Félelmek

Május írta: Én is így érzem, hogy valahol helyre hozhatatlanul el vagyok rontva.
És engem is leszívnak a küzdelmek, hogy mondjam vagy ne. Sokszor az van, hogy a végsőkig feszítem a húrt, aztán történik valami, és hisztérikus állapotba kerülök, és akkor mondom. Addig meg önkínzok meg dühöngök meg szorongok addig, hogy létezni is alig bírok. A gyerek meg a szex témáról sose tudok beszélni.

(Közben elkezdtem szorongani, hogy annyit írok, hogy már nyilván a moderátorok agyára megyek. Így ismeretlenül is bocsánatot kérek, de a torkomban van a gyomrom, hogy mondjam, írjak...)

Május, majd tudsz a gyerek témáról is beszélni. Egyszerre nem lehet mindenről. Láthatólag már szeretnéd, ha előjönne, úgyhogy nyilván hamarosan terítékre teszed. Fontos téma, csakúgy, mint a szex iránti averziód.

Ami a moderátorokat illeti, bizony, több is beadta a felmondását, mondták, hogy annyit ír egy bizonyos felhasználó, hogy ők ezt már nem bírják kötéllel! Azt is említették, hogy a jó fórum olyan, amire soha senki nem ír.

Május írta: Nagyon igazakat írtok, hogy hogy lehetne jobb, csak nekem van még valami, nyüszíteni tudnék a szomorúságtól. Talán a legnagyobb félelmem, hogy nincs gyerekem, és lassan időben is lecsúszok róla. Esélyt sem látok rá, hogy legyen, mert nekem az odavezető út járhatatlan, nekem nem megy a párkapcsolat, sose ment, és a szex meg végképp, maga a kínzás már a gondolat is. Alig pár évem van, amíg elvileg még szülhetek, de szex nélkül az nem megy. Attól félek, hogy egyedül és magányosan fogok meghalni, senki nem fog szeretni a magam jogán, és azt érzem, az öregségig minden nap csak elvesztegetett idő. Nem ilyen életet képzeltem magamnak.
Visszanéztem, milyeneket írogatok mostanában, nagyon gáz, de nem műbalhéból csinálom, így vagyok.

Május, én is megértem a félelmedet, néha engem is szorongással tölt el ez a tény... én sem látok rá semmi esélyt, pontosan ugyanezek miatt, egyáltalán nem megy sem az odavezető út, sem a párkapcsolat, sem a szex (na, az végképp nem). És ezekre nem is vágyom. Csak gyereket szeretnék néha..-.majd egyszer-...ami persze szex nélkül lehetetlen. És itt be is zárul a kör! Bár nekem még van időm, de ahogy eddig sem változott semmi, nem hiszek benne, hogy a későbbiekben bármi is változni fog...már lemondtam róla (a családról)....majd egy következő életben esetleg....
Amúgy se lennék jó anyuka ennyi bajjal, szóval szerintem a nemlétező gyerekemnek is jobb így, nem megszületve.

Május írta:

Anoni Mara írta: Ami a moderátorokat illeti, bizony, több is beadta a felmondását, mondták, hogy annyit ír egy bizonyos felhasználó, hogy ők ezt már nem bírják kötéllel! Azt is említették, hogy a jó fórum olyan, amire soha senki nem ír.

Tudtam én...
Majd elmondom a pszichológusnak, hogy véletlenül lopom az áramot meg a gázt, mint Galambos Lajcsi, csak nem vettem eddig észre, 1kg drogot rejtegetek, csak nem tudom, hol, álmomban Hollandiába menekültem, és ő utána sírtam, hogy hiányzik. És akkor még nem említettem, hogy rettegek a hegymászóktól, most pl napok óta attól félek, hogy valaki kényszeríteni fog, hogy megnézzem az Everest című filmet, és annyira belehergeltem magam, hogy elsírtam magam. És ha ezeket szépen elmondom, akkor ő is beadja a felmondását, megy a moderátorok után...
És akkor már nem kell a szexről beszélni!

