Jelen idő

Kedves Fekete Rózsa!

nekem sincsen családom gyökerem sincsen senkim sincsen

Én úgy látom, hogy vannak itt barátaid, akiknek fontos vagy.

S.N.A.F.U. írta:

Hajnalkám írta:

S.N.A.F.U. írta: Egyébként azért írtam fentebb Amaonethnek, hogy a választott családot hívják barátoknak.
És ők nem mérgeznek.

Már amelyik... Barátokban is lehet csalódni. Nem véletlen az a mondás, hogy akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségre.

Azért valljuk be, sokkal ritkábban.
És azt se feledjük, hogy őket MI választjuk.

Azt se felejthetjük el azonban, hogy ha az ember lelkileg, mentálisan nem egészséges, akkor nem biztos, hogy jót tud választani. Sőt, hogy egyáltalán képes a választásra.

Gúnár írta: Kedves Fekete Rózsa!

nekem sincsen családom gyökerem sincsen senkim sincsen

Én úgy látom, hogy vannak itt barátaid, akiknek fontos vagy.

igen,itt szeretnek és én is szeretek mindenkit

süni írta: S.N.A.F.U.!
Nekünk "anyám" mindig azt mondta, hogy neki is szenvedni kellett gyerekkorában, miért lenne nekünk jobb, mint neki volt? (a szülei elváltak pici korában, ezt nem tudta feldolgozni- állítólag). Őt sosem verték, és más módon sem bántották.
"Apámnál" más a helyzet, az apja verte, sőt azt mesélte, hogy egyszer csúnyán összeverekedtek ők ketten, és az apja húzta a rövidebbet. Azt is tudom róla, hogy nagyon szegények voltak, sokat éhezett. Az apja 17 éves korában elzavarta a háztól, fattyúnak nevezte, ami komoly sértésnek számított. Egyik szülője temetésére sem ment el, "anyámat" és minket gyerekeket küldött el. Ezt a "hagyományt" akkor is folytatta, amikor a saját fia halt meg, csak az ő temetésére senkit nem küldött maga helyett.
Nem tudom, hogy mitől lettek olyanok, amilyenek, de tudom, hogy mindketten bűncselekményt követtek el ellenem. Csak túl későn jöttem rá. Már csak Isten igazságosságában reménykedhetem.
Jómagam azt választottam, hogy EMBER leszek. És -ha lesz-, erre fogom nevelni a gyerekemet is.

Ennyi.
Ha ez egy teljesen tudatos és eltökélt döntés, akkor szerintem anya leszel.
A döntéshez egyébként gratulálok!

Hajnalkám írta: Azt se felejthetjük el azonban, hogy ha az ember lelkileg, mentálisan nem egészséges, akkor nem biztos, hogy jót tud választani. Sőt, hogy egyáltalán képes a választásra.

Igaz.
Viszont nézhetjük úgy, hogy senkinek nem kerül semmibe, ha abból indul ki, KÉPES jó döntéseket hozni és jól választani.
Leírtam már, hogy szerintem ami nem öl meg, az megerősít.
Ennek fényében én úgy gondolom, mindenki képes felemelkedni, és túllépni, alkalmasint saját magán.
Hiszem, hogy ez így van.

S.N.A.F.U. írta:

Hajnalkám írta: Azt se felejthetjük el azonban, hogy ha az ember lelkileg, mentálisan nem egészséges, akkor nem biztos, hogy jót tud választani. Sőt, hogy egyáltalán képes a választásra.

Igaz.
Viszont nézhetjük úgy, hogy senkinek nem kerül semmibe, ha abból indul ki, KÉPES jó döntéseket hozni és jól választani.
Leírtam már, hogy szerintem ami nem öl meg, az megerősít.
Ennek fényében én úgy gondolom, mindenki képes felemelkedni, és túllépni, alkalmasint saját magán.
Hiszem, hogy ez így van.

Én nem tartom igaznak ezt a mondást. Nem hiszek ebben. Ahogy abban sem, hogy mindenki képes túllépni.

süni írta: Hajnalkám, sajnálom a Veled történteket!

Köszönöm.

Szerintem Hajnalkám, bocsánat az őszinteségért, pont az ilyen hozzászólások tettek gyanússá... Nézd meg, mindenki túllép a történéseken, mehetne tovább az oldal, de mindig visszarántod, követelődzöl. Nem értem, ha ennyire nem tetszik, miért nem lépsz tovább? Miért nem engeded, hogy mások éljenek az oldal adta lehetőségekkel, és arról legyen szó, amire ez az alapítók állítása szerint született? Százszor elmagyarázták, mi miért történt, százszor bocsánatot kértek, ha nem elég, akkor tégy úgy, mint Pitypang.
Ha nem - és én ennek örülnék a legjobban - akkor emelkedj már túl a történteken. Beszéljünk végre az abúzusról, hogyan lehet elkerülni, kiheverni, stb.

