Jó lenne hallani felőlük

Mara, őszintén kívánom, hogy jól sikerüljön a munkahelyváltás! Nagyon hiányoztak/hiányoznak a hozzászólásaid.

nyugodt írta: Mara, őszintén kívánom, hogy jól sikerüljön a munkahelyváltás! Nagyon hiányoztak/hiányoznak a hozzászólásaid.

Szia Nyugodt, elkezdtem az új helyen, gyerekek persze még nincsenek, de a kollégák nagyon kedvesek velem. Ma egész nap beszélgettem, teljesen új terepre tévedtem!

❤❤❤ Köszönöm! Tökéletesen érted a helyzetet. ...és az anyám tényleg a "honokba dugom a fejem" tipus.
Nagyon nehez igy hogy probalom az "apammal megszakitani a kapcsolatot. Megkertem anyuekat hogy az uj cimemet ne aruljak el neki, telefonszamot csereltem, ők meg ott élnek vele a tesommal egyutt. Eleg fura helyzet. A nagyszuleim se tudnak semmirol, a rokonsag se akikkel nap mint nap beszelek es kerdezgetik hogy mikor jossz haza? Legszivesebben mondanam de hogy en mar nem megyek haza. Amig ott van az a szornyeteg addig biztos nem ..most hogy vegre van eselyem megszabadulni.

Ma voltam terapian. Az elmult idoszakban nem tudott fogadni de most ugy orulok mert ismet tudok menni hozza 2 hetente. Ez olyan nagy biztonsagot ad a lelkemnek. Mar kb 3 eve jarok sokat fejlodtem ez ido alatt. Fel tudom ismerni amikor hulye gondolataim vannak h azok miert vannak. Bar neha azert nagyon nehez. Talan sose leszek tul ezen.

Ó, most látom, Mara, hogy nyitottad ezt a topikot. És hogy engem is említettél. Köszönöm.

Nem tudom, hogy vagyok. Egyik oldalról sokkal jobban, mint amikor idejöttem, másik oldalról viszont sokkal érzékenyebb vagyok. Egy idő után muszáj volt hátralépnem, úgy érzem, nem tőletek, hanem az abúzus témájától. Elkezdtem írni egy regényt, amit részben a saját történetemen alapul, de azt se bírtam folytatni egy idő után. Egy lezárt blogban pihen. Ki tudja, folytatom-e valaha? Közben próbálok élni, de talán már a koromnál fogva is egyre fáradtabbnak érzem magam.

Hajnalkám írta: Ó, most látom, Mara, hogy nyitottad ezt a topikot. És hogy engem is említettél. Köszönöm.

Nem tudom, hogy vagyok. Egyik oldalról sokkal jobban, mint amikor idejöttem, másik oldalról viszont sokkal érzékenyebb vagyok. Egy idő után muszáj volt hátralépnem, úgy érzem, nem tőletek, hanem az abúzus témájától. Elkezdtem írni egy regényt, amit részben a saját történetemen alapul, de azt se bírtam folytatni egy idő után. Egy lezárt blogban pihen. Ki tudja, folytatom-e valaha? Közben próbálok élni, de talán már a koromnál fogva is egyre fáradtabbnak érzem magam.

Értelek, Hajnalkám. De lehet, hogy a hátralépés jó jel, nem? Én pont a napokban gondoltam arra, hogy megtörtént, amit nem gondoltam volna, hogy eljön egyszer: kiürült a sebem, megtisztult, nem érzem már a kényszert, hogy nyomogassam belőle a gennyt (ez a kép most egy kicsit undira sikerült, bocsánat), mert már nincs benne. Jó sok időre volt szükségem, közel 5 év terápia után még 5 évre. De most már nem érzem, hogy ott van ez a mindennapjaimban. Közben persze pontosan tudom, hogy mi történt velem, de már nincs fájdalom, csak a tudás. És ez nagyon jó.

Igen, lehet, hogy jó jel a hátralépés. Szeretnék majd békés öregséget.

Sziasztok! régen voltam ott de sokat gondolok rátok ez az év,nagyon nem az én évem,januárben történt egy boka balesetem,június végén volt egy perforált vakbelem(én éreztem hogy baj van,de kb az utolsó pillanatig hallgattam-senki nem vette észre milyen fájdalmaim vannak(valahol úgy gondoltam megérdemlem a szenvedést)közbe a balesetem kapcsán felmondtam a munkahelyemen(egy jelnek éreztem,hogy saját magagamat ne szivassam már tovább olyan helyen ahol már rosszul vagyok reggelente ha be kell mennem.Elkezdtem egy terápiát végre találtam egy nagyon rendes pszichológust,miután kb az egyetlen bizalmasomnak elmondtam hogy a perforált vakbél nem is volt olyan véletlen,most végre azt érzem,hogy kaphatok segítséget

