Félelmek

karácsony írta:
Szia Amaoneth. Szerintem nem visszajött hanem nem került feldolgozásra, és elnyomtál valamit. Ilyenkor dupla erővel követeli vissza magának a dolog, h járj a végére.

Igen, én is ettől tartok. Kedden megyek a dokimhoz pszichológus ügyben, ezt is elmondom neki.

rini írta: Amanoeth én akkor vagyok így, ha a fönököm jelen van és engem néz munka k9zben vagy ha csak értekezlet közbe rám néz,előző fönökömtől is rettegtem,úgy gondolom,hogy ebbe a hatalomtól való félelem is benne van

Ez esetünkben érthető félelem nem? A hatalom gyerekként egyértelműen az apa, idősebb férfi. Ez üthet vissza most.

Ezek teljesen normális félelmek, pszichológushoz menni legalább annyira félelmetes, mint amennyire jó. Csupa olyan dolgot próbálsz ott előásni, amit eddig minden energiádat latba vetve elnyomtál. És ezek a dolgok egyre csak jönnek és jönnek felfelé, míg már nem lehet visszatartani. Ettől normális dolog félni. Ugyanakkor az ember tudja, hogy - ahogy nagyapám mondta: "aminek ki kell gyünni, annak ki kell gyünni."
De a rögös út végén ott a fény: ha megszabadulsz ezektől a dolgoktól, amelyek annyira kikívánkoznak, akkor majd könnyebb lesz. (Az lesz!) Szóval félni szabad. És haragudni is szabad. Szerintem olyankor az ember igazából az ellentétes energiáktól szenved - mondjam vs ne mondjam, titkoljam vs ne titkoljam. Igazából a saját belső ellentmondásaink ütköznek, ami nagyon kellemetlen érzés. Így az ember vagy saját magára haragszik, vagy arra, aki kéznél van. És hát sorry, de a pszichológus nagyon kéznél van. De szerintem ők nagyon harcedzettek. Az én pszichológusom mindig szerette volna, ha haragszom rá, de nem bírtam... Én inkább a másik opciót választottam, az egészségtelenebbet: magamra haragudtam folyton.

Én per pillanat úgy érzem magam a pszichológus gondolatától mintha céltáblát festettem volna magamra, és egy vadidegen kezébe készülnék éles fegyvert adni.....

Kellemetlen érzés.

pipacs írta:

karácsony írta:

pipacs írta: Mostanában én is haragszom a pszichológusomra, ezzel nem is tudok mit kezdeni. Nem is nagyon akarom tudomásul venni, hátha elmúlik...l.

Ez engem is érdekelne, h honnan jön ez. Nekem is van ilyen.

Azt hiszem, ennek van egy gyakorlati oka, legalábbis nálam, mégpedig az, hogy a jelenlétében, és/vagy a hatására jönnek elő fájdalmas emlékek. Kezdetben biztonságos volt hozzá járni, megkönnyebbülést hozott, mostanában meg már itthonról induláskor úgy érzem néha, hogy nagy baj fog érni, ha odamegyek. Mindig úgy érzem, mintha szögeken ülnék. Akkor is fáj a visszaemlékezés, ha éppen pozitív emlékekről beszélünk. Nem akaródzik beszélni még azokról sem. Haragszom a kérdéseiért, amik eszembe juttatnak dolgokat.
Aztán a nem reális: úgy érzem, hogy távol marad, hogy nem együttérző, csak a munkája vagyok, nem ismerem a velem kapcsolatos gondolatait, mert elhallgatja azokat.
Miközben persze tudom, hogy jobb, ha távol marad, ez a munkája, így tud segíteni, és már nagyon sokszor bizonyította, hogy igenis együttérez. Jobban emlékszik a történeteimre, mint én, nagyobb rálátása van az életemre, mint nekem, és segít, hogy melléérjek. Erre a haragra biztosan nem adott okot. És éppen ezért hallgatok róla (még).
Te megbeszélted ezt a pszichológusoddal?

Jó eszmefuttatad. Nem beszelem meg vele mert túl intenzív az erzelvilagom mire leulok...mar tok masokon kattogok. Pl. H mit is akarok mondani ami fontos.

Annyira egy szanalom vagyok. Estere elkapott a panik h magamra maradtam. Pedig cs negy napja tart a kisebbik szunet.Tudom h ez nem oke de a gyokertelenseg erzes h nem tudok megkapaszkodni rosszabb. Es estere erosodik fel.
Ezert is haragszom...

