Mesék királylányoknak és királyfiknak

köszönöm szépen,elolvastam Megint sírok,szinte mindig amikor ide belépek.azon kezdtem el gondolkozni,hogy nektek sokkal több bajotok van,mint nekem.Nektek sokkal nehezebb,mint nekem.nektek sokkal később segítettek,mint nekem.Velem csak pár évig történt minden,nem olyan sokáig,mint nektek.Ezért most eldöntöttem,hogy jól leszek és nem foglalkozom magammal.sokkal rosszabb,ha csak a bajommal foglalkozom.veletek fogok foglalkozni,olvasom amiket írtok,sírok ha sírtok és még annál többet is sírok.

Újhold írta: Igen Olvastam a történeted és a mesédet is.
Nagyon szurkolok neked!

a mesét kitöröltem és ha tudnám akkor a történetemet is törölném.

Újhold írta: Köszönöm Ritának írtam.
Lesz majd a Varázskert-nek folytatása? Nagyon tetszik!

Köszönöm. Igen, szeretném folytatni. Van még ötletem.

Fekete Rózsa írta: köszönöm szépen,elolvastam Megint sírok,szinte mindig amikor ide belépek.azon kezdtem el gondolkozni,hogy nektek sokkal több bajotok van,mint nekem.Nektek sokkal nehezebb,mint nekem.nektek sokkal később segítettek,mint nekem.Velem csak pár évig történt minden,nem olyan sokáig,mint nektek.Ezért most eldöntöttem,hogy jól leszek és nem foglalkozom magammal.sokkal rosszabb,ha csak a bajommal foglalkozom.veletek fogok foglalkozni,olvasom amiket írtok,sírok ha sírtok és még annál többet is sírok.

Édeske, ez nagyon nemes elhatározás, de ezt a kettőt lehet ám párhuzamosan is csinálni. Egyszerre gyógyulni és gyógyítani, összekapaszkodva, mert úgy könnyebb. Tudod, A kis hercegben mit mondott a Róka, ugye? Szükségünk van Rád, kis királylány. Tudod, milyen ritka kincs vagy nekünk? És mennyire örülnénk, ha hagynád magad megszelídíteni, és neked is szükséged lesz ránk...

www.polarhome.com/kis_herceg/kis_21.html Kapcsold be a hangszórót, mert hangja is van ám!

Hajnalkám írta:

Fekete Rózsa írta: köszönöm szépen,elolvastam Megint sírok,szinte mindig amikor ide belépek.azon kezdtem el gondolkozni,hogy nektek sokkal több bajotok van,mint nekem.Nektek sokkal nehezebb,mint nekem.nektek sokkal később segítettek,mint nekem.Velem csak pár évig történt minden,nem olyan sokáig,mint nektek.Ezért most eldöntöttem,hogy jól leszek és nem foglalkozom magammal.sokkal rosszabb,ha csak a bajommal foglalkozom.veletek fogok foglalkozni,olvasom amiket írtok,sírok ha sírtok és még annál többet is sírok.

Édeske, ez nagyon nemes elhatározás, de ezt a kettőt lehet ám párhuzamosan is csinálni. Egyszerre gyógyulni és gyógyítani, összekapaszkodva, mert úgy könnyebb. Tudod, A kis hercegben mit mondott a Róka, ugye? Szükségünk van Rád, kis királylány. Tudod, milyen ritka kincs vagy nekünk? És mennyire örülnénk, ha hagynád magad megszelídíteni, és neked is szükséged lesz ránk...

www.polarhome.com/kis_herceg/kis_21.html Kapcsold be a hangszórót, mert hangja is van ám!

ugye nem haragszol meg,hogy nem hiszem el pár mondatodat? meghallgatom mindjárt amit küldtél,köszönöm

Fekete Rózsa írta: ugye nem haragszol meg,hogy nem hiszem el pár mondatodat? meghallgatom mindjárt amit küldtél,köszönöm

Nem, nem haragszom meg. Megértelek. Nehéz az embernek bizonyos dolgokat elhinni. Főleg ha ő nem így érzi. Csakhogy amit írtam, az bizony mégis igaz. Nem szoktam sem hízelegni, se olyat írni, amit nem gondolok komolyan. Az őszinteség híve vagyok. Már-már megszállottan.

