Jó lenne hallani felőlük

Igyekszem figyelni erre.

Sziasztok! Jó rég jártam erre. Szégyellem is magam hogy csak csöndben olvasgattatlak titeket, de nem volt erőm írni sem. Csak rátok akartam lesni, hogy rendben vagytok-e.

Én is régen írtam, csak olvasgattam itt. A ferjemnek par honapja beszeltem arrol ami gyerekkoromban tortent es most eldontottem hogy jovo heten elmondom anyamnak is. Mar lelekben eldontottem. Irtam egy levelet es odaadom neki szemelyesen hogy olvassa el, mert biztos hogy megnemulok es nem tudnam elmondani. Mar lezartam magamban. Eldontottem hogy amig nem tunik el apam a csaladom eletebol addig nem megyek a kornyekukre. Hala az egnek messze laknak. Minden kapcsolatot megszakitok vele. Tobbet hallani se akatok rola. Vegre lett erom ehhez. Nem kell tovabb titkolozni es ugy tenni mint aki nem emlekszik, vagy mintha mi se tortent volna. Ez elegedettseggel tolt el, de felek is hogy anyam kikeszul. Vagy hogy engem fog hibaztatni es nem engem valaszt. Felek hogy ha kitálal apamnak hogy tudja az igazat, mi fog tortenni kettojuk kozt. De aztan önző módo. Arra gondolok, hogy gyerekkent ezt nekem kellett megoldani, most oldja meg ő, ha már akkor nem tett semmit. Pedig egy részét ő is látta. Amikor fogdosott es mutogatta magát...fuj undorito. Es anyam homokba dugta a fejet. Sajnos hajlamos ra meg mindig. Ezert is aggaszt a dolog, de vegre ugy erzem magamat és a gyerekemet is eloterbe helyezhetem hogy megvedjem.

Alma írta: Én is régen írtam, csak olvasgattam itt. A ferjemnek par honapja beszeltem arrol ami gyerekkoromban tortent es most eldontottem hogy jovo heten elmondom anyamnak is. Mar lelekben eldontottem. Irtam egy levelet es odaadom neki szemelyesen hogy olvassa el, mert biztos hogy megnemulok es nem tudnam elmondani. Mar lezartam magamban. Eldontottem hogy amig nem tunik el apam a csaladom eletebol addig nem megyek a kornyekukre. Hala az egnek messze laknak. Minden kapcsolatot megszakitok vele. Tobbet hallani se akatok rola. Vegre lett erom ehhez. Nem kell tovabb titkolozni es ugy tenni mint aki nem emlekszik, vagy mintha mi se tortent volna. Ez elegedettseggel tolt el, de felek is hogy anyam kikeszul. Vagy hogy engem fog hibaztatni es nem engem valaszt. Felek hogy ha kitálal apamnak hogy tudja az igazat, mi fog tortenni kettojuk kozt. De aztan önző módo. Arra gondolok, hogy gyerekkent ezt nekem kellett megoldani, most oldja meg ő, ha már akkor nem tett semmit. Pedig egy részét ő is látta. Amikor fogdosott es mutogatta magát...fuj undorito. Es anyam homokba dugta a fejet. Sajnos hajlamos ra meg mindig. Ezert is aggaszt a dolog, de vegre ugy erzem magamat és a gyerekemet is eloterbe helyezhetem hogy megvedjem.

Drukkolok, hogy sikerüljön. Írd majd meg, hogy ment!

Amanoeth mindenkinek joga van a hallgatáshoz. Szóval ha csak olvasni akarsz, akkor csak olvasol, amikor beszélni van szükséged, beszélsz. Hogy vagy?

Én is sokat hallgattam mostanság, talán azért is állt egy kicsit a fórum. Sok-sok ronda munkahelyi bajom volt, aztán meg nyaraltam két intenzív hetet, az egy kicsit gatyába rázott. Szeptembertől új munkahely, van min szorongani...

Kérlek nagyon szorítsatok ma este! Beszélek anyukammal!