Sziasztok! Régen jártam erre, mi van veletek? Most szinte eláraszt bennünket a sok-sok zaklatásról, erőszakról áradó hír... nem könnyű ezt így viselni, de talán ez is része annak a folyamatnak, hogy ne legyen olyan sok titok a háttérben. A mi ügyünk diszkrétebb, visszafogottabb, megértőbb kezelésre vágyna talán...
Ami engem illet, nagyon magambazárkózós időszak volt ez az év, különösen az utóbbi néhány hónap, minden téren (itt a fórumon sem voltam nagyon aktív). Mintha épp lecserélném önmagamat egy őszintébb változatra...aki már nem mosolyog folytonfolyvást és nem is áll mindenkinek mindenben rendelkezésére. Érdekes figyelni ezt a folyamatot, ahogy vetem le lassanként a régi önmagam álruháját - itt-ott kibontok egy-két cipzárt, de azért nem olyan könnyű elköszönni tőle, túlságosan hozzámnőtt a sok év alatt. Ehhez bizony kell a visszavonultság, mert védtelennek is érzem magam nélküle. Meg kell erősödjek, hogy ismét kimenjek a "külvilágba", ahol minden és mindenki harsog most olyan problémákról, amit én évitzedekig inkább elfelejteni akartam.
Érdekes érzés.. Ti hogy vagytok? Sokat gondolok rátok

nyugodt írta: Sziasztok! Régen jártam erre, mi van veletek? Most szinte eláraszt bennünket a sok-sok zaklatásról, erőszakról áradó hír... nem könnyű ezt így viselni, de talán ez is része annak a folyamatnak, hogy ne legyen olyan sok titok a háttérben. A mi ügyünk diszkrétebb, visszafogottabb, megértőbb kezelésre vágyna talán...
Ami engem illet, nagyon magambazárkózós időszak volt ez az év, különösen az utóbbi néhány hónap, minden téren (itt a fórumon sem voltam nagyon aktív). Mintha épp lecserélném önmagamat egy őszintébb változatra...aki már nem mosolyog folytonfolyvást és nem is áll mindenkinek mindenben rendelkezésére. Érdekes figyelni ezt a folyamatot, ahogy vetem le lassanként a régi önmagam álruháját - itt-ott kibontok egy-két cipzárt, de azért nem olyan könnyű elköszönni tőle, túlságosan hozzámnőtt a sok év alatt. Ehhez bizony kell a visszavonultság, mert védtelennek is érzem magam nélküle. Meg kell erősödjek, hogy ismét kimenjek a "külvilágba", ahol minden és mindenki harsog most olyan problémákról, amit én évitzedekig inkább elfelejteni akartam.
Érdekes érzés.. Ti hogy vagytok? Sokat gondolok rátok

Nagyon jól írod le a folyamatot, amin én is végigmentem. Hosszú idő, mire ide eljut az ember. Érzed, hogy mennyi energiát vitt el a szerepjáték?
Én jól vagyok. Igaz, lassan egy éve szedek antidepresszánst, de nem élem meg kudarcnak vagy csapásnak. Inkább azt érzem, hogy végre kordában tudom magam tartani, a bánatot, a fájdalmat, a dühöt. Nagyon megkönnyítette az életem.

Lehet, hogy nekem is kellene.. nem tudom. Egyelőre nem könnyebbültem meg, hogy a szerepjátszást letettem, hanem kiüresedtem. A régi álca lekerült, és mögötte nincs semmi. Ugyan lehangolt, vagy dühös nem vagyok, de nagyon energiahiányos - még nincs kész az új identitásom.

nyugodt írta: Lehet, hogy nekem is kellene.. nem tudom. Egyelőre nem könnyebbültem meg, hogy a szerepjátszást letettem, hanem kiüresedtem. A régi álca lekerült, és mögötte nincs semmi. Ugyan lehangolt, vagy dühös nem vagyok, de nagyon energiahiányos - még nincs kész az új identitásom.

Nem lehet, hogy kéne valami segítség?
Nem hinném, Nyugodt, hogy a álca mögött nincs semmi. Rengeteg bölcsesség és szeretet van benned, ez még a képernyőn keresztül is átjön. A lehangoltság és energiahiány nyilván a kontrasztból is jön, lekerült az álca, és megijedsz a meztelenségtől... (ez aztán az érdekes, és idevágó metafora...)
Nekem a munka segít. Még mindig abnormálisan sokat dolgozom. Ami nem megy, az az, hogy elengedjem magam, tegyem a semmit, szórakozzak, nézzek ki a fejemből, pihenjek. Ilyenkor mindig eszembe jut a kisgyerek önmagam, ez a kiüresedés-szorongás érzés már akkor is megvolt, úgy hívtam, "unatkozom". Ilyenkor anyám mindig azt mondta, "csak a hülyegyerekek szoktak unatkozni". És akkor gyorsan beletemetkeztem a legóba. Szerintem az volt a mai munkamánia gyerekkori megfelelője.