fiú áldozatok

Köszönöm Nektek!

Sziasztok!
Beleolvasgattam a fórumokba, amik elég sokrétűek. Jók! De tényleg. Mara! Írtad valahol, hogy a fiú/férfi áldozatok kérdése más, mint a lányoké. Úgy vettem észre a beszélgetésekből, hogy igen. A betegségem "áldozatai" is 90%-ban nők. Az azzal kapcsolatos fórumokon sem találtam fiúkat. Ezt már elfogadtam, hogy nem fogok fiúkkal tapasztalatokat cserélni, vagy segítséget, megértést kérni. Sajnálom, de elfogadtam az "erős" férfiak távolmaradását. (Tévedés ne essék! Nem vagyok "más".) Bátyámtól is csak annyit "kaptam", mikor sírva kértem tőle segítséget, hogy: "Nem kéne már túltenned ezen magad?". Szóval ezen nem csodálkozom.
Olvastam egy cikket valahol, ahol az öt világvallás papjait kérdezték, mit mondanának annak, aki azzal megy oda hozzájuk, hogy szexuálisan molesztált valakit. Hát siralmasak voltak a válaszok. Én katolikus vagyok, de nem járok templomba, nem is szándékozom elkezdeni azok után, amiket gyerekkoromban átéltem. Anyám kényszeres vallásos. Vagy inkább kényszeres templombajáró. Nekem is, amikor kamaszkoromban csajoznom kellett volna edzés után, misére kellett mennem. Hát meg is útáltam a templombajárást. Hazaérve nem azt kérdezte, hogy "milyen volt a napod?", hanem azt, hogy "voltál misén, ki misézett?" (ellenőrzésképpen).
A katolikus egyház hozzáállása a mi problémánkhoz undorító, amin nem is csodálkozok. Ha a történelmet nézem, tagjai még cinkosságot, félrenézést is megengedtek/megengednek maguknak. Talán az, hogy István csatlakozott a kereszténységhez, az az EU-ba való belépéshez hasonló hiba volt. A "szükség" így kívánta, így tudunk itt életbe maradni. Nem csoda, hogy szinte az egész királyi családot szentté avatta a pápa.
Csak hát ezért sok mindent fel kellett adni.
Visszatérve a családhoz. Olvastam, hogy többen is hibáztatjátok a szülők hozzáállását. Nem csodálom! Iszonyatos megnemértést tapasztalok részükről most is. Gyerekként is. A családomban a nemtörődömség netovábbját tapasztaltam. Ha voltál misén, akkor minden rendben. Süssél magadnak krumplit vacsorára, és vége mai napnak. Még most is csak annyit kaptam, ő tudta, hogy valami történt akkor velem, és ennyi.
Tudom, hogy még el kell mennem valamiféle szakemberhez, el is fogok menni, mert még érzem, hogy segítségre szorulok. De nagyon örülök, hogy Ti legalább meghallgattok.
Köszönöm!

Hát igen, a meg nem értettség nagyon jellemző,ismerős érzés

Lányok! Ha belemélyedtek az állatvilág hím egyeinek viselkedésébe, nem kell csodálkozni azon, hogy némely bika/kan/hím/férfi miért viselkedik úgy, mint némely állat. Az állatvilágban ott van a rabszolgaság is, a háremtartás is, a gyerekgyilkosság is, a testvérmegevés is, a megfélemlítés is, és a még durvábbak is.
Hormon, feromon, kémia, nem tudom. Vagy fajfenntartási ösztön? Nem tudom, ki találta ezt így ki, de nekem nem tetszik. De nem tudok átszállni egy másik "buszra". Áteredő bűn, meg hetedíziglen megbűnhődés, ezek sem tetszenek. Aki ezt a világot csinálta, az nagyon elcseszett valamit.
Eszem ágában sincs most a férfiak nevében "bocsánatot" kérni tőletek, mint ahogy a pápa kigörcsölt magából egy bocsánatkérésszerűséget. Az nem az én saram. Azért majd ők felelnek (?). Ha nem, akkor meg aztán tényleg semmi értelme sincs az egésznek.

Kedves Tölgy!