Nah. Tul vagyok rajta! Leirtam egy levelben es megmondtam hogy nem tudok rola beszelni ezert irtam neki egy levelet olvassa el.
Sirva fakadt. Kerdezte miert nem mondtam el korabban. Hat elmondtam neki hogy 5-10 evesen mashogy gondolkodik egy gyerek. Engem egyaltalan nem hibaztatott. Ettol nagyon feltem a torteneteket olvasva. Sajat magat is hibaztatja hogy miert nem vette eszre.
Felnott fejjel igy mar ott van bennem hogy igen eszrevehette volna de hat igy alakult. Attol meg szeretem az anyukamat.
Holnap utan megy haza. Azt mondta odaadja a levelet az apamnak es megmondja neki hogy csomagoljon es menjen el a haztol. Anyu szerint a par km-rel arrebb lako nagyszuleimhez fog menni.
Mondtam anyunak hogy jogi segitseget is kaptam neten keresztul es ha fenyegeto viselkedest tanusit az a rohadek akkor hivhat rendort, kerhet tavoltartast is. Anyunak most jon a neheze. En pedig megkonnyebbultem, bar most aggodok hogy mi lesz veluk a testveremmel. Lelkileg, anyagilag, mindenhogy.
Nagyjabol ennyi tortent most.

Alma!
Minden elismerésem a tied! Mindig is szerettem volna ilyen erős és bátor lenni!
Hatalmas lépés, hogy meg tudtad tenni! Szorítok értetek, hogy minden jól alakuljon!
Nálam is, mint sokunknál, apám volt a bántalmazó. Ugyan nálunk más a helyzet, szüleim még 2 éves koromban elváltak, anyum pár éve tud az engem ért erőszakról, de nem hisz nekem. Sajnos én már nem is szeretnék erről vele beszélni, mert konkrétan nem hibáztat (mivel nem is hiszi, hogy ilyen történt), de senkinek nem kívánom bizonygatni, mi történt 14 éve...

Köszönöm Hope!
Anya hitt nekem. Elmondta hogy egyszer észrevette, ahogy "apám" leskelődik ráma fürdőszobában. Akkor számon kérte és azt mondta neki, hogy ő is kíváncsi rám... Akkor mondta anyám neki, hogy meg ne lássa mégegyszer.
Mondjuk csodálom, hogy akkor nem fogott gyanút. Azt is láthatta amikor fogdosott stb. Nem tudott úgy elmenni mellettem a házban, hogy ne csapjon rá a seggemre, vagy ne nyúljon alám. Aztán mindig csak kiabáltam rá, hogy Hagyj már bééékééén!!!!!! ...gondoltam ezekre majd anyukám, felfigyel, de mindifg csak rászólt, hogy "Ő a lányod!"
Azt mondta anyu, hogy soha nem gondolta volna. Mondjuk simán összerakhatta volna a képet. 9 éves koromban elég erőt éreztem magamban hogy kitaláljak valamit, így onnantól kezdve 14 éves koromig a mellettünk lakó nagymamámnál aludtam. Minden este átszöktem. Mindig azzal takaróztam, hogy félek a sötétben. Annyiszor kellett ezt mondanom, hogy ezek után tényleg féltem a sötétben.
Most meg is kérdezte tőlem, hogy "akkor rám is haragudtál ugye, hogy nem vettem észre? " ... hát most erre mit mondjak. Anyura nem haragudtam. Felnőtt fejjel kicsit bánt, hogy nem is gyanította a nyílvánvaló jelek láttán, de hátg ez van.
Egyszerűen uszáj volt elmondanom. Nemsokára megszületika kislányom, és a biztonságunk, és az hogy ne kelljen félnem attól, hogy ez vele is megtörténhet, el kellett mondanom, nem volt más választásom.
Tényleg legelőször a legnehezebb elmondani. Már nem fakadok sírva ha erről van szó. Az első alkalom, amikor a férjemnek elmondtam 3 hónapja, az sokkal rosszabb volt. Remegtem, alig bírtam beszélni. De túl lettem rajta, és óriási tehertől szabadultam akkor meg. Egy ilyen titok el tudom képzelni, hogy simán megbetegíti az embert.
Most sokkal felszabadultabb vagyok. Boldog akkor leszek, ha anyu és a testvérem dolgai rendeződnek otthon, és "apám" elmegy tőlük.

Hát ez annyira csodálatos, bátor lépés volt. Csak gratulálni tudok, ügyes vagy.

Sok sikert Mara az új munkahelyen!

