Ha nem a gyökereket kezeljük, gyógyulás van?

Alicia, ez nagyon elszomorított... Meg őszintén, milyen reakció az, hogy már megint mit szedtél elő? Most olvasok egy orvosi, traumáról szóló könyvet, nagyon jól van struktúrálva, és abban le van írva, milyennek kell lennie a terápiának, a terapeutának, hogyan kell érezned magad ahhoz, hogy jól működjön. Érezd a bizalmat, a megértést, a végtelen elfogadást, és a tiszteletet, ha te valamiről nem szeretnél beszélni. Ha ilyet mondana nekem egy szakember, jól beolvasnék neki, hogy taposson a saját traumáiba és lelkébe, és ne kontárkodjon bele máséba!

Épp ezt akartam írni a segítsetek megérteni topikba, hogy még a pszichiáterek, pszichológusok, terapeuták is FÉLNEK a dologtól, nem tudnak mit kezdeni vele...legalábbis én ezt tapasztaltam. Több terapeutám volt, de kb. kettő volt az, aki bele mert menni és bele mert kérdezni a dolgokba...a többiek terelték a szót (na jó, az elején én is tereltem sokáig, mert féltem belemenni). Állítólag (eü-ben dolgozó barátnőm szerint) azért, mert félek, hogy nem tudnak mit kezdeni az elmondottakkal (amit én is sokszor éreztem már).

Mara , köszönöm az érdeklődést, mióta nappali kórházas vagyok (szeptember óta), híztam fél kg-t. Vagyis inkább azt mondanám, hogy stagnálok, de sikerült időben megállítani a lejtőn...

Sajnos értem a döbbenetetek, és mondjam azt, hogy megszoktam, hogy alkalmatlanok vannak a pályán? 10 éve jártam pszichiáterhez, amikor olvastam egy terapeutánál, (Gyökössy Endre: Magunkról magunknak), hogy milyen hibákat követhet el egy szakember a beteggel szemben. Akkor megállapítottam, hogy az akkori pszichiáterem az ÖSSZES HIBÁT el szokta követni..
Rotebeete, Te is ilyesmiről írtál pozitíve..
Akkor magát az írót kerestem meg, akinek végül a tanítványa foglalkozott velem évekig. Akkor sokat gyógyultam. (25-22 éve..) De akkor az abúzus nem merült fel, mint kiváltó ok. Igazából csak kb. 15 éve, mikor a Mérgező szülőket olvastam Akkor a könyv tanácsára írtam a szüleimnek, anyu reakcióját el lehet olvasni a történetemben, apám azt mondta, hogy túl kihívóan öltözködtem ... (Nem a házinéninek, aki molesztált..) Aztán most az orvosom mondta, amit mondott.. (Előző hozzászólásom itt...)

Rotebeete, azért nem mondok neki csúnyákat, mert magához képest ami tőle telik, kedves velem, és rá lehetek még utalva több szempontból..

Friss beszámoló a témában, az itt is sokat emlegetett segítő alapítvány konferenciájáról.
"Nőjogi aktivistaként, erőszakáldozatoknak segítő szakemberként és pszichológusként jártam az Eszter Alapítvány konferenciáján. Sokkolt és elkeserített, amiket hallottam. Nem tudom, hogyan engedheti meg magának egy szexuális visszaélés áldozatait segítő alapítvány, hogy a konferenciáján áldozathibáztató, az erőszakot relativizáló, totálisan idejétmúlt és káros elképzelések hangozzanak el – vagy legalábbis olyasmi, amit így lehet érteni."
sajatszoba.hu/ki-segit-a-gyerekkori-szex...aktuleloinek-1-resz/

Paloma, ez megdöbbentő beszámoló, valóban... Nekünk nagyon rossz tapasztalataink vannak a civil szervezetekkel. Az Eszter szóba sem állt velünk, többször kerestük őket, nem is válaszoltak. Az a baj, hogy a különféle szervezetek csak a konkurrenciát látják a másikban, ahelyett, hogy összfogásra törekednének.

Hú tényleg igen nagy a látencia mértéke e szerint az írás szerint.
Kicsit elszomorító ez a kritika. Bár itt többen elégedettek velük. De,ami ebben az írásban megfogalmazódott,az most negatív színben tünteti fel. Nem az igazságalapját akarom elvetni,csak súlyosnak érzem a leírtakat. És jogosnak tartom a sérelmezést,hiszen tényleg vannak más segítők is. Mennyit tudnak ártani a szavak...

