Egymásra vigyázva

Rég tervezem, hogy nyitok valami ilyesmi címmel egy topikot, de mindig féltem a reakcióktól. De ma egy ilyen bátor nap van.
Szóval arról szeretnék beszélgetni veletek, mennyire vagyunk itt felelősek egymásért? Mennyire tudunk egymásnak segíteni, mennyire hatnak ránk a mások problémái, panaszai. Gyakran indul ugyanis be egy negatív hullám a fórumon, aminek nagyon nem örülök, és nem örülnek azok a szakemberek sem, akik figyelik az oldalt. Az "-ugye milyen rossz az élet" "-bizony nagyon" típusú beszélgetések szerintem nagyon rossz felé viszik a már amúgy is pszichés gondokkal küzdő fórumozót. És nem csak azokra gondolok, akik aktívan írnak, hanem azokra is, akik csendben olvasgatják a fórumot. Kaptam már olyan visszajelzést, hogy valaki azért nem olvas már minket, mert annyira sok a negatívum. Valahogy kéne találni egy jó átmenetet az őszinteség és az egymás lelkére való vigyázás között. Ha túl sok negatívumot zúdítunk egymásra, akkor az eredeti terv, hogy itt kialakul egyfajta önsegítő csoport, dugába dől.
Nagyon kérek mindenkit, hogy ezt ne vegye magára, semmiképpen sem bántásiból írom ezt, hanem azért, hogy jobb vágányba terelődjenek a dolgok. Nem is arról van szó, hogy nem lehet itt panaszkodni, dehogynem lehet. Csak keressük meg azokat a határokat, amikor még el tudjuk mondani, hogy baj van, de nem ragasztjuk rá a többiekre az éppen nagyon negatív életszemléletünket. Nem szerencsés másokra, az egész világra kivetíteni az éppen borzasztó hangulatunkat, a "szartsemératerápia" és az "öngyilkosságazegyetlenút" életérzést.
Mit gondoltok minderről?
Csak remélni tudom, hogy senki nem fogja sértésként venni mindezt, amit írtam. Tudom, milyen nehéz a sötét gondolatokkal, de talán a másokra gondolás még segít is olyankor az önemésztésben, öngerjesztésben.

Én nem vettem sértésnek. Az volt az első gondolatom, hogy nekem több negatív hullámom is volt már, és mindig segített, hogy a terápia mellett voltak/vannak is tapasztaltabbak nálam, és a nagyon elveszett pillanataimban itt is tudtam kapaszkodni, mert ez volt a célom, hogy jobban legyek.

Ha valaki ilyen céllal szeretne írni , valóban jót tenne egy tanácsadó topic , de ha csak beszélgetni szeretne bármelyik állomáson és tényleg elindul többeknél a negatív hullám az káros, de itt nincs szakmaiság, ezt az is tudja, aki benéz ide...és szerintem, aki sorstárs, sokszor depressziós is (vagy nem), így otthon érezheti magát ebben a témában, a változó hangulatban, tudhatja, hogy hasonlóan sérültek írnak ide, akik a saját szubjektív érzésüket, problémájukat vetítik ide ki. Éppen ezért, ha nem akar belekeveredni a hangulatba, akkor távol tartja magát. Én ezt teljesen értem. Akkor kell nyitni a negatív hullámnak egy Gumiszobát, vigyázz, ki belépsz, hagyj fel minden reménnyel leírással...

Szerintem nagyon sokaknak segített már, hogy tudott ide jönni. Én most, hogy épp jobban vagyok és sokkal erősebbnek érzem magam, nem zuhanok össze az itt olvasott negatívumoktól, bár nem is épít.. Az alapproblémámat tudom és hiszem is, hogy terápián fogom tudni megoldani, és ebben nekem is jól esik a biztatás, de nem veszem magamra, ha valaki épp szartsemératerápia pillanatát éli meg, ez szerintem hozzátartozik egy folyamathoz, és aki újonnan jön ide és ezt elolvassa, nem tudom, hogy ettől fog-e a teljes önpusztulásba belezuhanni, hogy ismeretlen emberek negatív véleményét magára vonatkoztatja, hiszen a negatív mellett ott szokott lenni minimum egy pozitív érvelő is...

Szakemberek...hát, jöjjenek ide, engem ne figyeljenek meg. Mi ez valóvilág?

