Abúzus és férfigyűlölet

Szerintetek egy gyerekkorban elszenvedett abúzus egyértelműen vezet a férfigyűlölethez? Én merem remélni, hogy nem.

Nagyon jó,hogy ezt felveted!

Néha nekem is nagyon erőteljesen vannak ilyen gondolataim, ami nyilván megnehezíti a pártalálást,hiszen tudatalatt tiltakozás is van bennem.

Én mindig nagyon óvok attól mindenkit, hogy összemossa a dolgokat. Azért, mert az embert összehozta a sors egy állattal, még nem jelenti azt, hogy minden férfit gyűlölni kell. Nem szabad ebbe a csapdába beleesnünk. Olyan ez, mint az emancipáció, a feminizmus, a harc a női egyenjogúságért. Ezekben a mozgalmakban is gyakran érzek férfiellenes felhangokat, pedig nem erről kéne szóljon a küzdelmük.

Nem fogalmaznék úgy, hogy férfi gyűlölet. Az én esetemben ahogy így vissza gondolok úgy csapódott le, hogy mikor egy fiúval komolyabbra fordult volna a dolog, mindig faképnél hagytam látszólag minden ok nélkül. Aki viszont elnyertre a bizalmamat, ahhoz talán túlságosan ragaszkodtam is, de csak mint barát . Szerintem van is férfi női barátság. A férjemmel is inkább baráti volt a viszony sokáig, semmi extra. Most is az a "szerencsém" hogy férjnél vagyok, mert így nem "mernek" úgy közelíteni hozzám. Bár a férjem mit sem sejt a gyerekkori eseteimről.

Én egy időbe minden férfit legszívesebben kiheréltem volna, ez a megerőszakolásom után volt.

Én remegtem minden férfitől és fizikai rosszullétet meg dühöt éreztem még 40 évvel a történtek után is...Akár ügyintézőként, szerelőként, barátként vagy udvarlóként találkoztam vele.

Emlékszem volt egy ismerősöm, egyzser megérintett a héven hátulról a vállamat, barátilag, én akkor összerezzentem,később neki elmondtam hogy mi történt velem,és mondta hogy ő abból ahogy reagáltam az érintésére már sejtette.Amúgy az is egy nagy csalódás volt

Sokat gondolkodtam azon, vajon mi is az, amit a férfiakkal kapcsolatban érzek, hogy miként is tudnám leírni a legpontosabban. Hogy gyűlölet-e, jó kérdés, remélem nem.
Engem a saját apám bántalmazott, a történtek miatt harag és bénító félelem van bennem. De csak azzal a „férfival” szemben, aki ezt tette velem. Igyekszem nem kivetíteni a férfi nem többi képviselőjére, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen normálisan állok hozzájuk. Bármikor kényszerülök velük kapcsolatot felvenni, legyen az bolti kommunikáció, hivatalos ügyek intézése vagy barátokkal való találkozás, mindig gyanakvóan közeledek feléjük. Ha a férfi nemmel kapcsolatos érzéseimet kell leírnom, talán így tudnám a legpontosabban megfogalmazni: félelem.
Szerintem a legtöbb hozzánk hasonló lány így van ezzel, de cáfoljatok meg, ha tévedek…

Nagyon igazad van,Hope.Inkább csinálok mindent a saját magam erejéből, egyedül,minthogy én egy féritől függjek, sokat gondolkoztam azon is, hogy nagyon szeretnék majd később babát és lehet hogy sokkal érdemesebb lenne,mondjuk egyedül bevállalnom(persze addig még sok víz lefolyik a Dunán) Az a baj hogy amíg a szex gondolatától és undorodom és lehetetlennek érzem,addig elég távol vagyok ettől a dologtól,max a mesterséges megtermékenyítés.Kicsit eltértem a témától,bocsi. De szóval tényleg a félelem a legjobb szó ami jellemzi a férfiakkal való kapcsolatomat.Annyiszor sebeztek már meg.

rini írta: Nagyon igazad van,Hope.Inkább csinálok mindent a saját magam erejéből, egyedül,minthogy én egy féritől függjek, sokat gondolkoztam azon is, hogy nagyon szeretnék majd később babát és lehet hogy sokkal érdemesebb lenne,mondjuk egyedül bevállalnom(persze addig még sok víz lefolyik a Dunán) Az a baj hogy amíg a szex gondolatától és undorodom és lehetetlennek érzem,addig elég távol vagyok ettől a dologtól,max a mesterséges megtermékenyítés.Kicsit eltértem a témától,bocsi. De szóval tényleg a félelem a legjobb szó ami jellemzi a férfiakkal való kapcsolatomat.Annyiszor sebeztek már meg.

Lehet, hogy fogsz majd találkozni olyan férfival, akivel kapcsolatban ezek az érzések fel sem merülnek. És ha találkozol azzal a férfival, szerintem nem lesz probléma a gyerekvállalás sem.

