ez szexuális abúzus?

Sziasztok!
Tanácstalan vagyok, mert a történetem nem egészen illik a tiétekhez. Sok történetet elolvastam, hátha találok valakit, aki hasonló problémákat hozott már ide. De mégis szívesen megosztanám veletek, mert vannak bizonyos elemei, amik mégis talán ide tartoznak.
25 éves vagyok, képtelen vagyok párkapcsot kialakítani. Eddig mindig azt gondoltam, hogy csak azért van ez, mert egyetemista éveimig mindentől eltiltottak a szüleim és 20 felett nehezen kezeltem a kérdést, hogy még "kezdő" vagyok.
De most, hogy egy hosszabb periódus után újra próbálom megnyitni magamat a másik nem felé, úgy érzem, hogy ez a hatalmas félelem és bénultság érzet, ami mindig elővesz, ha történhetne valami egy fiúval, talán mégsem egészen a "kezdő" emberek félelme és bénultsága.
Engem nem erőszakoltak meg, nem értek hozzám sehol a testemen, nem molesztáltak. Viszont apám ovodás korom óta minden nap megkérdezte, mikor haza értünk (két lány testvérem van, tőlük is...), hogy kaptam-e aznap szerelmes levelet, megkérte-e valaki a kezemet és történt-e velem valami szexuális aznap. Fogalmam sincs, hogy a kezdeti időkben felfogtam-e, mi az, hogy szexuális. Mikor nagyobb korunkban tiltakoztunk, mindig nagyon megsértődött és azt mondta, hogy mi bántjuk őt, mert nem értjük a "viccet".
Emellett apám kemény vallásos ember, minden vasárnap bibliát olvasunk családostul kb.6 éves korom óta. Rendszeresen hallottam arról, hogy a házasság előtti szex bűn, hogy a férj feje az ő feleségének, arról, hogy mikor minek van itt az ideje és hogy mit kap, aki parázna. Meg emellett azt is végig nézhettem 20 éven át, hogyan viselkedik apám az anyámmal (bár őt sem bántotta soha testileg, a szavai olyan kegyetlenül tudott bánni..órákig, néha napokon keresztül teljesen bele lovalva magát a sértett szerepébe, kínozta vele anyámat, bent kellett nála ülni a szobában, hallgatni a szitok áradatot, viszont visszajelzést nem lehetett adni, kommunikálni lehetetlen volt vele.. /anya ilyen esetekben nem tudta végezni a dolgát közben, nem tudott pl. főzni menni a konyhába, aztán, ha estére lett kész az étel, azért is ő volt a hibás../)
Emellett szegények voltunk, egyetemista koromig nem igen volt olyan ruhám, amit boltból vettünk, mind levetett, ócska ruha volt, ami általában nem is illett rám. Plusz szinte egész gimiben fűzőt hordtam (műanyag korzett, gerincferdülés kezelésére). Soha nem láttam, hogy a szüleim szeretettel egymáshoz értek volna, sosem értek hozzám sem szeretettel. Sehogy sem értek hozzám, kivéve apámat, akit kötelező volt megölelni és kötelező volt neki puszit adni. Ha nem, akartam, akkor anyámat vette elő, hogy ellene nevelt engem (a tesóimmal egyetemben).
Ha hibát követtem el, óráik kellett ülni nála a szobában és hallgatni, hogy mennyire rossz vagyok.
Emellett apám soha nem segített a háztartásban, ellenben elvárta, hogy kiszolgálja őt az egész család. Reggelit csinálni neki, bevinni neki a szobába. Teát csinálni neki,bevinni a szobába. Megnézni neki az e-mail címét, elkísérni egy programra. (És hozzá a körítés: minden egyes alkalommal ugyanaz a szöveg: normál esetben ezt nem kérném tőled, de most nagy szükségem van rá, úgyhogy most az egyszer kérlek tedd meg a kedvemért, akkor is, ha nincs kedved és ez neked nehéz). Az mindegy volt, kinek mi más dolga lenne épp. Ha neki kellett valami, akkor azonnal ott kellett hagyni minden mást és ugrani. A szobából fütyült ki mindig, ez volt a jelzés. Ha nem akartuk megcsinálni, akkor nagyon leszidott minket, hogy ez szolgálat Isten szemében, és nagyon helytelen, ha nem tesszük meg.
Minden naposak voltak a buzi viccek (péntek, buzik napja éppen...) és a zsidó viccek.
Most így hirtelen ennyi jutott eszembe egy blikkre.
A férfiaktól rettegek, az érzéseimet nem tudom kimutatni és kizárólag olyan férfiakkal tudok lazán, kötetlenül viselkedni, akiknek barátnőjük van, azaz a dolog eleve esélytelen és biztosan nem alakulhat ki semmi intim a dologból. Az, ami mégis kialakult az életemben, szintén semmi jóval nem szolgált. Életem első csókját egy buliban kaptam 21 évesen már épp nem részegen. Az éjszakát a fiú lakásán töltöttem, bár nem feküdtünk le egymással. Én rögtön vak szerelmes lettem, ő két nap múlva közölte persze, hogy nem akar tőlem semmit. Két évig rágódtam ezen. Utána összejöttem hosszú tipródás után egy lánnyal (talán csak azért, hogy történjen végre valami..), aki 3 hét után ott hagyott.
Egész pici korom óta elkísér az álmodozás. Újabb és újabb történeteket találok ki, ahol egy fiúval boldog vagyok/ csókolózok/ szeretkezek/ átölel minden nap...Ezt 25 éves fejjel is tovább játszom. A plátói szerelmek nagyon jól mennek, de ahogy valami konkrét dolog történhetne velem kilépek a szituációból, elmenekülök. Nem érzek semmi pozitívat valós helyzetekben (ahol egy hús vér fiú ül mellettem és meg akarna csókolni...) , csak óriási félelemet érzek, bénultságot, szégyen érzetet és hogy én ezt valójában nem is akarom. És mindig van indokom, hogy valaki miért nem elég megfelelő nekem.
Aztán haza megyek egyedül és arról álmodom, hogy bárcsak mellettem lenne most valaki, akárki..
Fogalmam sincs, hogy ez a sztori bele tartozik-e a szexuális abúzus kategóriájába, de mivel van benne nagy fokú kiszolgáltatottság érzet, szorongás, hatalmával rendszeresen visszaélő apa és egy pasziv, nem védelmező anya, talán mégis hasonlíthat egy kicsit...

