki, egyedül voltam az utolsó padban. Megijedtem, ha szóltak hozzám, és ezért gyakran gúnyoltak is. Ez a barátkozásra való hajlam vagy veleszületett, vagy sosem alakul ki, tanulni nem lehet. Fogalmam sincs, hogy kéne ilyen idősen elkezdenem. Egyszer csatlakoztam egy irodalmi csoporthoz, amikor elértem a negyedik X-et, de amikor a szüleim rájöttek, akkor leszidtak, hogy az én koromban ez már nem illik, így kiváltam onnan, pedig csak egy netes csoport volt, sose kellett volna találkozni. Gratulálok a mamádhoz!

senki sem írta: Szia, köszönöm a soraidat.

48 éves vagyok, tehát már jóval túl azon a koron, amikor élni szoktak. Sohasem voltbak barátaim, nem is tudom, hogy szereznek mások ilyet. Már az óvodában is kiközösítettek a többiek, az iskolában se ült mellém soha senki, egyedül voltam az utolsó padban. Megijedtem, ha szóltak hozzám, és ezért gyakran gúnyoltak is. Ez a barátkozásra való hajlam vagy veleszületett, vagy sosem alakul ki, tanulni nem lehet. Fogalmam sincs, hogy kéne ilyen idősen elkezdenem. Egyszer csatlakoztam egy irodalmi csoporthoz, amikor elértem a negyedik X-et, de amikor a szüleim rájöttek, akkor leszidtak, hogy az én koromban ez már nem illik, így kiváltam onnan, pedig csak egy netes csoport volt, sose kellett volna találkozni. Gratulálok a mamádhoz!

Megint a szüleid… Mindig itt van a kutya elásva. Felnőtt ember vagy, a szüleidnek egyáltalán nem szabadna beleszólnia az életedbe. Persze véleményt mondhatnak róla- véleménye mindig mindenkinek van mindenről – de ez csak egy vélemény, és nem kötelező érvényű parancs. Meghallgatod, aztán szabadon eldöntöd, hogy megfogadod-e, amit mondat, vagy teszel rájuk magasról. Olvastad a Mérgező szülők c. könyvet? Ha eddig még nem, mindenképp tedd meg, utána biztosan kicsit reálisabban fogod látni a szüleid ténykedését.
A barátkozásról: a zárkózottaknak nehezebben megy, de azért nekik is sikerül.
Pl. kinézel magadnak valami érdekesnek tűnő programot (mondjuk akkor legyen irodalmi kör), és egyszerűen csak elmész a következő összejövetelükre. Egészen biztos vagyok benne, hogy szívesen, kedvesen fogadnak. Olyan biztosan nem lesz, mint a suliban, hogy mindenki hátat fordít neked. Az iskola már rég elmúlt, nem számít mi volt akkor, most már lehet másképp is. Az elején persze fura, mert mindenki ismeretlen, de a sokadik alkalom után hidd el, biztosan lesz ott egy-két olyan ember, akivel szimpatikusak lesztek egymásnak és egy idő után már jókat tudtok beszélgetni. Persze nem mindenki lesz ilyen, de hát ugye nem szerethet mindenki. Ehhez idő kell, nem egy alkalom, és nem szabad feladni az első kudarc után.
Akár több helyre is elmehetsz egyszerre, hogy felmérd a terepet, kipróbálj új dolgokat. Csak bátran!

senki sem írta: Nekem már késő, hiszen elmúlt az életem. A fiatalok előtt ott van a döntés lehetősége, ott van a jövő, de az idősként én már a háttérbe húzódom.

Dehogy múlt el! Ha csak pár jó éved lesz, az is több, mint a semmi. Na meg nem mindegy, hogy a hátralévő életedet is ilyen szenvedésben éled-e le, vagy esetleg jobb lehet.
Nagyapám bátyja 80 évesen nősült először. Majd túlélve a feleségét, megnősült újra, jóval 80 fölött. Amúgy én is lassan 55 leszek. Szóval nekem ne mondd, hogy neked, aki még 50 se vagy, túl késő lenne elkezdeni élni a saját életedet!

senki sem írta: Szia, köszönöm a soraidat.

48 éves vagyok, tehát már jóval túl azon a koron, amikor élni szoktak. Sohasem voltbak barátaim, nem is tudom, hogy szereznek mások ilyet. Már az óvodában is kiközösítettek a többiek, az iskolában se ült mellém soha senki, egyedül voltam az utolsó padban. Megijedtem, ha szóltak hozzám, és ezért gyakran gúnyoltak is. Ez a barátkozásra való hajlam vagy veleszületett, vagy sosem alakul ki, tanulni nem lehet. Fogalmam sincs, hogy kéne ilyen idősen elkezdenem. Egyszer csatlakoztam egy irodalmi csoporthoz, amikor elértem a negyedik X-et, de amikor a szüleim rájöttek, akkor leszidtak, hogy az én koromban ez már nem illik, így kiváltam onnan, pedig csak egy netes csoport volt, sose kellett volna találkozni. Gratulálok a mamádhoz!