Én megértem, hogy fáj. Erre mondom, hogy akkor tovább kell lépni. Nem érzed már itt jól magad, akkor menni kell, nem rárakni a nehéz helyzetre egy lapáttal. Szerettem olvasni a hozzászólásaidat, de ez a mártírszerep már nekem sok.
Hogy mit értek azon, hogy ez tesz gyanússá? Olyan, mintha az oldalt támadnád folyton. Ahelyett, hogy elgondolkodnál, hogy mik is történtek itt velünk, beférkőzött közénk egy szélhámos és egy szatír, ezektől szerencsésen megvédtek minket. OK, megvolt az ára, de most már lehetne béke, ha te nem szítanád a haragot. Egy másik topicon érdekes beszélgetés indul, nem értem, miért nem arról beszélgetünk, ahelyett, hogy itt rágjuk a gittet.

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ezt ide leírom, de most nagyon rosszul érzem magam, és igazán csak Ti érhetitek meg. Ma voltam állásinterjún egy nagyon jó helyen, nagyon szerettem volna, mert nem az a klasszikus A típusos foglalkoztatás (H-P 8-16h), hanem lehet hétvégén is dolgozni, és az egyik szabadnapot hétköznapra kérni, így el tudok mellette járni a pszichiáteremhez. Nagyon szorongtam, levágták, hogy nincs önbizalmam, de kérdezték, és mondtam, hogy túl tudnék lépni a határaimon (szorongás, félelem az emberektől). Aztán kirakták a kezeimet az asztalra, "ez cigaretta?", "miért?"....nem tudtam mit mondani. Végül kiszedték belőlem, hogy bipoláris depresszióm, személyiségzavarom, evészavarom, és PTSD-m van. És kérdezték, hogy milyen súlyos trauma ért?? Hát erre végképp nem tudtam mit mondani.... De mondták, hogy csak hárman vagyunk, nyugodtan elmondhatom, nem mondtam, csak elsírtam magam...végül kiszedték belőlem, hogy csütörtökönként pszichiáterhez járok....persze, joga van tudni a munkaadónak, hogy "bolondot" alkalmaz. De nagyon rendesek voltak, nem utasítottak el egyből, csak h mérlegelniük kell, hogy nem vagyok-e túl labilis, és bírnám-e idegileg. Ez igaz is. Nem is ez a baj, csak most megint megbélyegezve érzem magam, újra traumatizálva, és egy rakás szerencsétlenségnek. Legszívesebben megfojtanám magamat, h megint elb...tam. Miért nem tudok magabiztos, határozott lenni??? Ennyire a homlokomra van írva, ami történt? 15 perc beszélgetés után levágják rólam az emberek? Megint úgy érzem, hogy tönkrement az egész életem és tönkre fog menni az egész jövőm emiatt. Persze, tenni kell ellene...de nem tudom, hogy az állandó szorongást és önbizalomhiányt hogy a fenébe lehet végre legyőzni, hogy ne ordítson a homlokom a bélyeg, hogy nem vagyok normális...
Ne haragudjatok...

Sunny, olvastad Rados Virág Bipoláris c könyvét? Ha nem, feltétlenül tedd meg. Szerintem nagyon jól megérted belőle, hogyan lehet ezt a betegséget emelt fővel viselni.
Nem lett volna joguk ilyen kérdéseket feltenni egy állásinterjún!

Drága Sunny! Nagyon együtt érzek Veled, mert régen rólam is ordított. Ma már, sok év pszichoterápia, önismereti csoport, lelki könyvek után már nem ordít. Pedig a gyökerekig csak most jutottam el!! Az abúzusom még nem lett kezelve közvetlenül, csak az erre rárakódott problémáim. Én hiszek a közvetett kezelésben is. Pl Újhold és Marylin meséi nekem nagyon sokat segítenek. Újból, és újból elolvasom őket. Neked is csak azt mondom, hogy ne add fel! Küzdj, kapaszkodj! És tegnap éjjel néztem meg ugyanebben a topicban Gúnárnak az abortusztúlélő videóját. Ajánlom azt is, bár tudom, mindenkinek más használ. Szeretettel: A.