Köszönöm ❤❤❤

Új fejlemények. Anya szembesítette apámat aki azt mondta tényleg leskelődött rám ( ezt nem tudta tagadni mivel anyu előtt lebukott egyszer) , meg fürödtünk együtt de ő sose tett ilyeneket és ha ezt én így éltem meg akkor bocsássak meg neki!!!!!!
Anya mondta hogy ilyet egy gyerek nem talál ki. Szó szerint leírtam mindent. Beleégtek azok a szavak az agyamba. Megpróbálta otthonról elküldeni, hogy menjen el az anyjáékhoz, de természetesen nem akar. Az öcsém is azt mondta menjen el. De szerintem nem fog, hiszen úgy elismerné... Azt mondta hogy mi most biztos ki akarjuk csinálni, mert milliós adósságot csinált a szerencsejátékkal.
Hát persze.... Most magából csinál áldozatot. Meg előjött azzal is hogy miért most mondok ilyeneket? Anya mondta hogy azért mondtam el neki, mert féltem a kislányomat.
Mondtam anyunak, hogy esküszöm igazat mondok, és felháborít hogy lekicsinyíti a dolgot. Bár annak örülök, hogy nem agresszívan reagáált, és nem bántotta őket, mert ettől rettegtem.
Istenem emlékszek amikor éjjelente átjárkált a szobánkba, és a két lábamnál fogva lehúzott az ágyról, és utána mindig olyan rossz érzés volt ott lent... Éveken keresztül... Ezt hogyan lehet máshogy megélni vagy félreérteni???? Vagy amikor azt mondta hogy fogjam meg neki, mert neki fáj a keze... és majd ezért kapok egy mogyorós jégkrémet... Én tudom hogy mi történt, de úgy érzem, csak a férjem hisz nekem 100%-ig. Anyám sokszor volt éjszakás is...egyedül voltunk vele otthon, hiába kiabáltam volna. de volt olyan amikor otthon volt anya az igaz, és akkor is átjött, de hát a sokktól megnémultam, tehetetlennek éreztem magam. Gondolom nektek is ismerős. Anyám már vagy 5x megkérdezte a napokban, hogy miért nem mondtam el előbb... de esküszöm még egyszer megkérdezi akkor vele is befejeztem. Kislány voltam. Kb 3-4 éves amikor ez kezdődött, és 9 éves koromig folytatódott amíg el nem kezdtem a nagymamáméknál aludni. Én is kérdezhetném tőle, hogy Anya és te miért nem vetted észre? Miért nem tűnt fel, hogy 9 éves koromtól 14-ig csak a mellettünk lakó nagyszüleimnél mertem aludni. Miért???

Anyám mondta hogy így az a rohadék nem akar elmenni a háztól. Anya meg mondta hogy ő elválni nem fog, mert neki nem hiányzik ez a tortúra!!!!!!!
Tesséééék???????????? Nem hittem a fülemnek. Jaaa hogy akkor így állunk...
Nem mondtam erre semmit a telefonban. Majdnem elbőgtem magam, úgyhogy letettem hogy mennem kell. Milyen szüleim vannak???
Inkább lefekszik mellé aludni, és főz rá, mos rá... stb. Hogy tud vele anyám ezek után együtt élni? Ha nem megy el akkor ennyi? Anyám se megy el. Pedig ott lakik mellette a nagymamám a nagy házban. Szóval anya is megtehetné, hogy át megy lakni az anyjához. Elválni se akar mert nem hiányzik neki ez a tortúra??? Én ezt megértem, hogy nehézségekkel jár...anyagilag, lelkileg stb. de akkor is! Ki a fontosabb neki? A gyereke és az unokája, vagy a ház meg a jóhír?
Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú levelet írtam, de kiborultam.
Mondtam a férjemnek, hogy így a környékükre se megyünk. Ha akarja látni anyu az unokáját vagy engem, akkor majd eljön hozzánk. Kb. 200 km a távolság. A nagymamámat sajnálom. Írtam neki is egy levelet. Odaadtam anyunak, hogy adja neki, ha ő nem tud róla beszélni neki. De azt mondta hogy akkor rosszul lesz a nagymamám, szóval nem tudom, hogy elmondta-e neki. A nagymamám meg olyan makacs. Félek, hogy ha én nem megyek oda többet, akkor hogy fogok vele találkozni? még a boltig sem megy el. A kicsi utcából ki se mozdul
Nehéz időszak jön. Egyszerűen kiakadtam anya reakcióján . Hisz nekem, de a kényelmesebb utat választja.