Ezek az érzések nagyon fontosak, szerintem fontosabbak annál, hogy mi történt igazán. Nem vagyok szakember, de szerintem egy terápia neked is segítene. Saját tapasztalatból mondom, hogy előjöhetnek még emlékek ha vannak. Ha nem akkor is segít egy feltáró terápia.
Nekem semmi emlékem nem volt az esetről. Csak rosszul éreztem magam. Majd egy év telte el a terápiámban mire beugrottak az emlékek. Magam is megdöbbentem, hogy ez velem megtörtént, és hogy mennyire nem emlékeztem rá. Csak a fura érzések voltak meg.
Szerintem keress fel egy pszichológust! Te csak nyerhetsz az ügyön.

Szia, Tanácstalan, Áginak igaza van. Amúgy nemcsak szexuális jellegű lehet egy abúzus. Keresd meg a Mérgező szülők című könyvet, fent van a neten, és olvasd el, okosabb leszel tőle.
Továbbá van itt egy topik, én nyitottam, Segít-e a vallás címmel. Illetve egy másik is, Abúzus és kereszténység címmel. Mindkettőben írtam már a keresztény lelki abúzusról, szerintem a te esetedben ez sincs kizárva.
Én azt látom, másokkal beszélgetve, hogy akármilyen abúzus éri is az embert, hasonló tüneteket produkál. Tehát valamilyen abúzuson átestél, az nagyon valószínű. Még ha nem is ilyen szexuális abúzuson, de ez mindegy, sajnos, a végeredmény szempontjából.

Amúgy nem írtad, még a szüleiddel élsz?