Szerintem is nagyon jót tettél magadnak és másoknak is azzal, hogy erőt merítettél és leírtad a veled történteket. Lehet férfi hozzászólásokra-sorstársakra mondataira vágysz, de tudnod kell, hogy én-mi veled vagyunk. Igenis nagy dolog, hogy leírtad.

Manu

Tölgy, szerintem senki sem várja tőled, hogy bocsánatot kérj tőlünk mások bűneiért, én legalábbis biztosan nem várom!

Manu

Bocsánat az indulatosságomért! Tegnap láttam a Családi titkok sorozatnak azt a részét, amiben a konyhafőnök hentes a felnőtt lánya mellől ördögi módon mindent eltüntettett, hogy megmaradhasson a saját "játékszerének". Rendesen felment bennem a pumpa.
Aztán meg munkába menet a buszon láttam a három zokogó 2-4 év körüli gyerekkel utazó kisebbségi pár gyereknevelési módszereit, és úgy elkeseredtem, hogy nagyon. Isten mentsen, hogy Titeket sértegesselek!

Tölgy írta: Én katolikus vagyok, de nem járok templomba, nem is szándékozom elkezdeni azok után, amiket gyerekkoromban átéltem. Anyám kényszeres vallásos. Vagy inkább kényszeres templombajáró. Nekem is, amikor kamaszkoromban csajoznom kellett volna edzés után, misére kellett mennem. Hát meg is útáltam a templombajárást. Hazaérve nem azt kérdezte, hogy "milyen volt a napod?", hanem azt, hogy "voltál misén, ki misézett?" (ellenőrzésképpen).

Visszatérve a családhoz. Olvastam, hogy többen is hibáztatjátok a szülők hozzáállását. Nem csodálom! Iszonyatos megnemértést tapasztalok részükről most is. Gyerekként is. A családomban a nemtörődömség netovábbját tapasztaltam. Ha voltál misén, akkor minden rendben. Süssél magadnak krumplit vacsorára, és vége mai napnak. Még most is csak annyit kaptam, ő tudta, hogy valami történt akkor velem, és ennyi.
Tudom, hogy még el kell mennem valamiféle szakemberhez, el is fogok menni, mert még érzem, hogy segítségre szorulok. De nagyon örülök, hogy Ti legalább meghallgattok.
Köszönöm!

Szia Tölgy!
Én is megtapasztaltam azt, hogy a családommal libasorban jártunk a templomba, közben a nemtörődömség, a szeretetlenség sokkal több volt, mint ahogy az megengedhető lett volna, ha már a kereszténységet a szeretet vallásának nevezzük.
Nem tudom, olvastad-e az én történetemet, abban írom, hogy anyám hogy reagált arra, hogy abúzált a házinéni. Gyakorlatilag azt fejezte ki, hogy ha élveztem, akkor az nekem jó volt, akkor mi a bajom? Emellett tűzzel vassal üldözte az önkielégítést, rettenetes halálos bűnnek nevezte, önfertőzés, meg hátgerincsorvadást is emlegetett, meg elbutulást, sorolhatnám. Aztán miután őtőlük alig kaptam szeretetmegnyilvánulásokat, a fiúknak nem volt szabad megengedni az érintéseit, mert minden oda vezet, hogy nemi aktus, és kapok egy gyereket a nyakamba szégyenszemre leányanyaként, vagy abortusz, (amit ugyan én sem helyeslek), de akkor aztán elkárhozok menthetetlenül, a fogamzásgátlás meg úgyszintén halálos bűn. Sorolhatnám. Csak a szeretetlenségtől már 10 évesen pánikbeteg voltam. (De ebből meggyógyultam, 24 év pszichoterápia, lelki könyvek, stb. hatására.)
Én sem tudok templomba járni, de Istennel jóban vagyok. Bennem egy református lelkész-pszichológus tette helyre azt, hogy nem a 6. (ne paráználkodj) bűn az első parancs, hanem az 1. és 2. Szeresd Uradat Istenedet, felebarátod, mint önmagad. Mikor elolvastam, úgy éreztem, megláttam az "erdőt a fáktól". A szeretet pedig a másik javát akarni, ne tegyem azt másoknak, amit magamnak nem szeretnék, ill. tegyem azt, amit szeretném, hogy tegyenek velem. Én hiszem, hogy ez a lényeg.
Olvastam ugyanettől az írótól,(Gyökössy Endre, lelkész, pszichológus), hogy Teréz anyáról nézettek egy filmet betegekkel. Előtte-utána megmérték az IGA szintjüket, (Immunrendszer működéség mutató faktor a vérből), és a film után a többszörösére emelkedett. Tehát a szeretet így is gyógyít!
Azért a Te kedvedért remélem, ide téved egy fiú is, ha nehezebb is nekik megnyílni..
Szeretettel: A.