Gyermekként cserfes kislány voltam, közvetlen mindenkivel. Sajnos akiben a legjobban megbíztam, édesapám, az élt vissza vele.
Mindig vonzottam a férfiak tekintetét, velem korabeliekét, idősebbekét egyaránt. Barátságos, kedves, segítőkész voltam mindig, de sokszor talán félreértették.
Nem tudtam mi a baj. Nem mertem a férfiak szemébe nézni, bő ruhákat kezdtem hordani.
Azt gondoltam, hogy bennem van a hiba, van rajtam valami, ami vonzalmat ébreszt bennük.
Nem akartam durva vagy bunkó lenni. Próbáltam normális, vagy inkább kedvesebb stílusban a tudtukra adni, hogy valamit félreértettek.
Hosszú kapcsolataim voltak! A biztonságot kerestem és a szeretetre vágytam, s hogy magamért szeressenek!
Ha rossz véleménnyel voltak nőkről, mindig dühös lettem. A szexuális zaklatás pedig mint téma, mélyen a szívembe hatol, a mai napig, egyre jobban felkavar.
Férjem talán a kezdettől fogva tudta, hogy mi történt velem. Tudatosan olyan embert kerestem, akiről úgy gondoltam, hogy jó családapa válik belőle.
A családról alkotott álomképem nem vált valóra. De gyermekeim a legszebb dolgok az életemben!!!
Idővel egyre több gondot okozott, hogy nem vagyok képes megengedni magamnak ..
Sajnos, ahogyan telik az idő, egyre inkább úgy érzem, hogy egyedül lenne jó.
Én nem ítélem el a férfiakat!
De nem várhatom el azt sem, hogy megértsék, mi zajlik bennem.
Az emberekkel közvetlen vagyok, de már tudom, hogy határokat kell kijelölni, és tudni nemet mondani.

Gyűlölet nincs bennem, inkább csak bizalmatlanság, de az jó sok.
Nem hiszem, hogy mind velejéig romlott, inkább csak mindig szem előtt tartom, hogy olyanok is akadnak közöttük. A "nem biztos, hogy bántani fog, de megteheti, ha akarja" elv alapján közelítek hozzájuk. Sajnos ez nem csak az idegenekre igaz, a párkapcsolatomba is sikerült beépíteni. Sok-sok időbe telt, mire úgy-ahogy sikerült bizalmat szavaznom a páromnak. Még sok év után is akkor érzem magam igazán biztonságban, ha van menekülőút. Pl.: mindig ragaszkodtam a saját számlához, ahhoz, hogy legyen valamennyi félretett pénzem.

Válasz Sky kérdésére, amit a Történetek topikban tett fel az anyák szerepéről:
Tehát nem sokra jutottam a kérdésben. A saját anyám esetében pl. arra, hogy mivel ő is áldozat, csak elnyomja, ezért nem bírná elviselni, hogy tudjon róla. Neki így könnyebb. Amúgy engem apám öccse molesztált, később mások is...
Ahol az apa abuzál, ott az anya inkább feleségként gondolkozik, és leragad a tagadás szintjén. Mert az nem lehet, hogy az ő férje ilyen legyen. Vagy nem képes elszakadni a férjtől, főleg ha szintén áldozat, mert lehet kapcsolatfüggő. Ezt amúgy így leírni nem olyan, mint megpróbálni beleélni magunkat. Én tegnap megpróbáltam, mert olvastam egy történetet egy apáról (a történet amúgy még régebbi, mint a Sipos-ügy, csak nem pattant ki belőle botrány), aki szintén a kislányát bántalmazta. Ő is közszereplő, lehet, hogy te is olvastad a történetet. És elgondolkoztam azon, vajon mennyire lehet megbízni a férfiakban.

Hajnalkám írta: Válasz Sky kérdésére, amit a Történetek topikban tett fel az anyák szerepéről:
Tehát nem sokra jutottam a kérdésben. A saját anyám esetében pl. arra, hogy mivel ő is áldozat, csak elnyomja, ezért nem bírná elviselni, hogy tudjon róla. Neki így könnyebb. Amúgy engem apám öccse molesztált, később mások is...
Ahol az apa abuzál, ott az anya inkább feleségként gondolkozik, és leragad a tagadás szintjén. Mert az nem lehet, hogy az ő férje ilyen legyen. Vagy nem képes elszakadni a férjtől, főleg ha szintén áldozat, mert lehet kapcsolatfüggő. Ezt amúgy így leírni nem olyan, mint megpróbálni beleélni magunkat. Én tegnap megpróbáltam, mert olvastam egy történetet egy apáról (a történet amúgy még régebbi, mint a Sipos-ügy, csak nem pattant ki belőle botrány), aki szintén a kislányát bántalmazta. Ő is közszereplő, lehet, hogy te is olvastad a történetet. És elgondolkoztam azon, vajon mennyire lehet megbízni a férfiakban.

Igen, nem olyan így olvasva, de határozottan el tudom képzelni, amit írsz. Anyám egyébként maga is egy áldozat volt. Nehéz gyerekkor, még most is sz.r az élete és ez már így is marad.

Én a férfiakban nem bízok meg. Sajnos ez örök hibám lesz. Megpróbáltam úgy gondolni mindegyikre, mint külön emberi lények... de folyton csak az jár a fejemben, hogy az apám, a nevelőapám, majd később az összes barátom és akkor itt vannak a történetek. Egyszerűen... nehéz bennük megbízni, vajon valaha sikerülni fog?

Tudom, hogy a nagybátyád molesztált, olvastam a történeted. Borzalmas. Nem is tudok mást hozzáfűzni.

Már írtam a fórumba, de most pár napja regisztráltam fel. Régóta olvasom..
A kérdés ami a legelején fel lett vetve jó kérdés.. Én régen féltem a férfiaktól az mostanra már atalakult inkább undorra.. Lanyba kezdtem el azt keresni, amire szükségem van.. De nem merek erről beszélni, mert nem tudom, hogy lehet e vagy, hogy érdekel e valakit..