Sunny, nem tudom, mennyire vagy tisztában a jogaiddal. Sokat segíthet állásinterjún. Ugyanis bizonyos dolgokhoz nincs joga a munkaadónak. Ahogy azt se kérdezheti meg, akarsz-e még szülni, egyszerűen nincs joga ilyen helyzetbe hozni a munkavállalót. te a munkaerődet adod el, ez üzlet, semmi több. Nyilván nem hallgathatsz el bizonyos dolgokat, de neked kell eldöntened, lehetőleg előre, mit akarsz közölni az állásinterjún. Én a helyedben elmondanám, hogy járok pszichiáterhez bizonyos problémáim miatt, és eleve egy olyan igazolással mennék, amit a pszichiátertől kérnék, hogy alkalmas vagyok adott munkát elvállalni. Ha ezt ott kétségbe vonják, annyit mondanék, hogy amennyiben szeretnének megvizsgáltatni pszichiáterrel, és ez a munkához is feltétlenül szükséges, állok elébe, egyébként pedig ez az én magánügyem, és erről nem óhajtok beszélni.
Nekem szokott segíteni, ha előre lejátszom fejben az adott beszélgetést. Mit kérdezhetnek, arra én mit válaszolnék. Próbáld ki! Felkészülhetsz arra is, hogy reagálj váratlan helyzetekben. Akár egy betanult mondattal is. Pl. "sajnálom hölgyem/uram, ez magánjellegű kérdés, és erre nem szeretnék válaszolni. Amennyiben szakmai kérdése van, szívesen állok rendelkezésére."
Lehet előre gyakorolni tükör előtt, és ha van ismerősöd, aki segít felkészülni, lehet próbafelvételiket is tartani, hogy mire élesben megy, kész legyél válaszolni.

Amúgy meg: nincs semmi baj, ez egy esetleg elvesztett csata volt, de a háborút még nem veszítetted el. Arra gondolj, hogy az élet több, mint egy állásinterjú.

Az önbizalomhiányt pedig azzal lehet szerintem legyőzni, ha sokat gyakorolod a kommunikációt. Pl. elmész állásinterjúkra, ha hívnak, de nem azzal, hogy ez most az egyetlen és utolsó lehetőségem, hanem hogy ez is egy lépés a sok közül. Van egy mondás, nekem bejött, megosztom veled: a hídon akkor kell átmenni, amikor odaérsz. Más: néha nem is kell valóban magabiztosnak lenni, elég annak látszani. Ehhez segíthetnek az ilyen helyzetgyakorlatok, hogy szerezz egy kis rutint.

Fel a fejjel!

Sziasztok! Egy darabig nem voltam itt, mert hol megvisel, hogy itt vagyok, hol meg segít. De nagyon jó itt megint.

Az történt velem, hogy társkeresőről randiztam egy pasival. Közterület, park, padok. Kerestünk egy árnyas padot. Amikor leültünk, akkor vettem észre, hogy csak én vagyok árnyékban, a "szegény" pasit meg süti a Nap. Mondtam neki, hogy arrébb jöhet, meg ne süljön. Erre a barom, (bocs) elkezdett nyomulni. EGYÁLTALÁN nem akartam, hogy hozzám érjen. Ehhez képest, amikor nálam már majdnem kiverte a biztosítékot, akkor mondtam csak, hogy ne!
Másnap azon őrlődtem, hogy miért nem tudtam elzavarni a jó büdös francba, kikérni magamnak. Egyszerűen ott akkor azzal voltam elfoglalva, hogy ne legyek udvariatlan "szegény" emberrel, nehogy az önbecsülésébe gázoljak. Hogy én hol voltam? Hát, sehol. Én nem számítottam magamnak. Erre jöttem rá utólag. Hogy csak ő számított. Az én érzéseimmel csak akkor kezdtem foglalkozni, amikor már a táskám alatt a nemi szerveimet kezdte keresni. ÚJABB ABÚZUS! ENNYIRE HÜLYE VAGYOK 54 ÉVESEN?
A társkeresős képeimen csábosan nézek. Lehet, hogy ebből azt gondolják, hogy akkor csak dugni akarok??!! Nem számít, hogy azt írom, hogy kölcsönös megbecsülésen, tiszteleten, szereteten alapuló kapcsolatot keresek? Mit gondoltok? Előre is köszönöm, ha válaszoltok!!!

Alicia, nem számít, mit írsz egy ilyen oldalra. Ahogy az se, milyen a fotód. Oda a férfiak döntő többsége nőzni megy. Próbálkoznak. Aztán ha a nő belemegy, jó, ha nem, jöhet a következő név a listáról. Nem állítom, hogy nincs ott normális férfi, de jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy elenyésző a számuk.
Ja, és nem hülye vagy, csak kissé idealista. De ez nem bűn. Sajnos az élet ilyen, valahogy a jók hamarabb ráfáznak.