Egymásra vigyázva

De miért kell egy olyan blog oldalt megosztani, ami tele van a fotóimmal?! vagy gyerekfotókkal?! Nem tudom ezt felfogni. Mi lehet a belső motiváció vagy indíttatás erre? Szereplési vágy? Eszembe nem jutna, mint abúzus áldozata felismerhetővé tenni magam egy nyilvános oldalon.

Alicia múltkor már tök jól voltál! Remélem, nincs nagy baj! Ne tűnj el, szeretjük, ha itt vagy..

Mara, Május, Karácsony, megnyugtat, hogy van, aki szeretettel is gondol rám..

Csak annyi történt, hogy azt hittem, el tudnék menni dolgozni. Meg is kaptam a munkát, de minden éjjel fent voltam, és rettegtem, hogy ezt nem fogom bírni, nem nekem való. Emiatt több napig nem aludtam normálisan, a végén egy rakás nyugtató lett belőle, és alig tudtam megmondani a munkáltatónak, hogy mégsem vállalom, annyira szégyelltem magam, hogy már igent mondtam. Végül a pszichológusom segített be a hétvége ellenére, hogy ha ez a munkalehetőség váltotta ki ezt az iszonyat szorongást, akkor talán mégsem kéne dolgoznom, legalábbis nem azt, és nem most.
Így most regenerálódni próbálok, és közben nem kiesni a napi feladatokból, mert annak is következményei lehetnek, ha az ember nem fizeti be a befizetni valókat időben, stb. De alig tudom ezeket megcsinálni, úgy lepadlóztam. Már majdnem a kórházba is bementem, de szerencsére még itt vagyok, és próbálom összerántani magam.

Mara, még 1x nagy


Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem értettelek jól!

.

Alicia, semmi gond.

Tudod, én ismerek két olyan embert is, aki ezzel küzd, amivel te most. Hogy egyszerűen nem bírnak elmenni dolgozni. Nem olvastam erről soha, de szerintem lehet valami ilyen patológia. Nagyon nehéz lehet, mert külső szemlélőtől nyilván kaptok hideget is, meg meleget is, "könnyű neki, nem dolgozik" és társai. És a borzasztó az egészben, hogy pont a munka lenne az, ami könnyebbséget hozhatna az életedbe, csak valamiért nem megy. Mikor az első ilyen emberrel beszéltem, akkor még én is könnyen ítélkeztem - utólag szégyellem is magam érte - azt gondoltam, csak akarás kérdése az egész. De nyilván nem az. Mit mond erről a pszichológus?

Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm, Mara, Május!

A pszichológussal még nem mélyedtünk bele ebbe eléggé. Szerintem a helyzet miatt majd terítékre kerül.

Igen, tizenéve nem dolgozom, és azelőtt is minden munkában töltött egy év után kibuktam. Főleg azért, mert nincsen szabadság. Az utolsó munkahelyemen, mikor három hetet ki akartam venni, majdnem megöltek, (kolléganők), hogy ők csak maximum egy hétre szoktak elmenni, az is ki tudja hány éve volt, stb. A végén nagy nehezen kaptam két hetet, és mire kezdtem kilazulni, már mehettem vissza dolgozni. Pár hónapra rá idegkimerülést kaptam sokadszor, és beállítottak egy rakás gyógyszert. Azóta a gyógyszerek hatottak úgy, hogy annyira megnőtt az alvásigényem, hogy folyton hullafáradt voltam, és emiatt nem tudtam dolgozni. Végül részben leszázalékoltak. Mivel elkezdtem csökkenteni a gyógyszereket, azt gondoltam, itt a lehetőség, hogy megpróbáljam. Aztán ez lett belőle.

Nem tudom elmagyarázni, de valahol a napi rutint egy börtönnek élem meg, ahol nincsen levegő. Most is, hogy el akartam menni dolgozni, előjöttek az asztmás tüneteim is. Mikor lemondtam a munkát, eltűntek..