Ha most ennyi történik, akkor mi lett volna ha ezt gyerekként mondom el? Akkor is annyi lett volna, hogy jaaaj ez a kislány hülyeségeket beszél. Lehet még meg is fenyegetett volna akkor az a beteg állat. Hogy védtem volna meg magam kislányként? Hogy állhattam volna ki az igazamért. Valószínű akkor is ez lett volna. Hogy anyám vele marad, mert apám nem ment volna el akkor sem, és gondolom anyám se vált volna el akkor sem...
Lehet ezt is megmondom anyámnak, ha még egyszer meg meri kérdezni, hogy miért nem mondtam el előbb. :angry:

Annyira sajnálom Alma, hogy ezzel kell szembesülj!
Nem is tudom, hogyan reagálnék egy ilyen helyzetre.
Amúgy az én anyum is tud az engem ért erőszakról, ugyan nem hisz nekem, de mégis azt mondogatja, hogy magam miatt lenne jó, ha nem haragudnék apámra...
Nálunk meg pont az van, hogy "élénk a fantáziám"... hmm...
Olyan elszomorító, hogy nekünk kell esküdözni meg bizonygatni.
Szerintem minden áldozatba (húú, de utálom ezt a szót) beleégnek az akkor elhangzott mondatok, a hangok, a fények, a szagok, a fizikai és lelki fájdalmak.
El ne hidd senkinek, hogy neked erről beszélned kellett volna bárkinek, vagy meg kellett volna védened magad... hogy ezt meg kellett volna tudnod tenni! Szerintem nem.
Egy gyerektől nem, (sőt még egy felnőttől sem) várható el egy ilyen esetben, hogy beszéljen a vele történtekről vagy képes legyen megvédeni magát...
Gyerek voltál, ahogy itt szinte mindannyian és mások kihasználták a hatalmukat.

Hogy miért nem vette észre? Hmm... én is feltettem már magamnak kérdésként. Sőt terápián is felvetettem, hogy a nő, akivel együtt élt apám a bántalmazás idején, miért hajtotta be ránk az ajtót, amikor látta, mi történik... hogy hogyan tudott átfordulni a másik oldalára szó nélkül, amikor látta és hallotta, hogy az apám mit tesz velem az ágy másik oldalán...?
Sajnos ilyen volt a világ régen is, 15 éve és azt hiszem ilyen még most is. Félnek ettől az emberek, félnek tudni róla, félnek elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Tabu még mindig...
Erre a tortúra megjegyzésre azt hiszem, én is kiborultam volna, ez gyilkos...
Tortúra a válás... hmmm, valóban nem egy leányálom... de, ami veled, velem, velünk történt, azt túlélni nem volt embert próbáló?
Azt hiszem, időnként ebbe kellene belegondolniuk azoknak, akik sárral dobálóznak... hogy itt évtizedes traumákról beszélünk, fizikai-lelki fájdalmakról, félelmekről, depresszióról, pszichoterápiáról, pszichiáteri segítségről, pánikrohamokról, öngyilkossági gondolatokról, önbántalmazásról, rémálmokról és még sorolhatnám...
Ez a tortúra...

Hát ez igazán sajnálatos, hogy így történt. Kár, pedig nagyon szurkoltam.
Nem is tudom mit mondjak. Fel a fejjel.

Alma, már az is nagyon jó, hogy hitt neked. Mások életét kívülről még akkor sem tudjuk irányítani (váljon el vagy rúgja ki), ha a gyerekük vagyunk. A konfliktuskerülés és a függés két akkora korlát az emberek életében, hogy képesek beáldozni érte az életüket, sőt, mások életét is, akár a gyerekeik életét is (ez az a bizonyos "homokbadugom a fejemet").
Én 16 éves koromtól nagyjából évente próbáltam elköltözni a szüleimtől, de végül sose mertem, amíg nem jött a férjem - úgy éreztem, függök tőlük, a gondolkodásomba be se tudtak jönni olyan gondolatok, hogy mások, akik szülők nélkül élnek, hogyan csinálják...Egyszerűen lebénított a félelem, hogy akkor minden megváltozik - pedig hát éppen azért akartam elköltözni, hogy megváltozzon! A leghosszabb idő, amíg sikerült, az egy nap volt Aztán mindig bűntudatosan, félelemmel telve hazamentem. Egyszerre nevetséges és borzalmas.
Nagyon tisztelem a bátrakat.
Téged is, mert neked volt bátorságod elmondani mindent, és végre kijött! Ez azt is mutatja, hogy te már le tudtad küzdeni a konfliktuskerülés és a félelem korlátait! És ez minden elismerést megérdemel! A többi már nem rólad szól, hanem édesanyádról, aki még mindig hazudik magának, és egy képzelt "tortúrától" (a válástól) fél, miközben igazi tortúrában (egy abuzáló mellett) él....
Erőt kívánok neked Alma ehhez a helyzethez