fiú áldozatok

Tölgy írta: Családtagok próbálnak visszafogni. Csak azt tudják, hogy az történt velem, de a részletekre senki sem volt kíváncsi, leállítottak amikor elkezdtem mesélni. Csak itt mondtam el.

Sejtem, hogy van valami családi szennyes, de mért nem áll elém valamelyik és mondja el!

Szia, jó, hogy itt vagy, és legalább itt önmagad lehetsz. Viszont a családra szerintem nem nagyon érdemes számítani, többnyire struccpolitikát folytatnak. Nálam is. Anyámnak egyszer említettem, mi történt velem, de csak legyintett rá. Viszont elmesélte, hogy őt 4 évesen megerőszakolták. Megfogadtatta velem, hogy soha nem mondom el senkinek. Mindmáig nem tudom, miért mesélte el. Nagyon megrázó volt, és én nem tudtam őt megérteni, sőt, haragudtam rá. Azóta se beszéltünk a témáról, és nem is fogunk. De ez az ő titka nagyon nyomasztó számomra.
Azért írtam le neked, mert lehet, hogy ha a családod elzárkózik, akkor jobb is így. Nem biztos, hogy jobb lenne neked utána. Anyám talán azért mesélte el ezt nekem, mert ezzel akarta valahogy közölni velem, hogy ami velem történt, az nem is olyan nagy ügy. Mindenesetre hosszú évekig gondoltam ezt én magam is, és nyomkodtam vissza a tudatalattimba az egészet.

Írtad, hogy milyen betegséged van, de ha nem indiszkrét a kérdésem, mit jelentenek azok a betűk?
Az mindenesetre nagyon jó, hogy jobban érzed magad.

Hajnalkám írta:

karácsony írta: Nem vagy hülye Tölgy! Ő például gyalogolt:

nol.hu/kulfold/20140222-akarj_beszelni_rola-1446337

Hű, de megrázó.
Amúgy a túlélő, mint kifejezés tetszik nekem. Az áldozat szó valahogy azt sugallja, hogy bármikor újra megtörténhet, a túlélő pedig pozitív töltetű, valahogy erőt ad. (Nekem legalábbis.)

Pont ezen gondolkoztam. Hogy a menekültek kapnak Mo-on pszichológiai támogatást (többnyire alapítvány által), ami tiszteletreméltó, és mélységesen együtt érzek azokkal, akik kénytelen elhagyni országukat. Viszont valamilyen formában mi is menekültek vagyunk, mert túléltünk valamit, segítség nélkül. Így járhatna alanyi jogon minden érintettnek pszichológiai ellátás TB alapon. És én is PTSD-vel (poszttraumás stressz szindróma) küzdöttem, már a terápia hatására jobban vagyok. De ezzel küzdenek azok is, akik pl.: háborút élnek túl. Én ettől még áldozatnak tartom magam, így is úgy is, és folyamatosan próbálok túlélni vagy valahogy élni. De valóban erősebb szó.

Tölgy sajnálom a betegséged! Én is a holisztikus gyógyászatban hiszek. Remélem kimászol belőle.

Kedves Tölgy,
Szerintem normális, ha az ember elhidegül azoktól, akik nem mutatnak iránta elfogadást vagy megértést.
A vérségi kötelék, mint itt ezen az oldalon nagyon is látszik, nem mindig elég a szeretethez, sőt, sokszor csak egy plusz elvárást hoz, hogy valamiért szeretnem kellene valakiket, akik nemigen mutatják ennek jelét.
Én egyre inkább az őszinteségben hiszek: szeretetem, megbántottságom és haragomat is őszintén kimutatom, azok felé, akik felé érzek ilyet, s "kedves kívülállással" viseltetem mindazok felé, akik iránt nem érzek semmit. Igyekszem képviselni magamat (no nem állítom, hogy mindig sikerül, de tanulom).
Sajnálom, hogy beteg vagy - én annak idején tanultam asztrológiát, és az egészségügyi asztrológia szerint a betegség leginkább egy vészcsengő, a legerősebb vészcsengő, hogy valami az életünkben nem jó irányba megy - ha sikerül rábukkanni, mi az, ami félrement, nem kell újra megszólaljon.
Nem kell persze ezt elhinni vagy elfogadni, de ez is egy lehetőség.
Szerintem mindenképpen jó út, hogy megszólalsz, ahol csak tudsz, pl. itt a fórumban is! Érdemes a filmeket megnézni, amik a filmajánló témában vannak, nekem nagy felismeréseket hoztak.