Anoni Mara írta: Paloma, ez megdöbbentő beszámoló, valóban... Nekünk nagyon rossz tapasztalataink vannak a civil szervezetekkel. Az Eszter szóba sem állt velünk, többször kerestük őket, nem is válaszoltak. Az a baj, hogy a különféle szervezetek csak a konkurrenciát látják a másikban, ahelyett, hogy összfogásra törekednének.

Kedves Mara!
Ez a szétforgácsoltság csak az egyik baj sajnos.... Már régóta figyelek, olvasok, töprenkedek. Nem érzem jól magam a szakmai bőrömben. Szégyenkezem.
A "saját szoba" idézet most felbátorított. Szeretném felajánlani a segítségemet az arcommal együtt. A 70 éves öreg búrámmal.

Alaine , minden szakmai segítség nagyon jól jön! Rég láttunk, reméltem, hogy azért követed az eseményeket! Legjobb lenne, ha felvennéd a kapcsolatot - az oldal e-mail címén keresztül - Víg Sárával. Nagyon szeretnénk egy olyan pszichológusi bázist, ahonnan bátran ajánlhatnánk szakembereket + akik tudának egy-egy csoportot vagy beteget bevállalni nagyon kedvezményes áron. De nagyon lassan haladunk, a legtöbb szakember megfutamodik... Félnek a beskatulyázástól, meg ilyen hülyeségek. Szóval ennek a megszervezéséhez kéne leginkább ember nekünk. Ezen kívül lesz áprilisban egy nagyszabású rendezvény, (részletek később), ahol szintén szükség lesz szakemberekre.

Karácsony én azt hiszem, ezek a szervezetek mind nagyon nemes céllal kezdtek el működni, és mind az Eszter ,mint a NANE úttörő volt Magyarországon. Aztán a lelkesedés alábbhagy, mert meg is kell élni valamiből. Egyre nehezebb ingyen segítséget kérni, stb. Nehéz ezeket az ügyeket hosszú távon képviselni. És úgy nézem, ahogy a pénz beteszi a lábát ezekre a helyekre - pályázat, 1 száazlékok, stb - valahogy a prioritások is változnak. Ezért álltunk mi eddig ellen annak, hogy jogi szervvé alakuljunk át. De így sem könnyű, mert tényleg mindent önerőből kell megoldani. És amikor az ember már századszor kér segítséget mondjuk az informatikustól, hát az egy kicsit ciki.

Ami ezt a konferenciát illeti, a mi konferenciánkon is volt olyan hozzászóló, aki számunkra nem tetsző dolgokat mondott. Ezek kiszámíthatatlan dolgok, nem lehet előre lecsekkolni, mi fog elhangzani. De mondjuk helyre is raktuk rendesen...

Újra számozzuk a történeteket, láttátok? Így azért könnyebb a tájékozódás.

Mara igen, és milyen sok gyűlt össze,bár az utóbbi két történetet én még nem mertem elolvasni.
hű milyen rendezvény?
Alaine ez nagyon kedves,jóleső érzéssel töltött el,hogy van még ilyen..

karácsony írta: hű milyen rendezvény?

Még egy kicsit titok.

Tudnék én is mit mesélni az ilyen civil szervezeti dolgokról, nekem is vannak rossz tapasztalataim, DE azt gondolom, még mindig van mögötte egy nemes cél. Én tudom, hogy az a szervezet, ahol én önkénteskedtem, ott szívüket-lelküket beleteszik, hisz láttam, tapasztaltam. De sajnos ott is heves vitákat váltott ki, amikor a pénzügyek szóba kerültek... Csak nehéz megtalálni úgy a középutat, ha nincsenek forrásaik. Nincs kéznél egy Jézus, aki három halból és öt kenyérből meg tudna etetni 5000 embert...

rotebeete írta: Tudnék én is mit mesélni az ilyen civil szervezeti dolgokról, nekem is vannak rossz tapasztalataim, DE azt gondolom, még mindig van mögötte egy nemes cél. Én tudom, hogy az a szervezet, ahol én önkénteskedtem, ott szívüket-lelküket beleteszik, hisz láttam, tapasztaltam. De sajnos ott is heves vitákat váltott ki, amikor a pénzügyek szóba kerültek... Csak nehéz megtalálni úgy a középutat, ha nincsenek forrásaik. Nincs kéznél egy Jézus, aki három halból és öt kenyérből meg tudna etetni 5000 embert...

