Ha nem a gyökereket kezeljük, gyógyulás van?

Azt hiszi, ez az egyetlen választása, vagyis nincs más, csak az engedelmesség, mint azelőtt is.

Lehet, hogy nem ide tartozik, de ma a pszichiátrián leült mellém a padra egy 24 kilós, 30-as éveiben járó lány, és elkezdett arról beszélni, hogy őt hogyan molesztálták (az érintettségem tudta nélkül)... Borzasztóan megsajnáltam szegényt, hogy értékes emberek kínozzák halálra, teszik tönkre, és pusztítják el saját magukat mások bűnei miatt... Nagyon szomorú látvány volt , [strike] ugyanakkor groteszk tükörkép, mert pont ugyanígy néztem ki 3 évvel ezelőtt én is [/strike] , és érdekes módon egy pillanat alatt "rám hangolódott", és elkezdett nekem is a gyökerekről beszélni... ennyire ránk lenne írva? Vagy csak megérezzük egymáson? Mondjuk én is sokszor éreztem már meg máson, és mindig beigazolódott sajnos...
Hát ennyit a gyökerekről...

Sunny, azt hiszem, sok mindent érezhetünk meg (7. érzék), ezt is. Szerintem az erőszaktevők is így érzik meg többnyire, hogy ki az áldozat típus.

Sunny írta: Lehet, hogy nem ide tartozik, de ma a pszichiátrián leült mellém a padra egy 24 kilós, 30-as éveiben járó lány, és elkezdett arról beszélni, hogy őt hogyan molesztálták (az érintettségem tudta nélkül)... Borzasztóan megsajnáltam szegényt, hogy értékes emberek kínozzák halálra, teszik tönkre, és pusztítják el saját magukat mások bűnei miatt... Nagyon szomorú látvány volt , [strike] ugyanakkor groteszk tükörkép, mert pont ugyanígy néztem ki 3 évvel ezelőtt én is [/strike] , és érdekes módon egy pillanat alatt "rám hangolódott", és elkezdett nekem is a gyökerekről beszélni... ennyire ránk lenne írva? Vagy csak megérezzük egymáson? Mondjuk én is sokszor éreztem már meg máson, és mindig beigazolódott sajnos...
Hát ennyit a gyökerekről...

Vagy ilyen sokan vagyunk?

Félévi osztályozó konferencián voltam. Sorra mondták a tanárok a neveket, "ja, hát az egy néma, az egy kuka, az tök zizi, annyak valami baja van", nekem megy egyre ott kattogtak a számok a fejemben, hogy legalább minden 10. áldozat...

Igen, mikor iskolai gyakorlaton voltam annó, nekem is sokszor eszembe jutott egy 30 fős osztályban, hogy legalább 3 gyerek...és rögtön elkezdtem a szememmel kutatni a jeleket, nem is igazán tudtam a feladatomra figyelni.
De a pszichiátrián (sokszor voltam), tapasztalat alapján min. 70%-os lehet az érintettség szerintem...akármit is állítanak a szakkönyvek. Az orvosok, akik írják, nincsenek ott este a dohányzóban, és nem ülnek a kertben a padon...

Azért nincsenek pontos adatok, mert nagy a látencia. Nem merünk beszélni róla, ez a helyzet. Mert nem az erőszaktevő lesz megbélyegezve, hanem TE!
Én a terapeutámnál kb. 8 alkalommal voltam már, és én nem mertem egyszer se kimondani, hogy szexuális abúzus, vagy erőszak. Ezeket a kifejezédeket, szavakat kerülöm, mint a pestist. Minap a vagdosásról beszélgettünk, hogy néha még a mai napig késztetést érzek vágni - hegeim is vannak - de már nem csinálom. Amikor kérdezte, mikor és miért csináltam, nem tudtam felelni, mert nem emlékeztem arra, hogy na most megütöttek vagy megbántottak és akkor megyek falcolni... Nincsenek meg bennem az ok-okozatok. De ő megjegyezte, hogy el tudja képzelni, hogy egy-egy abúzus után csinálhattam. Nem válaszoltam semmit.
Viszont aminek nagyon örülök, hogy ő nem lát bennem borderline személyiségzavart. Bár elég zavaros számomra is, hogy én már felismerem az érzelmeimet, kontrollálni is tudom őket, de ez már egy előző terápia hatása. És néha vannak időszakaim, amikor kiborulok, sokat sírok, sokat vagyok frusztrált. Mint most is, és ilyenkor nem tudom, valóban illik e rám az egész. Mert az is igaz, hogy nehezen engedek el embereket, akiket szeretek, nagyon fontosak számomra, és gyakran álmodok olyanokat, hogy elvesztek embereket magam körül. Nemrég húgomról álmodtam azt, hogy meghalt... És ezek is borderline tünetek, hogy az ember görcsösen ragaszkodik. Mindegy, úgyse az számít igazán, a lényeg, hogy én jól érezzem magam a bőrömben.