Tölgy, köszi, hogy leírtad. Ez se lehet valami egyszerű betegség. És ezek szerint te már gyógyulsz. Ez jó. Most hol tartasz a gyógyulásban?
Anyám valószínűleg nem akarta rám rakni a maga terhét, inkább szégyellte. Ő soha nem járt ezzel szakemberhez, valószínűleg fogalma sincs, hogy az ő millió betegségének és elég kifejlett hipochondriájának is ez állhat a hátterében (legalább részben). Én úgy vélem, hogy azt akarta elmondani ezzel, hogy nemcsak velem történtek ilyen dolgok, csak azzal nem számolt, hogy ez számomra mit jelent. Egyfelől tényleg rám pakolta a maga terhét, másfelől azt üzente, hogy az én problémám nem is olyan nagy. Mivel esetemben soha nem történt behatolás. Vagy ha igen, akkor azt annyira elnyomtam, hogy semmire nem emlékszem belőle. De ennek igen csekély a valószínűsége. mivel nekem vannak emlékeim, mindig is voltak. Ezek után viszont nem csoda, ha én magam is bagatellizáltam a saját abúzusaimat.

Annak én is örülök, hogy itt van élet, és van gyógyulni akarás mindenkiben.

Sziasztok!

Egyik barátom ajánlotta az oldalt, így találtam ide. Örülök, hogy létrejött, mert ez olyan téma, amiről máshol, másoknak nem beszél az ember, viszont magunkban cipelni nagyon ártalmas.

Engem óvodás koromban molesztáltak. Gondolom egy lánynak is nehéz, de így fiúként elég kemény, hogy egy azonos nemű ember - bár az ilyet nem nevezném annak... - fajtalankodik velünk. Sokáig nem beszéltem róla senkinek. Anyám sem tudta, mert titkoltam, szégyelltem is, de megfenyegetett az illető, szóval emiatt is hallgattam. Eltelt jó 10 év, vagy több, mire előálltam vele. Szerencsére hitt nekem az Anyám. ...de már semmi és senki nem segíthetett, mert addigra már sérültem belül. A személyiségem megsérült. Teljesen kusza minden. Néha azt sem tudom, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok, de történik olyan is, hogy cselekszem, de én nem emlékszem. Egyesek szerint skizofrén vagyok, másik orvos szerint disszociatív személyiségzavarom van (olyan, mint a skizo). Egyéb bajok is vannak (bipoláris zavar, autoimmun betegség, kényszeres cselekedetek, stb.), de ez a szóban forgó biztos, hogy ettől az egésztől alakult ki. Sokszor undorodom magamtól. Volt barátnőm, de néha tőle is elhúzódtam. Valahogy minden tönkrement bennem. Most nem tudok tovább írni, túlságosan le vagyok blokkolva.

Sziasztok!

Szia, Arnold!
Örülök és büszke vagyok vagyok Rád, hogy ide kerültél és megszólaltál!!

Kedves Arnold, örülök, hogy bátor voltál, és Te is megszólaltál ebben a nehéz témában! Felsoroltál pár pszichopatológiai problémát. Az én pszichológusom csinált tesztet, ami egyrészt mutatta a traumát és olyan dolgokat, amiket nem akart az orromra kötni még, de én felfedeztem a kötődési zavaromat. Ennek utána kerestem, és azonnal diagnosztizáltam magam, mint borderline, aztán felvilágosított a pszichológus, hogy ahhoz több dolognak kell jelen lenni, és a teszt alapján sem vagyok az. De a kötődési zavar elméletem helyénvalónak bizonyult. Viszont nekem megnyugtató volt, hogy a Rorschach - teszt ennyire világos képet adott. Neked mi alapján mondanak ezt is azt is? Csak érdekel, ezért kérdezem, nem tolakodásból.