Ez a pénz dolog egy érdekes kérdés. Nem rég hallgattam egy interjút egy rapperrel, hogy őt megihlette az a gondolat, hogy hogyan születnek a hétköznapi hősök. Szívemből beszélt, mert én is sokat szoktam ezen gondolkozni. Azt mondta, hogy érdekes, hogy egy focista, aki kapura rúgja a labdát nagyon sokat keres, viszont egy mentős, egy tűzoltó, aki emberi életeket ment, az mennyire nincs megfizetve. Gyakorlatilag küzdenie kell a megélhetésével ennek a kategóriának (is).
Elég furcsa ez a világ, nehezen is lelem meg benne magam, mert próbálok a jó dolgokra koncentrálni, de gyomorforgatónak szoktam érezni ezeket a jelenségeket. A másik kedvencem a kapcsolati tőke által befutott emberkategória, amiről sem ő sem a kapcsolati tőke nem tehet, jól járnak, de valahogy az igazi tehetségek pedig éheznek, és képtelenek boldogulni. Pedig sokkal többet tudnának adni, mutatni az adott területen. És ugyanez érvényes az ilyen segítő szervekre is, hogy a megfelelő anyagi hozzájárulással lehet többet ki tudnának hozni magukból. Tudom, milyen dolog segíteni vagy kevés pénzért gürcölni, és közben nem haladni sehova, nem fejlődni.
Mindig is azt éreztem, hogy nem a lehetőségek hazája vagyunk, viszont sok tehetség, és sok jó szívű ember él itt. Leginkább azért is, mert szerintem, akik nem karrierre kiéhezettek, azok valahogy mindig lent maradnak, és nagyon sokan vannak ők, és sokszor azt tapasztalom, hogy ők egyáltalán nem gázolnának át másokon, nem cuppannak rá mások hátsó felére, és mégis leginkább ők képesek leginkább az igazi értékeket észrevenni. Viszont ilyen emberi tulajdonsággal boldogulni, esetleg előre jutni azt hiszem, hogy óriási dolog és kihívás is egyben. Az ego-korszakban vagyunk. Ami még kicsit aggasztó, hogy itthon valóban a pénzes emberek gyermekei fognak tudni nagyobb számban továbbtanulni, nem is olyan rég térképeztük fel, hogy mik az esélyei egy átlagos családból érkező tehetségnek, ha kamatoztatni szeretné azt. Brutálisak a tandíjak, olyannyira, hogy a főiskoláknak és egyetemeknek reklámokra is telik. Gyere hozzánk tanulni, sikeres embereket interjúztatnak meg, hogy mennyire befutottak lettek, mert az x iskolában tanultak. Nem tudom, hogy hová vezet ez...A diákhitelt nem is merem említeni már a sorban.

Üdv Nektek!
Mennyi mindent történt Veletek, amióta ritkábban vagyok itt...
A témához: nekem az tűnik hatékonynak ha párhuzamosan lehet haladni a régmúlt és a jelen nehézségeivel. Számomra ez stabil kapaszkodókat adott azokra az időszakokra, amikor "magamra" maradok egy az abúzus során megélt érzéssel. Mert már tudom, hogy az adott helyzet, nem a régi helyzet, és már felnőtt vagyok, és ha magamra, belső erőforrásomra lelek, akkor kiléphetek. Többnyire sikerül, időnként nem...olyankor megélek ismét sok mindent... majd valami, mindig erőt ad, hogy felálljak és továbbmenjek. Erőtlenül is...

Kiscsillag írta: Csatlakozom Angyalkához, szerintem is hidat kell építeni a múlt és a jelen között, és ha ez a híd már stabilan járható, akkor egy-egy váratlan emlékezés során nem ragadunk a múltban. Az idősíkok nem keverednek össze és nem számít, ha eltűnnek a falak, melyeket a saját védelmünkben húztunk magunk köré. Akkor tudjuk, hogy a híd egyik oldalán a múlt van, a másik oldalán pedig a jelen és a múlt tapasztalataiból tudatosan tudunk egy számunkra élhető jövő felé vezető utat építeni a jelenben. Ez kemény munka, de meg lehet csinálni.

Így legyen..