Gyerekkori abúzus egyenlő rossz párkapcsolat?

karácsony írta: Szerintetek hogyan ismerhető fel, hogy egy férfi hajlamos lesz kapcsolaton belül bántalmazóvá válni? Vagy, hogy hajlamos lehet arra, hogy a saját gyerekét molesztálja?

Fú, ez is nagyon nehéz kérdés. Éppen ezt kérdeztem a napokban a férjemtől. De nem nagyon találtunk választ. Ugyanis sokszor köztiszteletben álló emberek képesek ilyet elkövetni. Azt hiszem, írtam már erről a könyvről, a Hétköznapi hímsovinizmus címűről. Talán ha az ember tisztában van azzal, milyen formában (és álarcban) működik a hímsovinizmus, azaz a nők fölötti uralom, akkor esetleg ennek a viselkedésben megmutatkozó jeleit észreveszi, és esetleg ez lehet az, ami segít felismerni.

Hajnalkám írta:

karácsony írta: Szerintetek hogyan ismerhető fel, hogy egy férfi hajlamos lesz kapcsolaton belül bántalmazóvá válni? Vagy, hogy hajlamos lehet arra, hogy a saját gyerekét molesztálja?

Fú, ez is nagyon nehéz kérdés. Éppen ezt kérdeztem a napokban a férjemtől. De nem nagyon találtunk választ. Ugyanis sokszor köztiszteletben álló emberek képesek ilyet elkövetni. Azt hiszem, írtam már erről a könyvről, a Hétköznapi hímsovinizmus címűről. Talán ha az ember tisztában van azzal, milyen formában (és álarcban) működik a hímsovinizmus, azaz a nők fölötti uralom, akkor esetleg ennek a viselkedésben megmutatkozó jeleit észreveszi, és esetleg ez lehet az, ami segít felismerni.

Hajnalkám tudnál még erről kicsit részletesebben írni. Mik lehetnek ezek a jelek? Ezzel a könyvvel még soha nem találkoztam. Nem érzed úgy, hogy minden férfi kicsit erre törekszik? Komolyan félek. Ez az egész kapcsolatosdi egy nagy tipp-mix. Lehet, hogy ismerkedéskor valami tesztet fogok kitöltetni.

Karácsony, fent van a neten a könyv, nem is nagyon hosszú, szerintem érdemes elolvasnod. Azt hiszem, már belinkeltem, de berakom ide is.

www.luisbonino.com/pdf/micromachismos%20en%20hungaro.pdf

Az egésznek az az alapja, hogy egy férfijogú társadalomban élünk, emiatt a férfiak előjogokat élveznek, és akaratlanul is védik ezeket az előjogaikat. Ha nem is mindegyikük nyílt erőszakkal, hiszen azért a legtöbb férfi mégiscsak normális (még ha nem is tűnik így nekünk), de mindenféle manipulatív viselkedéssel mégiscsak elérik, hogy a nők fölé kerekedjenek. Tényleg érdemes elolvasni.

És ebből alakulhat ki a bántalmazás? És a szexuális is? Elolvasom.

karácsony írta: És ebből alakulhat ki a bántalmazás? És a szexuális is? Elolvasom.

Nyilván nem minden férfi jut el a párkapcsolati (vagy gyerekek elleni) nemi erőszakig, illetve fizikai bántalmazásig, de az alapja ugyanaz.

Olvasom. "micromachismos"

karácsony írta: Olvasom. "micromachismos"

A férjemnek nem jutott eszébe a szó, hogy micromacho, gondolkozik, gondolkozik, majd kivágja: makróköcsög.