Kedves Arnold!
Engem is 8 évesen egy 15 körüli fiú kapott el, és játszott velem, mint egy játékbabával, ami még él is. De a szememet bekötötte.
32 év után böktem ki, de akkorra már az autoimmun betegség testileg tönkretett, életem meg gyakorlatilag összeomlott. A családomtól azóta sem kaptam semmilyen segítséget, csak kritikákat. Nekem is volt barátnőm, de a közönyömet, hidegségemet már nem bírta hét év után. Olyan voltam vele, mint egy fadarab. Semmi érzelem nem jött ki belőlem. Undorodtam a szextől. Ez nem lehetett könnyű neki. Visszagondolva, komoly dolgokról nem is nagyon beszélgettem vele.
14 éve vagyok egyedül. Az autoimmun pusztította tovább a testem, a lelkemet, a gondolataimat meg elhallgattattam az alkohollal. Többször majdnem sikerült meghalnom közben. Sok napomra nem is emlékszem.
Mikor végre rátaláltam erre az oldalra, rögtön kiokádtam magamból a történteket. Életemben először. Ahogy újra átéltem a mozdulatokat, érintéseket, ízeket, az nagyon megviselt. Úgy bőgtem közben, mint egy gyerek. Utána vagyok két hónappal, a lelkem megnyugodott, elfogadtam a dolgot, azóta magammal foglalkozok, azokat csinálom, amiről eddig is tudtam, hogy nekem az jó lenne, de nem csináltam. Úgy éreztem, nem érdemlem meg a jót. Az csak másé lehet. Egészségem is elkezdett javulgatni. Jobban is érzem magam a bőrömben. Azt hiszem, ez önbizalom, soha nem éreztem ilyet.
Arnold! Ne félj, nyugodtan írjál le mindent, ami benned van. Itt meghallgatunk, és nem fogunk elítélni. Gondolj arra, hogy minden területen jobban leszel!

Sziasztok!

Furcsa még itt lenni, mert még senkinek sem tártam fel ezt a témát. Jó olyan helyre érkezni, ahol mindenki tökéletesen ért - sajnos! - mindent, ezzel kapcsolatban. Nehezen nyílok meg alapból is, szóval biztosan időbe fog telni, amíg menni fog ezzel kapcsolatban is.

Karácsony, velem is csináltattak olyan tesztet. Nem tudom, mi alapján mondanak ellent egymásnak a dokik. Ráadásul azt mondta az egyikük, hogy a másik véleménye téves, ugyanis a bipolaritás+skizo üti egymást. Már pedig a bipol. tuti biztos. A mostani doki szerint a bipolaritásom súlyos és az okoz olyan tüneteket, mint a skizo (hallucináció, stb.) és ezért véleményezhettek tévesen skizofrénnek.