Mindenkinek ajánlom figyelmébe,Judith Herman:Trauma És gyógyulás című könyvét.2800Ft,nem egy nagy összeg, megéri.
Ezt a könyvet pszichológus írta,pszichológusoknak és traumát átélőknek,akik a gyógyulást keresik.Sok kérdésre kaphatsz választ ebből a könyvből.
Nemrég rendeltem meg a neten,még csak az elején tartok,de mondhatom,nagyon jó.Nekem úgynevezett emlékbetöréseim vannak,ami azt jelenti,hogy a legváratlanabb pillanatokban megjelennek azok a képek amiket átéltem.Villanásszerűen és ez nagyon kellemetlen,rossz érzés.A könyv azt írja:A traumatikus pillanat abnormális emlékezeti formában kódolódik,amely időről-időre spontán módon betör a tudatba:éber állapotban emlékbevillanásokként,az alvás idején pedig traumás rémálom formájában.Több pszichológus tanulmánya,és elképzelése szerint,a traumatikus esemény ismételt újraélése minden bizonnyal spontán,sikertelen gyógyulási kísérletet takar.Én is járok pszichológushoz,ő is ezt mondta amikor jeleztem a kellemetlen,dühítő élményeimet,hogy ezek a betörések azt jelzik,hogy feldolgozhatók,azért jelennek meg,hogy kezdjünk vele valamit.Nekem ezek az emlékbetörések több éve vannak jelen,amikor először megbolygattam ezt a molesztálásos dolgot,remélem mára már meg tudom oldani.Szerintem a félelmek is ezek a traumák velejárói,sajnos,amik nem más miatt alakulnak ki,csak mert megaláztak,eltiportak,beletaposták az önbizalmunkat a mocsokba,nem tekintettek semminek!!Még 1szer:használjátok a könyvet!!Sok minden megérthető belőle.

angyal írta: Mindenkinek ajánlom figyelmébe,Judith Herman:Trauma És gyógyulás című könyvét.2800Ft,nem egy nagy összeg, megéri.
Ezt a könyvet pszichológus írta,pszichológusoknak és traumát átélőknek,akik a gyógyulást keresik.Sok kérdésre kaphatsz választ ebből a könyvből.
Nemrég rendeltem meg a neten,még csak az elején tartok,de mondhatom,nagyon jó.Nekem úgynevezett emlékbetöréseim vannak,ami azt jelenti,hogy a legváratlanabb pillanatokban megjelennek azok a képek amiket átéltem.Villanásszerűen és ez nagyon kellemetlen,rossz érzés.A könyv azt írja:A traumatikus pillanat abnormális emlékezeti formában kódolódik,amely időről-időre spontán módon betör a tudatba:éber állapotban emlékbevillanásokként,az alvás idején pedig traumás rémálom formájában.Több pszichológus tanulmánya,és elképzelése szerint,a traumatikus esemény ismételt újraélése minden bizonnyal spontán,sikertelen gyógyulási kísérletet takar.Én is járok pszichológushoz,ő is ezt mondta amikor jeleztem a kellemetlen,dühítő élményeimet,hogy ezek a betörések azt jelzik,hogy feldolgozhatók,azért jelennek meg,hogy kezdjünk vele valamit.Nekem ezek az emlékbetörések több éve vannak jelen,amikor először megbolygattam ezt a molesztálásos dolgot,remélem mára már meg tudom oldani.Szerintem a félelmek is ezek a traumák velejárói,sajnos,amik nem más miatt alakulnak ki,csak mert megaláztak,eltiportak,beletaposták az önbizalmunkat a mocsokba,nem tekintettek semminek!!Még 1szer:használjátok a könyvet!!Sok minden megérthető belőle.

Angyal, épp most vettem megint kezembe, a gyógyulás részét olvasom, nagyon biztató számomra, hogy jó úton járok. Hajrá neked is!

alicia 09.
Örülök,hogy más is megtalálta ezt a remek könyvet!Jó munkát!

angyal írta: alicia 09.
Örülök,hogy más is megtalálta ezt a remek könyvet!Jó munkát!

Angyal, ennek a könyvnek ezen az oldalon specialistája is van, majdnem szó szerint tudja idézni.. Talán Karácsony, ha jól emlékszem, és Májust is hallottam beszélni a könyvről..

Alicia09 írta:

angyal írta: alicia 09.
Örülök,hogy más is megtalálta ezt a remek könyvet!Jó munkát!