Kedves tanácstalan, szerintem az nem kérdés, hogy a történeted ide illik e. Ágival és Hajnalkámmal is mélyen egyetértek abban, amit neked írtak.
Hajnalkám utal a Mérgező szülők című nagyszerű könyvre, ami a gyermekekkel elkövethető súlyos és még súlyosabb szülői, családi visszaéléseket tárgyalja nagyon keményen és világosan, a mérgezések következményeivel együtt. A következmények, vagyis ahogy Hajnalkám írta, a végeredmény sajnos lehet ugyanaz bármely esetben, mint a tiedben is.
A gyermekek szexuális bántalmazásáról szóló fejezetnek "A végső árulás" címet adta a szerző. Nem véletlenül, mert ez a jéghegy csúcsa. Vagyis közvetlenül támad egy amúgy is bonyolult és kényes dolgot az emberi szexualitást. Kicsit leegyszerűsítve, azt gondolom, hogy aki ilyet élt át és túlélőként egyre bátrabban szembenéz az emlékeivel, az különös érzékenységre tesz szert minden abúzussal terhelt szenvedésre, vagyis sokan másokra és azokra is jó radarja van, akik most válhatnak vagy váltak áldozattá.
Ha ebben a sikamlós témában a többek által jogosan kritizált segítő rendszer, illetve az ebben szereplő szakemberek is jelentősen felbátorodnának, akkor az mindenféle bántalmazás kezelésében hatékonyabbá tehetné őket. Ez a fórum és a történetek (a tied is) ehhez is hozzájárulhatnak

Alaine írta: Ha ebben a sikamlós témában a többek által jogosan kritizált segítő rendszer, illetve az ebben szereplő szakemberek is jelentősen felbátorodnának, akkor az mindenféle bántalmazás kezelésében hatékonyabbá tehetné őket. Ez a fórum és a történetek (a tied is) ehhez is hozzájárulhatnak

Tudom, hogy sok képzésben már "tananyag" a Beszélj róla oldal, a tanárok felhívják a jövő szakemberei figyelmét az oldalra. Nagyon nagy lépés ez! Rendkívül fontosnak tartom, hogy az áldozatok ne ellenségként nézzenek az őket nem megértő, nem meghallgató emberekre. Az intolerancia, az ostoba megjegyzések, az áldozathibáztatás mögött sokkal gyakrabban áll a tudatlanság, mint a gonoszság. (Persze nem vonatkozik ez a szélsőséges esetekre, mikor pl. az anya tudja, hogy élettársa abuzálja a gyerekét, mégsem tesz semmit stb.) A mi feladatunk (a gyógyulás mellett) az, hogy végre megértessük az emberekkel, min megy végig egy áldozat, hogy működik az abúzus lélektana, hogy tud életeket romba dönteni.
A sértettség (nem értenek meg, nem hallgatnak meg stb) nem fog minket előre vinni a csatánkban. Én sem könnyen jutottam el ide, hosszú évek munkája volt, hogy a társadalom iránti haragomat leküzdjem.

És akkor a nagy bejelentés: októberben egy nagyszabású konferenciát szervezünk a Beszélj róla! csapatával. A különböző területek - jogászok, pszichológusok, rendőrök - pszichológiai/nevelési tanácsadói szakma, az igazságszolgáltatás/rendőrség és az iskolák közötti munka összehangolására törekszünk. Ha ez a három kör többet tudna egymásról és összefogna, mindjárt más lenne a helyzet.
A rendezvény célja kettős: 1. további figyelemfelkeltés, a gyermekkori szexuális abúzus témájának jobb megismertetése; 2. az említetett három terület szereplőinek összekötése, egymás szempontjainak és nehézségeinek megismerése. Ez megteremtheti a későbbi együttműködés alapjait, és talán javulni fog az áldozatok megértettsége, a prevenció, a szülői magatartás is.