Ezt viccből írtad, de valószínűleg tényleg ezért gyártjuk ezt a sok baromságot, hogy ne kelljen erről meg arról beszélni, vagy akár arra gondolni.
Amúgy, ha úgy adja be a felmondását, mint a moderátorok, akkor tök jó.

Sunny írta: Május, én is megértem a félelmedet, néha engem is szorongással tölt el ez a tény... én sem látok rá semmi esélyt, pontosan ugyanezek miatt, egyáltalán nem megy sem az odavezető út, sem a párkapcsolat, sem a szex (na, az végképp nem). És ezekre nem is vágyom. Csak gyereket szeretnék néha..-.majd egyszer-...ami persze szex nélkül lehetetlen. És itt be is zárul a kör! Bár nekem még van időm, de ahogy eddig sem változott semmi, nem hiszek benne, hogy a későbbiekben bármi is változni fog...már lemondtam róla (a családról)....majd egy következő életben esetleg....
Amúgy se lennék jó anyuka ennyi bajjal, szóval szerintem a nemlétező gyerekemnek is jobb így, nem megszületve.

Sunny, én úgy érzem, hogy nekem is volt bajom elég, és nyilván lehettem volna jobb anyuka, de megtettem, amit meg tudtam tenni. A hosszú terápia után sokkal jobb a helyzet, de biztos lehetnék egy csomó mindenben "jobb". De ilyen vagyok, erre vagyok képes.
A nemlétező gyereknek semmi se jobb vagy rosszabb, viszont a létezőnek majd te leszel az anyukája, és mindent el fogsz követni, hogy jó anyukája legyél. Amúgy szex nélkül sem lehetetlen, azért ennél már fejlettebb az orvostudomány, viszont szex nélkül nem tudom, mennyire teljes az élet, szóval ezen dolgozni kell, lányok!

...pedig megfogadtam, hogy az új évben nem lesz itt szájmenésem, de nem bírom.

Nagyon félek a tűztől. Egy barátom megégette magát, kórház, minden, és most totál felerősödött a rettegésem. Hogy felgyújtok valamit, hogy leégetem a lakást vagy a munkahelyem, hogy valaki megég, akit a szeretek, és folyton képek villannak be égésről, tűzről, fájdalomról. Amikor a romániai szórakozóhelyen volt a tűz, hetekig nem bírtam magammal. Aztán kicsit alábbhagyott, de azóta is minden nap készülök rá, hogy felhívnak, hogy ég a lakás, tűz van, valaki megégett és fáj neki, vagy hogy én sérülök meg. Borzasztó, tényleg.
Fogalmam sincs, mi lehet ez, tünet vagy szimplán hülyeség, mert azt látom, hogy nem racionális, de nem tudom leküzdeni. Amúgy annyira szégyellem ezt, még senkinek nem mertem mondani.

Május, biztos átvitt értelme van a dolognak. Tűz az a szex szimbóluma is lehet valahol. "Tüzes menyecske pl.." De biztos van ennek más egyéb olvasata is. A Tiédet általában Te tudod megtalálni a pszichológusoddal pl.

Bocsánat, hogy eltűnök. Én nagyon nehezen kötődöm, így van hogy egy helyen megjelenek aztán hosszan nem, sokszor szeretnék ellene tenni de egyszerűen nem megy, emiatt aztán önző dögnek érzem magam aki nem tud ott lenni másokkal más bajánál, nyíltan leszar mindenkit és egy szemétláda tuskó, és aki ilyenkor még azt is hazudja h ő nem gonosz csak otthon kuporodik a paplanja alatt és nem bír beszélni senkivel, fél a telefonhívásoktól, és nem bír ránézni a netre se az emailjére se a fb-jára a rettegéstől h vki írt és válaszolni kell vagy nem írt és nem vagyok fontos. Pedig vannak jobb pillanataim olyankor tehetném de olyankor tényleg önző vagyok és úgy szeretném magamnak ezeket az órákat, hogy szerethessem ilyenkor magamat és megmenekíthessem magam olyanoktól akik szerint azért a telefont igazán fel lehet venni, abba még senki nem halt bele. Hogy ilyenkor olvashassak, növényeimmel legyek, megpihenhessek egy kis időre, elmenjek sétálni, és csak olyan emberekkel legyek akik tényleg elfogadnak.
Én is sok mindentől félek, attól h hazug vagyok, h mindenkit megbántok, félek h nagyon korán meg fogok halni, fiatal koromban attól h gyerekem lesz akár a fürdővízben/balatonban levő spermáktól, aztán meg most attól h majd nem lehet gyerekem. Félek orvosoktól, vérvételnél a tűktől h aidses leszek, attól, h mindenki el fog hagyni és egyedül maradok, a barátaimnak nem leszek fontos többé, mert rádöbbennek milyen ember vagyok és inkább leköpnek majd a találkozásokkor. Félek h az emberek csak egy negatív tuskónak néznek, h teher vagyok, hogy még a terapom életét is megkeserítem, h cukorbeteg leszek meg vak, agyrákos meg meddő. Attól is félek h soha nem lesz vége a terápiának, h elkezdődött ez a nyomor és fájdalom és nincs belőle kiút, folyton gyötörni fognak képek, álmok, emberek. És attól is h legyűr ez az őrület.