Amúgy meg ha azt nem hiszed el, hogy szükségünk van rád, erre egyszerű a magyarázat: megszelídítettél, ahogy a kis herceg a rókát. Nincs még egy Fekete Rózsánk, páratlan vagy a magad nemében. Ahogy nézem, a többiek is hasonlókat írnak neked, szóval valószínűleg őket is megszelídítetted.

És elárulok még valamit: egymásra is szükségünk van, a többiekre is. Nem vagyunk túl sokan, akik itt fórumozunk, de ez a pár ember mind más. Mindenki hozzátesz valamit, és ebből kerekedik ki egy egész. A sokszínűségünkből, ahogy a Varázskertben. Gyönyörű az a kert, én látom a belsőmben. Ha mélyen magadba nézel, láthatod te is, azt gondolom. Hátha egyszer még le is rajzolod... Milyen csodálatos lenne, ha a meséimhez te készítenél illusztrációt.

Drága Újhold!
Én is megkönnyeztem a mesédet.
Tudom, hogy elsősorban Fekete Rózsának írtad, mégis azt hiszem, itt, ha nem is teljes egészében, de mindenki megtalálja benne azt, ami neki szól.
Mi, akik átéltük mindezt, egész életünkben repülni tanulunk. Hosszú az út odáig, sokszor összezúzzuk magunkat közben, de hiszem, hogy egyszer menni fog és az a szabadság, az a boldogság, ami a repüléssel jár, kárpótol majd minden fájdalomért.
Köszönjük!

Harmadik mese, amely arról szól, hogy nem veszhet el a Varázskert

Egy májusi napon valami borzalmas dolog történt. Reggel még szép napnak érkezett, csak pár ártatlan kis felleg úszott az égen. Hétágra sütött a Nap. A Kert lakói napfürdőt vettek, és bódultan szívták magukba az Életet. Tavaszillat lengte be az egész környéket.
A Vihar hirtelen jött. Előbb feltámadt a szél, rázta, tépázta a virágokat, bokrokat. A Nagy Bokor ágai földig hajoltak. Majd nagy cseppekben elkezdett esni az eső. Egyre sötétebb fellegek jöttek, egyre több és több, lassan ereszkedtek mind lejjebb. A virágok fázósan húzták össze szirmaikat.
„Félek” – mondta Virágocska sírós hangon.
„Én is” – suttogott Kényeske cérnavékony hangocskáján.
„Mi is.” „Mi is.” – tette hozzá a többi virág. A Gazda az ablakból kémlelte az eget, gondterhelt tekintettel.
„Nem lesz ennek jó vége, én mondom, nem lesz jó vége!” – morgott a bajsza alatt.
Ahogy ezt kimondta, egy villám cikázott keresztül a horizonton, majd nagy csattanás hallatszott, és abban a pillanatban leszakadt az ég. Teljesen sötét lett, csak a zúgó szél süvítése hallatszott, majd koppanások, egyre sűrűbben, egyre erősebben.
„Jég!” – kiáltott fel Csinoska.
A virágok jajgatva próbáltak kitérni, hajolgattak a hatalmas jégdarabok elől, de a jég egyre nagyobb erővel verte őket.
„Ó, jaj, odaleszünk mind!” – kiabált kétségbeesve a Kert legújabb lakója, Napvirágocska.
A Gazda kétségbeesetten szaladgált egyik ablaktól a másikig, fejét csóválva, sóhajtozva.
Egy örökkévalóságig tartott. Majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen abba is maradt. Hirtelen néma csend lett a Kertben. A Gazda lassan nyitotta az ajtót. A Nap közben kibújt egy bárányfelhő mögül, fél szemmel, félve lesett ki, majd eltolta a bárányfelhőt, és szomorúan szemrevételezte a pusztítást.
Mi tagadás, a Kert siralmas látványt nyújtott. A virágok összeverve, sárosan feküdtek a földön, az ágyásokban vastagon állt a jég. A Nap összeszedte minden erejét, és sütött, sütött rendületlenül. A jég lassan olvadni kezdett, de még órák múlva se olvadt el teljesen.
A Gazda csak járkált a virágok között, szemébe könnyek szöktek. Sajnálta a virágait. Le-lehajolt hozzájuk, próbálta őket kiszabadítani a sárból, a jég alól. A szél leverte az ablakból a virágládát, ott feküdt letört szárral, összegyűrt szirmokkal, kifordult gyökérzettel a Gazda büszkesége, az ablak dísze, Vöröske. A Gazda felnyalábolta, visszaültette. Nagyon szomorú látványt nyújtott.
Azon a tavaszi napon úgy látszott, a nagy ellenség, a Vihar győzött a Varázskert fölött.
Csakhogy a Varázskert nem hagyta magát. Összeszedte minden erejét, és árasztani kezdte a varázst, azt az erőt, ami korábban is segített a kis túlélőknek: a szeretetét.
És láss csodát: másnapra a virágok éledezni kezdtek. Felemelték fejüket, kiegyenesítették szárukat, megmaradt szirmaikat kisimítgatták. Új hajtásokat növesztettek, új leveleket, majd rövidesen újra virágba borultak. Soha olyan gyönyörű és színpompás nem volt a Kert, mint azon a nyáron. Az Élet legyőzte a pusztítást.