Nekem is vannak hegeim, rengeteg, igaz, ruha alatt (az oldalamon, a bordáimtól kb. a csípőcsontomig). A kezemen kb. 50 ciginyom, egy idő után már, hogy ne legyen több, a régi nyomok helyére nyomtam (most már vegyesen a kezemen - ha elveszítem az önkontrollt- és a hasamon nyomom el). A csuklómon egy 3 éves öngyilkossági kísérlet nyoma, sajnos örökre megmarad. Sok hegre én sem emlékszem, volt úgy, hogy másnap öltözködéskor megrémültem, hogy mik azok ott az oldalamon. Sokszor emlékezetkiesésem van nekem is, mikor csinálom. De ha emlékszem, akkor úgy tudom leírni az érzést, hogy a "két énem" hadakozik bennem, az egyik könyörög, hogy ne tegyem, de a másik énem annál nagyobb élvezettel vágja belém a pengét, minél inkább könyörgöm magamnak, hogy ne tegyem. Ez ilyen belső párbeszéd, majd megtorlás. Nálam többször diagnosztizálták a személyiségzavart, de én egyáltalán nem értek egyet vele...csak az önsértés, az öngyilkossághajlam, és dühkitörések (önkontroll elvesztése) igazak rám..najó, meg a gyógyszerabúzus. De szerintem ez másból ered, és nincs személyiségzavarom...csak egy újabb bélyeg a többi mellé. ??? Mindegy...

Ma a takarító hölgy ült le mellém a padra, és megkérdezte, hogy milyen trauma ért..."meghalt a fiúja?" Ezt már nem hiszem el komolyan...többet nem ülök le a padra.

Sunny, hány éves vagy? Kórházban vagy? Miért?

27, de most csak nappali kórházas vagyok, mert elutasítottam a befekvést, ezt viszont elfogadtam, hogy szent legyen a béke a doktornővel (=ne dobjon ki). Evészavar (hogy egyek bent), depresszió (hogy kimozduljak otthonról), és pánik/ptsd (hogy szokjam az embereket) miatt, de lehet, hogy a személyiségzavar miatt is, mert legutóbb félt, hogy kárt teszek magamban, és azt is bevallottam, hogy a gyógyszereimet is túladagolom...egyszóval, hogy szem előtt legyek.

Sunny írta: Igen, mikor iskolai gyakorlaton voltam annó, nekem is sokszor eszembe jutott egy 30 fős osztályban, hogy legalább 3 gyerek...és rögtön elkezdtem a szememmel kutatni a jeleket, nem is igazán tudtam a feladatomra figyelni.
De a pszichiátrián (sokszor voltam), tapasztalat alapján min. 70%-os lehet az érintettség szerintem...akármit is állítanak a szakkönyvek. Az orvosok, akik írják, nincsenek ott este a dohányzóban, és nem ülnek a kertben a padon...

Persze, egy pszichiátrián biztos jóval nagyobb az arány a tíz százaléknál. A tíz százalék az egész lakosságra vonatkozik, nyilván, ha pszichés betegek között kutakodunk, egyre nagyobb arányt kapunk. És azt se felejtsük el, hogy a tíz százalék csak a magyar felmérések állítása, mindenhol máshol (Európa civilizált részén ) öt százalékról beszélnek.

Sunny, javulgatsz? Tudsz enni?

Anoni Mara írta:

Sunny írta: Lehet, hogy nem ide tartozik, de ma a pszichiátrián leült mellém a padra egy 24 kilós, 30-as éveiben járó lány, és elkezdett arról beszélni, hogy őt hogyan molesztálták (az érintettségem tudta nélkül)... Borzasztóan megsajnáltam szegényt, hogy értékes emberek kínozzák halálra, teszik tönkre, és pusztítják el saját magukat mások bűnei miatt... Nagyon szomorú látvány volt , [strike] ugyanakkor groteszk tükörkép, mert pont ugyanígy néztem ki 3 évvel ezelőtt én is [/strike] , és érdekes módon egy pillanat alatt "rám hangolódott", és elkezdett nekem is a gyökerekről beszélni... ennyire ránk lenne írva? Vagy csak megérezzük egymáson? Mondjuk én is sokszor éreztem már meg máson, és mindig beigazolódott sajnos...
Hát ennyit a gyökerekről...

Vagy ilyen sokan vagyunk?

Félévi osztályozó konferencián voltam. Sorra mondták a tanárok a neveket, "ja, hát az egy néma, az egy kuka, az tök zizi, annyak valami baja van", nekem megy egyre ott kattogtak a számok a fejemben, hogy legalább minden 10. áldozat...

Amikor látok, hallok problémás gyerekekről, nekem is folyton eszembe jut, hogy talán ő is áldozat.