Ez a konferencia nagyon jó ötlet és kezdeményezés, csak gratulálni tudok, hogy ilyen hatékonyan, ügyesen szervezitek ezt az egészet és sok-sok erőt kívánok hozzá. És kívánom azt is, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a híre. Nekem abból a szempontból nincsenek túl jó tapasztalataim, hogy amennyire én láttam a legtöbb ilyen témájú konferenciára, megmozdulásra nagyjából mindig ugyanazok az emberek mentek el. Lehet, hogy tegnap túl erős voltam a szakemberekkel - direkt sarkítottam kicsit. Vannak azért jó páran, akiknek szívügye ez. Nem csak az abúzus, hanem bármilyen bántalmazás és a úgy egyáltalán, a gyerekek védelme. Csak tapasztalataim szerinte sajnos ők vannak kevesebben.
Én sokáig azt gondoltam, hogy ha intézményből akár csak egy ember is részt vesz egy ilyen konferencián képzésen, akkor ő már képes lesz arra, hogy valamit elcsepegtessen a team-ben, tantestületben stb. Ez sajnos sokszor csak illúzió, nagyon sokszor nem találnak értő fülekre. Sok múlik a vezetőségen és a vezetőség érzékenységén. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ahhoz, hogy minél korábban felismerhető, sőt megelőzhető legyen az abúzus, iszonyú érzékeny radarok kellenek, különösen azok részéről. akik a gyerekek közvetlen közelében vannak. Tehát nem feltétlen az igazgatónak meg vezetőnek meg a magasabb beosztásban dolgozóknak kell tudniuk hiperérzékenynek lenni ezekre a dolgokra, hanem a gyerek tanárának, óvónőjének, dadusnak, nevelőnek, gyerekfelügyelőnek. Annak, aki nap mint nap a gyerekkel van, akivel a gyerek bizalmi kapcsolatot tud(na) kialakítani. Sajnos pont ők jutnak el a legkevésbé ilyen helyekre, mert ha megfigyelitek, nagyrészt a vezetők, helyettesek azok, akik minden bizonnyal ott lesznek, a többiek közül egy-két-három ember. Persze azt gondolom, hogy egy igazán lelkiismeretes és jó vezető ezt tudja, erre odafigyel, vagy minimum tovább adja az ott hallottakat.
Szóval hajrá, ez tényleg egy tök jó kezdeményezés, és jó lenne, ha minél több emberhez eljutna. Tudom, hogy az nagyon nagy falat, de jó lenne vidékre is elvinni, mert sajnos ott vélhetően még rosszabb a helyzet.

Éppen így gondoltam, nagyon örülök!!!!!

Mara, ez nagyszerű.

Sára, én is tapasztaltam kolléga, ismerősök részéről ezt, amikor beszélgettünk konkrét esetek kapcsán a szexuális abúzusról. Egyszerűen hallani se akarnak róla. Igaz, nem áldozathibáztatók, csak azt mondják, a téma túlságosan felkavaró és ezért nem szeretnének ezzel foglalkozni. Ami azért tragédia, mert egyrészt nekik is vannak gyerekeik, és feltehetően azoknak barátaik, osztálytársaik, tehát valamilyen szinten biztos, hogy találkoznak olyan gyerekkel, aki áldozata ennek, másrészt pedig az nem megoldás, hogy a homokba dugják a fejüket olyanok, akiknek elvileg az lenne a dolguk (legalább részben), hogy segítsenek. Amúgy van egy facebookos csoport, amelynek tagja vagyok, ott zömmel pedagógusok vannak, és mindig megdöbbenek, hogy ők is hogy hárítanak. Sajnos sokan dugják ott is a homokba a fejüket. Van olyan is, aki azt állítja, hogy pl. válásnál több az olyan eset, ahol az anya csak kitalálja az abúzust, hogy az apától elvegye a gyereket. Meg hogy a lányok sokszor vádolják a férfi tanárokat abúzussal, hogy bosszút álljanak. Volt, aki odáig ment, hogy amikor felhívtam a figyelmét erre az oldalra, azt állította, hogy amit ő állít, az a valóság, ez meg "csak" egy netes oldal, ahova mindenki azt ír, amit akar. Megálltam, hogy ne küldjem el valahova, pedig szívesen megtettem volna. Értem én, hogy tudatlanság, meg hárítás, de egy pedagógus azért mégiscsak nem így kellene hozzáálljon, na.
Ebből is látszik, hogy égető szükség van arra, hogy a pedagógusok részt vegyenek ilyen konferenciákon. És hogy ne lehessen tabu téma a gyerekkori szexuális bántalmazás (sem).

Én ilyenkor csak azt sajnálom, hogy nem élek a fővároshoz közelebb. Itt nálunk elég nehéz ilyen jellegű előadást, konferenciát, még normális segítséget is találni. Más városba járok terápiára is.

Köszönöm a támogató szavakat mindenkinek!

Ez a konferencia nagyon klassz dolog!! És ez az egész oldal itt. Nagy lehetőséget ad az embereknek! Minden tiszteletem!!

Hajnalkám (tetszik a névválasztás ) nem élek már otthon. 20 évesen mentem egyetemre, akkor el is költöztem másik városba, azóta keveset járok haza. Tudom, a távolság sokat segít...most amúgy, egy éve, külföldön élek. Ezért is lettem figyelmes erre az oldalra. Itt tudok magyar anyanyelvűekkel érintkezni.
Megnéztem a topikokat, amiket ajánlottál. Van is sok gondolatom hozzájuk, csak még kicsit összegeznem kell..