De jó látni, ahogy a mesék szaporodnak! És jobbnál jobbak.
Újhold, Hajnalkám, gratulálok nektek!
A végén még a történetgyűjtemény mellé még egy mesegyűjtemény is kerül majd? Egy ihletett művésznő illusztrációival? Hmmm... vannak itt izgalmas perspektívák.

Levendula írta: De jó látni, ahogy a mesék szaporodnak! És jobbnál jobbak.
Újhold, Hajnalkám, gratulálok nektek!
A végén még a történetgyűjtemény mellé még egy mesegyűjtemény is kerül majd? Egy ihletett művésznő illusztrációival? Hmmm... vannak itt perspektívák.

Köszi. Nem is lenne rossz. Sőt, lehet, hogy nemcsak egy ihletett művészünk van ám, aki tud rajzolni.

Bizony, bizony, további lelkes meseírók és illusztrátorok kerestetnek!

Levendula írta: Bizony, bizony, további lelkes meseírók és illusztrátorok kerestetnek!

Egyre jobban belejövök, soha nem hittem volna, hogy ilyen jó mesét írni. Szóval csak biztatni tudok mindenkit, hogy írjon mesét.

Itt a folytatás. Viszont szeretném, ha ezt nem úgy olvasnátok, hogy azt kutatjátok, ki lehet az a Fennhéjázó. Mert nincs ilyen karakter köztetek, csak kellett a meséhez egy ilyen virág, ezért kitaláltam. Szóval ő teljes mértékben az én fantáziám terméke.