hát van benne valami

Ez tényleg szemfelnyitó írás. Ott tartok, hogy a férfi megbánást mutat, és érzelmileg manipulál. Nálunk apám miután végigterrorizálta a családot, és sikerült elválni...stb. Utoljára jött a lakásba, és megállt a szobába, ahol mindannyian voltunk és bocsánatot kért, és kérte, hogy fogadjuk vissza, és majdnem sírt. Anyukám észnél volt, már nem lehetett érzelmileg manipulálni.
nem tudom, hogy cikket lehet-e linkelni, de ez is nagyon jó ebben a témában, direkt visszakerestem:

hvg.hu/itthon/20140711_Ha_hozzamersz_eltorom_a_karodat

karácsony írta: hát van benne valami

Ez tényleg szemfelnyitó írás. Ott tartok, hogy a férfi megbánást mutat, és érzelmileg manipulál. Nálunk apám miután végigterrorizálta a családot, és sikerült elválni...stb. Utoljára jött a lakásba, és megállt a szobába, ahol mindannyian voltunk és bocsánatot kért, és kérte, hogy fogadjuk vissza, és majdnem sírt. Anyukám észnél volt, már nem lehetett érzelmileg manipulálni.
nem tudom, hogy cikket lehet-e linkelni, de ez is nagyon jó ebben a témában, direkt visszakerestem:

hvg.hu/itthon/20140711_Ha_hozzamersz_eltorom_a_karodat

Majd elolvasom, köszi.

Elolvastam, hasznos! Viszont ilyen mikromacsókkal nem tudnék mit kezdeni, teljesen analfabéta vagyok ehhez. Ez a macsóskodás nekem kisebbrendűségi komplexust is mutat. Tényleg csak úgy lehet felkészülni erre, hogy én kijelölöm a saját határaimat, és azt nem lehet átlépni. Ezt lehet, hogy már gyerekkorban el kellene kezdeni megtanítani, hogy ne legyen ennyi gyermekáldozat, mint amennyi van. Mi helyes, és mi a helytelen. Mi játék és mi nem.

Ha a gyereknek egészséges önbizalmat ad egy szülő, kisebb az esélye, hogy bántalmazó pasit kifog. Az egészséges önbecsüléssel rendelkező ember ki tudja jelölni a határait, mint ahogy én azt még csak tanulom 54 évesen.
Azt tanultam a pszichoterápiás folyamatok alatt, hogy az ember ösztönösen olyan viszonyulásokat keres, mint amilyen közegben volt a családban is, ahová született. Nekem ilyen volt a családom: Ha azt csinálod, gondolod, amit mi akarunk, akkor általában szeretünk. Különben biztos, hogy nem. A volt férjem is így viselkedett velem. Nem lehettem önmagam. További kapcsolataimban is túlságosan meg akartam felelni. Itt a távkapcsolatomban már sokkal jobb a helyzet. Eleve normálisabb férfi, mint eddig akármelyik volt. Keresi a kedvemet.. Szóval alakulgatok, mint a púpos gyerek a prés alatt.. Ahogy javul az önbecsülésem, (az a prés), úgy tűnik el a púpom (a megfelelési kényszer).
Most olvasom: Pál Ferenc: Szorongástól az önbecsülésig. Azt is Idézgettem itt szabadon.
Hajrá mindenki, együtt könnyebb!!

Na én azokat a viszonyulásokat nem keresem, semmiképp!! Szép remények!
Hajrá, hajrá!

Nekm előző párom volt bántalmazó,az elején szépen indult minden, bár túlságosan ragaszkodott hozzám, de a jó,udvarias ,figyelmes oldalát mutatta.Ahogy kezdte biztosnak érzeni a kapcsolatunkat, előjött belőle a zsarnok, mindig követelte hogy én menjek át hozzá vonattal tömegközlekedve, szakadó esőbe, mikor beülhetett volna a kocsiba ha látni akar, meg hogy pl én 6 órás munka után nem lehetek fáradt.Meg erőltette a szexet,és nekem meg nem ment hiába próbáltam.Besokaltam és otthagytamés érekes hogy egy percet nem sírtam miatta.

hát zsákbamacska ez az egész...zsákbamacsók.

