Hogyan lehet túllépni rajta?

karácsony írta: Igen egyetértünk. De a terápiás helyzetben van áttét vagy nincs?

Biztos van. Azért gondolom, hogy van, mert a kötődés korábban jön, mint hogy megszerethetnéd valóban az illetőt. Pár év után szerintem már nehéz megmondani, hogy áttét-e, vagy szeretet, szerelem, hívd, aminek akarod. De mikor a második órám után már úgy éreztem, nem bírom ki a következő alkalomig?

illuzio írta: Sziasztok! Igazából nem tudom, hogy jó helyre írom e, de még csak most regisztráltam fel, de már egy ideje olvasom rendszeresen.
17 éves leszek és össze vagyok zavarodva.. Nem történt velem konkrét abuzus szerencsére, de bőven elég volt ahhoz több apró esemény, hogy megviseljenek.. Hosszú ideig féltem a férfiaktól.. A félelem mostanra atalakult undorra.. Hosszú ideig azért jöttem össze fiúval, hogy megvedjen más férfiaktól.. Ironikus.. És közben ők is bántottak..
Elszeretnem mesélni valakinek azt, hogy mi van bennem, hogy mi játszódik le bennem.. Beszélgetni szeretnék valakivel erről..
Kértem már segítséget, járok pszichológushoz..

Itt bátran mesélhetsz. Üdv a csapatban!

Igen, tudom olvastam a könyved Mara (karácsonykor, egy emlékem a könyv hatására jött elő). És nagyon köszönöm, hogy ennyire nyílt voltál. És hogy működik ez a fórum. Talán ezek a lényegi kérdések elviszik az abúzust szenvedőket ahhoz a felismeréshez, hogy a gondolataikat és félelmeiket a legőszintébben megosszák a pszichológusukkal. Én a leszbikus témát még csak érintettem, de szerintem nem fogok újdonságot mondani, mikor megvitatom ezt a kötődési zavart, aminek én nevezem. Én hiszem, hogy ez az én életemben egy kulcs. Nagyon szeretnék előrelépni. Én levédtem magam ettől előre, hogy nem akarok beleszeretni, mert nekem már volt ilyen élményem. (hozzáteszem, hogy nem működik ez, mert így is várom a köv. alkalmat, és arra gondolok, hogy mennyire fog majd fájni, amikor már nem kísér az úton)

Szia Illúzió! remélem sikerül itt is segítségre lelned.

Nagyon nehéz kérdés ez, Karácsony. És az elválás tényleg nagyon fáj. Mindenkinek meg kell találnia, hogy bírja ezt csinálni. Én tudom, hogy nekem csak úgy ment, ha átadtam magam az érzésnek. Először arra gondoltam, azt írom, milyen jó lenne egy tabletta a terápia végén, hogy el is felejtsd a terapeutát, ne fájjon tovább... De ez sem jó, mert kellenek az emlékek, egy életre való muníciót kap az ember. Sajnos egész egyszerűen el kell fogadni, hogy a jó dolgok nem tarthatnak örökké...

Kedves Illuzió!

Írj valami konkrétat, amire lehet reagálni, és akkor nagyobb sikerrel elindul egy beszélgetés veled itt köztünk! Próbáld meg. Kérdezzél a helyzeteddel kapcsolatosan pl, valamiről, ami veled történt... Hm?

Látom, szóba került a nevem a kötődési zavarral kapcsolatban. Nagyon tudnék erről mesélni,. Először általános iskolában az énektanárnővel aki sokszor dícsért mert zeneiskolába jártam.Aztán 16 évesen, egy női kolis nevelő tanárral. Nem élt vissza a helyzettel, csak szorosan kötődtem hozzá mert egyszer ő kísért el az ügyeletre mikor beteg lettem a koliba, akkoriban hittem azt, hogy biztos leszbikus vagyok, mert míg a többi lány a fiúkról beszélt és meg sem szólaltam, mert és ezeket a dolgokat a női nevelő tanár kapcsán éreztem,. Ez évekig tartott nálam, és nagyon kiborultam mikor elkerültem mellőle a főiskolára. Ott nehezen ment a beilleszkedés. Aztán jött a jelenlegi férjem, új élethelyzetek, és változni látszottak a dolgok. Elkezdtem dolgozni, gyereke stb. Aztán jött a volt pszichológusom, aki egy férfi. A munkámból kifolyólag sok pszichológussal találkoztam. De egyik sem volt rám hatással. Viszont ez a férfi..... Valami rögtön megragadott benne. Nem tudtam mit kezdeni a dologgal, két évig húzódott a dolog, mire terápiát ajánlott nekem. A többit tudjátok, teljesen felborult az lelki világom......

Karácsony, érdekes ez a fejtegetésed a homoszexualitással kapcsolatban. Már bennem is felmerült hasonló, noha én tudom, hogy hetero vagyok.

Ami a terapeutába való beleszeretést illeti: nekem egy olyan ember volt az életemben, aki meghallgatott, leült velem beszélgetni, és ez a régi kezelőorvosom, aki nem pszichológus volt amúgy (belgyógyászati dolog volt). Én pedig annak rendje és módja szerint bele is szerettem. A gáz az volt, hogy ő már az első pillanattól kezdve úgy kezelt, mint egy nőt, el is mondta, hogy ahogy meglátott, megtetszettem neki. A végén lett belőle egy rosszízű viszony, de amikor egyik alkalommal a szex helyett sírógörcsöt kaptam, leesett neki, hogy mit művelt velem. Ez az a téma, ami eddig tabu volt számomra, mert magamat hibáztattam. Egyfelől mert méltatlan volt az egész, másfelől apám lehetett volna, harmadrészt pedig mert nős volt 2 gyerekkel. Azt hiszem, végig kellene gondolnom ezt...