Negyedik mese, egy nagy, titokzatos szörnyetegről

Egy napon a Gazda egy nagy, félelmetes szörnyeteggel állított haza. A virágok kíváncsian nyújtogatták a nyakukat.
„Mi lehet ez?”
„De furcsa!”
„Milyen hatalmas!”
„Én félek tőle.”
Ilyesmiket mondogattak. A Kert legújabb lakója, a Fennhéjázó, aki úgy tűnik, az egész világot bejárta, legalábbis ő ezt állította, torkát köszörülve megszólalt. Ez a torokköszörülés, meg kell hagyni, elég idegesítő szokása volt, de a virágok nem szóltak neki. Úgy gondolták, majd ha meggyökerezik náluk, esetleg szóvá teszik, hacsak addig el nem hagyja magától. Tehát Fennhéjázó torkát köszörülte, hosszasan, majd azt mondta:
„Kígyó.”
„Migyó?” – kérdezte izgatottan a minden lében kanál Kamilka. Kamilka érdekes virág volt, őt nem a Gazda hozta. Egy napon, amikor a talaj már fölengedett, kidugta az első szikleveleit. Majd miután úgy ítélte meg, hogy itt neki is helye lesz, rohamtempóban nőni kezdett. A Gazda megtűrte, mert a gyerekkorára emlékeztette, nagyanyja házára, ahol az árokparton termettek Kamilka testvérkéi. Nagymama mindig kötényébe szedte őket, mikor szépen megnőtt a fejük, a padláson szépen kiterítette, megszárította. Gyógyító illatuk belengte az egész padlást. A Gazda szerette nézni Nagymamát, amikor szedte a virágokat, mikor kicsit nagyobb lett, Nagymama hívta őt is segíteni. Ő szaporán igyekezett utolérni Nagymamát, de soha nem tudta olyan fürgén szedegetni Kamilka testvéreit, mint Nagymama.
Kamilka kíváncsi virág volt, folyton kérdezősködött, mindenbe beleütötte a szirmát, ha kellett, ha nem. A többi virág azért szerette, mert alapvetően kedves, ártatlan, vidám kis virág volt a sárga arcocskájával, fehér kis szirmaival. Most tehát őszinte érdeklődéssel fordult Fennhéjázó felé.
„KÍ-GYÓ” – kiabálta felé Fennhéjázó, azt gondolva, Kamilka nagyothall.
„Jól van, jól, ne kiabálj, nem vagyok süket. Mi az a kílgyó?”
„Nem kílgyó, KÍ-GYÓ. Még hogy nem vagy süket! A kígyó az egy állat. Nincs lába, és…”
„Virágot eszik?” – vágott közbe Kamilka.
„Dehogy, te buta, hogy enne már virágot! Foga sincs.”
„Na jó, de akkor mit eszik? És minek hozta ide a Gazda?” – replikázott Kamilka.
„Hát azt én se tudom, miért hozta ide. Sok dolgot tudok, mert sokat utaztam…”
„Tudjuk, tudjuk” – szóltak közbe a többiek, majd kórusban szavalták: „minden földrészt bejártál”.
Fennhéjázó már-már megsértődött, de Kamilka túlságosan izgatott volt, mindenáron tudni akarta, mit kereshet az ő Kertjükben egy kígyó. Fennhéjázó hosszas magyarázatra készült, amikor egyszer csak sziszegő hangot hallottak, majd nagy prüszkölés és rángatózás közepette megindult a kerti csapból a víz. A Gazda mondott egy cifrát, egy ugrással ott termett, és elzárta, majd ezután a virágok nagy ámulatára rácsavarta a csapra a kígyót. Utána megnyitotta a csapot, és locsolni kezdett. A virágok nagy nevetve néztek Fennhéjázóra.
„Persze, nagyokos, kígyó, igaz? Ez Esőcsináló, nem kígyó!”
Fennhéjázó mélyen elpirult, majd némi krahácsolás és köhögés után bevallotta, hogy bizony ő csak egy közönséges virág, ugyanolyan, mint a többiek, és a gazda a sarki virágboltban vette. A többiek persze megbocsátottak neki, és együtt élvezték a frissítő zuhanyt.
Később kiderült, hogy Fennhéjázó alapvetően nagyon kedves, segítőkész virág, aki igazán pompás, hatalmas, tűzsárga virágokat képes növeszteni. Így a kígyó, akarom mondani Esőcsináló segítségével át is keresztelték Tűzvirágnak.

Hajnalkám!