Mégis kell valaki!

Eleinte én is hetente jártam, de ahogy írod, semmi mással nem tudtam foglalkozni csak a terápiámmal, na meg a pszichológusommal. Mármint az előzővel. Aztán kértem a két heti találkozót és tényleg jobb lett.
Jó is mikor dolgozok, meg lefoglalom maga ezzel azzal. De mikor itthon vagyok elvileg pihenhetnék is, de inkább beteg leszek, meg teljesen visszaesek.

Elég fura, hogy most, mikor kicsit közeledik az idő, hogy menjek terápiára, már annyira nem is akarom. Hergelem magamat, hogy biztos ő is befejezi a magán rendelését, mert rájött Indiában, hogy nem akarja ezt már, csak magával akar foglalkozni.
Amúgy is beteg vagyok, így hogy is tudnék menni. Á fárasztó ez a gondolkodás, most, hogy beteg vagyok, mást se csinálok.

nekem erről a Micimackó jutott eszembe ... ő is fárasztónak, mégis szükségesnek ítélte a gondolkodást s néha erőltette is, ha épp nem akart jönni semmi gondolat, hogy "Gondolj, gondolj!!" De azt tudta, ha beteg, segíthet neki egy üveg méz , na jó, belátom, ez elég falánk álláspont, sajnos sok tekintetben rokon lélek vagyok Micimackóval.
Jobbulást neked! A betegség "kis beavatás - kis transzformáció". A terapeutád, aki India után megvilágosodva újult erővel lát majd munkához, naná, hogy nem hagyja abba - és biztos meg fog lepődni, mennyit változtál! A terápiás búvópatakok, amikor terapeuta nélkül is működik tovább a terápia egy darabig...Gondolj..gyógyulj, minden értelemben.

Köszi, kedves vagy, hasonló jókat neked is , és itt mindannyiunknak

Már lassan egy éve, hogy befejeztem az előző terápiámat. De fejben alig változott valami a volt pszichológusom kapcsán.
Most ez már megszállottság, nagy a gond? Mi a baj velem?

Ági40 írta: Már lassan egy éve, hogy befejeztem az előző terápiámat. De fejben alig változott valami a volt pszichológusom kapcsán.
Most ez már megszállottság, nagy a gond? Mi a baj velem?

A gond az, Ági, hogy egyáltalán nem fejezted be egy éve a terápiádat: megszakadt. Egyrészt nem végeztétek el a szükséges munkát, másrészt nem varrtátok el a terápiát. Így gyógyulás helyett plusz egy traumát kaptál a nyakadba...

Kedves Ági, egyetértek nagyon Marával. Ha elvarratlan szálak vannak, akkor ott egy seb van. Olyan, mint a lyukas zokni, amit be is lehetett volna stoppolni.. (Az én gyerekkoromban még csináltunk ilyet.
Véletlenül idekattintottam, már rég nem jártam itt. De nincsenek véletlenek. Nemrégiben én is pont olyan sebzettnek éreztem magam, mint Te. Azért nem voltam képes ide sem feljönni. Folyamatosan hiányzik nekem is valaki.

Igazuk van az előttem szólóknak. Én is voltam már legalább 4–5 terapeutánál, valami egy évig tartott, valami pár hónapig... De egyiket se csináltam végig. Az elsővel nem tudtam folytatni, mert elköltözött, a másikat én hagytam ott, mert túl konfrontatív volt, a harmadik inkább barátságot ajánlott fel segítői szerep helyett, a negyedik meg úgy érezte, nem tud segíteni...
Néha már én is úgy voltam, feladom, hogy terápiára járjak. De hiszek benne, én is szakember szeretnék lenni, és végig is fogom csinálni, mihelyt találok egy megfelelő embert.
Vidd végig a mostani terápiát. Jövő hét már mindjárt itt van, Ági!

Az a baj, hogy megint túlkomplikálom ezt a dolgot. Most azt gondolom, ha ő nem fog hívni, és nem keresem. Elvégre megígérte, hogy visszajön, és onnan folytatjuk ahol abba hagytuk. Akkor hívjon fel. Másrészt tudom, hogy én kértem segítséget. De attól félek, hogy annyira megvilágosodott Indiában, hogy már nem akar másokkal foglalkozni. De ezt már írtam. Szóval ezért inkább nem hívom, hogy ne kelljen ezzel szembesülnöm. Á tök hülyeség tudom, de folyton ilyesmivel gyötröm magam. Pedig szeretnék csak úgy egyszerűen kezelni dolgokat, de mindig mindet agyon aggódok, olyanon is ami teljes képtelenség, de magamba süllyedve teljesen reálisnak látszik. Szinte megbénít ez teljesen.
Nagyon remélem, hogy hamarosan jelentkezik. Ha ő nem erőt fogok venni magamon, és legalább egy sms-t küldök neki.

Mindenen esetre köszönöm a támogató szavaitokat, nem hagyom el magam, és kitartok.... valahogy

Ági40 írta: Az a baj, hogy megint túlkomplikálom ezt a dolgot. Most azt gondolom, ha ő nem fog hívni, és nem keresem. Elvégre megígérte, hogy visszajön, és onnan folytatjuk ahol abba hagytuk. Akkor hívjon fel. Másrészt tudom, hogy én kértem segítséget. De attól félek, hogy annyira megvilágosodott Indiában, hogy már nem akar másokkal foglalkozni. De ezt már írtam. Szóval ezért inkább nem hívom, hogy ne kelljen ezzel szembesülnöm. Á tök hülyeség tudom, de folyton ilyesmivel gyötröm magam. Pedig szeretnék csak úgy egyszerűen kezelni dolgokat, de mindig mindet agyon aggódok, olyanon is ami teljes képtelenség, de magamba süllyedve teljesen reálisnak látszik. Szinte megbénít ez teljesen.
Nagyon remélem, hogy hamarosan jelentkezik. Ha ő nem erőt fogok venni magamon, és legalább egy sms-t küldök neki.

Ez a beszéd.
Amúgy én is hajlamos vagyok túlkomplikálni a dolgokat. De már azért javulok. Van, amit már el tudok engedni.

Alicia09 írta: Kedves Ági, egyetértek nagyon Marával. Ha elvarratlan szálak vannak, akkor ott egy seb van. Olyan, mint a lyukas zokni, amit be is lehetett volna stoppolni.. (Az én gyerekkoromban még csináltunk ilyet.
Véletlenül idekattintottam, már rég nem jártam itt. De nincsenek véletlenek. Nemrégiben én is pont olyan sebzettnek éreztem magam, mint Te. Azért nem voltam képes ide sem feljönni. Folyamatosan hiányzik nekem is valaki.

És te hogy vagy, Alicia?

Köszönöm kérdésed, kedves Mara! Az Eszter Ambulancia mégsem vállalt be alapítványi támogatással, mert nincs miből állítólag. Azóta visszatértem ahhoz az elmélethez, hogy vagy abúzálástól vagyok nyomi, vagy nem, mindegy, így kell túlélni az életet. Mostanában a távkapcsolatom komolyabbra, és labilisabbra fordult egyben, ez sok energiát kíván. Emiatt, vagy nem, nem tudom, de nem érzek magamban erőt gyógyuláshoz, munkához. Elolvastam a Rados Virág Bipoláris depresszióját. Igazából az sem én vagyok. Szerintem UFO vagyok..

Jó ,,latni'' Alicia.