Anoni Mara írta: Rég tervezem, hogy nyitok valami ilyesmi címmel egy topikot, de mindig féltem a reakcióktól. De ma egy ilyen bátor nap van.
Szóval arról szeretnék beszélgetni veletek, mennyire vagyunk itt felelősek egymásért? Mennyire tudunk egymásnak segíteni, mennyire hatnak ránk a mások problémái, panaszai. Gyakran indul ugyanis be egy negatív hullám a fórumon, aminek nagyon nem örülök, és nem örülnek azok a szakemberek sem, akik figyelik az oldalt. Az "-ugye milyen rossz az élet" "-bizony nagyon" típusú beszélgetések szerintem nagyon rossz felé viszik a már amúgy is pszichés gondokkal küzdő fórumozót. És nem csak azokra gondolok, akik aktívan írnak, hanem azokra is, akik csendben olvasgatják a fórumot. Kaptam már olyan visszajelzést, hogy valaki azért nem olvas már minket, mert annyira sok a negatívum. Valahogy kéne találni egy jó átmenetet az őszinteség és az egymás lelkére való vigyázás között. Ha túl sok negatívumot zúdítunk egymásra, akkor az eredeti terv, hogy itt kialakul egyfajta önsegítő csoport, dugába dől.
Nagyon kérek mindenkit, hogy ezt ne vegye magára, semmiképpen sem bántásiból írom ezt, hanem azért, hogy jobb vágányba terelődjenek a dolgok. Nem is arról van szó, hogy nem lehet itt panaszkodni, dehogynem lehet. Csak keressük meg azokat a határokat, amikor még el tudjuk mondani, hogy baj van, de nem ragasztjuk rá a többiekre az éppen nagyon negatív életszemléletünket. Nem szerencsés másokra, az egész világra kivetíteni az éppen borzasztó hangulatunkat, a "szartsemératerápia" és az "öngyilkosságazegyetlenút" életérzést.
Mit gondoltok minderről?
Csak remélni tudom, hogy senki nem fogja sértésként venni mindezt, amit írtam. Tudom, milyen nehéz a sötét gondolatokkal, de talán a másokra gondolás még segít is olyankor az önemésztésben, öngerjesztésben.

Mara, ez jó, hogy figyeljünk egymásra. Viszont van, amikor valaki mélyponton van nagyon, azt is el kell hordozni valahogyan..

Amúgy alapvetően értelek asszem legalábbis. Volt nemrég egyik közösségi oldalon egy olyan szöveg, hogy "ne mondj el magadról dolgokat, mert úgyis visszaélnek vele." Erre reagáltam, hogy nem mindegy, kinek mondod el. Aztán szinte sokkolt, hogy vagy 83-an (most mondtam egy számot) ráerősítettek, hogy igen, csak kibeszélnek, visszaélnek, stb. Agyrém volt.

Aztán volt egy másik, ami a terhességet, szülést próbálta úgy lerántani, hogy kb. zombi leszel a nem alvástól, megutálod a gyereked, mert kizsigerel, ocsmány leszel, elformátlanodsz, elmegy csajozni a férjed... Hát, ettől is hányingerem lett. Ilyen alapon megállna a népszaporulat, és semmi szépséget nem láthatnánk az anyaságban...

Május szerintem ebben többen érintve vagyunk, hiszen nem csak te egyedül szoktál ezekről írni...de nem hinném, hogy bárki bántani akart volna Téged ezzel, és szerintem mindenkinek hiányoznál innen. Szóval azért ne lépj már le!

Május, aludj erre még egyet. Nagyon rossz reakció ez, hogy rögtön bevágod a durcit (mintha csak magamat látnám! ) és mindenki menjen a búsba.
Senki nem mondta, hogy nem lehet panaszkodni, senki nem mondta, hogy nem lehet a pszichológusokat szidni, és azt sem mondta senki, hogy mindez nem illik a fórum arculatába, azt sem gondolom, hogy lenne neki ilyen. Mindannyian hajlamosak vagyunk a sötét kis világunkat idevetíteni (nem tudom, tudod-e, hogy mindnyájunkat "megdugtak" gyerekkorunkban, és nem fogunk itt most versengeni, hogy kit kevésbé, és kit jobban). Tehát ha úgy tetszik, önkritikát is gyakoroltam. Egy fontos, nem azért járunk ide, hogy még rosszabbul legyünk, hanem azért, hogy próbáljunk meg valami utat találni, segíteni egymást, és igen, úgy is, hogy meghallgatjuk egymás siralmait, mert van, hogy az embernek nagyon arra van szüksége. Én arányokról beszéltem, nem jó, ha nagy sötétség telepszik itt ránk.
Ne vágd rám az ajtót, légy szíves. Szerintem bizonyítottuk már itt páran neked, hogy szeretünk, és jót akarunk.