Tudom, hogy valami művészi pálya kompenzálta volna a napi rutint, mert hihetetlenül feltöltenek a művészi tevékenységek.. Csak ehhez hiányzott az odafigyelő, támogató család, és a pánikbetegségem miatt sem volt kedvük még zeneórákra is kísérgetni engem. Valahol megértem, hogy egy nagyon sokadik gyerektől azt várják, hogy nőjön már fel valahogyan, mert mindenkinek elege volt, főleg, hogy problémás is voltam. (Pánikbetegség mér 10 évesen..)

ALICIA!!! Én is gondolok rád, mindennap az eszembe vagytok itt mindannyian. Én is próbálom összekaparni magam, szinten tartani és jól érezni magam és túlélni a napokat és teljesíteni a feladataimat. Jó úton haladok. Tudom. Kitartást neked Alicia!

jelen írta: ALICIA!!! Én is gondolok rád, mindennap az eszembe vagytok itt mindannyian. Én is próbálom összekaparni magam, szinten tartani és jól érezni magam és túlélni a napokat és teljesíteni a feladataimat. Jó úton haladok. Tudom. Kitartást neked Alicia!

Köszönöm, Jelen, aranyos vagy!! Te is nagyon, meg a többiek is.. Ma annyi szeretetet kaptam itt, hogy ma biztos jól fogok aludni..

Én is gondolok Rád is...! Szeretettel..

Mara, nem kritika akar lenni, csak csodálkozom, hogyhogy nem lehet zárt topikokat csinálni. Ugyanilyen rendszerű fórumon voltam máshol, és ott volt zárt rész, ezért javasoltam.

Alicia, még nem olvastam, mit írtak a többiek, de engem érdekel, amit írsz. El szoktam olvasni visszamenőleg is az új hozzászólásokat, néha reagálok is rá. Csak aztán néha úgy vagyok ezzel, hogy így is én írtam ide legtöbbet, és nem biztos, hogy nekem kell mindenre válaszolnom.

Én ugyan nem olvastam Rogerst, de hasonlóképp gondolom, mint ő.

rotebeete írta: De én ezt ezért nem értem, ha zárt topik is lenne, vagy legalább privát üzenetek funkció, akkor az az én felelősségem, hogy kinek adom ki az elérhetőségemet.
Mara, ez nem szemrhányás volt részemről, én nem "bezzegelni" akartam... ez olyan hülyén és gyerekesen is hangzik ráadásul...
Néha azt érzem, szükségem lenne emberekre, közelségre. Többre, mint amit egy nyitott fórum tud adni, ahol néha csak rébuszokban merünk beszélni.
Én bíznék, mernék bízni másokban. Olyan nagy baj ez?

Én a blogomat mutatnám meg nektek, mert tudom, hogy ti megértenétek.

Anoni Mara írta:

Hajnalkám írta: Miért, úgy érzed, kenyértörés lett belőle?

Igen, sok félreértés, félremagyarázás, sértődés. De majd elmúlik, talán idővel érthetőbb lesz, mit akartam mondani.

Én értem, Mara.

Nekem csak az a bajom, amit írtam. Hogy képes vagyok egymásnak ellentmondó dolgokat is átérezni, és emiatt aztán megzavarodni, mert így nem tudom kialakítani a magam álláspontját. És ez időnként zavar.

Hajnalkám írta: Alicia, még nem olvastam, mit írtak a többiek, de engem érdekel, amit írsz. El szoktam olvasni visszamenőleg is az új hozzászólásokat, néha reagálok is rá. Csak aztán néha úgy vagyok ezzel, hogy így is én írtam ide legtöbbet, és nem biztos, hogy nekem kell mindenre válaszolnom.

Én ugyan nem olvastam Rogerst, de hasonlóképp gondolom, mint ő.