Ha visszagondolok az általános iskolai éveimre, akkor az én osztályomban biztosan megvolt a 10%.
Volt egy osztálytársam, aki nem is rejtette véka alá előttünk, hogy a nevelőapja folyton közeledik hozzá. Egyik évben pedig volt egy férfi, aki a vonaton „vadászott” az ingázó lányokra – ebből rendőrségi ügy is lett -, sajnos az egyik osztálytársam is érintett volt. Aztán ugye voltam én… Így máris megvan a 10.
A néma, a kuka meg a tök zizi gyerek nem terem magától. Sajnos az ilyesmi mögött mindig van valami kiváltó ok. Lehet, hogy nem abúzus, de valami hasonlóan gyomorforgató.

Én azért félek esténként, mert amikor kicsik voltunk húgommal és esténként viháncoltunk az ágyban, apa bejött és úgy elvert minket minden egyes alkalommal, hogy másnap csupa véraláfutásosak voltunk... Én az emeletes ágyon voltam, és mindig felnyúlt és úgy ütött, én meg préseltem magam a falhoz és zokogtam. Sokszor felhívtam magamhoz kistesómat, hogy védjem, de ígyis-úgyis mindketten kaptunk.
Most is olyan rémképek vannak előttem, hogy szörnyek nyúlnak fel az ágyamra (most is emeletes ágyon alszok). Rettegek attól, hogy valaki megüt vagy bánt. Azt sem szeretem, ha valaki felemeli a hangját, mindig megijedek.
Mondanom sem kell, a leggázabb szitu, ami valaha történt velem, hogy amikor egy kisgyerekre vigyáztam és az apja ideges lett, és megmozdult, én felkaptam a kezem ösztönből. Nem akarta megütni, csak hirtelen megmozdult, én bennem meg az zajlott le, hogy jön az ütés. Nehezen viselem a fizikai erőszak eme részét. Hajtépés, ütlegelés, verés, tárgyak dobálása, rugdosás... Arra se emlékszem, hogy valaha is sikítottam volna, mert nem volt szabad (meghallják a szomszédok). Csendben tűrtem, hogy veri a fejemet a savállóba. És mikor abbamaradt, úgy mentem vissza játszani, mintha mi sem történt volna. Az abúzus hasonlóan zajlott. Csendben. Egy mukkot se szóltam. Sose. Azt hittem, azt hiszi mindig, hogy alszom vagy ilyesmi.
És nekem sok osztálytársamat verték. 2000es évekről beszélek, nem 60asról És halál természetes volt falun, még a mai napig is az, hogy a gyerekeket verik. Volt egy fiú osztálytársam, akit nagyon szerettem. Mindig megbeszéltük, hogyan kaptunk ki éppen az apáinktól. Ő mindig olyan dühösen mesélte, szerette volna anyukáját meg a kishúgát kimenteni ebből, próbált az apja ellen kiállni (7-8 évesen ), de gyenge volt, szívbeteg is, alultáplált, beteges... Engem is meg akart menteni. Imádtam, hogy barátok vagyunk, és örültem, hogy nem voltam ezzel egyedül. Nagyon szerettem azt a srácot, biztonságban éreztem magam vele.

Voltam nemrég gyógyszert íratni a pszichiátrián. Az orvosomnak meséltem az abúzus-történetet, kérdeztem, h. szerinte kell-e vele foglalkozni. Csodálkozott, hogy megint mit szedtem elő.. (Nyughatatlan alak vagyok..), mondtam ezt az oldalt. Majdnem azt mondta, h. laikusok egymást hülyítése.. Aztán elmondtam, hogy itt szakemberek vannak mögöttünk, és az a cél, hogy fókuszba kerüljön a gyerekkori sz. abúzus, merthogy hányan szenvednek ettől, és hányan nem bűnhődnek pl. Elmondtam, hogy úgy érzem, hogy itt megértenek. Ajánlottam neki az oldalt. Nem biztos, hogy érdekelni fogja, sajnos. (Amúgy rendes velem... )

Alicia09 írta: Voltam nemrég gyógyszert íratni a pszichiátrián. Az orvosomnak meséltem az abúzus-történetet, kérdeztem, h. szerinte kell-e vele foglalkozni. Csodálkozott, hogy megint mit szedtem elő.. (Nyughatatlan alak vagyok..), mondtam ezt az oldalt. Majdnem azt mondta, h. laikusok egymást hülyítése.. Aztán elmondtam, hogy itt szakemberek vannak mögöttünk, és az a cél, hogy fókuszba kerüljön a gyerekkori sz. abúzus, merthogy hányan szenvednek ettől, és hányan nem bűnhődnek pl. Elmondtam, hogy úgy érzem, hogy itt megértenek. Ajánlottam neki az oldalt. Nem biztos, hogy érdekelni fogja, sajnos. (Amúgy rendes velem... )

Ha állítólagos szakemberek így állnak hozzá, akkor mit várjunk a laikusoktól....