Hát, én ettől féltem, mikor megláttam a téma nyitását. Attól féltem, hogy aki a legmélyebben van most éppen közülünk, az veszi magára ezt az egészet.. És érthető is, lehet, hogy én is így lettem volna az ő helyében. Megértem azt is, hogy ne húzzuk le egymást, de akkor most hová írjon az, aki tényleg most semmi kilátást nem lát szinte maga körül? Aki éppen úgy érzi, hogy nincsen tovább? Most az a fontos, hogy a külsősök még jól érezzék magukat, hogy "de jó kis oldal, néha beleolvasunk, jó, hogy mindez nem velünk történik", vagy mi vagyunk a fontosak? Azok, akik éppen a reménytelenséget érzik, és alig van, ahol minket megértenek, és végre itt szabadon beszélhettünk, és úgy éreztük, hogy végre valakik valahol értenek, ezer év nyomor után...

Amúgy a lehúzásról annyit, hogy amikor nem voltam jól, akkor én sem azért jöttem ide, hogy épp támogassak. Az akkor volt, amikor kezdtem erősödni. Aki nem bírja ezt a nyomort látni, az ne jöjjön ide, azt gondolom. Aki -mi-, akik keresztülmentünk rajta, úgyis érteni fogjuk olyan mértékben biztos, ahogyan érintve voltunk, vagyunk..

Kedves Május!
Ne vedd ezt ennyire magadra. Mara a mindenki érdekünkben szólt így. Rád is vigyázni akart. Mert itt ugyan adunk tanácsot, vagy vigasztalunk, de még sem vagyunk szakemberek.
Nagyon jóleső ide kiírni a negatív gondolatokat. Főleg annak aki a való életben mindig vidámnak mutatja magát. Ezt szerintem mindenkinek el kell fogadnia, és meg kell engednie, hogy legalább itt kipanaszkodhassuk magunkat. Nyilván erről sokan nem szívesen vesznek tudomást, és nem szeretik ha valaki panaszkodik. Nehéz szembenézni ennyi negatív érzéssel. De nekünk ezzel kell együtt élni, és nem tehetünk róla, hogy időről időre ilyen hangulatba kerülünk. Erre senki nem kíváncsi ugyebár. Könyörgöm, legalább itt tombolhassunk már!! Na jó most kicsit belehergeltem magam.
Vannak hangulataim, amikor valóban ront a fórum a dolgokon, de ilyenkor nem csak ez, hanem minden apróság kiborít. Ilyenkor olvasok meg sírok, de írni nem tudok. Olyan is van, hogy még olvasni sem bírom, de ilyenkor a saját gyötrődésemről nem akarok tudomást venni. Aztán mikor kicsit leülepednek a dolgok, írok. Így megy ez..
Május, dühöng ki csak magad, aztán gondold át a dolgot!

Ne forgassátok ki a szavaimat. Nem mondtam, hogy nem lehet itt panaszkodni. Csak ne feledkezzünk meg arról, hogy azok, akik olvasnak minket, azok sincsenek feltétlenül jól. Sőt. Szerintem egyikünknek sem könnyű. Én csak ennyit mondtam. De azt gondolom, Ági, hogy tombolni, azt nem itt kell. Na mindegy, nem magyarázom már, gondolkodjatok el rajta. Nyilván nem azért nyílt a Beszélj róla oldal, hogy ne lehessen panaszkodni...

Szerintem eddig ez a legaranyosabb topic! én mindent értek.

karácsony írta: Szerintem eddig ez a legaranyosabb topic! én mindent értek.

De jó!

Sziasztok!

Nehogy bárki magára vegye, ha nagyon mélyen vagyok én se jövök a fórumra beszélgetni. Nem azért, mert bárki jobban lehúzna, csak valami újabban jött önvédelmi reflex. Meg attól a barátnőmmel még kipanaszkodjuk magunkat egymásnak, csak nem itt, mert vannak olyan részletek, amit jobb szeretünk négyszemközt. És ott még nagyon csúnyákat is mondunk.

De van egy jó hírem, és szerintem ez az oldal is hozzájárult, mert emiatt tudatosult bennem, hogy van a nemet mondani nem tudás képessége, az a nyomás, hogy engedned kell, mert ez a "megszokott", és talán pont emiatt most nem érzem, pedig lehetne, mert 10. napja szakítottam és még mindig kitartok, mert nem akarok egy elhanyagoló kapcsolatba visszatérni. Pedig szeretem. Ezúttal erősebb a fej a szívnél. Egyelőre. Még azért trenírozok. 100%-ig még nem vagyok biztos a kitartásomban, vagyis nem akarom elbízni magam.

Anoni Mara írta: Nem is arról van szó, hogy nem lehet itt panaszkodni, dehogynem lehet. Csak keressük meg azokat a határokat, amikor még el tudjuk mondani, hogy baj van, de nem ragasztjuk rá a többiekre az éppen nagyon negatív életszemléletünket.