Hajnalkám, fontos lehet minden hozzám szólás.( Lehet, hogy másnak is..) Mert életemben túl sokszor éreztem azt, hogy csak a bajnak vagyok, nem kíváncsiak a véleményemre.. Meg anyám mondott olyat, amikor nem kaptam részéről kielégítő választ, és elege volt belőlem, hogy "mit zörögsz".. Mintha csak egy zajgép lennék, akit arrébb kell rúgni. Le kell csapni, mint egy ébresztő órát, és akkor végre csendben marad..

Alicia09 írta:

Hajnalkám írta: Alicia, még nem olvastam, mit írtak a többiek, de engem érdekel, amit írsz. El szoktam olvasni visszamenőleg is az új hozzászólásokat, néha reagálok is rá. Csak aztán néha úgy vagyok ezzel, hogy így is én írtam ide legtöbbet, és nem biztos, hogy nekem kell mindenre válaszolnom.

Én ugyan nem olvastam Rogerst, de hasonlóképp gondolom, mint ő.

Hajnalkám, fontos lehet minden hozzám szólás.( Lehet, hogy másnak is..) Mert életemben túl sokszor éreztem azt, hogy csak a bajnak vagyok, nem kíváncsiak a véleményemre.. Meg anyám mondott olyat, amikor nem kaptam részéről kielégítő választ, és elege volt belőlem, hogy "mit zörögsz".. Mintha csak egy zajgép lennék, akit arrébb kell rúgni. Le kell csapni, mint egy ébresztő órát, és akkor végre csendben marad..

Nincs szörnyűbb, mint ha a szülő ilyen elutasító. És talán nem is akart ő semmit ezzel, csak fárasztotta, vagy akár viccnek is gondolta, de a szavakkal ugye nagyon lehet bántani.

Hajnalkám írta:
Nincs szörnyűbb, mint ha a szülő ilyen elutasító. És talán nem is akart ő semmit ezzel, csak fárasztotta, vagy akár viccnek is gondolta, de a szavakkal ugye nagyon lehet bántani.

Igen, lehet, hogy csak fárasztottam az anyámat, de érzelmileg labilis vagyok. Lehet, hogy a testvéreim ilyen beszóláson átsiklottak, én meg újabb megerősítésnek néztem arra nézve, hogy egy selejt vagyok. Az egészből annyi jó származott, hogy megkérdeztem a gyerekeimet, hogy érezték-e az, hogy nem szeretem őket. Egyértelmű a nem. Úgy vigyáztam rájuk, mint egy ritka porcelánra .. Vagyis inkább, mint egy Emberre, akit tisztelnem kell, akár mekkora, akárhogy viselkedik éppen, stb. Talán emiatt tudtak normálisak lenni inkább, mint ahogy indokolta volna, hogy az apjuk gonoszságai miatt inkább, hogy teljesen összezavarodjanak.

Alicia09 írta:

Hajnalkám írta:
Nincs szörnyűbb, mint ha a szülő ilyen elutasító. És talán nem is akart ő semmit ezzel, csak fárasztotta, vagy akár viccnek is gondolta, de a szavakkal ugye nagyon lehet bántani.

Igen, lehet, hogy csak fárasztottam az anyámat, de érzelmileg labilis vagyok. Lehet, hogy a testvéreim ilyen beszóláson átsiklottak, én meg újabb megerősítésnek néztem arra nézve, hogy egy selejt vagyok. Az egészből annyi jó származott, hogy megkérdeztem a gyerekeimet, hogy érezték-e az, hogy nem szeretem őket. Egyértelmű a nem. Úgy vigyáztam rájuk, mint egy ritka porcelánra .. Vagyis inkább, mint egy Emberre, akit tisztelnem kell, akár mekkora, akárhogy viselkedik éppen, stb. Talán emiatt tudtak normálisak lenni inkább, mint ahogy indokolta volna, hogy az apjuk gonoszságai miatt inkább, hogy teljesen összezavarodjanak.

Azért az jó, hogy a gyerekeidnek tudtál szeretetet adni. Ez nagyon fontos szerintem.