Angyal, ennek a könyvnek ezen az oldalon specialistája is van, majdnem szó szerint tudja idézni.. Talán Karácsony, ha jól emlékszem, és Májust is hallottam beszélni a könyvről..

...Alicia:) hogy áll a terápiàd?

Az jutott eszembe, hogy itt is már bejártunk egy utat. Ezen az oldalon és vannak kozos emlékeink jók, egy-két rossz. De pl. ha valaki ír itt valamit, arról már eszembe jut innen valaki.

Uh Május nagyon erős vagy!
Én alig vártam, h a gyógyulás részhez érjek és alig tudtam odáig átküzdeni magam...Egy ideig nem is próbálkozom újra elolvasni. Ha mégis akkor az is csak az utolsó rész lesz. Elég rossz időszakomban verekedtem magam át a könyvön és mikor kiderült, mert a pszichológusom rákérdezett, h mit olvastam akkor épp...mondta, hogy pont azt:) miért nehezítem meg a saját állapotomat. Teljesen igaza volt.
szóval csak óvatosan...nem mindegy, ki milyen fázisban olvas és mit.

Május, bocsánat, de olyan jót röhögtem a fagyis kislányon, meg a börtönön....

Karácsony, én is érzem, hogy most jobb, hogy csak a gyógyulás részét olvasom a Trauma és gyógyulásnak. Sokszor "beletörött az agyam" az első felébe.....................

És köszönöm kérdésed, de haladunk szépen a terápiával. Elég vaskosak a korai traumáim az abúzuson kívül is... De haladunk, az a lényeg.

Neked:

Május, az elején tényleg nagyon lassú lehet a haladás. De ne add fel! Nekem ez a sokadik terápiám, és azért gyorsabb, mert alapdolgokon túl vagyunk. Mint pl. Te azt hiszed, hogy a harag árulás.. Én már tudom, hogy önvédelem. És ha nem élem meg magamért, akkor nem tudok gyógyulni. Később meg tudunk bocsátani is, de lényeg az, hogy a harag nem árulás, ahogy írod a másik topikban. Én meg részletesebben írok Neked ennek folyamatáról a "Találkozás az elkövetővel topikban". Én is átmentem ezen, hogy csak magamat tudtam mindenért gyűlölni, mindenki szent volt rajtam kívül, én meg egy mocskos ribanc, egy nulla.. Érdemes haragudni Magadért, megérsz ennyit, hidd el, hogy levedd Magadról ezeket a szörnyű bélyegeket! Ha gyógyulsz, Te vagy a fókuszban, a Te jobb léted!!
Érdemes kicsit félretenni mások feltétel nélküli szeretetét, mert amíg Magadat nem tudod feltétel nélkül szeretni, igazából másokat sem, úgy a lelked legmélyén. Lehet, hogy nem tudsz róla, de nem lehet egészséges önszeretet, önbecsülés nélkül másokat normálisan szeretni.. Erről lehet olvasni sok helyen, vagy meghallgatni Youtube, Pál Feri Körcsarnok, 10'30-nál pl. Egészen addig kéne hallgatni legalább, úgy 5perc, amíg arról nem beszél, hogy a Dalai Láma mit mond az empátiáról.. Nagyon tanulságos, és hiteles ez egy keresztény kultúrán nevelkedett, az mentén élő mentálhigiénés szakember szájából..

Hajrá!

Alicia09 írta: Május, az elején tényleg nagyon lassú lehet a haladás. De ne add fel! Nekem ez a sokadik terápiám, és azért gyorsabb, mert alapdolgokon túl vagyunk. Mint pl. Te azt hiszed, hogy a harag árulás.. Én már tudom, hogy önvédelem. És ha nem élem meg magamért, akkor nem tudok gyógyulni. Később meg tudunk bocsátani is, de lényeg az, hogy a harag nem árulás, ahogy írod a másik topikban. Én meg részletesebben írok Neked ennek folyamatáról a "Találkozás az elkövetővel topikban". Én is átmentem ezen, hogy csak magamat tudtam mindenért gyűlölni, mindenki szent volt rajtam kívül, én meg egy mocskos ribanc, egy nulla.. Érdemes haragudni Magadért, megérsz ennyit, hidd el, hogy levedd Magadról ezeket a szörnyű bélyegeket! Ha gyógyulsz, Te vagy a fókuszban, a Te jobb léted!!
Érdemes kicsit félretenni mások feltétel nélküli szeretetét, mert amíg Magadat nem tudod feltétel nélkül szeretni, igazából másokat sem, úgy a lelked legmélyén. Lehet, hogy nem tudsz róla, de nem lehet egészséges önszeretet, önbecsülés nélkül másokat normálisan szeretni.. Erről lehet olvasni sok helyen, vagy meghallgatni Youtube, Pál Feri Körcsarnok, 10'30-nál pl. Egészen addig kéne hallgatni legalább, úgy 5perc, amíg arról nem beszél, hogy a Dalai Láma mit mond az empátiáról.. Nagyon tanulságos, és hiteles ez egy keresztény kultúrán nevelkedett, az mentén élő mentálhigiénés szakember szájából..