Mara, pont az a gond, hogy itt olyan emberek vagyunk szerintem többségében, akik pont nem érzik normálisan a határaikat, és pont az abúzus miatt. Azt hittük, hogy ez egy olyan oldal, ami "mindent " elbír, hiszen anonim, hiszen mindannyian nagyjából ugyanabban a hajóban evezünk. Mivel a határainkat sem érezzük normálisan, csak tanuljuk, (aki jár teráppiába pl.), akkor honnan tudjuk azt, hogy aki épp olvassa, (Piroska, Juliska, Sanyika...) mit bír el?! Akkor most azzal kell foglalkoznunk, hogy mielőtt leírjuk, amit érzünk, vajon még hányan olvassák, és mit éreznek? Amikor épp tanuljuk érteni épp legtöbben egyáltalán a saját érzéseinkhez, önmagunkhoz való viszonyulást...

Szerintem próbáltuk ellensúlyozni itt a legmélyebb ponton levők megnyilvánulásait, köztük én is, bár nem tudom, milyen "sikerrel". Azt gondolom, hogy ha a papír nem bírja el ezeket a szarságokat, mert ide akárki feljöhet, akkor két dolgot lehetne tenni:

Csak bizonyos felhasználók léphessenek a "sötét titkok mezejére", akik pl igénylik a meghallgatást, meg akik képesek elhordozni.

Vagy ami "nem bír már nyomdafestéket", beszéljük meg egy csoportban: "A szó elszáll, az írás megmarad.."

De bocs, most mi nem bír nyomdafestéket? A történetek tele vannak agyrémekkel, horrorral.. Azt bírják?

Ne haragudjatok, de kezdem igazságtalannak érezni azok nevében az egészet, akik most a legszarabbul vannak. Én is voltam ott. Pont azokat kéne segíteni valahogy, akárhogy, mindenhogy! Én is azért haltam bele majdnem az egész életbe, mert a végén már mindenki rúgott csak egyet belém.. Ha egy barátnőm akkor az egész szívével, lelkével, fizikai erejével akkor nem karol fel, már lehet nincsen semmim, lakásom sem, talán mér rég nem élek..

Én értem, hogy ne húzzuk le egymást. Normál állapotomban legalábbis. De ha éppen nem úgy vagyok, és semmi másról nem szólnak a napjaim, csak a rossz dolgok folyamatost vissza fojtásáról, és még itt sem tombolhatok, hát akkor..... többé nem fogok.
A másik, hogy én úgy vettem észre, hogy nem húzzuk le egymást. PL. Az öngyilkosság kapcsán én is írtam, hogy vannak pillanatok amikor tényleg nem látunk más megoldást. De azt is hozzá tettem, hogy aztán mégis csak találunk, és nem kell feladni. Szóval egymás rossz ötleteit nemigen támogattuk. Aki meg nem szereti azt oldalt, mert túl sok negatívum van az ne nézze. Nekünk egyelőre erről szól az életünk, reméljük már nem sokáig.
Szeretünk Mara, és remélem nem bántódtál meg, elvégre csak beszélgetünk.

Ági, nem bántódtam meg. Csak sajnálom, hogy ennyire elbeszélünk egymás mellett. Nem szeretném már többször leírni, most fogom utoljára: senki nem mondta, hogy nem lehet panaszkodni. Csak azt kértem, hogy vigyázzunk egymásra, próbáljuk meg felfelé húzni egymást és nem lefelé. Öngyilkos gondolatokról is lehet írni, nagylányok vagyunk már. Egy ici-pici egymásra figyelést próbáltam becsempészni ide, szerintem az még azoknak is jót tesz, akik nagyon mélyponton vannak.
Pont te írtad nekem egyszer, hogy már nem bírsz feljönni az oldalra, mert annyi negatívumot olvasol itt.

Alicia, az anonimitás téged véd, az oldalt nem. Ez az oldal egy ügyért harcol, és próbál segítséget nyújtani a bajba jutottaknak, leginkább úgy, hogy megmutatja, milyen sokan szenvedünk hasonló tünetekkel. Ha ez egy olyan oldal, ahova elég egyszer feljönni, máris az öngyilkosságot fontolgatod, mert annyira úgy tűnik, hogy nincs innen kiút, akkor nem biztos, hogy sokat segítünk...
És Alicia, már megbocsáss, nem érzem úgy, hogy bárkibe bele lett volna rúgva. De ahelyett, hogy beszélgetnénk egy -szerintem legalábbis - érdekes témáról, csak a vagdalkozás és ajtócsapkodás megy.

Nagyon fontos, hogy ne lássunk mindenütt ellenséget.