Mennyi ideje volt ez?

Anoni Mara írta: Mennyi ideje volt ez?

Mara, kitől kérdezed?

Tőled, Hajnalkám.

Anoni Mara írta: Tőled, Hajnalkám.

Több, mint 30 éve. 23 éves koromban kezdődött, akkor kerültem kórházba pajzsmirigy túlműködéssel. És sokáig függtem ettől az orvostól. Egyszer azt mondta, nem lett volna szabad belemennie ebbe a kapcsolatba. Akkor nem fogadtam el ezt, úgy gondoltam, hogy részemről szerelem volt. Ma már látom, hogy igaza volt. Visszaélt a helyzettel.

Anoni Mara írta: Nagyon nehéz kérdés ez, Karácsony. És az elválás tényleg nagyon fáj. Mindenkinek meg kell találnia, hogy bírja ezt csinálni. Én tudom, hogy nekem csak úgy ment, ha átadtam magam az érzésnek. Először arra gondoltam, azt írom, milyen jó lenne egy tabletta a terápia végén, hogy el is felejtsd a terapeutát, ne fájjon tovább... De ez sem jó, mert kellenek az emlékek, egy életre való muníciót kap az ember. Sajnos egész egyszerűen el kell fogadni, hogy a jó dolgok nem tarthatnak örökké...

Hát majd megpróbálom valahogy helyretenni ezt a dolgot is, lassan folytatódik a terápiám. Szerintem te csináltad jól. Én most két napja már elég rosszul vagyok, megint flashbackeltem, és ma éjjel nem tudtam aludni, majd csak sikerült, és egész álmomban velem volt a pszichológusom, és biztonságban ébredtem fel. Biztos, hogy sokat számít, mennyire adom át magam, vagy nyílok ki.
Ez a tabletta nagyon találó...Verena Kast: Gyász című könyvét olvastam, mikor a terápiában elkezdtünk a gyászolás témára rátérni, de nem értettem, hogy azt hogyan is, ezért ez a könyv került a kezembe. Abban van egy story, hogy szegény paciensnek meghalt a terapeutája és nem hitte el, magát okolta, hogy miatta eltűnt. Elment a címére, majd még a sírjához is kiment, hogy meggyőződjön az igazságról. A köv. terápián, pedig már ezt is fel kellett dolgoznia.
A Kis Hercegben is ez az érzés van megfogalmazva, azon is mindig sírok. "olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak"

Ági40 írta: Látom, szóba került a nevem a kötődési zavarral kapcsolatban. Nagyon tudnék erről mesélni,. Először általános iskolában az énektanárnővel aki sokszor dícsért mert zeneiskolába jártam.Aztán 16 évesen, egy női kolis nevelő tanárral. Nem élt vissza a helyzettel, csak szorosan kötődtem hozzá mert egyszer ő kísért el az ügyeletre mikor beteg lettem a koliba, akkoriban hittem azt, hogy biztos leszbikus vagyok, mert míg a többi lány a fiúkról beszélt és meg sem szólaltam, mert és ezeket a dolgokat a női nevelő tanár kapcsán éreztem,. Ez évekig tartott nálam, és nagyon kiborultam mikor elkerültem mellőle a főiskolára. Ott nehezen ment a beilleszkedés. Aztán jött a jelenlegi férjem, új élethelyzetek, és változni látszottak a dolgok. Elkezdtem dolgozni, gyereke stb. Aztán jött a volt pszichológusom, aki egy férfi. A munkámból kifolyólag sok pszichológussal találkoztam. De egyik sem volt rám hatással. Viszont ez a férfi..... Valami rögtön megragadott benne. Nem tudtam mit kezdeni a dologgal, két évig húzódott a dolog, mire terápiát ajánlott nekem. A többit tudjátok, teljesen felborult az lelki világom......

De nem vagy leszbikus Ági. Ez az, hogy egy idősebb nőben kerestél biztonságot, szeretetre vágytál, a törődésre, a figyelemre. ………………………………
…………………………………
………………………………..

Hajnalkám írta: Karácsony, érdekes ez a fejtegetésed a homoszexualitással kapcsolatban. Már bennem is felmerült hasonló, noha én tudom, hogy hetero vagyok.

Ami a terapeutába való beleszeretést illeti: nekem egy olyan ember volt az életemben, aki meghallgatott, leült velem beszélgetni, és ez a régi kezelőorvosom, aki nem pszichológus volt amúgy (belgyógyászati dolog volt). Én pedig annak rendje és módja szerint bele is szerettem. A gáz az volt, hogy ő már az első pillanattól kezdve úgy kezelt, mint egy nőt, el is mondta, hogy ahogy meglátott, megtetszettem neki. A végén lett belőle egy rosszízű viszony, de amikor egyik alkalommal a szex helyett sírógörcsöt kaptam, leesett neki, hogy mit művelt velem. Ez az a téma, ami eddig tabu volt számomra, mert magamat hibáztattam. Egyfelől mert méltatlan volt az egész, másfelől apám lehetett volna, harmadrészt pedig mert nős volt 2 gyerekkel. Azt hiszem, végig kellene gondolnom ezt...

A homoszexualitás az valami eredendő valami, az állatvilágban is fellelhető. Az abúzus áldozataiban pedig szerintem egy megoldási lehetőség, vagy menekülés, vagy küzdelem feladás, ki minek hívja.
Ez a kezelőorvos dolog nehéz lehetett...sajnálom.