Sziasztok!
Új vagyok itt, még csak most készülök, hogy megírjam a története(i)met. De erre a fórumtémára a válaszom egyértelmű IGEN. Sőt, éppen ez a gondolat indított el engem a válaszok keresésében: hogy lehet, hogy minden párkapcsolatom annyira félremegy? Hogy lehet, hogy mindig nálam legalább 10-15 évvel idősebb férfiakba szeretek bele, akik aztán így vagy úgy magamra hagynak, és a sorsom mindig az, hogy a problémákkal egyedül nézzek szembe? Annyira nem lehetek idióta, vagy rossz emberismerő, hogy mindig "véletlenül" belefutok ezekbe...kell legyen valami szál, ami összeköti őket.
51 éves vagyok, van 3 gyerekem is. Életem legnagyobb részét egyfajta szelektív amnéziában töltöttem, most kezdtem csak emlékezni egy-egy képre. Leginkább az zavar, hogy látom, ha az én párkapcsolati mintám ennyire zavaros, a gyerekeimnek sem tudok igazán útmutatást adni. Úgyhogy próbálom feltérképezni, feldolgozni, hogy mik történtek velem.
Mindenki nyugodtnak, életvidámnak, kedvesnek tart, de ez csak az egyik oldalam. A másik oldalam a mérhetetlen magány és magárahagyottság érzése életemnek minden fontos pillanatában. Egyedül mentem szülni (illetve az első kettőt anyám "irányítása" alatt szültem, az még borzalmasabb volt), egyedül csináltam végig minden műtétet, egészségügyi problémát, ha baleset ért, véres ruhában, egyedül kellett hazabotorkálnom gyalog, a taxis nem vitt el, a férjem azt mondta, "már ivott, nem ülhet autóba". Ez a magány az alapérzésem, velem van gyerekkorom óta, függetlenül a párkapcsolatoktól.
A párkapcsolatoknál általában az a vonulat, hogy nagyon alámegyek mindenkinek, "mindent megteszek, csak szeressetek" alapon, és ettől aztán persze nem becsülnek semmire. Bár jól látom ezt kívülről, mégis kényszeresen ugyanúgy viselkedem.
25 évesen férjhez mentem, a férjem már a nászúton sem nyúlt hozzám. Mikor kérdeztem, hogy miért, azt mondta "nincs kedve". Ez volt az a terület, amivel teljesen meg tudott semmisíteni, hiszen az én fejemben a gyerekkorom miatt mindez úgy állt össze: ha szeretnek, akkor az azt jelenti, szexelünk. A férjemmel a szexuális aktusok száma az együtt - később már különélésben töltött 23 év alatt gyakorlatilag megegyezik a gyermekeim számával, erre akár büszke is lehetnék .. akkor még az "amnéziám" miatt próbáltam erről panaszkodni a szüleimnek, mire anyám válasza: "Örülj neki, hogy nem kell, ennél nagyobb problémák is vannak az életben."
Mire elváltunk, az önbizalmam az abszolút nulla fok alá is csökkent, mert a férjem szerint én vagyok az oka, hogy engem senki nem kíván... érdekes módon őelőtte ezzel éppen hogy nem volt probléma. A férjem lenullázott mindent maga körül, erkölcsileg, anyagilag, fizikailag - nem akarom őt szidni, én választottam.
Aztán beleszerettem valakibe, aki elmondása szerint "már leszámolt a bűnös testi kapcsolatokkal", két évbe telt, míg túltettem magam rajta.
A következő, akibe beleszerettem, viszont épp az ellentéte volt, ott minden csak szex és szex és szex - persze örültem neki, mert azt hittem, növelni fogja a női önbizalmamat - de a "guminő fíling" még nem azonos a szeretett partnerrel, sajnos.
Eleinte azt gondoltam, valami baj van a férfiakkal - de aztán rájöttem, hogy velem van a baj, a világom engem tükröz vissza.
Az egészben az a legrosszabb, ebben a korban ráébredni, hogy az egész párkapcsolati kudarc valójában az abúzus következménye, s hogy most vajon van-e, lesz-e még elég idő, hogy a gyerekeimnek ne egy elcseszett szerencsétlen anyukát tudjak felmutatni, aki persze "nyugodt, kedves és életvidám" ?
51 évesen kezdjek neheztelni a szüleimre? Ennek már nem látom értelmét... .