Én úgy látom, nem szakadtál el a szüleidtől, ez a baj. Benned megvolna az az egészséges ösztön, ami ahhoz kell, hogy a magad életét tudd élni, de nyilvánvaló, hogy a szüleid kihasználnak, és nem engednek el, hiszen így van, aki gondoskodik róluk. De attól, hogy gondoskodsz róluk, még lehet magánéleted is. Kellene, hogy legyen. Én úgy gondolom, attól félnek a szüleid, hogy ha öntudatra ébredsz, és rájössz, hogy nincs neked semmiféle kötelezettséged feléjük, ott fogod hagyni őket, és azért akarnak másoktól elszigetelni, mert esetleg még ha magadtól nem is jönnél rá, hogy ők kihasználnak, és hogy amit mondanak neked, az egyszerűen nem igaz, akkor a többiek ezt kívülről jobban látják, és felnyitják a szemedet. És látod, mi itt pont ezt csináljuk. Ugyanakkor a dolog nem ilyen kizárólagos. Attól, hogy elkezded élni a magad életét, és nem fogadsz szót a szüleidnek, és nem hagyod, hogy többé beleszóljanak az életedbe, és ők irányítsanak, még ugyanúgy gondoskodhatsz róluk. Sőt, ha a fiútestvéreiddel is szembe mernél szállni, és akár ügyvédhez is fordulva írni egy eltartási szerződést pl. a szüleiddel, akkor a gondozásért cserébe megkaphatnád azt, amiért egyébként mások nagyon sok pénzt szoktak fizetni. Mármint az idősek gondozásáért. Te is megtehetnéd, hogy ha elköltöznél otthonról, hogy elvállalnád valakinek a gondozását, lakhatásért és pénzért, így el tudnád tartani magadat, és élhetnéd a magad életét. Tehát ez a te döntésed lehetne. Így ha te úgy döntenél, hogy továbbra is vállalod a szüleidet, akkor bizony a testvéreidnek ezért valamit fel kellene ajánlaniuk cserébe, pl. a szüleid lakásának (házának) legalább a felét. De ha eltartási szerződést kötnél a szüleiddel, akkor akár mindent te örökölhetnél annak idején.
Gondold ezt végig, hiszen a te életedről van szó. Neked senkivel szemben nincs felelősséged, csak önmagad felé. Tedd meg magadnak, annak a kislánynak, aki valaha voltál, és akinek talán még voltak álmai, és nem így képzelte az életét...

És olvasd el a Mérgező szülőket! Fent van a neten, le lehet tölteni.

Részemről gyűlölöm a férfiakat. Néha azt kívánom bár egy se létezne.Szerintem ez is összefüggésben van az át élt,borzalmakkal.
Bár a pszichológusom azt mondta,nem kell minden férfit,gyűlölni,nem mindenki bántó szándékkal közelít.
Igaza lehet,de nekem akkor se megy Nem vagyok képes megbízni egy férfiben sem,és lehet ez így is marad életem végig.
Szó szerint a férfiaktól.

Részemről gyűlölöm a férfiakat,nem bízom egyikben sem úgy érzem ez nem is fog változni.

Királyliliom, tudom mit érzel. Igaz én nem gyűlöletet, hanem rettegést érzek a másik nem iránt.

Királyliliom írta: Részemről gyűlölöm a férfiakat. Néha azt kívánom bár egy se létezne.Szerintem ez is összefüggésben van az át élt,borzalmakkal.
Bár a pszichológusom azt mondta,nem kell minden férfit,gyűlölni,nem mindenki bántó szándékkal közelít.
Igaza lehet,de nekem akkor se megy Nem vagyok képes megbízni egy férfiben sem,és lehet ez így is marad életem végig.
Szó szerint a férfiaktól.

Bizonyára már találkoztál olyan nővel is, aki bántani akart, így ennek a felosztásnak a tarthatatlansága elég egyértelmű szerintem.

De azt is érteni vélem, hogy milyen összefüggés van a traumák és a gyűlölet között. Van, aki en bloc a családját utálja meg, holott egy embertől szenvedett.

Mélyen sajnálom.

Királyliliom írta: Részemről gyűlölöm a férfiakat,nem bízom egyikben sem úgy érzem ez nem is fog változni.

Szerintem egyelőre ne foglalkozz ezzel. Ha haladsz az úton, eljöhet az az idő, amikor rájössz, hogy nem minden férfi egyforma, ahogy nem minden nő sem az. És akkor árnyaltabban látod majd a dolgokat.

Sajnálom fogadd együttérzésem.

Gurthang. Igen találkoztam.Sajnos az anyám ilyen. Bár 30 év alatt ezt már megszoktam tőle.

Hajnalkám,hát már tényleg nem tudom,mit gondoljak. Mi nap tudtam meg,hogy egy ismerősöm áldozat,volt Férfi áldozat,most ő is elkövetővé vállt.
Ahogy ezt megtudtam,most csak még inkább erősödött,bennem a férfi gyűlölet.

Királyliliom írta: Hajnalkám,hát már tényleg nem tudom,mit gondoljak. Mi nap tudtam meg,hogy egy ismerősöm áldozat,volt Férfi áldozat,most ő is elkövetővé vállt.
Ahogy ezt megtudtam,most csak még inkább erősödött,bennem a férfi gyűlölet.

Értem én ezt, és nagyon sajnálom. De gondolj bele, ha te, mint nő mondjuk nem tudnál egy olyan férfinek fájdalmat okozni, akit szeretsz, mégis az ő nőgyűlölete miatt ő nem képes benned bízni, neked ez mennyire fájna. Hiszen te nem tehetsz arról, hogy ő addig csupa olyan nővel találkozott, akik okot adtak arra, hogy kialakuljon benne a nőgyűlölet.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy adj egy esélyt a férfi nemnek, miközben az egyes példányokat ismerd meg alaposan, mielőtt közel engeded magadhoz. Ne büntesd az ártatlanokat a bűnösök bűneiért!