Kedves tanácstalan,
szerintem a szóbeli abúzus ugyanúgy abúzus és a hatalommal való visszaélés. Elveszi az embertől a gondolkodás és érzés jogát és lehetőségét.... ne gondolkozz, hanem azt gondold, amit (szerintem) kell. Nem érezhetsz olyan érzéseket, amik (szerintem) nem helyesek. (például nem lehetsz dühös, nem élvezheted az életed). Az ember - legalábbis nekem ez a tapasztalatom - ettől teljesen befagy, és meg se mer mozdulni.
Először a fagyasztást kell felolvasztani, hogy egyáltalán legyenek saját érzéseink, elképzeléseink... Lehet, hogy jó szándékkal fagyasztanak be bennünket a szülők, de én egyre kevésbé érzem így. Egyszerű hatalmi játszma. Sajnos.
Örülök, hogy itt vagy köztünk.

tanácstalan írta: Köszönöm a támogató szavakat mindenkinek!

Ez a konferencia nagyon klassz dolog!! És ez az egész oldal itt. Nagy lehetőséget ad az embereknek! Minden tiszteletem!!

Hajnalkám (tetszik a névválasztás ) nem élek már otthon. 20 évesen mentem egyetemre, akkor el is költöztem másik városba, azóta keveset járok haza. Tudom, a távolság sokat segít...most amúgy, egy éve, külföldön élek. Ezért is lettem figyelmes erre az oldalra. Itt tudok magyar anyanyelvűekkel érintkezni.
Megnéztem a topikokat, amiket ajánlottál. Van is sok gondolatom hozzájuk, csak még kicsit összegeznem kell..

Névválasztáshoz: köszi, régóta tetszik ez a nicknév.
Az jó, ha nem élsz együtt a családoddal. Akartam is javasolni, azért kérdeztem, hogy ha még velük élnél, próbálj meg elköltözni. Sokat segít. A gondolkodáshoz: rendben, nem hajt a tatár.

Anoni Mara írta:

Alaine írta: Ha ebben a sikamlós témában a többek által jogosan kritizált segítő rendszer, illetve az ebben szereplő szakemberek is jelentősen felbátorodnának, akkor az mindenféle bántalmazás kezelésében hatékonyabbá tehetné őket. Ez a fórum és a történetek (a tied is) ehhez is hozzájárulhatnak

Tudom, hogy sok képzésben már "tananyag" a Beszélj róla oldal, a tanárok felhívják a jövő szakemberei figyelmét az oldalra. Nagyon nagy lépés ez! Rendkívül fontosnak tartom, hogy az áldozatok ne ellenségként nézzenek az őket nem megértő, nem meghallgató emberekre. Az intolerancia, az ostoba megjegyzések, az áldozathibáztatás mögött sokkal gyakrabban áll a tudatlanság, mint a gonoszság. (Persze nem vonatkozik ez a szélsőséges esetekre, mikor pl. az anya tudja, hogy élettársa abuzálja a gyerekét, mégsem tesz semmit stb.) A mi feladatunk (a gyógyulás mellett) az, hogy végre megértessük az emberekkel, min megy végig egy áldozat, hogy működik az abúzus lélektana, hogy tud életeket romba dönteni.
A sértettség (nem értenek meg, nem hallgatnak meg stb) nem fog minket előre vinni a csatánkban. Én sem könnyen jutottam el ide, hosszú évek munkája volt, hogy a társadalom iránti haragomat leküzdjem.

És akkor a nagy bejelentés: októberben egy nagyszabású konferenciát szervezünk a Beszélj róla! csapatával. A különböző területek - jogászok, pszichológusok, rendőrök - pszichológiai/nevelési tanácsadói szakma, az igazságszolgáltatás/rendőrség és az iskolák közötti munka összehangolására törekszünk. Ha ez a három kör többet tudna egymásról és összefogna, mindjárt más lenne a helyzet.
A rendezvény célja kettős: 1. további figyelemfelkeltés, a gyermekkori szexuális abúzus témájának jobb megismertetése; 2. az említetett három terület szereplőinek összekötése, egymás szempontjainak és nehézségeinek megismerése. Ez megteremtheti a későbbi együttműködés alapjait, és talán javulni fog az áldozatok megértettsége, a prevenció, a szülői magatartás is.

Ez szuper Mara!

EMELEM A KALAPOM MARA! Köszönet minden érintett és remélhetőleg rengeteg megmentett gyermek nevében!!!