Üdv. ez egy régebbi topik, de szeretnék bekapcsolódni.
Mostanság, hogy ezzel a szexuális tartalmú történéseimmel foglalkozom, mert az elvesztett önértékelésem után nyomozok, észrevettem, hogy nem tudok nyitott ablaknál aludni. (9.emeleten lakom), ez hasonlít ahhoz az a régi, 27 évvel ezelőtti pánik-érzetemhez, hogy zuhanooooook.
Először megijedtem, hogy megteszem, utána attól féltem, hogy újra át kell élnem a pánikbetegséget, de aztán rájöttem, hogy ez egy "jó alkalom", hogy valami más választ adjak a félelmemre, ne csak azt, hogy áh, majd elmúlik, vagy hogy nem is igaz, és egyebek.
Nincs még meg teljesen, hogy most miben is gyökerezhetne a biztonság-érzetem, de arra figyelmeztetem magam, hogy ez a félelem alaptalan, igaz-ság nélküli, és hazug érzés. És ez most nem önhibáztatás, hanem inkább ellent-mondás arra, hogy velem valami nagy baj van.

Nem akarom el bagatellizálni a gyerekkori szexuális történéseket, mert ha ennek felidéződése meg tudta érinteni bennem a pánikbetegséget, akkor igen is van jelentősége az én életemben.
Köszönöm, hogy beszélhetek erről.

Szia Ada!
Én tudok nyitott ablaknál aludni, sőt, a fűtésszezont kivéve mindig nyitva hagyom. A párom szerint zártablak fóbiám van. De ha nincs nyitva, úgy érzem megfulladok. Azonnal bedugul az orrom.
Szerintem ez még nem annyira pánikos félelem, csak pl nyáron rettentő ideges tudok lenni, ha be akarja csukni az ablakokat mert esik és lehül. A kánikula dettó. De ott legalább éjjel nyitva van. Nappal nem annyira zavar.

Tudjátok, hogy elképesztő repülőfóbiám van. És most, hogy nemsokára repülőre ülök - hosszú idő után, talán a legutóbbi repülésem alkalmával még jártam pszichológushoz - nagyon izgalmas, ahogy már némileg okosabban, szinte kívülről tudom megfigyelni a fóbiámat. Érdekes nagyon, mikor az ember rálátást nyer a saját hülyeségére. Érzem, ahogy vacillálok, beleengedjem-e magam a félelembe vagy se. Nagyon vonz, mert minden más szorongást elsöpörne, és itt érzem azt, hogy miért is "gyártjuk" ezeket a fóbiákat. Közben meg türtőztetem magam, mert tudom, hogy egy idő után úgy el tud hatalmasodni, hogy a végén nem szállok fel a gépre. És ilyenkor érzem, hogy megint más erők lépnek a színre, és ezerrel jönnek az egyéb fóbiák, amelyek megvédenek a repüléstől való félelemtől. Naponta tör rám egy új betegség, de tudom, hogy csak védekezésképp. Folyamatosan aggódom a gyerekeimért, főleg a kicsiért, nem értem, miért rajta csattan mindig az ostor. Ez a "biztos baja van, csak nem veszem észre" érzés egyszerűen nem bír megszűnni. És hiába értem, hiába tudom, hogy honnan ered, mégsem tudom leküzdeni.
Szóval elvagyok. De azt hiszem, az, hogy ennyire tudom ezt kívülről látni, már nagyon dolog.