Tölgy, sajnálom, amit átéltél Te is! Rossz volt még olvasni is. 32 év... jó ég! Nem is csodálom, hogy beteg lettél! Nekem is van(nak) immunbetegsége(i)m. Szomorúan olvasom, hogy a családod nem támogatott, sőt, még kritizáltak is. Nekem nem tudja a család ezt az egészet, csak az Anyámnak mondtam el, de Ő 3 éve elvitte magával a sírba. Apám meg nem olyan, aki megértené. Sajnálom, hogy a kapcsolattal is gondod volt. Azok a mocskok, akik ilyeneket tesznek a másikkal, bele sem gondolnak, hogy mennyi kárt okoznak a másiknak... hogy mennyire ki fog hatni az egész további életére, több területre is. Nekem is gondok voltak a kapcsolattal. ...és én is undorodtam/undorodom a szextől. Megértelek! Bátor vagy, hogy leírtad, ami történt Veled! ...és a többiek is azok!
Megrázóak a soraid. ...és mindenkié.
Jó, hogy ki tudtad itt írni Magadból a történteket! Erős vagy és bátor. Nem is csodálkozom rajta, hogy kiborított, mikor visszaemlékeztél, írás közben. Egyszer már én is padlót fogtam, kb. 2-3 hónapja. Valaki felkavart bennem mindent, jobban mondva találkoztam valakivel, aki hozta a múltamat is magával - persze nem tudta, hogy feltépi a sebeket - és én sem tudtam, hogy ez lesz, de ekkor valahogy minden bevillant, ugyanúgy, ahogy Neked, mikor ide írtál először. Ő persze nem tudott semmiről, nem mondtam semmit neki és előtte igyekeztem észnél maradni, sikerült. Aztán hazament, én meg egyedül maradtam a gondolatokkal, jöttek az emlékek, a tapasztalatok, majd a pokolban találtam magam. Ugyanúgy éreztem magam, ugyanannak a védtelen óvodásnak, majd ez átváltott egy önutálatba, undor forgatta a gyomromat, dühös voltam, egyszerre undorodtam attól a féregtől is és magamtól is. Rájöttem mindennek az okára. Bántott az is, hogy mi lett belőlem és hogy ő valószínűleg fel sem fogta, hogy ez lesz abból, amiket tesz. Na, mégis csak mondtam pár dolgot, azt hittem, hogy még nem fog menni. Igaz, most fásult vagyok nagyon, nem is érzek szinte semmit. Úgy értem, hogy Veletek együtt érzek, de a magam története valahogy semmit nem vált ki belőlem, jelen pillanatban.
Örülök, hogy segített Neked, hogy írtál ide és hogy úgy érzed, hogy most jobban lettél testileg is, lelkileg is. Kívánom, hogy javuljon tovább az egészséged!
Ismerős gondolat, hogy úgy érezted, hogy csak másnak járnak jó dolgok.

Tölgy írta: a lelkem megnyugodott, elfogadtam a dolgot, azóta magammal foglalkozok, azokat csinálom, amiről eddig is tudtam, hogy nekem az jó lenne, de nem csináltam. Úgy éreztem, nem érdemlem meg a jót. Az csak másé lehet. Egészségem is elkezdett javulgatni. Jobban is érzem magam a bőrömben. Azt hiszem, ez önbizalom, soha nem éreztem ilyet.
Arnold! Ne félj, nyugodtan írjál le mindent, ami benned van. Itt meghallgatunk, és nem fogunk elítélni. Gondolj arra, hogy minden területen jobban leszel!

Ezt olyan szépen mondtad, Tölgy. Már várom a pillanatot, amikor ezt leírom "azt hiszem, ez önbizalom, soha nem éreztem ilyet" - önbizalom terén úgy látszik, színvak vagyok, de bármikor előbukkanhat a szivárvány, mert talán azzal, hogy a történetemet fel-, sőt, előhoztam, talán lekerült legalább a hályog a szememről.

Szia Arnold!

Örülök, hogy itt vagy és meg tudtál nyílni! Szeretettel üdvözöllek!

Sziasztok!

Kedves Manu, köszönöm szépen!

Kedves Süni!
Először is gratulálni szeretnék, hogy letehetted a gyógyszereket! Öngyilkossági kísérletem nekem is volt és szintén kárt teszek magamban. Azt kívánom, hogy csak így menjen tovább és ne is kelljen visszatérned a gyógyszerekhez!

A hajam égnek áll attól, amiket itt olvasok. Öngyilkosság, meg bipoláris depresszió...
Nem gondoltam volna ezelőtt, hogy így fogom gondolni…, de most azt érzem, hogy szerencsés vagyok, és én még „olcsón” megúsztam. Talán, mert már idősebb voltam. Nem tudom.
Vagy nem is, csak mivel nem mentem soha pszichológushoz, nem is diagnosztizáltak nálam semmit. Mindenki azt írja itt, hogy muszáj elmenni, mert szakember nélkül nem megy… Még a végén meggyőztök.

Eperke, akkor kell szakemberhez menni, ha szükségét érzed. Ahogy az okosok mondani szokták, más motivációjával nem lehet gyógyulni. Én csak azt tudom, hogy a pszichológusom nélkül sehol nem tartanék. Az egyik legjobb dolog, ami történt velem az életemben, az a terápiám. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy egy terápiával nagy fába vágja az ember a fejszéjét, nem olyan, hogy na, megpróbálom, aztán max abbahagyom. Elindít egy úton, és nagyon kell akarni ezt az utat, mert igencsak rögös...