Nehéz határokat szabni, talán szinte lehetetlen. Én is meg- meg állok, amikor látok egy síró gyermeket...Biztos, hogy önmagunk határait átlépni a legnehezebb, ha pedig súlyos lelki-testi sérülésekről van szó, igaz lehet, hogy az a "reális és elvárható", ha csak 5-10-15 %-át tudjuk feldolgozni a velünk történteknek. Ez teljesen egyéni. Jó, hogy itt vagy.

Hátha előbb-utóbb megszólalnak a férfi áldozatok is, sok van belőlük (lásd Sárkányeregetők c. afgán film).
Most ennek ideje van....
Én, mint rutinos "sérült-partner-választó", rengeteg férfi szemében láttam már ugyanazt a sérült magányt, mint ami az én szememben is volt/van. De egyelőre az érzelmek őszinte de másokat nem bántó kifejezése még nem nyerte el méltó helyét sem férfiak, sem nők életében - amíg ez nem változik, marad a lefojtás, betemetés.
De változik! Ez a fórum is bizonyíték.
Tölgy, büszke lehetsz, hogy e változás része vagy, sokat köszönhetünk neked.

Sziasztok!

Nyugodt! Köszönöm a szavaidat!
Megerősít, hogy haladjak az úton, amin elindultam. Pedig sok férfi próbált lebeszélni róla. Még mindig azt kapom, hogy meg tudom én ezt oldani egyedül, ne teregessek. Eszembe is jut, hogy "mi van, ez az ember fél valamitől? ". Én most már nem félek. Nincs takargatnivalóm.

Nem értem és nem tudom, hogy kinek vagy minek vagy kiknek áll érdekében, hogy hallgassak ezután is, de valaki nagyon azt akarja. Még vesztenivalóm sincs, talán ezért nem kaptam zsarolást. Azt, hogy kinek áll érdekében, hogy ne gyógyuljak meg, azt tudom. Vagy szarba nyúltam? Hát "leszarom".

Tudom, ez a reakcióm agresszív. De már nem csak elkeserítenek és elszomorítanak a manapság is látott/hallott, minket is érintő dolgok, és a süket (vagy letakart) fülek, amikre találnak ezek és mi, hanem mélységesen felháborítanak. Olvasgattam a történelmet, tudom, hogy az érintettek így/úgy megoldották a "problémát". Most is így van.

Tölgy írta: Megerősít, hogy haladjak az úton, amin elindultam. Pedig sok férfi próbált lebeszélni róla.

Kik ismerik a történeted? Kik próbáltak lebeszélni? És mivel indokolták?

Családtagok próbálnak visszafogni. Csak azt tudják, hogy az történt velem, de a részletekre senki sem volt kíváncsi, leállítottak amikor elkezdtem mesélni. Csak itt mondtam el.

Sejtem, hogy van valami családi szennyes, de mért nem áll elém valamelyik és mondja el!

Anoni Mara írta: Majd nézzétek meg, ki írta azt a cikket a gyalogló férfiről. Aztán nézzétek meg a neveket a Kik vagyunk > Kapcsolat címszónál.

karácsony írta: Nem vagy hülye Tölgy! Ő például gyalogolt:

nol.hu/kulfold/20140222-akarj_beszelni_rola-1446337

Hű, de megrázó.
Amúgy a túlélő, mint kifejezés tetszik nekem. Az áldozat szó valahogy azt sugallja, hogy bármikor újra megtörténhet, a túlélő pedig pozitív töltetű, valahogy erőt ad. (Nekem legalábbis.)