A szorongásaink egy része genetikailag van belénk kódolódva. A sejtemlékezet azt jelenti, hogy a vérvonalon keresztül olyan tudás birtokában vagyunk, amelynek nem tudjuk az eredetét. Egy ilyen tudás lehet ránk pozitív és negatív hatással. Például, ha a felmenőink között voltak kiváló zenészek, akkor szinte erőfeszítések nélkül kerülhet birtokunkba egy olyan adottság, ami sokakat ámulatba ejt. De ugyanúgy érvényes ez arra az esetre is, ha a felmenőink között van, vagy vannak olyanok, akik súlyos traumát éltek át, sejtszinten arra is „emlékezünk”. Viszont az a jó, hogy ezeket a negatív „kódokat” át lehet írni.
Mara, ahogy olvastam a soraidat, kitaláltam Neked egy gyakorlatot. Amikor felülsz a repülőre és felszáll a gép, hunyd le a szemed és képzeld azt, hogy most a lelked a testeddel szárnyalhat. Add át magad a repülésnek. Ha nem egyedül utazol, akkor fogd meg a kezét a veled utazónak, mert az adhat némi biztonságot, hogy érzed nem vagy egyedül. Hiszen ráhatásod úgysincs ott fenn a magasban a rajtad kívülálló történésekre. (Mint ahogyan az élet más területein is sokszor szembesülünk ezzel.) Nem kell otthagynod a testedet, kívülről nézned, veled van, de mégis könnyed, szinte súlytalan. Ebben a meditatív állapotban gondold végig, kik azok a felmenőid, akik örökségül hagyták Rád ezt a félelmet. Gondolatban add vissza nekik ezt a félelmet és nyugtasd meg „Őket”, hogy már nem kell félniük, mert nem történhet meg „Velük” az újra. Például úgy, mint amikor a gyerekedet nyugtatod meg egy bizonyos helyzetben, ami Őket félelemmel tölti el, de Te tudod, hogy nincs mitől tartaniuk. Az emlékezéssel lehetőséged van ezt a blokkot sejt szinten kioldani. Ezt a gyakorlatot megcsinálhatod még repülés előtt is.
Ha másért nem is, tedd meg azért, hogy a gyerekeidnek ezzel már ne legyen dolguk.
Biztatlak, hogy próbáld meg, legrosszabb esetben nem történik semmi. Ha rászánod magad, akkor kíváncsian várom, hogyan élted meg.

Köszönöm, Kiscsillag, ki fogom próbálni. Neked milyen helyzetekben segített ez a módszer?
Az a baj, hogy szerintem a transzgenerációs dolog csak kis részét teszi ki az én félelmemnek, sokkal inkább egy szabad gyök, amiben tárgyra lel a szorongás. (Most ez lehet, hogy teljesen rossz kép, mert nagyon hülye vagyok a kémiához, és tulképp nem is tudom, mi az a szabad gyök. ) Néha perverz módon élvezem, hogy van egy ilyen konkrét dolog, nem kell betegségről betegségre csapongani. Persze így már nem igazi a fóbia, szóval azért remélem, jó úton vagyok.

Mara, és ha "beosztanád" a szorongásokat? Mondjuk úgy, hogy minden napra egy szorongás. Nem tudom, mikor kell repülőre ülnöd, de mondhatnád azt, hogy ma még nem ezen szorongok, és csak az előtte lévő napon kezdesz el rajta szorongani. Én valahogy így szoktam magam kicselezni. Hogy még messze van, addig is van annyi minden, amin szorongani kell, majd előző nap szorongok a repülésen.
Vagy nekem sokszor az is segít, hogy végül is NEM MUSZÁJ, NEM KÖTELEZŐ, és döntök a repülésről, és ha nem megy, hát nem megy. Akkor valahogy kicsit megkönnyebbülök, hogy legalább a fenyegető kényszert nem érzem.