Hajrá!

Pont ezt akartam írni, hogy neked már biztos, nem kell az alapoktól indulni, és ha jó terapeutával sikerül dolgoznod, akkor hamarabb elindulhat egyfajta változás az állapotodban. Érdekes, hogy milyen vargabetűket tettél és az abúzussal nem sikerült eleget foglalkoznotok eddigi utad során. Bár én úgy érzem, hogy azzal valahogy nem is lehet eleget foglalkozni, és engem ebben a saját dühöm olajoz. Nem tudom más hogy van ezzel. Elvileg minél többet beszél róla az ember olyanoknak, akik meghallgatják és megértik, annál jobban csökken a történtek hatása, de ez bármilyen traumára érvényes lehet. Furcsa, hogy ez a dolog mennyire ki akar szabadulni a szavak által. Mitől lesz valami könnyebb csak azért, mert beszélünk róla?! Vagy rajzolunk stb. Olyan a traumáról történő beszéd, mint egy csomagolt romlott ételnek a kukába dobása.

Azt hiszem, nekem még mindig központi problémám, hogy nem tudtam magam megvédeni gyerekként, és hogy egy ponton megadtam magam, és hogy nem tudtam tényleg senkire sem számítani és ezért egészen a terápia kezdetéig úgy "nőttem fel", hogy senkitől sem fogadtam el segítséget, akármiről is volt szó, csak a barátnőmmel volt meg ez a kölcsönös viszony, de arra meg pont nagyon vigyáztam is. És ez a kitárulkozás, ami a terápiával jár az azt is jelenti, hogy odaadom a kezem valakinek, hogy kihúzzon onnan ahonnan érkeztem, és ez olyan fokú sebezhetőséget is rejt magában, amivel szintén meg kell küzdeni.
A feltétel nélküli szeretet egy nagyon fontos gondolat szerintem is. Mert a gyerek ebben sérül, ebben a szabályok nélküli szeretetben, és itt is gyűlik össze a gyűl-ölet, ami aztán saját magunkat öli meg, a harag, a düh, a félelem.
A feltétel nélküli szeretet önmagunk felé nem feltétlenül jelenti, hogy majd a környezetünkben is változás áll be. És nem is lesz erre igényünk, mert nem mások visszatükröződéséből ítéljük meg azt, hogy szerethetőek vagyunk-e. Ezért merünk kiállni magunkért. És itt jön az a remek gondolat, amit Alicia is írt, hogy érdemes a mások feltétel nélküli szeretetét félretenni, mert a dolog abszolút önmagunkból áramlik ki. Több esztéta is leírta, hogy azt nem szereted pl. a másikban, amit magadból vetítesz ki rá, ez tükröződik rád vissza, a saját nem elfogadásod. És a szeretettel is így lehet, amennyire szereted magad, másokat is abban a mértékben akarnád szeretni, de ebben lehet kompenzálás is. Minél jobban akar valaki valamit megtenni másokért, annál jobban akarja a maximumot kihozni. Érdekes dolgok, de ahogy elkezdi magát az ember önmagáért értékesnek gondolni, és elkezdni szeretni magát, kezdve a testétől a lelkéig, elkezd megváltozni a környezete is. Pedig mindenki ugyanaz körülötte. Vagy épp pár ember már nem lesz körülötte, vagy nem ugyanabban a mértékben....

Azt hiszem, nekem az a legnagyobb félelmem, hogy a gyerekeim megbetegszenek, és én nem veszem észre az egyértelmű tüneteket... Hogy én tehetek majd róla. Enyém a felelősség, hogy megvédjem őket, és nem tudom.
Annyira átlátszó ez az egész, hogy honnan jön, miért alakult ki, mégis, mikor eluralkodik rajtam, teljesen elborul az agyam...